Dean Burnett-től eredetileg A boldog agyat fedeztem fel és rendeltem meg januárban(előtte nem is hallottam sem a szerzőről, sem a könyvéről), aztán kiderült, hogy az a második könyve, az első Az idióta agy, így februárban ezt is beszereztem.
A szerző idegtudós, és ebben a könyvében arra vállalkozott, hogy bemutassa, hogyan működik az agyunk és miért hozunk sokszor irracionális döntéseket és viselkedünk furcsán.
.webp)
A kötet nyolc fejezetében olyan kérdésekre kapunk választ, mint pl. Hogyan működik az agyunk? Hogyan tart bennünket félelemben?, Miért felejtjük el, mit is akartunk, amikor átmegyünk egy másik helyiségbe?, Miért felejtjük el az emberek nevét, miközben az arcukra emlékszünk?, Miért nehéz mérni az intelligenciát?, Mi a baj a személyiségtesztekkel?, Hogyan befolyásolnak bennünket mások?, továbbá olvashatunk a mentális betegségekről is.
Izgalmas témák, ugye? Én is így éreztem, és valóban sokat tanultam, míg a könyvet olvastam. Nagyon jót nevettem magamban, amikor a könyv olvasása közben még játszottam a Mahjonggal a telefonomon, és azt írta ki a sokadik szintnél, hogy ezt csak a nagyon magas IQ-júak tudják teljesíteni, és olyan magas számot írt ki (270), ami kb. nem is létezik. A játékot töröltem is a telefonomról, és el kell szomorítanom azokat, akik egy online teszten nagyon magas pontszámot érnek el, mivel az intelligencia nagyon összetett dolog, mely nem mérhető pár online kérdés megválaszolása után. Ráadásul több fajtája is van.
A szerző arról is ír, hogy a Maslow-piramis bizonyos hiányosságai nélkül is élhetünk, erről már Kádár Annamária is írt az önmegvalósítás kapcsán. Burnett csak az ötlépcsős modellt veszi figyelembe, holott van egy hétlépcsős változata, ami az előbbi linken is megtalálható abban a bejegyzésben.
🧠🧠🧠🧠
Nagyon örültem a személyiségtesztekről (a Big Five-ot és a Myers-Briggset említi csupán) írtaknak, mivel sokan kőbe vésettként tekintenek az abban leírtakra, ill. annak eredményeire, ha kitöltünk egy-egy ilyet.
Megtanultam a szituacionizmus szót, mely jelentését én is sokszor használtam az enneagramos bejegyzéseimben, csak nem tudtam, hogy ez a neve: különböző szituációkban különbözőképpen viselkedünk. Pl. egy extrovertált sem nyüzsög egy temetésen, és egy introvertált is érezheti nagyon jól magát társaságban, ahol jól elbeszélget másokkal.
Azzal nem értek egyet a szerzővel, hogy a horoszkópot és minden személyiségtesztet dobjunk ki az ablakon. A horoszkóp nem egyenlő azzal, hogy valamelyik napilapban, magazinban vagy honlapon elolvassunk egy pársoros előrejelzést a Napjegyünkhöz kapcsolódóan. De nem is vagyunk azonosak, ahogy már említettem, egy pársoros poszttal, rövid, esetleg hosszabb videóban elmondottal.
Ha már a Myers-Briggs annyira nagy üzlet lett, elárulom, hogy amikor kiírtam a LinkedIn-profilomra a típusom, egyáltalán nem szaporodtak meg a keresések a típusom kapcsán és egyetlen állásajánlatot sem kaptam. Ennyit erről.
Spoiler: Tonival nagyon egyetértek abban, hogy a személyiségtesztek arra jók, hogy fejlődjünk általuk, nem arra, hogy bárkit is bekategorizáljunk vagy ítélkezzünk, gúnyolódjunk rajta, ahogy pl. az enneagrammal teszik sokan.
Tavaly beszélgettem egy ismerősömmel arról, hogy mennyi minden alapján próbálnak meghatározni egy-egy embert: ott a Myers-Briggs, a Big Five, az asztrológia, az Enneagram, a Socionics, a DiSC, a melankolikus/szangvinikus stb. típusok és még ki tudja, mi minden. Hogyan is lehetne valakit betuszkolni egy-egy leírásba/skatulyába?
🧠🧠🧠🧠
Továbbá azzal sem értek egyet, hogy csak egy pszichológus kísérletében vetkőzhetnek ki magukból az emberek, válhatnak agresszívvá:
Yoko Onónak is volt egy hasonló performansza, melynek Levágott darab volt a címe, és róla is minden ruhadarabot levágtak a végére. Viktor Frankl szavai jutottak eszembe, és az, hogy vajon hányukat bántalmazták valamilyen módon, akik egy performanszon ilyet tesznek? Ez ugyanígy igaz a szerző által említett nácikra, akik Nürnbergben azt vallották, hogy csak parancsot teljesítettek.
Otthon elnyomtak, bántottak, és ha rajtuk nem is tudok bosszút állni, majd megteszem máso(ko)n. Ennyi. Ugyanez igaz az interneten arctalanul és névtelenül fröcsögőkre is.
Én is írhatnám nagyon alpári stílusban ezt a bejegyzést, mégsem teszem.
"Az inger és a reakció között létezik egy tér - mondja Frankl. - ebben a térben lehetőség nyílik a reakcióink megválasztására, válaszainkban pedig a fejlődés és a szabadság lehetősége rejlik."
Amikor valaki felvette a kést, hogy levágja akár Yoko Ono, akár Marina Abramovic ruháját, egy pillanatra megállhatott volna, megkérdezhette volna magától: Tényleg bántani akarom ezt a nőt, aki semmit sem ártott nekem?, ám nem tette, hanem automatikusan használta. Ezt pedig nem foghatjuk arra, hogy: Én nem vagyok gonosz, de az agyam igen. Ilyet csak az mond, aki megrekedt a sértett kisgyerek szintjén. Ajánlom az olasz pszichológus Giandomenico Bagatin A bennünk élő gyermek c. könyvét. 😉
🧠🧠🧠🧠
Azzal sem értek egyet, hogy mindenkinek van személyisége, kivéve a politikusokat. A politikus is ember, és a politikus típus az, aki azt mondja és el is tudja hitetni másokkal: Megvédelek Benneteket a gyíkemberektől és elhozom a Kánaánt. Szavazzatok rám!
Nem hiszem, hogy minden politikus alapból romlott, hataloméhes és korrupt, láttunk már ellenpéldákat erre a történelemben és ma is a világban. Az ilyen gondolkodás rögzült szemléletre vall.
🧠🧠🧠🧠
Dean Burnett szerint az embernek szüksége van mások társaságára, ezért súlyos büntetés a magánzárka. Ezek szerint nem látta A remény rabjai c. filmet, melyet Kádár Annamária is említ a Teljesebbé válniban. Mi van a remetékkel? Természetesen mindannyiunknak szüksége van szociális interakciókra, csak vannak, akik számára nem mindegy, hogy azok milyenek. Van egy mondás, amivel spanyolul, majd olaszul találkoztam: Jobb egyedül, mint rossz társaságban.
🧠🧠🧠🧠
Más nyelvészek még ennél is tovább mennek, és azt állítják, hogy ha valaki átvált egy másik nyelvre, azzal megváltozik a gondolkodása is. Ennek legszembetűnőbb példája a neurolingvisztikus programozás (NLP). Az NLP a pszichoterápia, az önfejlesztés és más viselkedési irányzatok zagyvaléka. Fő tétele, hogy a nyelv, a viselkedés és a neurológiai folyamatok mind összefüggenek. Ha megváltoztatjuk valaki nyelvhasználatát, azzal változást lehet előidézni a gondolkodásában és a viselkedésében is (remélhetőleg pozitív irányba). Mintha csak egy számítógépes program forráskódját szerkesztenénk, és kiirtanánk belőle a hibákat.
Csak én érzek itt nagyon erős rögzült szemléletet? Hogy a DOKTOR PhD. idegtudós nem tud kitekinteni a saját kutatóintézete négy falán? Eszembe jutott a dalai láma, aki a Túl a vallásonban elmesélte, hogy az argentin biológus barátja mondta neki, hogy mindig kinéz a saját területén kívülre is, nem engedi, hogy csak a sajátján belül maradjon, annak a tényeit vegye csupán figyelembe, magyarán képes a dobozon kívüli gondolkodásra. ezt Őszentsége is megszívelte, és nem hagyja figyelmen kívül más vallások pozitívumait sem.
És itt van újra Susan David:
A különböző feladatkörökben vagy gondolkodásmódokban megrekedt emberek nem igazán olyannak látják a világot, amilyen. Figyelmen kívül hagyják a körülményeket, bármik is legyenek azok. A világot a saját skatulyáik szerint osztják fel, ezeknek pedig nem feltétlenül van közük az adott felálláshoz.
Ezt megfigyeltem annak kapcsán is, amikor arról írt, hogy az intelligens emberek hasonlóan intelligensekkel dolgoznak együtt, mert a képességeiknek való munkát végeznek. Ezek szerint Walesben a diplomásokat nem alkalmazták közmunkásként, ill. el sem tudja képzelni, hány intelligens ember alulfoglalkoztatott szerte a világban.
A különböző nyelvek közötti váltás pedig valóban igaz. Nem vagyok otthon a walesi oktatási rendszerben, de amit Burnett írt, csak olyan ember ír, aki nem beszél idegen nyelven. Nem felvágásból írom, hanem a saját tapasztalataim megosztása kapcsán, hogy angolból, olaszból és spanyolból van középfokú nyelvvizsgám, tehát valamilyen szinten ismerem ezt a három nyelvet, és megfigyeltem már középiskolásként, amikor már egyre jobban ment az angol, hogy mindig volt egy pillanat, ahogy a magyarról angolra váltottam.
Tudjuk, hogy a magyarban három igeidő van, míg más nyelvekben sokkal több. Másként látják a világot az angol angolok, az amerikaiak, a többiekről már nem is beszélve, és az olaszok és a spanyolok is. Utóbbi kettő nyelve pedig kifejezetten dallamos, és én érzem ezeket a nyelveket, amikor használom.
NLP nélkül is működik mindannyiunkban az a bizonyos programozás: gondoljunk csak arra, amikor valaki azt mondja, hogy X. bebeszéli magának, hogy ilyen vagy olyan. És ez valóban működik pozitív és negatív irányban egyaránt.
Az egyik ismerősöm éveken keresztül azt hajtogatta, hogy fáj az egyik testrésze és beteg, ami odáig vezetett, hogy szó szerint így ölte meg saját magát. Egyre betegebb és betebb lett, és végül tényleg meghalt, pedig orvoshoz is járt.
Nem mindegy hát, hogy beszélünk magunkhoz:
Ráadásul megfeledkezik a test-elme kapcsolatáról. Jöjjünk ki a fejünkből! 😊
Mi van a neuroplaszticitással? Itt miért nem említi?
Idiótának nevezni az agyunkat, ez sem igazán visz előre...
🧠🧠🧠🧠
A könyvben csak a harcolj vagy menekülj (fight or flight) traumareakciókról ír, holott ott a lefagyás és a hízelgés is. Arról sem hallott, hogy akiket gyerekként trauma ért, az idegrendszerük hiperéberré válik, és ez az oka a szociális szorongásnak is. Ezekről írtam Marilyn Monroe kapcsán.
🧠🧠🧠🧠
Érdekes, hogy mind a pszichológus Claudia Hammond, mind Dean Burnett hivatkozik Arthur Aron kutatásaira, csak a feleségééről feledkeznek meg, aki a szuperérzékenységgel foglalkozik. Érdekes, hogy Elaine N. Aron kifejezetten kiemeli a tükörneuronok létezését, és hogy a szuperérzékenyeknek több van. Pl. ha látunk egy szomorú embert, mi is szomorúak leszünk, mert bekapcsolnak a tükörneuronjaink. Burnett azonban megkérdőjelezi ezek létezését...
🧠🧠🧠🧠
Megállapítja, hogy vannak kifejezetten élmény-, ill. kockázatkereső emberek is, ám nem talált magyarázatot a viselkedésükre. Ajánlom a The Art of Growth podcast Instincts! epizódját. 😊
🧠🧠🧠🧠
Nem kell ahhoz afáziában szenvedni, hogy az Oliver Sacks kísérletét mi is elvégezhessük. Oliver Sacks afáziában (akik nem értik a szavakat - most leegyszerűsítettem) szenvedőknek mutatta meg az elnök beszédét, amit ők kifejezetten viccesnek találtak, mert bár a szavakat nem értették, csak a gesztusokat.
Korábban több kommunikációs videót is néztem a YouTube-on, és az egyikben tanácsolták, hogy nézzük meg egy politikus beszédét úgy, hogy lenémítjuk a videót, és csak a metakommunikációjára figyelünk, mert az sokszor nincs összhangban a szavaival. Akit érdekel, kipróbálhatja. 😉
🧠🧠🧠🧠
Ahogy a könyv Bevezetését olvastam, már nagyon elgondolkodtam, aztán eszembe jutott ez:
2023 őszén épp a (távolsági) buszhoz mentem, amikor egy 60 év körüli nő, aki az egyik pad mellett állt, ahova kipakolt dolgokat, amiket árult, megszólított: "Szia, te szép fiatal lány (gondoltam, milyen kedves, hogy ilyennek lát). A Jóisten nem ver bottal, sokat fogsz még szenvedni. " Nagyon meglepődtem ezen, nem szóltam semmit, mentem tovább. Ahogy leültem a buszon az ellenkező oldalra a nőhöz képest, elgondolkodtam azon, vajon mi vihette arra, hogy egy teljesen ismeretlen embernek ilyet mondjon? Milyen rossz lehet neki. (Ezt hívják empátiának.) Ahogy elindult a busz, láttam, hogy még mindig ott áll.
Néhány hét múlva megint arra jártam, a nő megint ott volt újra a padnál a cuccaival, és most az előttem menő (szintén ismeretlen) férfinak mondta el, hogy sokat fog még ő szenvedni. Itt lettem biztos abban, hogy nem kell magamra vennem, amit mondott.
A világ tele van sérült emberekkel, akik mindazt folyamatosan projektálják, amivel nem képesek és természetesen nem hajlandóak szembenézni. Ez a Carl Jung által felfedezett árnyék: itt van minden, amit elnyomtunk magunkban: nemcsak a haragunk, a dühünk, hanem a vágyaink, az ambícióink is, és amíg nem vizsgáljuk meg őket, úgy viselkedünk, mint az a nő. Vagy a tévé, a laptop/okostelefon előtt ülve, az interneten egy álnév és egy avatar mögé bújva adjuk ki magunkból.
Ha pedig, ahogy Dean Burnett is teszi, egy népszerű online felületen osztjuk meg a gondolatainkat, akkor várható, hogy előbb-utóbb megtalálnak minket ezek az emberek. Mert ha megmutatjuk magunkat (értsd. a gondolatainkat, a véleményünket, a tudásunkat), lesznek, akiknek nem fog tetszeni, mert valamit akaratlanul is megpiszkálunk bennük. Ám ez az ő dolguk, nem a miénk. A történetemben elég volt az, hogy épp én mentem el a nő előtt az utcán, majd később az a férfi. Ez benne van a pakliban.
Ez az önök hibája - írja a könyv megírása kapcsán.
2011-ben, épp ilyenkor tájt, elhatároztam, hogy könyvcölibátust fogadok, mivel havonta többször is megtámogattam a könyvesboltokat, és ha megszegem, akkor büntetésből elolvasok egy Danielle Steelt. Erről többen is tudtak a Molyon, és június elején elmentem a debreceni Könyvhétre, ahol több Mollyal is találkoztam, akikkel bementünk két könyvesboltba, ahol sikerült erősnek maradnom, majd a Kossuth téren néztünk szét, ahol könyves kirakodó volt. Itt bizony elcsábultam, és megvettem Alexandre Dumas-tól az Egy orvos feljegyzései négykötetes antikvár kiadását 800 Ft-ért. Természetesen, folyamatosan ment az, hogy nem csábulok el, erős vagyok, és a többiek is igyekeztek segíteni ebben, ám elbuktam és végül elolvastam a Danielle Steelt büntetésből.
És nemrég rájöttem valamire: valójában vágytam arra, hogy megszegjem a cölibátust, mert kíváncsi voltam, milyen egy olyan remekmű. És fizetés előtt és után, ill. később sem mutogattam senkire sem, aki velem volt akkor, mert lehetőségem lett volna nemet mondani, otthagyni a könyveket, de - ahogy írtam -, tudni akartam, milyen egy olyan regény. Mel Robbins mondta, hogy amikor másokra mutatunk, figyeljük meg a kezünket, hány ujjal is mutogatunk más(ok)ra? És hány mutat magunk felé? SPOILER: kettővel mutogatunk másokra, három pedig magunk felé mutat.
Szóval, kedves Dean Burnett, Ön valójában csak kifogásokat keres arra, hogy könyvet írt, és fél megmutatni saját magát. Fél attól, hogy sikeres lehet. Ezt hívják a pszichológiában Jónás-szindrómának. Valószínűleg gyerekként valakinek nem tetszett, hogy a kis Dean okos fiú, irigységet keltett benne, vagy lehurrogta, és ő megtanult visszahúzódni és azt mondani: Bocs, hogy élek. Bocs, hogy én is szeretnék egy kis helyet kérni a könyvemnek a boltban a polcon. Fél mások ítéletétől.
Nem várhatjuk el, hogy mások nagyszerűnek lássanak bennünket, ha mi sem hisszük el magunkról, milyen nagyszerűek vagyunk.
🧠🧠🧠🧠
Ahogy szinte minden szociális interakciómat, e könyvet is aprólékos magyarázkodással kell kezdenem.Bevezetés
„Mi vagy te, Steve Jobs? Mert ha nem, akkor soha többé ne jelenj meg ilyen tornacsukában!” Itt ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ha mindenki tudja rólad, mennyire vagyonos és fontos ember vagy, akkor már bármit megengedhetsz magadnak, míg ha nem tartasz itt, akkor nagyon is oda kell figyelned a külsőségekre. Ezt most kifordítom úgy, ahogy én igaznak tartom: ha belül már "megvagy", akkor megengedheted magadnak, hogy magasról tegyél a külsőségekre, míg ha fogalmad sincs arról, hogy ki vagy, vagy a lelked mélyén úgy érzed, hogy nem vagy senki, akkor nagyon sokat kell foglalkoznod a díszletekkel és a kellékekkel, hogy valakinek tűnj. Ahogy Popper Péter mondta: bizonygatni azt kell, ami bizonytalan.
Almási Kitti az Őrült, dilis szerelem c. filmből idéz. Ahogy én látom ezt Dean Burnett esetében: itt ez az ember, aki nagyon sokat tud a maga szakterületéről, ám valószínűleg gyerekkorában senki sem foglalkozott vele, nem hallgatta meg, amikor valamiről mesélt pl., nem vették észre, és felnőttkorára jókora kisebbrendűségi komplexusban szenved. Ha én biztos vagyok abban, amit előadok/leírok, akkor nem kezdek hosszas magyarázkodásba, nem kérek négyszer elnézést egy négyoldalas szövegben, nem kérem, hogy ne haragudjanak rám, mert tisztában vagyok, hogy közben jó dolgokat is felfedezhetnek, ill. én is tévedhetek, és ez benne van a pakliban, ahogy már írtam. Ha tudom, hogy a jó szándék vezérel és nem innen-onnan összeollózott információt tárok mások elé, ha tudom, hogy önazonos vagyok, rendben vagyok önmagammal, akkor nem kell magyarázkodnom, ami csak bizonytalanságra vall, és ha már az elején bizonytalan vagyok, ki fog nekem hinni?
Ráadásul ő is tudja, hogy nem lehet olyan könyvet írni, ami mindenkinek tetszik. Igen,lesznek, akiknek nem tetszik. De nem is kell, hogy mindenkinek tetsszen, mert mindenkinek megvan a maga közönsége, és állítom, hogy Dolly Parton zenéjét sem szereti mindenki. Ha nem tudományos területen dolgozna, egy állásinterjún már az első percben elvérezne.
Feltételezem, ezt a vicces idegtudós fickó-imidzset is a kiadójánál találhatta ki valaki neki, mert a könyv hátulján és az interneten is főleg ilyen stílusú fotókat találunk róla, ami megint csak nem lenne nyerő egy szakmai önéletrajzban...
Nagyon jó, ha valaki humorral fűszerezi a mondandóját, csak próbáljuk ezt is mértékkel adagolni, akkor is, ha tudjuk, mindenki mást tart a viccesnek.
Vajon mit szólna ahhoz, hogy a magyar kiadója nemrég macskás tarot kártyacsomagot jelentett meg? 😁😸
A Bevezetést ezzel zárja: Dean Burnett, PhD (de tényleg)
You are a rocketneuroscientist?
That don't impress me much.
You've got a car PhD?
That don't impress me much.
🧠🧠🧠🧠
A magyar kiadás számos helyen egyszerűen kritikán aluli.
A 3. fejezet címéből kiindulva: Nincs mitől félnünk, csak magától a félelemtől - és persze a bohócoktól - és azoktól, akik nem teljesítik a munkaköri leírásukban foglaltakat, ill. nem ismerik a magyar nyelv szabályait, holott azért fizetik őket, mert állítólag ismerik
Már a fülszövegben a walesi wales-iként szerepel, a harcolj vagy menekülj valamelyik végéről lemarad a j. Nyilván, mivel a helyesírás ellenőrző felismeri a helyesírási hibát, az elírást, azonban nem érti a mondat értelmét.
A stimulus szót nyugodtan le lehetett volna fordítani ingerre, de az már nem hangzik olyan tudományosan, doktorosan, ugye. (A doktor latinul tanult embert jelent. Azonban nem jelenti azt, hogy a helyesírási szabályokat is megtanulta. Latinból érettségiztem annak idején.)
Az egyébként nagyon érdekes részt, mely arról szól, hogyan változhat az emlékezetünk pl. ha egy bírósági tárgyaláson vagyunk tanúk péntek este 22:15 és 22:30 között olvastam (még a Bloggernek sem tetszik, mert a szerkesztőben átvált a betűtípus, közzétéve pedig nem):
A bíróságok atmoszférája gyakran rendkívül feszült és félelmetes, a vallomást tevő emberekben pedig még tudatosítják is a helyzet komolyságát, hiszen esküdniük kell, hogy nem mondanak mást, mint az "igazat, a színtiszta igazat, Isten engem úgy segélyen."
Feltűnt? Mindenkivel előfordul, hogy hibázik, én is szoktam a bejegyzésekben elgépelni ezt-azt, ám átolvasom, olykor hagyom pihenni, és csak másnap teszem közzé a bejegyzést, de mi van Istennel meg a segéllyel???
Fogtam a fejem, mert az Álljunk meg egy szóra c. műsoron nőttem fel, évekig helyesíró-versenyekre jártam, és a Szűz a 3. házamban is visított.
Aki ezt a szövegben benne hagyta, nem végezte el az általános iskola alsó tagozatát, ahol a felszólító módot tanítják, amit nem ismert fel egy régies igealakban. 🙈🙊
Aztán ezt olvastam a fenti szöveg folytatásaként:
Az emberek hajlamosak feltétel nélkül hinni azoknak, akiket vezető személyiségekként azonosítanak, és számtalanszor bebizonyosodott már, hogy ha a memóriákról kérdezősködnek, a kérdések természete hatalmas befolyással bír arra, hogy mire emlékszünk.
Az emberek hajlamosak feltétel nélkül hinni azoknak, akiknek a neve előtt ott szerepel ez a két betű: Dr.
memóriákról kérdezősködnek - Ó. Te. Jó. Ég. 🙈🙊🙀
Elképzeltem a polcomon Vladimir Nabokov Beszélj, memória! és José Saramago Kicsi memóriák című könyvét... Még szerencse, hogy Pap Vera-Ágnes a Speak, Memoryt Szólj, emlékezet!-nek, míg Lukács Laura az As pequenas memoriast Kicsi emlékeknek fordította. Pedig egyikük neve előtt sem szerepel az a bizonyos két betű, mint a Dr. Molnár Csabáé előtt. Lehet, hogy utóbbi otthonosan mozog az idegtudományban, de a magyar és az angol nyelvben már kevésbé...
Láttam, hogy A boldog agy korrektora is ugyanaz volt, és ott a fülszövegben már helyesen írta a walesit, de könyörgöm, a tördelőnek sem tűnt fel? Senkinek???
És valaki, legyen olyan kedves és mutassa meg, hogyan kell ledöbenni? Köszönöm. 😊
🧠🧠🧠🧠
Ez a bejegyzés most ilyen lett, mert továbbra sem tudok elmenni a posztban említettek fölött. Hiába az érdekes téma, sajnos sokszor túladagolta a szerző a humort, bizonyos témákat bő lére eresztett, míg másokat csak megemlít, és a könyv végén kapunk egy hivatkozást rá, ahol utánanézhetünk angolul.
Elolvasom A boldog agyat is, ám nem tudok mit kezdeni a csak dobozon, a saját szakterületükön belül gondolkodókkal.
Az sem hatott meg, hogy a honlapján Whoopi Goldberg lelkes véleményét idézi a könyvéről. That Don't Impress Me Much. Nekem van saját véleményem.
Mindenki ismeri a társadalmi nyomás jelenségét, amikor nem azért teszünk vagy mondunk valamit, mert úgy is gondoljuk, hanem azért, mert a csoportunk ezt várja tőlünk. (...) Ez egy tudományosan is bizonyított jelenség, amit normatív szociális befolyásnak neveznek, és akkor történik, ha agyunk mindazt a véleményét és következtetését sutba dobja, amelyet nagy erőfeszítés árán alkotott valamiről, ha a csoport, amelynek tagjaiként azonosítjuk magunkat, e véleménnyel nem ért egyet. Agyunk aggasztóan gyakran részesíti előnyben a népszerűséget a helyes döntéssel szemben.
Szerencsére vagyunk még néhányan, akik nem így vélekednek:
Az első hozzászólás a videó alatt:
"Why Should I?"
Made a lot of people realise the fact that their entire life was a lie...
Ezeket csak azért írtam, hogy jobb színben tüntessem fel magam, miközben egy gonosz Szörnyella vagyok, aki se nem tudós, magyar szakot sem végzett és még doktorátusa sincs. A bejegyzést természetesen elküldöm a Partvonal Kiadónak, mert nem bujkálok. 😽
Dean Burnett: Az idióta agy (ide miért nem íratta ki a doktorátusát vagy a PhD-t?)
Miben töri fejét a szürkeállományunk?
Eredeti cím: The Idiot Brain
Fordította: Dr. Molnár Csaba
373 oldal
Parvonal Kiadó, 2021
3999 Ft
A szerző fotója: hello bio, a többi képet a Pinterestről hoztam.
.webp)
Bejegyzések
.webp&description=Dean Burnett -től eredetileg A boldog agy at fedeztem fel és rendeltem meg januárban(előtte nem is hallottam sem a szerzőről, sem a könyvérő...){kind=link}
0 Megjegyzés
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).