Ó, Júlia!

Mielőtt leültem megírni ezt a bejegyzést, azon gondolkodtam, mit is mondtak el annak idején Szendrey Júlia és Petőfi szerelméről? Egy bálon ismerkedtek meg, egy év múlva házasodtak össze, a mézesheteiket Koltón töltötték, ahol Petőfi megírta a Felhők-ciklust, eljött március 15-e, Petőfi elbukott a képviselőválasztáson és megírta Az apostolt, megszületett a kisfiuk, majd Petőfi meghalt a segesvári csatában és Júlia feleségül ment máshoz. Ennyi.
Tudom, hogy az irodalomórákon semmire sincs idő, de azért néha lehetne egy kicsit többet is mesélni az adott szerző életéről, főleg egy olyan költő esetében, mint Petőfi. Mert szép és jó, amit összefoglaltam, de azt valószínűleg kevesebben tudják, hogy Petőfi és Júlia házassága nem ment olyan könnyen, ahogy azt sejtenénk. De ne szaladjunk ennyire előre.


A tizenhat éves Júliát az egyik intézeti társa, Csapó Mariska bálján ismerjük meg, aki csak ámul és bámul Csapóék házában. Tényleg minden csodás, és a kor neves irodalmárai  (Bajza, Fáy András, Vörösmarty) és Laborfalvi Róza valóban otthonosan mozognak a társaságban. Júlia is ilyen otthonra vágyik: csakhogy őt Erdődön beteges édesanyja és a gazdasággal törődő édesapja, öccse, Gyula és kishúga, Marika várja. Vajon hogyan telnek majd otthon a napjai, miután hazakerül Tänzer Lilla pesti intézetéből?

Szerencsére Térey Mari barátnőjére mindig számíthat, akivel együtt ábrándozhat, bálozhat és vigasztalhatja a szerelmétől elválasztott Marit. Júlia is vágyik valamire, de még maga sem tudja, pontosan mire. Abban azonban biztos, ha férfinak született volna, most sokkal könnyebb lenne az élete.

– Minden reggel valami nyugtalanság fog el, valamit várok a naptól, de nem tudom megmondani, hogy mit! És elmúlik a nap anélkül, hogy beteljesedett volna az, amire vártam!

 Júliát elkényeztették, mindent megkapott, bátran bármelyik kérőjelöltjét kikosarazhatta, de ő is arról álmodozott, amiben Marinak már része volt: szerelmes akart lenni. De hiába jelentkeztek a jelöltek, a lányt egyik sem érdekelte, mígnem 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi bálon személyesen is megismerte Petőfit. És ahogy mondani szokás: Júlia élete egy csapásra megváltozott. Csakhogy Szendrey Ignác nem nézte jó szemmel, hogy imádott leánya egy nincstelen poéta felesége legyen, így az esküvőt megelőző egy évben számos viszontagságon ment keresztül a pár.


Többet nem árulok el, de miután befejeztem a könyvet az jutott eszembe, ha angol anyanyelvűnek születtem volna, most az lenne a bejegyzésem címe, hogy: Becoming Mrs. Petőfi, azaz Petőfinévé válni, ugyanis Kertész Erzsébet 1849-ben pontot tesz a történet végére, a későbbi eseményekről csak röviden ír, holott az ezt követő tizenkilenc évben Júliával még történt egy s más. És az utolsó kb. harminc oldalon csak kapkodtam a fejem, mert az időben - ha nem is túl sokat, de heteket - ugrottunk. Mintha az írónő szerette volna már befejezni, ellenben én még szívesen olvastam volna tovább a könyvet.
 
Mindenesetre jó volt megismerni az igazi Szendrey Júliát, aki egy akaratos kislányból lett egyszerre kora legnagyobb költőjének felesége, forradalmár, majd a vesztes szabadságharc után megvetett nő. Olvasmányos és szép megemlékezés a feleségek feleségéről, amit érdemes lenne megemlíteni az irodalomórákon is, hiszen Petőfi régies nyelvezete a mai diákoknak már nehézkesnek tűnik, ám ha megismerik a versekhez kapcsolódó eseményeket, talán másképp tekintenek rájuk. De kortól függetlenül érdemes elolvasni ezt a regényt, mely szintén nyújt egy kis ízelítőt egyik legnagyobb költőnk verseiből is.

- Azt akarja kérdezni, hogy tetszettek a verseim? (...)
- Mondhatnám azt, hogy éppen úgy elbűvölt minden sora, mint Sass Karcsit, aki betéve tudja minden költeményét. De megmondom az igazat, mert sohasem szoktam hazudni. Eleinte... illetlennek találtam a verseket, furcsa volt a hangjuk. Gondolkoztam is később, amikor már minden sora nagyon tetszett, miért is voltam első időben úgy megbotránkozva. Rájöttem. A maga versei olyanok, amikor egy jól fűtött szobában hirtelen kinyitják az ablakot. Az ablakon friss levegő tódul be, olyan erővel, hogy a szobában ülők kicsit összeborzonganak, az asztalon levő papírlapok a földre hullanak, még a terítő csipkéje is meglebben. Aki nem szereti a friss levegőt, sietve bezárja az ablakot, felszedi a leesett papírokat, és visszaigazítja a terítőt. De aki szereti a friss levegőt, az... nem törődik a lehullott papírokkal, s kinyitja a másik ablakot is!

Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia
Illusztrálta: Békés Rozi
382 oldal
Móra Kiadó, 2008
1990 Ft