"Én is ugyanolyan érző ember vagyok"

    Mostanában megtalálnak azok a könyvek, amiket már szinte mindenki olvasott, csak én nem. Amikor két éve megjelent a Néma üvöltés, bevallom, nekem fel sem tűnt, egyszerűen elmentem mellette, ahogy a legtöbb ember is a szerzője, Martin Pistorius mellett is nem is olyan régen.

   Martin ugyanúgy élt, mint minden gyerek egészen tizenkét éves koráig, amikor egy torokfájás következtében már többet nem ment vissza az iskolába. Titokzatos betegsége fokozatosan vette át a hatalmat a fiú szervezete felett, míg mind szellemileg, mind fizikailag le nem gyengítette. Az orvosok értetlenül álltak az eset előtt és két évet adtak Martinnak, aki semmit sem tudott a környezetéről. Ám négy évvel később tisztulni kezdett addigi tudata, és tizenkilenc éves korára újra teljesen öntudatára ébredt, ám környezete minderről nem vett tudomást és Martin sem tudta jelét adni.

A kívülállók körülbelül úgy kezeltek, mint egy cserép virágot: néha meg kell locsolni, egyéb törődést azonban nem igényel. Mivel megszokták, hogy nem vagyok jelen, nem tűnt fel nekik, hogy visszatértem. Még annak idején beraktak a megfelelő skatulyába.

 
    A hétköznapok nagy részét egy nappali otthonban töltötte, ahol az egyik ápolónő kezelte emberként, ő kezdett el beszélni hozzá és fedezte fel, hogy a fiú nem csak egy néma és mozgásképtelen kupac, és neki köszönhetően megkezdődött egy hosszú út. Egyik vizsgálat a másikat követte, majd Martin megtanult kommunikálni, dolgozni kezdett, előadásokat tartott sorstársai számára, egyetemen tanult és megtalálta élete párját is.

   De mindez nem ment könnyen. Martin őszintén és tabuk nélkül mesél mindarról, amit az elmúlt években átélt: hogy nem vettek róla tudomást, gondolatairól, vágyairól, hogy az egyik otthonban - ahol évente töltött néhány napot, amikor a családja elutazott - szexuálisan zaklatták, megalázták, nem tekintették embernek, csak szemétnek.
   Ezeket a részéket olvasva különösen felháborodtam, és nem értem, hogy az ilyen intézményekben dolgozókat nem vetik alá pszichológiai vizsgálatnak? Egy mindenféle szempontból kiszolgáltatott ember is ember, akire még inkább oda kell figyelni és nem úgy bánni vele, mintha a kapcájuk lenne. Nem is szólva a mindennapi kommunikációról, ami szintén nem egyszerű egy hétköznapi ember és egy sérült között, aki csak a megfelelő eszközök segítségével tudja kifejezni magát:

Az interakciók során megfigyeltem, hogy az emberek hangja folytonos körökben kapcsolódik egymáshoz, én azonban állandóan megtöröm a ritmust, és szétzilálom a kommunikációt. Az embereknek tudatosan oda kellene figyelniük rám, és ki kellene várniuk, amíg megszólalok, de sajnos, általában nem bírják csendben kivárni. Megértem, mert a mai világban nehezen veszünk tudomást a csendről. Az űrt mindig kitölti a tévé, a rádió, esetleg egy autóduda hangja, vagy egy üres, semmitmondó társalgás. A velem folytatott beszélgetés nemcsak a szavakból áll, hanem a köztes csendek is hozzátartoznak. Sajnos gyakran előfordul, hogy gondosan kiválasztott szavaim nem érnek célba.

 
   Martin időrendben és rövid fejezetekben mesél a múltjáról, az új élete felé vezető rögös útról, saját és a családja által átélt szenvedésekről és mindarról a jóról is, amivel az élet megajándékozta.

   Nem hiszem, hogy bárkit is érzéketlenül hagyna mindaz, ami elénk tárul ebben a vallomásban, melynek egyik legfontosabb üzenete, hogy mindig van remény, minden pokol, szenvedés után történnek jó dolgok, és bár sokszor fel akarja adni az ember, mert úgy érzi, nem bírja tovább, valami mindig erőt ad. Szívbe markoló és elgondolkodtató könyv, amit olvasva, majd utána is akaratlanul is átgondolja az ember a saját életét. Minden piszlicsáré dolgokon nyafogó kezébe adnám, hogy ez után panaszkodjon. Egyre inkább biztosabb vagyok abban, hogy egy sérült embertől sokat lehet tanulni, és bármelyikük méltó példaképpé válhat, ha hajlandóak vagyunk észrevenni, meglátni őket.

Graham mozgás- és beszédkorlátozott, mégis hihetetlenül életvidám, és mindenkivel harcol, aki nem hisz benne. Bár fizikailag teljesen kiszolgáltatott állapotban van, a várakozással ellentétben nem költözött vissza ápolásra az édesanyjához, mert édesanyja az ország másik végében lakott, Graham pedig Fokvárosban akart maradni; ezért él itt, egy ápolási otthonban. Mindennek ellenére hallatlanul derűs, életöröme magával ragadó.

Martin Pistorius: Néma üvöltés
Eredeti cím: Ghost Boy
Fordította: Mente Éva
288 oldal (képmelléklettel)
Athenaeum Kiadó, 2013
2990 Ft
Martin honlapja