- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy lány, akiknek mindig volt mit enni-inni-felvenni, volt részük sok örömben és vidámságban, voltak jó barátaik és szüleik, akik nagyon szerették a lányokat, azok mégis elégedetlenkedtek. - (Itt a hallgatók lapos pillantásokat vetettek egymásra, majd bőszen varrni kezdtek.) - Ezek a lányok igen szerettek volna jók lenni, és hangzatos elhatározásokat hoztak, de nemigen váltották valóra őket, mert örökösen azt hajtogatták: "Hogy miért nincs nekünk ez!" vagy "Bárcsak megtehetnénk azt!", elfelejtve, hogy máris mily sok mindenük van, és mennyi kellemes dolgot tehetnek. Így hát megkérdeztek egy öregasszonyt, miféle varázslattal nyerhetnék el a boldogságot, az öregasszony pedig azt felelte: "Ha elégedetlenkedtek, gondoljatok bele, mennyivel rosszabb sorotok is lehetne, és legyetek hálásak." (...)
- Értelmes lányok lévén úgy döntöttek, megfogadják az öregasszony tanácsát, és megdöbbenésükre hamarosan sokkal jobban érezték magukat. Az egyik rájött, hogy a pénz sem mentheti meg a gazdagokat a bánattól és a szégyentől; a másik megtanulta, hogy szegény létére is jóval szerencsésebbnek mondhatja magát a fiatalságával, egészségével, derűs kedvével egy bizonyos beteges és házsártos öreg hölgynél, aki nem tudja élvezni a jó sorát; a harmadik belátta, hogy akármilyen fárasztó is bevásárolni az ebédhez valót, sokkal kellemesebb, mint koldulni érte; a negyedik megértette, hogy még a karneol gyűrűknél is többet ér a jó magaviselet. Így tehát megegyeztek, hogy felhagynak a panaszkodással, élvezik azt a jót, ami kijutott nekik, és meg is próbálják kiérdemelni, nehogy még ez is elvétessék tőlük; és azt hiszem, sose kellett csalódást vagy megbánást érezniük azért, mert megfogadták az öregasszony tanácsát.

Miközben a csökkentett várólistákat nézegettem, sokak polcán felfedeztem a 12 kiválasztott közt az Anna Kareninát (a beszámolóm a regényről a linken olvasható). Kicsit meg is nyugodtam, hogy ezek szerint nem csak az én eddigi életemből maradt ki. De ez nem baj, mert olvasás előtt/közben/után egymást buzdíthatjuk. Ezért is lesz  
2011: Az Anna Karenina Éve :).T ovábbra is lehet csatlakozni! :)

A filmet többször láttam, (a Sophie Marceau-sat) szeretem is, és sajnálom, hogy annak idején nem volt kötelező a regény, csak átsiklottunk rajta. Na majd 2011-ben! ;)

Ősszel jelent meg az Európa Diákkönyvtár sorozatában ez a szép, új kiadás (nekem a korábbi, tiszta fehér borítós van meg), ami szintén kedvet csinálhat az olvasáshoz :).

Egyébként utánanéztem, miknek is lesz 2011 az éve: itthon az Egészségturizmusé és Liszt Ferencé (születésének 200. évfordulóját ünnepeljük), Európában az Önkéntesség, a világon pedig a Kémia Nemzetközi Éve lesz.

Megtaláltam az 1997-es film egyik előzetesét és rögtön kedvet kaptam az olvasáshoz:



A képet itt találtam.
Amadea is ihletet kapott :).

- A karácsony badarság?! - mondotta Scrooge unokaöccse. - Remélem, ezt nem gondolja komolyan?
- De igenis - mondotta Scrooge. - Vidám karácsony! Mi jogod van neked a vidámságra? Ugyan mi okod volna a vidámságra? Elég szegény vagy.
- Ugyan ni - felelte vidáman az unokaöcs. - Hát magának mi joga van a mogorvaságra? Mi oka van a rosszkedvre? Elég gazdag.
Scrooge, mivel hirtelenében nem jutott jobb válasz az eszébe, megint csak azt mondta: - Ugyan! - és hozzátette: - Badarság!
- Ne legyen olyan haragos, bácsi! - mondta az unokaöcs.
- Hát milyen legyek - fortyogott a nagybácsi, - amikor ilyen bolond világban élek! Vidám karácsony! Majd mit mondok vidám karácsonyra!Karácsonykor az ember egyebet sem tesz, csak számlákat fizet ki pénz nélkül. Karácsonykor az ember rájön, hogy egy évvel megint öregebb lett, de egy órával sem gazdagabb. Karácsonykor az embernek mérleget kell készítenie, amikor a könyveiben kerek tizenkét hónapon keresztül minden egyes tétel csak veszteséget mutat. Ha a magam feje szerint cselekedhetném - mondta méltatlankodva Scrooge -, minden hülyét, aki "vidám karácsony"-t szajkóz, tulajdon pudingjában főzetnék meg és magyalággal átszúrt szívvel temettetnék el. Úgy biz' én!
- De bácsi! - erősködött az unokaöcs.
- Öcsém - felelte ridegen a nagybátyja -, ünnepeld meg a karácsonyt a magad módja szerint és engedd meg, hogy én is a magam módja szerint ünnepeljem meg.
- Megünnepelje?! - ismételte Scrooge unokaöccse. - De hiszen maga egyáltalán nem ünnepli meg.
- Hát akkor engedd meg, hogy ne törődjem vele - mondta Scrooge. - Sok hasznod lehet belőle! Sok hasznod volt eddig is.
- Sok minden van, ami javamra válhatott volna, és nem vettem hasznát, meglehet - válaszolta az unokaöcs -, többek között a karácsony is. De azért valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá -tekintet nélkül a szentséges nevének és eredetének járó tiszteletre, ha ugyan erről bármilyen vonatkozásban is meg lehet feledkezni -, úgy gondoltam rá, mondom, mint jó napokra; mint jótékony, nyájas, boldog, kellemes napokra, mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha csak közös elhatározással kitárná bezárt szívét, és úgy gondolna a nála kisebbekre, mint akik igazán útitársai a sír felé és nem másfajta lények, akik másfelé utaznak. És ezért, bátyám, ámbár a karácsony soha egy porszemnyi aranyat vagy ezüstöt nem tett a zsebembe, azt hiszem, hogy javamra vált és javamra is fog válni mindig; és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten!

Először is elnézést kérek a hosszú idézetért, de e nélkül, aki még nem olvasta Dickens művét, nem érti meg a mondanivalóját.
 Ebenezer Scrooge fukar, londoni kereskedő, akit a pénzen kívül semmi sem érdekel. Elérkezik karácsony napja, ezért az írnoka, Crachit másnapra szeretne szabadságot kérni, ám Scrooge nem érti, mi ez a felhajtás, még szerencse, hogy évente csak egyszer van ilyen egy évben, így rááll, de a béréből természetesen levonja. Amikor meglátogatja unokaöccse és vacsorára invitálja magukhoz, Scrooge elküldi, badarságnak nevezi az ünnepet (lásd az idézetben). Éjszaka azonban minden megváltozik: megjelenik Scrooge volt üzlettársának, Marley-nak szelleme, aki közli vele, a következő éjjel három szellemmel (az Elmúlt, a Jelen és az Eljövendő Karácsonyokéval) találkozik majd. A szellemek pedig meg is érkeznek és szembesítik Scrooge-ot addigi életével.

 Scrooge-ot a szellemek más-más helyekre vezetik, életének egy-egy szakaszával néz újra szembe. Ezek a találkozások pedig komolyan elgondolkodtatják a kereskedőt. Halott barátja szelleme ez által lehetőséget kínál Scrooge-nak, hogy megváltozzon.

Dickens 1843-ban keletkezett történetének mondanivalója napjainkban is  - főleg így, a karácsony küszöbén -, aktuális. Sokan vannak, akiket nem érdekel az ünnep, csak azzal foglalkoznak, nekik minél többjük legyen, és nem gondolnak azokra, akik ilyenkor is nélkülöznek. A gazdagok számára talán csak egy ugyanolyan nap, mint a többi, legfeljebb ragyog a fájuk, csillogó-villogó és drága ajándékokkal lepik meg egymást. Míg a szegények számára valóban ünnep az ünnep: ilyenkor együtt a család, talán csak most kerül hús az asztalra, de valóban ünnepelnek, kitörnek a hétköznapok szürkeségéből. Ez hát ennek a könyvnek a máig érvényes mondanivalója. Gondolkodjunk el ezen mi is, és nem csak akkor, amikor kezünkbe vesszük a Karácsonyi éneket.
Sajnálom, hogy annyi évig várt rám a polcon.

 - És hogy viselte magát a kis Tim? - kérdezte Crachitné, mikor már kicsúfolta Bobot hiszékenysége miatt, Bob pedig kedvére összecsókolta leányát.
- Olyan jó volt, mint egy falat kenyér - mondta Bob -, még annál is jobb. Valahogy gondolkodó gyerek lett belőle, amiért annyit üldögél magában, s olyan furcsa dolgok jutnak eszébe, hogy sose hallotta mását az ember. Hazajövet azt mondja nekem: reméli, hogy az emberek látták őt a templomban - mert hát ő nyomorék, és jóleshetik nekik, ha karácsony napján arra gondolnak, aki a bénákat lábra állította, s a vakoknak visszaadta a szemük világát.

Annak, aki szeret gépen olvasni, a Karácsonyi éneket is megtalálja a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

Charles Dickens: Karácsonyi ének
Eredeti cím: A Christmas Carol
Fordította: Benedek Marcell
79 oldal
Interpopulart, 1995
Kép: Google.hu

"Nem tudtam, hogy nem vagyok egyedül, hogy valaki törődik velem, hogy megment, hogy vigyáz rám, ha nem sejtem, ha nem is kérem, ha kételkedem benne, akkor is.
Ki vagy te, Abigél? Ki az, aki itt lakik velünk együtt a Matulában, aki mindennap elmegy mellettünk, ránk kiabál, vagy ránk mosolyog, részt vesz az életünkben, s olyan közel van hozzánk, hogy feltűnés nélkül bejöhet valamelyik hálóterembe, benyúlhat a zsebünkbe vagy a füzeteink közé, aki meghallja miről beszélgetnek a suttogók, aki mindent számon tart, és akit nem tart számon senki? Itt, e zömök falak között álarcosan él valaki, elfedi igazi vonásait, nyilván ordít, piszkálódik, kenetteljes vagy kérlelhetetlen, hogy annál szabadabban mozoghasson álruhájában. Olyan ember, aki számol azzal, hogy mind távol vagyunk a szüleinktől, hogy az a sok minden, amit a Matula világa megkíván tőlünk, néha meghaladja az erőnket, és annyi a buktató, hogy hol egyikünk, hol másikunk botlik el valamin. Ki vagy te, Abigél, akinek igazi arcát nem látta senki, akinek csak a tetteit ismerjük, és ismerik az intézet falain belül 1914 óta?"

Ünnepélyesen bejelentem, hogy csatlakozom a Lobo által könyves bloggereknek és nem bloggereknek egyaránt meghirdetett játékhoz, melynek értelmében 2011. január 1. és december 31. között a kiválasztott 12 várólistás könyvemet biztosan elolvasom. Gondolkodtam, pontosan mely könyvek legyenek a kiválasztottak, végül - főleg - azok mellett döntöttem, amelyeket illő elolvasni, de nálam még kimaradtak.
Mondanom sem kell, hogy a várólistám ennél sokkal hosszabb, de kié nem az? 


Íme, a szerencsés 12:

Az egyensúly a lényeg, magyarázta Roland. Egymás megismerése, az, hogy kitárulkozunk a másik ember előtt. És figyelmeztetett arra, nehogy a magam története egy másik emberről szóljon, és ne rólam.

 Aznap este beköltözött hozzám, tizenkét közepes méretű kartondoboz és egy krémsárga komód társaságában.

Ennél a mondatnál rögtön eszembe jutott a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt c. film. Marianne  emlékeztet a filmbeli Andie-re, ugyanis szinte ugyanazt csinálja, mint ő: folyamatosan beavatkozik a férfi életébe (az sem mindegy milyen úszószemüveget vesz), szervezkedik és folyamatosan csacsog. Hősünk amikor kezdi megunni mindezt, leugrik az uszodába, vagy egyszerűen elalszik.  Azonban  egy nap lapátra kerül a munkahelyén, így a pár európai utazásra indul. Marianne egy olyan helyre szeretne menni, ahol szívesen látják őket.

De létezik-e ilyen hely? Svédország, Dánia, Németország után végül Franciaországban kötnek ki és végre a lány is elégedett. Azonban a folyamatos összezördülések miatt, a férfi hazautazik, míg a nő újdonsült barátaiknál marad. Vajon mi lesz most?

"Martin egyszer sem ment el a csütörtöki összejövetelre. Az után a nap után csak messziről látta a nőt,bár így is könnyben felismerte feltűnő fogatáról és csillogóan fényes, sűrű, aranyvörös hajáról. Többnyire a Cours-on pillantotta meg. De az is előfordult, hogy amikor a Palais de Justice-be ment vagy vasárnapi sétáját végezte, a nő éppen belépett a Madeleine-templomba vagy kilépett onnan. Utoljára mindössze pár napja látta, a Nagyboldogasszony-napi körmeneten. A székesegyház előtti tér túloldaláról nézte, amint keresztet vet és térdet hajt a Szűzanya szobra előtt. Miféle nő az, aki Darwint olvas, de letérdel a Szűzanya előtt?"

1885. augusztus 18-án, egy keddi napon Aix-ben Albert Franc rendőrfelügyelő kopogtat a fiatal bíró, Bernard Martin ajtaján: gyilkosság történt. Egy nő holttestére bukkantak a közeli kőfejtőben, akit egy levéllel csaltak oda. A nyomozással a tapasztalatlan Martint-t bízzák meg, ugyanis az ilyenkor szokásos szabadságolások miatt csak ő maradt a városban.