Maurice Lever - Isadora Duncan

Isadora Duncan nevével először a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt c. filmben találkoztam, amikor Andie (Kate Hudson) a róla elnevezett gyémántnyakéket viseli. Bevallom, akkor eszembe sem jutott, hogy utánanézzek, ki is volt ő.

Aztán, majdnem tíz éve, egy őszi napon épp egy antikvár könyvet készültem megrendelni, amikor a webshop feldobta ezt a regényt. Akkoriban nagyon impulzusvásárló voltam, és gondoltam, miért ne rendeljem meg ezt is? A könyvek megérkeztek, és Isadora bekerült az egyik kupacomba, meg is feledkeztem róla, legfeljebb portörlés és pakolás közben találkoztam vele újra.

Tavaly a limoncellós könyvben ismét felbukkant. Egy idézet van tőle, amelyben elmeséli, mennyire lenyűgözte Botticelli A Tavasz c. festménye. Ez volt az a pillanat, amikor elővettem kupacból a regényt, és végre rendesen belelapoztam, és erre a részre bukkantam:

- Az biztos, Dora, hogy különös olvasmányai vannak. Ki hallott már olyat, hogy valaki egy jachttúrára Platón Állam-át és Karl Marx A tőké-jét hozza magával? A végén még meggyőz róla, hogy vérbeli forradalmárral van dolgom.
- De hisz valóban az vagyok, kedvesem - feleli legmézesebb hangján a nő.

Képzelheted, kedves Olvasó, hogy elkezdtem mosolyogni, amikor ezt olvastam, mert rögtön eszembe jutott a blogom mottója, és megtaláltam a közös pontot Isadorában és bennem. A párbeszédnek van előzménye is, ugyanis Isadora éppen Walt Whitmantől olvassa a Fűszálakat. Mondanom sem kell, hogy ez volt a döntő pillanat, amikor elhatároztam, hogy ideje megismerkednünk, és hamarosan végre el is kezdtem olvasni a regényt.

Isadora Duncan 1877. (egyes források szerint 1878-ban, de a sírkövén is 1877 szerepel) május 26-án született San Franciscóban, negyedik gyermekként, nővére (Elizabeth) és két bátyja (Augustin és Raymond) után. Édesanyja, a zongoratanár Mary, ír családba született, édesapja, Charles Oxfordban tanult, de az Újvilágba utazott szerencsét próbálni. A házaspár útjai nem sokkal Isadora születése után külön váltak, mivel Marynek elege lett férje kicsapongásaiból, aki tőzsdei spekulációkból élt, és többször mindenét elvesztette.

Apja a nyolcadik születésnapján jelent meg újra az életében, és fagylaltozni vitte a kislányt, azonban az anyja az esetet követően nem engedte, hogy volt férje újra találkozzon vele. Egy évvel később, Isadora, aki - Raymond hatására - rajongott az Odüsszeiáért, egy Görögországról szóló rövid verset kapott a születésnapjára Charles Duncantől, akivel ezután meg is szűnt a kapcsolata.

Hiánya ellenére, vagy inkább annak következtében Charles Duncan eltörölhetetlen nyomot hagyott lánya szellemén: éppen az űr, a törés érzetét tudatosította benne, és azzal egyidejűleg ráébresztette a saját másságára. Abban a korban, amikor az ifjú lányok a házasságban a földi boldogság fennkölt állapotát látták, Isadora szeme előtt az ellenkező képzet eleven példája lebegett, és megvetendő rabszolgasorsnak tekintette azt a szentséget, amely két embert egész életre egymáshoz köt. Egy ízben - tizenkét év körül járhatott ekkor - véletlenül kezébe került George Eliot Adam Bede című regénye. Míg a legtöbb regény cselekménye előírásosan torkollt a boldog házasságba, ez az evangéliumi erkölcsiségtől áthatott komor melodráma egy olyan lányról szólt, aki megöli házasságon kívül született gyermekét, és becstelenségben végzi. Isadora számára reveláció volt ez a könyv. Ettől fogva eltökélte, hogy életét a nők felszabadításának szenteli, s harcol azon jogukért, hogy szabadon szülhessenek, anélkül, hogy kiszolgáltatnák magukat annak a szerződésnek, amelynél lealacsonyítóbbat szabad emberi lény el sem képzelhet.

Isadora sajátos gondolkodásmódjának kialakulásában az anyai nevelésnek is jelentős szerepe volt.

A család folyamatosan költözött, mert állandó pénzügyi nehézségeik voltak, ismeretlen volt számukra a fegyelem szó, folyamatos rendetlenség és káosz között éltek, mégis csodálatos estéket töltöttek együtt. Mary zongorázott, majd felolvasott a gyerekeinek, Augustin Shakespeare-t szavalt, Isadora pedig Mendelssohn zenéjére táncolt.

Jóllehet Maryt ír katolikus családban keresztelték meg és nevelték, házassága felbomlása után minden átmenet nélkül beszüntette vallása gyakorlását. A szenvedély, amely hívő korában fűtötte, mostantól az Isten elleni irgalmatlan harcban talált magának új formát. (...) Teológia elleni indulata odáig ragadta, hogy elhatározta: már apró gyermekkorukban felfedi előttük, hogy a Télapó, akárcsak maga a Jóisten, nem egyéb, mint a hiszékeny lelkek megtévesztésére szánt, minden ízében kiagyalt komédia. Ezenkívül másra nem is tanította meg őket, azon túlmenően, hogy beléjük oltotta a földi javak iránti megvetést, a szinte rögeszmés rendetlenséget, a végletekbe menő idealizmust, a kalandos kedvet, és mindenekfölött a Művészet, a Szépség és a görög föld kizárólagos kultuszát.

Isadora utálta az iskolát, melyet végül ott is hagyott és maga kezdett tanítani. A klasszikus táncoktatással is problémái akadtak, ő a táncot is másként képzelte el.

Ritka, szinte páratlan eset: egyszerre született táncosnőnek - és pedagógusnak. Miközben megújítja a táncot - anélkül, hogy valaha táncolni tanult volna -, felfedezi magában az elhivatottságot, hogy továbbadja művészetét. Még nincs tízéves, amikor egy napon édesanyja féltucatnyi kislány gyűrűjében találja: most vezeti be őket az arabeszk és a développé titkaiba.
- Miféle játék ez, Isadora?
- Ne aggódj, mama, csak táncórát tartok.

Isadora bár otthagyta az iskolát, a saját önművelését nem hagyta abba: sokat olvasott, mely szokását később is megtartotta.

Augustin bátyjának köszönhetően kezdődött a Duncan-klán karrierje. Előbb csak a környékbeliek előtt lépnek fel, majd turnéra indulnak. Isadora népszerűségre tesz szert és Augustin Daly leszerződteti a társulatához, azonban a fiatal lány nem erről álmodott, nem így képzeli a pályáját, ezért egy nap kilép, és kiadja a parancsot: irány Európa!

Isadora a Szentivánáji álomban tündérként
(1896 - Augustin Daly társulatában)

A család nem mindennapi módon érkezik meg az öreg kontinensre, ahol számos buktató vár még rájuk, főleg Isadorára, aki végül ünnepelt táncosnővé válik. Meghódítja Berlint, Budapestet, eljut Görögországba, Párizsba, iskolát alapít és Oroszországban turnézik.

Közben a családtagok útjai is elválnak, és Isadora szerelmi életét is megismerjük. Nagyon tetszett, hogy Isadora nem volt könnyűvérű nő, és eszembe is jutott róla - az egész életét tekintve -, hogy tipikus példája a zabolátlan nőnek, akiről a Farkasokkal futó asszonyokban olvastam. Felbukkan a színen a híres korabeli színész, Beregi Oszkár; a színházreformátor Gordon Craig (aki konkurenciát látott benne), a milliárdos Paris Singer, avagy Lohengrin, ahogy Isadora hívta, Szergej Jeszenyin és még sokan mások is.

Jeszenyinről meg kell jegyeznem, hogy nem ismertem az életét, csak azt tudtam, hogy fiatalon (huszonhét évesen) halt meg és zseniális költő, hiszen a blogba is többször választottam verset tőle. De emberileg nagyon nehéz lehetett a környezetének. Az az érzésem, hogy önmagával sem volt tisztában, hiszen folyamatosan azt hajtogatta, hogy ő Oroszország legnagyobb költője és otthon őt annak tartják. (Tudjuk, hogy csak azt kell bizonygatni, ami bizonytalan.) Mindezt a pökhendiséget talán el is néztem volna, de az agresszivitását már nem. Nem is értettem Isadorát, hogy bírta ennyi ideig mellette? Amikor Gordon Craig rá akarta venni, hogy ne lépjen többet színpadra, Isadora azonnal kapcsolt, de Jeszenyinnél már nem. Míg a rettenetes pár közös életének részleteit megismertem, olvastam A kígyó és hal c. mesét, és eszembe is jutott utána, mennyire illik ez a mese rájuk is.

Isadora pályája során eljutunk Bayreuthba, találkozunk Cosima Wagnerrel, Olaszország ünnepelt színésznőjével, Eleonora Dusével, megismerjük Isadora hűséges barátnőjét, Mary Destit is. Elkísérjük Isadorát a turnéira, megismerjük a Duncan család egy vad álmát, visszatérünk New Yorkba, eljutunk Szovjet-Oroszországba, tanúi leszünk az I. világháború eseményeinek és a mezítlábas, tunikás táncosnő számos boldog és szomorú pillanatának, tragédiájának.

Isadora Duncan számomra egy kivételes nő volt minden hibájával egyetemben, és élő bizonyítéka annak, hogy vannak pályák, hivatások, amikre egyszerűen az emberek születnek, és ehhez nincs szükségük semmilyen végzettségre. Ilyen pl. a művészet. Nyilván gyakorolni kell, de itt nem minden a papír.

A fiút éppoly kevéssé tanították írni, mint az asszonyt táncolni. Mindkettőjük géniusza belülről vezérli őket, a lélek olyan régióiból, amelyekről lepattannak a köznapi normák, a amelyeket nem érint meg sem az úgynevezett "kultúra", sem az úgynevezett "hagyomány".

Maurice Lever alapos kutatómunkát végzett a regény megírásához, bár Isadora nők iránti vonzalmáról nem ejt szót, mégis volt egy rész, ahol ezt megsejtettem. Összességében nagyon szerettem olvasni (olvastatta is magát), nagyon megszerettem Isadora Duncant, a találékony, karakán fiatal lányt és nőt, aki kitartott a céljai mellett, aki élete végéig önazonos maradt, és ugyanúgy nem volt tökéletes, ahogy egyikünk sem az. Természetesen voltak az életének olyan nyilatkozatai és eseményei, melyekkel nem értettem egyet, de ez az ő élete volt.

Nagyon hálás vagyok a tíz évvel ezelőtti énemnek, aki a virtuális kosarába tette ezt a könyvet, mert most megismertem egy olyan nőt, aki - az élete bizonyos területeit tekintve - mindannyiunk számára példaértékű lehet.

Az alkotás örökös küzdelem, nem utolsósorban önmagunk, saját sérüléseink ellen. Higgyenek nekem... Mindent el kell követnünk, hogy szeretetet és örömöt adjunk másoknak, bármi legyen az ára. Ó, ha tudnák, micsoda pokol ez!

Így táncolt Isadora: