Vers hétfőn ~ Richard Wilbur - Év végén

Fordította: Tellér Gyula

A haló évre tél pelyhe pereg,
S az éjben mindent puha hó fog át;
A süppeteg utcákról a szobák
Fénykört mutatnak, megformált teret –
Mint beállt tó, melyen vékony a jég,
S így valamelyest alá-látni még.

Láttam, vízparti szélben, hogy levált
Sok agg lomb, s ott-dermedt hullta helyén,
Varázs-vert táncosként, tó fenekén,
S egész télen táncolt a mély iránt;
Bukó lombok, vak jégre vésve ki:
Önmaguk pontos emlékművei.

S a páfrány holta is szép és lezárt,
Hogy finom arcával kőhöz simult
Sok milliónyi éve. S a kimúlt
Mammut is hosszan, nyugton ülve várt,
Mint türelem-kastély, a szürke, nem-
Változó jég-honban. S Pompejiben

Úgy maradt fekve: fel se kelt az eb,
Csak mélyebben szúnyt, hogy hamu csapott
A készületlenekre, s megfogott
Kapkodó kezet, tágra nyílt szemet,
Mert mind azt várta: felkél majd a nap,
S ő teszi, mit nem tett, a fontosat.

Legyen intő jelünk a kurta vég.
Éltünk félkészen vásik el: csak a
Jövőbe hímez mintát fonala.
Hát időt, időt! –  Taps-díszsortüzét
Egy elfúlt, halk rádió lövi fel.
Újév harangja a hóval perel.

0 Megjegyzés

Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).

Az Instagramon is megtalálsz:

@konyvoromok_