Miközben a csökkentett várólistákat nézegettem, sokak polcán felfedeztem a 12 kiválasztott közt az Anna Kareninát (a beszámolóm a regényről a linken olvasható). Kicsit meg is nyugodtam, hogy ezek szerint nem csak az én eddigi életemből maradt ki. De ez nem baj, mert olvasás előtt/közben/után egymást buzdíthatjuk. Ezért is lesz
2011: Az Anna Karenina Éve :).T ovábbra is lehet csatlakozni! :)
A filmet többször láttam, (a Sophie Marceau-sat) szeretem is, és sajnálom, hogy annak idején nem volt kötelező a regény, csak átsiklottunk rajta. Na majd 2011-ben! ;)
Ősszel jelent meg az Európa Diákkönyvtár sorozatában ez a szép, új kiadás (nekem a korábbi, tiszta fehér borítós van meg), ami szintén kedvet csinálhat az olvasáshoz :).
Egyébként utánanéztem, miknek is lesz 2011 az éve: itthon az Egészségturizmusé és Liszt Ferencé (születésének 200. évfordulóját ünnepeljük), Európában az Önkéntesség, a világon pedig a Kémia Nemzetközi Éve lesz.
Megtaláltam az 1997-es film egyik előzetesét és rögtön kedvet kaptam az olvasáshoz:
Amadea is ihletet kapott :).
5 hozzászólás
Írtó gyorsan kiolvasható, ugyanis nem lehet letenni:)
VálaszTörlésA filmet nem láttam, bár Sophie Marceau-t kedvelem, de nem tudom elképzelni Annaként.
Kedves Ildy, ez jó ;). Ha valahol elcsíped, nézd meg, szerintem nagyon jó a film, de olvasás után majd bővebben ;). Egyébként egy feldolgozásban Vivien Leigh is eljátszotta Annát :).
VálaszTörlésTyű, ez sokkal hangulatosabb, mint a fehér borítós. A lapok továbbra is olyan tré minőségűek?
VálaszTörlésA blogomon hozzád csatlakoztam valamiben, nézd meg:D
Nekünk anno kötelező volt, és meg is döbbentem, hogy bejött, mert annyira nem voltam oda az orosz írókért. Viszont filmben még sose láttam, nekem ez maradt ki. :o)
VálaszTörlésAmadea, szerintem a papír minősége maradt a már megszokott diákkönyvtáros, de jó az nekünk ;). Borítók helyett egy háttérképet találtam, méghozzá filmeset. Szerintem nagyon szép :).
VálaszTörlésNiki, nézd meg a filmet is és várom róla a véleményed ;).