Vers hétfőn ~ Paul Verlaine - Barátnők a balkonon és Költészettan

1844. március 30-án született Paul Verlaine, akitől a jeles nap alkalmából két verset is hoztam, két szintén mostanában születésnapos költőnk fordításában:



Együtt nézték, hogyan villog-csapong a fecske,
egyik sápadt, haja éjsötét, szőke volt a
másik, lázpiros; és köpenyük selyme-fodra,
lágy felhő, testüket puhán körűlrepeste.

Mint aszfodélosz, oly bágyadtan, révedezve
néztek föl a szelíd s óriás teleholdra,
s mélységes gyönyörét lassan szivükbe lopta
nagy szivük szomorú hűsége és az este.

Borzongó karral és csipővel összebújva
s minden más szerelem gyönyörét szánva-únva
a balkonon a két barátnő így merengett.

Mögöttük a sötét alkóv mélyén, kitártan,
és szónokolva, mint szinpadi trón, derengett
a nagy és gazdag Ágy az illatos homályban.





 Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.

Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.

Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető  verőfény,
s a langyos őszi ég merő fény,
kék csillagok tündöklenek.

Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e síma álomszárny alatt.

A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.

Szónoklat? Törd ki a nyakát
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?

Ó jaj, a Rím silány kolomp,
süket gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.

Zenét minékünk, muzsikát!
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.

Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen...
A többi csak irodalom.



Versek
Caspar David Friedrich festménye