Fordította: Vajda Endre
A sok közt, aki voltam, egyedül rád,
egyedül rád nem emlékszem, ahogy most
elém tűnsz erről a hajdani képről.
Ilyen voltam? Nem néztél még tükörbe,
nem tudtam, hogy hasonlítasz reám.
És most találkozik tekintetünk.
Milyen komoly vagy, kicsike, és tűnődő,
mintha valóban látnád azt,
aki ma én vagyok,
és átélnéd villanó sejtelemben
a teljes hetven évet, ami vár rád,
zsúfolt, hosszú és nehéz éveket,
ovális édes arcodon ott vannak,
mint könnyű, ó, s mégis riadt lehellet,
te kedves, ép, harmonikus teremtés,
komoly és jómagaviseletű,
kezét illedelmesen összefonó
leányka, aki voltam
egy messzi korban, melyre nem emlékszem,
de most mondd meg nekem, hogy meddig
kell még bátornak lenni, mondd meg,
te, aki rámszegzett fényes, tűnődő szemmel
csak nézel, nézel, nézel?
Vers: Babelmatrix
Bejegyzések
0 hozzászólás