Amikor még a blog is gyerekcipőben járt, ismét napvilágot látott Elizabeth Gilbert önéletrajzi könyve, és akkor úgy éreztem, hogy nekem ezt feltétlenül el kell olvasnom. Így is lett, és már akkor nagy hatással volt rám. Tényleg.Aztán később megint belevágtam, de az indiai és az indonéz részt már angolul olvastam. Most pedig ismét előkerült, de teljes egészében a magyar kiadás.
Biztosan vannak, akik úgy tekintenek a könyvre és a belőle készült filmre, mint egy tipikus amerikai filmelőzetesre:
Liznek mindene megvolt: szerető férj, karrier, nagy ház, siker, pénz. De ő mást akart. És ekkor Liz élete gyökeresen megváltozott: a válását csak megnehezítette a férje, az új szerelméről pedig kiderült, hogy félreismerte. Így Liz nekivágott a világnak, hogy megtalálja önmagát.
Ilyen lenne kb. az a bizonyos előzetes, de Liz élete ennél sokkal bonyolultabb volt. Érthető, hogy vannak dolgok, amiket nem szeretne kiteregetni a magánéletéről, és úgy gondolom, ezen csak azok háborodnak fel, akik előszeretettel vájkálnak mások életében, hogy pálcát törhessenek felettük.
Szóval, Liz élete kívülről maga volt az amerikai álom. De Liz mégsem érezte magát jól benne. A férjével a gyerekvállalást tervezték, de ő rájött, még nincs kész erre, ő mást akar.
A fenti sorokat 2017 nyarán írtam, amikor újraolvastam a könyvet. De az az érzésem, hogy ennyi év után is megállják a helyüket, mert dióhéjban tényleg így lehetne összefoglalni, miről is szól Liz Gilbert bestsellere. Azonban a kép most is sokkal árnyaltabb, és érdemes alaposabban szemügyre venni.
Mert a színfalak mögé nem látunk, csak annyit tudunk, hogy adott egy sikeres, fiatal - látszólag -, boldog nő, aki ki akar lépni a házasságából. Megőrültél, Liz? Nem, Liz nem őrült meg, csak fordulóponthoz érkezett az élete: nem akar többé éjszakákat tölteni a fürdőszoba kövén zokogva. Mert ez az, ami kívülről nem látszik. És akkor hangzik el egy nagyon fontos kérdés, amelyet sokan nem tesznek fel maguknak, mert eszükbe sem jut, hogy feltehetnék:
És te mit szeretnél csinálni, Liz?
Liz pedig apróságokra vágyik: elmenni egy jógaórára, szeretne venni egy új ceruzás dobozt és meg szeretne tanulni olaszul. Egy újabb miért: Miért éppen olaszul? Mi hasznod lesz belőle? Mihez kezdesz egy olyan nyelvvel, amely csak két országban (mert Svájcban is hivatalos nyelv, ám!) hivatalos?
De miért kell, hogy mindennek gyakorlati haszna legyen? Olyan szorgos kis katona voltam mindig - güriztem, termeltem, a határidőket mindig pontosan betartottam, szeretteimre, fogínyemre és a hitelteljesítésemre gondot viseltem, mindig elmentem szavazni stb. Csak a kötelességről szólna az élet? A veszteségnek ebben a sötét szakaszában kell-e annál több indoklás, mint hogy azért akarok megtanulni olaszul, mert talán örömet okozna? És egyébként is, a nyelvtanulás nem egy olyan elrugaszkodott ötlet - nem olyan, mintha azt mondanám harminckét éves koromban, hogy márpedig a New York-i Balettkar vezető balerinája akarok lenni. Egy nyelvet bárki megtanulhat.
Végül sok-sok huzavona, veszteség, fájdalom, mélypont után Liz útnak indul, hogy a három i betűs országban töltsön négy-négy hónapot, hogy megtalálja önmagát és Istent, és mindezt harminchat-harminchat gyöngyszemben ossza meg velünk.
Itáliában a gyönyört keresi: az olasz gasztronómia lesz a szakterülete. Mellette új barátokat szerez, utazgat, focimeccsre jár, élvezi, hogy élesben használhatja az olasztudását. Az egyik kedvenc részem ebben a fejezetben, amikor Giulio felveti, hogy minden városnak van saját szava, sőt az embereknek is.
Indiában már teljesen más környezetbe csöppen, hiszen egy asramban tölti az idejét, meditálással, énekléssel, az áhítatra való törekvéssel. És miközben Liz Istent keresi, küzd a Guru-gítával és a texasi Richard állandó szekírozásával, sok új dolgot tanul önmagáról.
Az az érzésem, hogy bármennyire idegesítő is tud lenni, mégis jól jöhet olykor egy-egy ilyen, a texasi Richard-féle alak az életünkben. Richard folyamatosan piszkálja Lizt a beszólásaival, aki ezekre mindig bepöccen. Néha azonban jó, ha egy kívülálló felhívja a figyelmünket egy-egy hibánkra, negatív gondolatunkra vagy érzésünkre, mert ezáltal is tudatosíthatja bennünk, hogy valami nem jól működik. És van, hogy egy nagyon fontos dologra emlékeztet:
Úgy galoppozunk az életen keresztül, mint a cirkuszi mutatványosok, akik két, egymás mellett száguldó lovon egyensúlyoznak - egyik lábunk a "sorsnak" nevezett lovon pihen, míg a másik a "szabad akarat" lován. A kérdés, amit naponta fel kell tenned magadnak: "Melyik melyik?" Melyik az a ló, amelyik miatt nem kéne aggódnom, hiszen nem én irányítom, és melyik az, amelyiket minden erőfeszítésemet bevetve kell kormányoznom?Rengeteg olyan dolog van a sorsommal kapcsolatban, amibe nincs beleszólásom, de jó néhány az én hatáskörömbe esik. Vannak bizonyos lottószelvények, melyeket megvásárolva növelhetem az esélyeimet a boldogságra. Rajtam áll, mivel töltöm az időmet, kivel lépek kapcsolatba, kivel osztom meg a testem, az életem, a pénzem, az energiám. Kiválaszthatom, mit eszem, olvasok, tanulok. Eldönthetem, hogyan reagálok a kedvezőtlen életkörülményeimre - rajtam áll, hogy átoknak vagy lehetőségnek tekintem-e őket (és azon alkalmakkor, amikor túlságosan tele vagyok önsajnálattal, és nem tudom lelkesen nézni a dolgokat, még mindig megpróbálhatom megváltoztatni a szemléletmódomat). Megválogathatom a szavaimat és azt, hogy milyen hangnemben beszélek másokkal. És legfőképpen megválogathatom a gondolataimat.
Számomra ez utóbbi újdonság. A texasi Richard ajánlotta a figyelmembe nemrégiben, amikor arról panaszkodtam, hogy képtelen vagyok abbahagyni a rágódást. Azt mondta: - Süti, tanuld meg, hogy ugyanúgy megválogathatod a gondolataidat, mint ahogy reggelente kiválasztod, milyen ruhát fogsz aznap felvenni. Ez a fajta képesség fejleszthető. Ha irányítani akarod az életedet, munkálkodj az elméden. Ez az egyetlen, amin megpróbálhatsz úrrá lenni. Felejts el minden mást. Mert ha nem vagy képes uralkodni a gondolataid felett, akkor mindig is irtó nagy szarban leszel.
Ha mást nem is, de ha a fenti gondolatokat magával viszi valaki a könyvből, máris sokat tett önmagáért és másokért is. Mert mindig akadnak olyan helyzetek, események, amiket nem tudunk befolyásolni, lesznek nehézségek az életünkben, és ilyenkor érdemes elgondolkodni, megállni és másként szemlélni a dolgokat. Jobb lesz-e nekem, ha most felhúzom magam ezen és egész nap fortyogok? NEM! Saját tapasztalatomból mondom, hogy a dolog valóban működik. Pl. néhány perce a fenti idézet formázásánál a blogger nem úgy képzelte el a szöveget, ahogy szerettem volna. Bosszankodás helyett kattintottam párat és most már olyan, amilyennek lennie kell.
Ill. még egy fontos gondolat Richardtől: óvatosan a szavakkal, nem mindegy, hogy mit kérünk, mert a végén megkapjuk, és nem biztos, hogy úgy, ahogy elképzeltük.
Indonéziába érkezve, Liz ismét nehézségekkel kerül szembe: csak egy hónapra kap turistavízumot és meg kell keresnie azt a füvesembert, akinél két éve járt. Természetesen minden megoldódik, és ő is elkezdheti az egyensúlyra való törekvést, amiért ide érkezett.
Hogy ennek a résznek mi az egyik legnagyobb tanulsága számomra?
- Arménia - fordultam újdonsült barátnőmhöz -, megtennéd, hogy elmagyarázod Wayannak, mit jelent brazil nőnek lenni?Arménia nevetett, de aztán úgy tűnt, komolyan fontolóra veszi a kérdést. - Nos, én mindig megpróbálok csinosan, nőiesen kinézni, még a háborús zónákban vagy a közép-amerikai menekülttáborokban is. Még a legsúlyosabb tragédiák sem jogosítják fel az embert arra, hogy azzal tetézze mások nyomorúságát, hogy ő maga szörnyen néz ki. Ez az én filozófiám. Ezért festem ki magam, és ezért hordok ékszert még az őserdőben is - semmi extravagáns, csak egy kis arany karkötő meg fülbevaló, egy kis rúzs, finom parfüm. Épp csak annyi, amennyi azt mutatja, hogy még nem vesztettem el az önbecsülésem.
Ismerős a helyzet, amikor a home office-ban mindenki pizsamában ült otthon minden áldott nap? Ez az, amire Arménia felhívja a figyelmet. Nem kell a nagyestélyit vagy a szmokingot elővenni, de teljesen más érzés úgy lenni egész nap - otthon is - , hogy rendesen felöltözik az ember, mert másként áll majd a dolgokhoz is. Már az is valami, hogy rendesen felöltözött!
A másik pedig, ha valakin segítesz, mindenkin segítesz. És igenis rengeteg segítőkész ember van a világon, azért, mert valaki ezt nem hajlandó meglátni, még nagyon is ott vannak, és ha úgy adódik, előlépnek.
A sok-sok pozitívum mellett most is feltűnt az a sok elgépelés és egyéb, amely oly jellemző volt mindig is az ulpiusos könyvekre. Luca Spaghetti vezetéknevében a h helye többször változott, és az olasz nyelvben ez nem mindegy. Különben is: senki sem örül annak, ha elírják a nevét.
Lehet, csak én vagyok az egyetlen ember a világon, de nagyon zavar a ledöbben ige használata, amely az elmúlt években igen népszerű lett a fiatalabbak és az idősebbek körében egyaránt. Valaki mutassa már meg, legyen olyan kedves, hogyan kell ledöbbenni? Mert a megdöbbenni számomra sokkal rokonszenvesebb és ismerősebb alak.
A könyv ragasztása is kritikán aluli, pozitívum viszont, hogy az elmúlt tizenkét évben kb. ötször-hatszor olvastam, és a lapjai még nem hulltak ki.
Azóta a Partvonal kétszer is újra kiadta, de én maradok a saját betört gerincű, kissé háborús példányomnál.
Az Ízek, imák, szerelmek azon könyvek egyike, amelyet újra- és újraolvasva is mindig találok benne valamit, ami megfog, elgondolkodtat, amin olvasás után is gondolkodhatom, amit magammal vihetek. Most éppen azt, hogy a saját életemről én döntök. Hiába akar valaki önjelölt tanácsadó lenni, hiába akarja megmondani, mit, mikor, miért, hol, hogyan és kivel csináljak, ha a legfontosabbra nem kíváncsi: Én mit akarok igazán? Mi a jó nekem? Valahogy ezt sosem kérdezik meg, csak azonnal a tanáccsal állnak elő.
És ha valami érdekel, valamibe szeretnék belekezdeni, valami újat tanulni, azt megtehetem azért is, mert örömet okoz. Mert érdekel. És azt gondolom, minden hobbi alapja ez: azért csinálom, mert szeretem. Hogy esetleg a későbbiekben valamilyen (anyagi vagy egyéb) hasznom származik belőle? Lehet, de addig is az a legfontosabb, hogy engem motivál. Az életünk egy-egy hullámvölgyében pedig ez igazán jól jön. Mert egy-egy ilyen apró napi tevékenység is boldoggá tud tenni.
Ezt a gyakorlatot Szorgalmas Örömnek neveztem el. Ahogy erre a Szorgalmas Örömre koncentrálok, eszembe jut, amit Darcy barátom mondott egyszer - hogy a világ összes bánatát és gondját a boldogtalan emberek okozzák. Ha a saját életemet veszem alapul, tisztán látom, hogy a boldogtalan időszakaim mikor mennyi szenvedést (vagy legalábbis kellemetlenséget) okoztak a körülöttem lévő embereknek. A boldogság keresése tehát nem csupán önfenntartó és önös célokat szolgál, hanem bőkezű ajándék is a világ számára. Amikor az ember megszabadul az összes nyomorúságától, akkor többé nem akadályozza sem önmagát, sem másokat a boldogság elérésében. Végre szabadon élvezheti mások társaságát, és szabadon felajánlhatja a segítségét.
Eredeti cím: Eat, Pray, Love
Fordította: Balázs Laura
464 oldal
Ulpius-ház, 2010
Kép: Oprah
amerikai
Elizabeth Gilbert
filmadaptáció
India
Indonézia
Itália
kortárs
önéletrajzi
önismeret
Ulpius-ház
utazás
Bejegyzések
0 hozzászólás