Radnóti Miklós: Pontos vers
az alkonyatról
Kilenc perccel nyolc óra múlt, kigyúlt a víz alatt a tűz és sűrübb lett a parti fűz, hogy az árnyék közészorúlt. Az este jő s a Tisza csak locsog a nagy tutajjal itt, mert úszni véle rest s akit figyelget: a bujdosó nap búvik a magas füvek között, pihen a lejtős földeken, majd szerteszáll és hirtelen sötétebb lesz az út fölött. Híven tüntet két pipacs, nem bánja, hogy őket látni még, de büntet is rögtön az ég: szuronyos szellővel üzen; s mosolyg a szálldosó sötét, hogy nem törik, csak hajlik a virág s könnyedén aligha hagyhatja el piros hitét. (Így öregszik az alkonyat, estének is mondhatni már, feketén pillant a Tiszán s beleheli a partokat.) 1934 |
vers
kép
1 hozzászólás
Egyszerűen gyönyörű! :)
VálaszTörlés