Federico García Lorca - Bernarda Alba háza

Néhány napja a Molyon feljött Federico Garca Lorca Hat színjátéka, amelyet jó pár éve egy nyári akcióban beszereztem, és nagyon szerettem. Volt is róla bejegyzés annak idején, de jobbnak láttam törölni, mert nem hozta a magamtól elvárt színvonalat. 

A könyv adatlapján rögtön megakadt a szemem egy idézeten a Bernarda Alba házából, és azóta ott motoszkált bennem, hogy ezt is újra kellene olvasnom. Nemcsak azért, mert nem emlékeztem már annyira a drámára, hanem éreztem, hogy arról az idézetről írnom kell. (Magdalena idézetének utolsó félmondata volt.)

A dráma alcíme: Asszonyok drámája Spanyolország falvaiban, mely  más országok falvaiban élő asszonyokra is igaz volt, de ha jobban mögé nézünk, bárkire ugyanúgy igaz lehet ma is, aki falat emel önmaga és a külvilág közé. 

A hatvan esztendős Bernarda Alba öt csúnya lányával él egy spanyol faluban, ahol most temetik a férjét. A családtagok a temetésen vannak, míg Poncia (szolgáló) és a szolgáló otthon maradt takarítani. Poncia gyűlöli Bernarda Albát, és ha egyszer betelik a pohár:
PONCIA   Pedig én jó kutyája vagyok, ugatok, ha kívánja; még  a koldus lábikrájába is belemarok, ha ráuszít. Két felnőtt fiam van, házasember mind a kettő. Az ő földjeiket művelik. Hanem egyszer, ha torkig leszek...
SZOLGÁLÓ   Akkor...
PONCIA   Akkor majd kettőnkre zárom az ajtót, és esküszöm, álló esztendeig köpködök az arcába. "Egy köpés ezért, Bernarda, egyet meg azért, ezt meg amazért, meg a másikért, mindenért..." Amíg csak olyanná nem nyomorítom, mint a gyerekek a kígyót, amikor összetapossák a mezőn, mert az, undok kígyó, az egész atyafiságával együtt. Persze, azért nem irigylem az életét. Öt felnőtt lánya maradt, öt csúnya lánya... Angustias még az első férjétől való, pénze is van. De a többiek? Csupa hímzett lepedő, csipkés gyolcsing, de az örökségük éppen csak a mindennapi kenyér meg szőlő. 


Bernarda anyját, María Josefát bezárták az egyik szobába, ugyanis az idős asszony bolond. Most, nyolcvan évesen, férjhez akar menni. 

Bernarda legidősebb lánya, az első házasságából született Angustias (39 éves) arra vár, hogy az udvarlója, a huszonöt éves Pedro el Romano végre megkérje, aki éjszakánként megjelenik az ablaka alatt. Náluk ugyanis így megy az udvarlás, és szó sincs róla, hogy bemászna azon az ablakon. 

A másik négy lánya: Magdalena (30 éves),  Amelia (27), Martirio (24) és Adela (20) is szeretne előbb-utóbb férjhez menni. Bernarda Alba kemény kézzel fogja a lányait, ugyanis évek óta egy lélek sem tehette be a lábát a házba, most is csak rövid időre léphetnek be a temetésen résztvevők, de a ház asszonya az ő szűrüket is kiteszi: 
BERNARDA   Menjetek csak, menjetek; köszörüljétek a nyelveteket azon, amit láttatok! Az én házam küszöbét ugyan évekig át nem lépitek!
PONCIA   Nem panaszkodhatsz. Az egész falu eljött.
BERNARDA   El. Hogy itt hagyják a házban vastag szoknyáik verejtékszagát meg a nyelvük mérgét.
AMELIA   Anyám, hogy beszélhet így!...
BERNARDA   Hát hogy beszéljek ebben az istenverte faluban, ahol még patak se folyik, ahol még a kútvizet is rettegve isszuk, mert sosem tudhatjuk, nincs-e megmérgezve?




Ha valamelyik lánya nem megfelelően viselkedik, Bernarda a veréstől sem riad vissza! Egy olyan házban pedig, ahol az anya ilyen szigorral uralkodik, előbb-utóbb a lányai ezt kijátsszák. Ha pedig mindez napvilágra kerül, a szájára veszi őket a falu, mert a szomszédok folyamatosan szemmel tartják egymást és mindenki vevő a pletykára. 

Bernarda a temetés után nyolc év(!) gyászt rendel el, mialatt mindenki csak feketében járhat és nem teheti ki a lábát a házból: 

BERNARDA   Nyolc évig tart a gyász, s addig ebbe a házba szellő se fújhat be az utcáról. Úgy kell majd élnünk, mintha téglával falaztunk volna be ajtót, ablakot. Így volt ez az apám, így a nagyapám házában is. Addig majd a kelengyéteket varrjátok. Akad a ládafiában vagy húsz vég vászon, abból kiszabhatjátok a párnákat és a lepedőket. Magdalena meg majd kihímezi. 


Egyetlen anya, de nyugodtan mondhatom, hogy egyetlen szülő sem teheti/tehetné meg, hogy uralkodjon a lányán/a gyerekén, hanem tudomásul kell vennie, hogy a gyereke felnőtt és képes önállóan dönteni a saját életéről. Ha pedig bezárja, a helyzet csak rosszabb lesz. Főleg, ha ennyi nő van összezárva, ahol a női energiák sérültek is. Milyen példát látnak az anyjuktól? Csoda, ha ők is utálják egymást, féltékenyek, irigyek egymásra és keresztbe akarnak tenni egymásnak? Adela pedig nem bírja tovább és fellázad. 

Ne lepődjünk meg Bernarda viselkedésén, hiszen a párkapcsolatról is ez a véleménye, amikor Angustias megemlíti neki, hogy Pepe el Romano másként viselkedik vele mostanában:
ANGUSTIAS   Hozzám beszél, de mintha folyton másutt járna az esze. Ha kérdem, mi baja, azt feleli: "Férfiembernek sok a gondja."
BERNARDA   Nem kell faggatni. És ha majd hozzámentél, még kevésbé. Szólj, ha szól hozzád, nézz rá, ha rád néz. Akkor majd elboldogultok. 
ANGUSTIAS   Én azt hiszem, anyám, hogy sok mindent eltitkol előlem. 
BERNARDA   Ne firtasd. Kérdést ne tégy fel neki, és ami a legfontosabb, sírni sose lásson.
ANGUSTIAS  Boldognak kéne lennem, de nem vagyok.
BERNARDA    Mindegy az. 

A dráma mindvégig mérgező, fojtogató hangulatú, de sikerült távol tartani magam attól, hogy rám telepedjen, és kívülállóként figyeltem az eseményeket és a szereplők párbeszédeit. Vajon mi történhetett Bernarda múltjában, hogy ilyen kegyetlenné és kőszívűvé vált? 

BERNARDA   Ha  a lány nem engedelmeskedik szüleinek, nem lányuk többé, hanem ellenségük. 


A titok nyitja szerintem a múltban rejtőzik, mert korábban Bernarda már említette, hogy az apja és a nagyapja idejében is nyolcévnyi gyászt rendeltek el. Biztos vagyok benne, hogy a nagyapja, vagy annak az apja idején volt egy renitens nő a családban, aki valami olyat tett, amiről nem beszélnek. Ő volt a feketebárány, akit inkább halottnak nyilvánítanak maguk között a családtagok, csak nehogy valaki szóba hozza, megemlítse, hogy ő is a világon van/volt. Valószínűleg olyan idős korában történhetett vele a dolog, mint Bernarda valamelyik lánya volt tíz éve, mert azóta élnek így Magdalena elmondása szerint:

MAGDALENA   Járkálok a szobákban. Sétálok egy kicsit. Megnéztem nagyanyánk régi hímzéseit, a kiskutyát meg az oroszlánnal birkózó négert, amit annyira szerettünk kicsi korunkban. Azok boldogabb idők voltak. Tíz napig tartott egy lakodalom, és nem jártak ennyit a rossz nyelvek. Ma finomabbak vagyunk, előkelőbbek: a menyasszonyok fehér fátylat hordanak, mint a városban, palackos bort iszunk, de elrothadunk amiatt, hogy mások mit mondanak rólunk.

 


BERNARDA   (...) az élet olyan, amilyenné teszik. 

Nagyon jól mondja Bernarda, csak nem veszi észre, mindezzel mennyit árt a tulajdon lányainak. Hogy ő egy mérgező anya. Mert szerinte ez a jó, nem biztos, hogy a lányainak is az. Pl. hogy egy kapcsolatban lehet egymáshoz szólni, lehet egymással kommunikálni, sőt kell is. Ez az, amit sok család nem fog fel, hogy az újabb generáció már másként gondolkodik, és más elképzelései lehetnek bizonyos dolgokról, mint nekik. 

Milyen sokan élnek úgy, mint Bernardáék: így kell viselkedni, nem teszünk meg bizonyos dolgokat, mert a szomszédok már hallgatóznak és mindenki a szájára vesz bennünket. És akkor mi van? Minden csoda három napig tart. Esetleg egy hétig. Miért jobb bezárkózni, varrogatni és elrothadni, mint kilépni az ajtón és a kapun, és megnézni, mi minden van odakint? Miért jobb az ablakból lesni az aratókat vagy Pedro el Romanót, mint szemtől szembe találkozni velük? Miért jobb az évtizedes, évszázados családi hagyományok szerint élni, mint felismerni, hogy lehet másként is? Hogy van választásunk. Hogy kereshetünk egy kulcsot, amely kinyitja azt az ajtót, vagy foghatunk egy kalapácsot, amivel lebonthatjuk azt a falat, amelyet közénk és a külvilág közé emeltek. És ha ezt megtesszük, ha ellentmondunk a családi tradíciónak, egyáltalán nem kell úgy végződniük a dolgoknak, mint a darabnak. 




A drámából 1987-ben film is készült, ebből választottam képeket a bejegyzésbe. Egyelőre nem tervezem megnézni (a YouTube-on spanyolul legalább kétszer is fent van), elég volt Bernardáékból ennyi. 

Bár ilyenkor, amikor negatív emberekkel találkozom akár az olvasmányaimban, akár a való életben vagy online, mindig megköszönöm, hogy az utamba kerültek, mert megmutatják, milyen nem akarok lenni

Tegnap beléptem a Pinterestre, és a kezdőoldalon ez fogadott: 



Federico García Lorca: Bernarda Alba háza
Eredeti cím: La casa de Bernarda Alba
In: Hat színjáték
Fordította: András László
344 oldal (281 - 341. o.)
Európa Kiadó, 2006

0 hozzászólás