Múlt hónapban ünnepeltem a Joanne Harrisszel való megismerkedésem huszadik évfordulóját, és akkor elhatároztam, hogy újraolvasom tőle a Szent bolondokat. Aztán úgy alakult, hogy inkább az első novelláskötetét, a Bársony és keserű mandulát vettem újra elő, melyben huszonkét történetet olvashatunk.
A kötet a szerző előszavával indul:
Csodálatos érzés, hogy hosszas pangás után a novella végre visszatért. A jó novella - és talonban van néhány egészen kitűnő - sokkal tovább megmaradhat az emlékezetünkben, mint egy regény. Meghökkent, lángra lobbant, megvilágosít és felkavar, de úgy, ahogy egy hosszabb lélegzetű mű nem. Nemegyszer nyugtalanító, ijesztő vagy lelket feldúló. Kérdésekre indít, míg a regények többsége inkább válaszolni próbál rájuk. Úgy vettem észre, hogy a könyvek közül, amiket elolvastam és szerettem, a novellákra emlékszem a legtisztábban: eleven, rendbontó pillantást vethetek más világokba, más emberekre.
Nos, mindezt megkapjuk Joanne Harristől is, akitől rövidebb-hosszabb történeteket olvashatunk, és több műfajban is kipróbálja magát - nagyon is sikeresen.
Az első - nagy kedvencem -, melyben Faith és Hope vásárolni indulnak. A főszereplő két idős hölgy, akiket tényleg Hitnek és Reménynek hívnak, és a Meadowbank Idősek Otthonában élnek. Faith húsz éve kerekesszékhez kötött, míg Hope nem lát, így kiegészítik egymást: Hope tolja Faith-t, aki irányítja, és Faith felolvas Hope-nak, így kulturálódnak:
Imádja a történeteket. Neki jutott eszébe, hogy olvassak fel neki. Elolvastuk az Üvöltő szeleket, a Büszkeség és balítéletet és a Zsivago doktort. Nincs itt sok könyv, de havonta egyszer erre jár egy mozgókönyvtár, és kiküldjük Lucyt valami jó olvasnivalóért. Lucy egyetemista, aki a gyakorlatát tölti itt, így tudja, mit válasszon. De azért Hope dühös volt, amikor nem hagyta, hogy elolvassuk a Lolitát. Lucy szerint nem illett volna hozzánk.- A huszadik század egyik legnagyobb írója, és képzeli, nem felel meg nekünk! - Hope Cambridge-ben volt professzor, és néha még most is fensőbbséges orrhangon beszél. De láttam, hogy Lucy oda sem figyel. Ismerem ezt az arckifejezést: még az okosabbjánál is felbukkan a gyerekkertészes mosoly, ami azt sugallja: Én tudom jobban. Jobban tudom, mert öreg vagy.
Természetesen, ezt a két idős hölgy nem hagyja annyiban, így zseniális tervet eszelnek ki, hogyan juthatnak ki a szigorúan őrzött otthonból, melynek bejárati ajtaja kóddal nyitható csak, és nekivágnak a nagyvilágnak, hogy beszerezzék a tiltott Lolitát és újra szétnézzenek a kinti világban.
A következőkben Joanne Harris új szemszögből mutatja be A Csúnya Nővért a Hamupipőkéből, ellátogatunk a St. Oswald Fiúgimnáziumba (aki olvasta az Urak és játékosokat és/vagy A St. Oswald fiúiskolát, ismerősen cseng számára a név), részt veszünk az egykori boszorkánytanulók osztálytalálkozóján, eljutunk XIV. Lajos korában egy előkelő hölgy házába is, akinek megismerjük a tisztálkodási szokásait, találkozunk vámpírral, a hétvégén egy játékban részt vevőkkel, elkísérünk egy ifjú párt Nápolyba a nászútjukra; egy írót, aki egy különös vonatutazáson vesz részt; találkozunk sérült emberekkel és egy különös vállalkozás egyik munkatársa is meglepetéseket tartogat.
A szerző - egy kivételével - minden novella elején elmeséli, honnan merítette az ihletet, felveti, hogy vannak olvasók, akiket meglep, hogy a Csokoládé és a Szederbor szerzője fantasyt vagy rémregényt ír. Erről az jutott eszembe, hogy a legtöbb ember a kiszámíthatóságot kedveli, hiszen az egyenlő a biztonsággal. Joanne Harris a hétköznapi mágiát műveli a regényeiben, így tőle ezt várhatjuk, ezt is várjuk, ezt szoktuk meg, ezzel azonosítjuk. Aztán előáll valami mással, ami kizökkenti az olvasók egy részét, míg mások örülnek neki, és kíváncsian kezdik el olvasni, vajon, mit alkotott most a szerző?
Minden történetében találhatunk valamit, ami nagyon is elgondolkodtató, és nem egy ijesztő. Ilyen pl. a Szia, viszlát!, melyben egy híresség temetésén gyülekeznek a hírességek és a narrátor, az egyik lap munkatársa, aki tudósítóként vesz részt az eseményen, melynek külön trendje van már. A történet egyszerre groteszk és ijesztő, hiszen ki tudja, mikor válik valóra...
Az új generációs koporsók áramvonalasak, modernek és nagyon, nagyon szexik. Az elhunyt egy hivalkodó, a szezon legmenőbb, új színében -cseresznyepirosban - pompázó, nyitott tetejű Louis Vuitton modellt választott, a virágokat a Wild at Heart szállította, az élő zenét a sikerlistás Mama kedvence és a Spleen szolgáltatta...Szia, viszlát!
Aztán ott a Bárki lehet Nyalókalány!, melynek narrátora kislányoknak tervez - finoman fogalmazva - nagylányos ruhákat. Az jutott eszembe, hogy ő 🔞 kislányokat öltöztet ribiknek 🔞, míg mostanában az anyukáknak több vállalat is ugyanolyan mesefigurás pólót, pulóvert és pizsamát tervez, mint a kislányoknak, hogy anyának és lányának ugyanolyan ruhái legyenek, mert az olyan cuki.
Sok évvel ezelőtt, az egyik csoporttársammal azon elmélkedtünk, hogy akik idegen nyelvű feliratos felsőt vesznek, vajon tudják-e, mi van ráírva? Mi van, ha valami nyalókalányos felirat van rajta, amit nem értenek, és boldogan közlekednek benne?
Akkor még nem olvastam ezt a könyvet, és tudtommal a csoporttársam sem, csak az üzletek kirakatait nézegettük - beleértve a használt ruhaboltokat is.
A Hely a nap alatt narrátora pedig lassan, bármelyik ugyanolyan korú lehetne. Megdöbbentő és szomorú, hogy itt tartunk, pedig a kötet eredetiben 2004-ben jelent meg.
Annak azért nagyon örülök, hogy A nézőben leírtak (még) nem váltak valóra.
Hajnali kettőkor bármi lehetségesnek tűnik.Álom Tesco-kivitelben
A megdöbbentő, a meglepő, a groteszk, a humor, az élet mindennapi szépségei és furcsaságai egyaránt jelen vannak a történetekben, és teszik változatossá a kötetet, melyben mindannyian megtalálhatjuk a nekünk leginkább tetsző története(ke)t. Joanne Harris pedig bármelyik főszereplője bőrét könnyedén képes magára ölteni írás közben, legyen szó egy sérült emberről, egy kontrollmániás autóvezetőről, egy idős nőről, egy vámpírról vagy A Csúnya Nővérről. Éppen ezért is szeretem.
Egy pillanatra megpróbáltam felfogni, hogy nem vagyok Csúnya Nővér. A csúnya olyan jelző volt, amit egy életen át vonszoltam magammal. Ez határozza meg a lényemet. E nélkül mi vagyok? Beleborzongtam a gondolatba.A Csúnya Nővér
Joanne Harris: Bársony és keserű mandula
Eredeti cím: Jigs and Reels
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
335 oldal (az utolsó 11 oldal részlet a Rúnajelekből - igen, Ulpius)
Ulpius-ház, 2008
Bejegyzések
0 Megjegyzés
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).