Nagyon érdekelnek más kultúrák, ezért is került a kosaramba Alan Brennert regénye egy reggeli bevásárlás alkalmával. Egyáltalán nem csengett ismerősen a szerző neve (akinek ez az egyetlen, magyarul megjelent regénye), azonban a borító azonnal megtetszett és a fülszöveg is kíváncsivá tett, mely egy koreai lány történetét meséli el, aki fényképmenyasszonyként kerül Hawaiira a 20. század elején.
Főszereplőnk és narrátorunk, a Sajnálatos nevet kapta, mely később Sajnosra rövidült. A születése idején ugyanis a családok fiúgyermeket szeretettek volna, így a legtöbb lánynak nem túl pozitív nevet választottak, ám akadtak kivételek is.
Mielőtt teljesen elítéljük őket a névadás miatt, eszembe jutott, hogy a nyugati kultúrában is vannak olyan nevek, melyek a szülők számára nagyon jól, divatosan hangzanak, mégis negatív jelentésűek. Gondoljunk csak a sántákra (Klaudia, Claudia, Claude, Claudio), a vakokra (Cecília), a magányra (Soledad), és az én nevem is férfi(as) jelentésű. Míg a koreai családokban szándékosan adtak negatív nevet a lányoknak, Nyugaton ugyanezt akaratlanul teszik sokan.
🔞Kíváncsi vagyok, vajon azok a férfiak, akik a férfiak felsőbbrendűségét hirdetik és a nőket lenézik, úgy gondolják, a konyhában a helyük, elgondolkodtak-e azon, hogy bármennyire szupernek is tartják magukat, mióta világ a világ, még nem sikerült megoldaniuk, hogy min. osztódással szaporodjanak, és legalább ebben ne legyen szükségük egy nőre. 🔞
Most pedig térjünk vissza a regényhez. 😊
Sajnos 1897-ben született egy kis faluban, harmadik gyerekként. A lányok élete azonban más, mint a fiúké: míg bátyjai iskolába járnak (majd az öccse is), ő otthon tanul főzni és varrni az édesanyjával, vagy a barátnőjével, Napocskával játszhat, vagy inkább gyakorolhatja a varrást. Kislányként egy papírlapra bukkan, melyet nem ért, ám szeretné megtudni, mi van ráírva.
Édesanyja nővére a tőlük hét mérföldre lévő városban él, ahol a kislány elmondja a nagynénjének, hogy szeretne megtanulni olvasni, és ehhez segítséget is kap. Nagynénje bemutatja egy ismeretlen nőnek, aki nagyon közvetlenül viselkedik a férfiakkal (a koreai lányok és nők fátyollal takarják el az arcukat és nem nézhetnek a férfiak szemébe), akinek viselkedése és személyisége azonnal elbűvöli Sajnost. Tanítója az Esti Rózsa nevet viseli, és tőle kapja a Csin (Drágakő) nevet.
Esti Rózsa személyisége döntő hatással lesz Csinre, aki szeretne tanulni és többet látni a világból, mint amennyivel a koreai nők kénytelenek beérni.
- Milyen butaság ez? Miért akar egy eladósorban lévő lány megtanulni olvasni?- Azért, mert akarok valamit kezdeni az életemmel - mondtam ravaszan.
Napocskával egy nap felkeresnek egy házasságközvetítő asszonyt, akitől megtudják, hogy legalább ezerötszáz koreai él Hawaiion, amely az ígéret földjét jelenti a kivándorlóknak. Sok koreai férfi indult útnak, hogy meggazdagodjon, és szeretnének maguknak koreai feleséget. A lányokról fényképet készíttetnek, melyet elküldenek Hawaiira, és az ott élő férfiak kiválasztják azt a lányt, akit feleségül vennének. Amennyiben a lány is beleegyezik, miután megkapta a leendő férj fényképét, utóbbi hajójegyet és pénzt küld a menyasszonynak, aki - mihelyt megszerezte a családja beleegyezését és az útlevelet - hamarosan útnak indulhat.
Csakhogy a kikötőben meglepetés várja a lányokat, a vőlegények nem éppen olyanok, mint a fotón voltak. És még azt gondoltuk, hogy ez a mai kor találmánya, holott már a múlt század elején is volt erre lehetőség.
Csin és a vőlegénye ott, a kikötőben összeházasodik, azonban a lányt hatalmas csalódás éri. A férje egyáltalán nem olyan életet él, amilyet elképzelt, ráadásul ugyanolyan szigorú konfuciánus, mint a Koreában hagyott apja.
Amint kilépett az ajtón, kiment a lábamból az erő. Leültem a konyhapadló közepén. Hol vagyok. Milyen világ ez? Mit tettem? Átkoztam magam a bolondságomért, és sírtam, miközben kétségbeesetten azon gondolkoztam, hogyan is mászhatnék ki ebből az egészből. Férjhez mentem ehhez az emberhez, és még ha van is menekvés ebből a helyzetből, hogyan jutok vissza Koreába? És mihez kezdenék, miután visszaértem? Nem mehettem vissza apám házába. ami most van, talán mégsem rosszabb annál. Vagy igen?
Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Menekülni, amint lehet. Csin egy nap megszökik a férjétől, és felszáll a Honoluluba tartó vonatra, ahol mindent elölről kezd.
A Honolulu nem az az olvasmány lett számomra, melyet alaposan kidekorálok oldaljelölőkkel, mert annyi, számomra fontos gondolattal találkozom, és ez nem is baj.
Érezni, hogy Alan Brennert forgatókönyvíróként szerzett tapasztalatot, mivel nincsenek felesleges, olykor túlírtnak tűnő részek. Brennert nagyszerűen ötvözi a fikciót és a valóságot: Csinnek köszönhetően megismerhetjük Hawaii történetét, a külföldiek és a helyiek közötti ellentétet, hiszen a koreaiak mellett japánok, filippínók és portugálok is útra keltek annak idején, hogy megalapozzák a szerencséjüket.
Nagyon érdekes és elgondolkodtató, milyen bevándorlóként egy teljesen új kultúrába csöppenni, ahol más a jog, mások a szokások, az ételek, más lehetőségeik vannak a nőknek, mint Koreában voltak, és hogyan próbálja Csin és a többi koreai megőrizni a koreaiságát, miközben próbál a maga módján beilleszkedni a helyiek közé.
Számos információval gazdagodtam mind a két nép kultúráját, mind a történelmét illetően, miközben megismertem egy nagyon erős, szimpatikus és kitartó nőt, Csint, aki többre vágyott és mert is tenni ezért. Aki bebizonyította, hogy bármikor újrakezdhetjük, akkor is, ha teljesen kilátástalannak tűnik a helyzetünk. Vajon mit szólna a történetéhez a Rab oroszlán Julukája?
De anyám egy másfajta csomagolókelmét is varrt, amelyet általában a közemberek használtak: a csogak pót, vagyis a foltvarró kelmét. Ezeket különböző formájú maradékokból - ékekből, négyzetekből, téglalapokból,háromszögekből - és különféle anyagokból állították össze, mint például vászon, pamut, csalánszövet, selyem, vagy bármiből, ami akadt. A különféle anyagokat, szöveteket és mintákat egymást keresztező, minden jelentést nélkülöző vonalak mozaikjává öltötték egybe. Kétségtelenül volt bennük valami elvont szépség, de egy napon felettem anyának a kérdést, hogy miért bajlódik ezekkel a foltvarró kelmékkel, amikor sokkal elegánsabbat és harmonikusabbat is tud alkotni.Egy pillanatra elgondolkozott, majd így szólt:- Amikor fiatalok vagyunk, azt hisszük, hogy az élet olyan lesz, mint szu po; egyetlen anyagból, egyetlen szövésből, egyetlen nagyszerű képpel. De igazából az élet inkább olyan, mint egy foltvarró kelme - diribdarabok, töredékek -, emberek, helyek, váratlan, esetleg nem kívánt események. Ebben is van szépség és harmónia. Azt hiszem, ezért szeretem a csogak pót.
Alan Brennert: Honolulu
Eredeti cím: Honolulu
Fordította: Páll Márta
434 oldal
Tericum Kiadó, 2012
Képek: Unsplash - Michelle Spollen
Bejegyzések
0 Hozzászólás
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).