Vers ~ Radnóti Miklós - Majális

A múlt héten meghirdetett közvélemény-kutatásom mondhatni siralmas véget ért, ugyanis egyetlen ember válaszolt csak a kérdésre - akinek ezúton is köszönöm -, hogy milyen verse(ke)t szeretne látni a rovatban. 
A válaszok közül a többség a külföldit választotta, így előszedem a külföldi versgyűjteményeimet és már ebben a hónapban is szemezgetek közülük. Csak megjegyzem, múlt hónapban sikerült beszereznem Federico García Lorca verseit, úgyhogy lesz miből válogatni.
De május 1. nemcsak A munka ünnepe, hanem a majálisé is, ezért egy Radnóti-verset választottam:




A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.

Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába még fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.

Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.

Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.


1944. május 10.




Vers: MEK