Már szilveszterkor elterveztem, hogy idén A magyar kultúra napját Az Aruvimi erdő titkáról írt bejegyzéssel ünneplem a blogban. A kötetet néhány éve olvastam, és van benne egy kedvenc írásom, melyről az jutott eszembe, ha Molnár Ferenc csak ezt írta volna meg, akkor is a legnagyobbak közt lenne a helye. Aztán, miközben naponta elővettem a kötetet, az előbbi megállapításom többször is eszembe jutott.
A kötet alcíme: Elbeszélések, karcolatok, humoreszkek, így igazán ígéretes olvasmánynak ígérkezik.
A címadó mű, Az Aruvimi erdő titka valójában egy rémregény, ezt ígéri Molnár Ferenc a felütésben. Főszereplője, Tisztességes Lajos, aki feleségével és tizenkilenc gyermekével él, állami hivatalnok, egészen pontosan magyar királyi másodszaglász az állami benzinbűz-megállapító hivatalban.
Hogy mit is takar ez a beosztás, arra is fény derül, ám előbb megismerjük a hivatal létrejöttének kiváltó okát.
Már a főszereplő vezetékneve is sokatmondó, és sejthetjük, hogy a munkahelyén valóban valami bűzlik, és nem csak átvitt értelemben.
Nem szeretett emberek közé járni. Az volt a rögeszméje, hogy Pesten még akkor is ragad romlottság az emberre, ha egyszerűen végigmegy az utcán. És Lajos meg akarta őrizni ártatlanságát, tehát se jobbra, se balra nem nézett, behúzta nyakát a gallérjába, mint hózivatarban az utcaseprő. De hiába volt minden.
Nagyon érdekes, ahogyan a rémregény alakul, és ahová Molnár Ferenc elvezet bennünket Tisztességes Lajossal együtt. Nem árulok el semmit, azonban mindenképpen ajánlom azoknak, akik mostanában elakadtak az újévi fogadalmuk/fogadalmaik teljesítése közben. És azoknak is, akik épp mostanában terveznek valamit megvalósítani. 😉Ebben a kiadásban 36 oldal az egész, és valóban megéri elolvasni.
(Ezt nem hagyhatom ki: Molnár Ferenc két példát említ, amin olyan jót nevettem, ismerve a két példa és a szerző Myers-Briggs személyiségtípusát. És a sajátomat is. 😁)
A kötetben még egy hosszabb lélegzetű mű szerepel, a TOLL, mely valójában egy gyűjtemény. Molnár Ferenc ebben gyűjtötte össze azokat az ötleteit, vele és másokkal történteket, melyek nem kerültek be egy színműbe, regénybe, ill. valamiért fontosnak érezte, hogy lejegyezze őket.
Ezek között is igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk, melyek mosolyt csalnak az arcunkra vagy éppen elgondolkodtatnak.
A további tizenhat hosszabb-rövidebb írás között találunk jeleneteket, leveleket (Ki gondolná, micsoda események kiváltója lehet Az ananász?), melyek csatlakoznak a TOLL-ban olvasottakhoz, és bizonyítják Molnár Ferenc sokoldalúságát. Az egyik írásában még alaposan elgondolkodtat, aztán a következőben már megnevetett. (Tudom, ezt már fentebb is említettem, ám tényleg így van.)
Nagyon szerettem A budapesti pletyka kis kézikönyvét és a Vasárnap délutánt. Előbbihez kapcsolódva elmondhatom, hogy a vidéki pletyka is sok esetben a budapestihez hasonlóan épül fel.
Az elgondolkodtatóak közül kiemelném a Tutisták és nimolistákat, a Jótékonyságot és A Richárd kabátját.
Mindegyikük egy-egy olyan témát jár körbe, melynek legtöbben csak egy kis részletét látják, ám Molnár felhívja a figyelmünket arra, hogy mindez csak a nagy kép egyetlen darabkája, és sokkal több van mögötte, mint azt sokan gondolnák. Az egyik kedvenc gondolatom, hogy halhatatlanabbak vagyunk, mint gondolnánk. Nagyon sokan vágynak halhatatlanságra, ám nem is sejtjük, hogy az életünk, egy-egy tettünk milyen hatásokat okoz mások életében, akikkel talán csak egyszer találkoz(t)unk, vagy csupán közvetetten hatunk rájuk, mégis, éppen mi okozunk fontos változást akár egy-egy ember életében, akár a természetben.
És ha tudnák, milyen egyszerű és milyen régi igazság az, ami ennek a hosszú és bonyolult gondolatmenetnek az eredménye, már régen megbocsátották volna nekem, hogy untattam vele önöket. Egyszerű és régi: jónak kell lenni. Ez az egész. Nem szöges palánkot kell hagyni magunk után, hogy megszúrja magát benne valaki, hanem kabátot, amiben melegedjék, aki fázik. Mert halhatatlanabbak vagyunk, mint gondoljuk.A Richárd kabátja
Molnár Ferenc sokak számára A Pál utcai fiúk szerzője marad, amit vagy szerettek annak idején, vagy nem. Vagy elolvastak, vagy nem, esetleg megnézték a mára már klasszikussá vált filmváltozatát. A színházba járók, ill. a színműveiben jártasabbak ismerik ezt az oldalát is, azonban a szerző többi oldalát már sokkal kevesebben. És nyugodtan kijelenthetem: nem tudják, mit veszítenek. A Utószóban idézi Domokos Mátyás Ady Endre szavait Molnárról: "nyolcvan író lakik benne", akik közül jó néhányat ebben a válogatásban is megismerhetünk.
A darabban előfordul az, hogy valaki, egy festő, valami kétértelmű mondatra felugrik ültéből, és azt kérdi:– Sértő szándékkal mondta ezt?Azt mondja ezen a ponton Berlinben Brahm Ottó, a színházi pápa, mikor a Lessing-Theaterben próbáltuk a darabot:– Kérem, hiszen ez az ember őrült, ez a festő, hogy ilyen könnyen sértődik.– Nem őrült, kérem – mondom –, csak érzékeny.Három kis eset III.
Molnár Ferenc számos írása ma is ugyanolyan aktuális és elgondolkodtató, mint annak idején volt, amikor papírra vetette őket. Éppen ezért is érdemes megismerkedni velük.
Továbbmegyek, még talán most is a favágó-móka miatt hiszem olyan bolondul, olyan csökönyösen és olyan fájdalmas szeretettel, hogy az egész világ tulajdonképpen egyetlen egy család.Három kis eset I.
A kötet végén Domokos Mátyás utószavában két hibát is találtam: Molnár Ferenc 1952. április 1-jén, és nem 2-án hunyt el, ill. Az üvegcipőből kihagyta a határozott névelőt, holott ez a darab pontos címe.
Ez egy vicces elütés: a TOLL egyik anekdotájában Molnár Ferenc húsz jelét gyűjtötte össze, ha egy asszony hűtlen, és a felsorolásban a 19. után a 22. zárja a sort. 😁
Jó hír, hogy Molnár Ferenc művei is megtalálhatóak a DIA-n, és ha nem is pontosan ez a válogatás, azonban egy hasonló is elolvasható, ill. letölthető: Az Aruvimi erdő titka és más szatírák - A gőzoszlop, és a Toll, melyben 68 írás található. Az én kötetemben nincsenek számozva, csak csillagok választják el őket és a 68. ki is maradt.
Molnár Ferenc: Az Aruvimi erdő titka
Elbeszélések, karcolatok, humoreszkek
Sorozat: Millenniumi Könyvtár 137.
186 oldal
Osiris Kiadó, 2001
A Magyar Kultúra Napja
elbeszélés
humoreszk
karcolatok
magyar
Millenniumi Könyvtár
Molnár Ferenc
Osiris Kiadó


0 Megjegyzés
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).