május 14, 2025

Gerald Durrell - Életem értelme

Valószínűleg kevesen mondhatjuk el magukról, hogy már kétévesen tudtuk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha nagyok leszünk. Ezek a gyerekkori elhatározások sokunk esetében az évek során jelentősen változnak, azonban akadnak kivételek is. A kis Gerald Durrell bizony már ennyi idősen is csak állatokkal volt hajlandó foglalkozni, és ez az elhatározása a későbbiekben is egyre szilárdabb lett.

Aki olvasta egy-két könyvét, tudja, hogy a legkülönfélébb állatokra tett szert már gyerekként is, melyet a családtagjai nem mindig fogadtak ugyanolyan lelkesedéssel, mint ő.

Velük is (újra) találkozhatunk az Életem értelme első fejezetében, ahol Larry ismét kifejezi a véleményét legfiatalabb öccse aktuálisan beszerzett állatával kapcsolatban, mely éppenséggel egy dámvad, akit az ifjú Gerry azért is fogadott be, hogy végre nagyvadak gondozásában is tapasztalatot szerezzen. Csakhogy Hortense, a dámvad nem bizonyul olyan békés állatnak, amilyennek a leendő természetbúvár képzelte, és mivel a többi állatai közül is többen kihúzták a gyufát a családja tagjainál, kénytelen Hortense-től megválni, így belátja: munkát kell keresnie valamelyik állatkertben.

Az ifjú Gerry tudatosan készült arra, hogy egy nap saját állatkertje legyen, ehhez pedig állatokat kell gyűjtenie és meg kell tanulnia gondoznia őket. Ez pedig olyan tudás, melyet nem az iskolapadban szerez meg az ember, így ifjan és lelkesen a (II. világ)háború közepén levelet írt a londoni állatkertnek.

Ő maga is tisztában van vele, hogy milyen szerencse, hogy a megfelelő ember kezébe került az írása, és nem a szemetesbe. Bár ott nem kapott állást, átirányították Whipsnade-be, az Állatkerti Társaság állatkertjébe, ahol az állatoknak a legmegfelelőbb környezetet alakították ki. Az itt töltött hónapjainak eseményeit olvashatjuk a könyv fejezeteiben, melyek címei - zseniálisan - alliterálóak.

- Na, tetszik majd itt magának? - kérdezte Beale kapitány oly hirtelen, hogy majd felugrottam ültömből.
- Ööö... igenis, uram, egészen biztosan - válaszoltam.
- Sose végzett még ilyen munkát? - érdeklődött.
- Nem, uram - feleltem -, de volt mindenféle állatom.
- Hö! - mordult fel gúnyosan. - Tengerimalac, házinyúl, aranyhal - ilyesmi. Na, meglátja, itt majd más lesz egy kicsit!
Borzasztóan szerettem volna tudtára adni, hogy házinyúlnál, tengerimalacnál, aranyhalnál sokkal egzotikusabb állataim voltak, de úgy éreztem, ez nem a megfelelő pillanat.

Gerryt rögtön bedobták a mélyvízbe, mivel az oroszlánokhoz került. Az állatokkal való mindennapos találkozás mellett elméleti ismereteit is gyarapítja - többek között - Plinius Természetrajzát olvassa, melynek bizonyos idevágó részeit mi is olvashatjuk. Közben pedig megismerkedünk az állatkertben dolgozókkal és családjukkal is, és megtudjuk, milyen kérdésekkel állnak elő az állatkertbe látogatók.

Ő lehet Zsigmond utódja Whipsnade-ben

Az ifjú Gerry élete a Whipsnade-ben töltött időszakban sem volt unalmas. Természetesen, megvoltak a mindennapok kihívásai, problémái, ám szépségei és vicces pillanatai egyaránt, mialatt számos fontos felismerésre jutott.

Míg elnéztem a zöld gyepen hancúrozó gnúinkat, elgondoltam, mennyire sivár lehet ma az afrikai szín a veldnek e vidám, lelkes táncosai nélkül. Hiába: a haladás elpusztítja azt, ami boldog és eredeti, banálissá szürkít mindent, ezeknek az életvidám szökdécselő teremtéseknek a helyére telepíti az unalmas, kérődző, minden porcikájában hasznos tehenet.

Az ifjú Gerry több, mint nyolcvan évvel ezelőtti tapasztalatait osztja meg az Életem értelmében, azonban egy dolog azóta sem változott: (a legtöbb esetben) az akkor jöjjön vissza, ha lesz tapasztalata-mentalitás. Gerald Durrell is megállapította, hogy ez a tyúk vagy a tojás esete, hiszen hogyan legyen valakinek tapasztalata, ha esélyt sem kap, hogy megszerezze?

Arról már nem is beszélve, amit ő is észrevett Whipsnade-ben: volt, hogy helyieket alkalmaztak ápolóként, akik elvégezték a munkájukat (megetették, megitatták az állatokat, kitakarították a helyüket), megkapták érte a fizetésüket és hazamentek. Míg Gerry lelkesen végezte a munkáját, amit igyekezett megőrizni még a zord időjárási viszonyok közepette is. Ez pedig igen jelentős különbség.

A fejezeteket olvasva megismerjük, milyen is az állatkertek világa, az az oldal, amelyet látogatóként talán el sem tudunk képzelni, de leginkább nem nagyon foglalkozunk vele, és ahogy fogynak a lapok, talán az állatkertek ellenzőinek is megváltozik a véleménye. Gerald Durrell pedig ezúttal is fontos felismerésekkel és üzenetekkel bocsájtja - remélhetőleg - útjára az Olvasót, miután becsukta a könyvet.

"(...) Az állatok, amelyek osztoznak velünk bolygónkon, szakasztott ilyen fontosak, sőt: bízvást elképzelhető, hogy egy új Rembrandt vagy Leonardo da Vinci születik, ám mihelyt egy állatfaj kihal, még a rémületes technológiának e századában sem keltheti életre semmiféle emberi igyekezet."