Mark Wolynn - Örökölt családminták

Ahogy mindjárt véget ér ennek az évnek a fele, ismét feltűntek a Hogyan valósítsd meg az áloméleted még 2025-ben vagy a Hogyan indítsd újra Magad típusú tartalmak a közösségi médiában, és talán Te is megnézed, mit nem sikerült még megvalósítanod mindabból, amit tavaly év végén, idén január elején felírtál a listádra, feltettél a Vision Boardodra, pedig mindennap meditáltál, vizualizáltad az egészet, elmondtad a mantráid, pozitív agymosást (subliminalt, megerősítéseket) hallgattál, ráadásul az összes asztrológus azt ígérte, hogy 2025 végre a Te éved lesz. Mi a baj akkor? - teheted fel jogosan a kérdést, hiszen Te mindent megtettél, amit tanácsoltak. 
Mi van, ha a probléma oka valójában nem Te vagy? Ha az igazi ok jóval a születésed előtt kezdődött, vagy éppen pici korodban, amiről nem lehetnek még emlékeid. Erről bizony nem beszélnek a fentebb említett tartalmakban. 

Vannak olyan módszerek is, melyek hirdetői azt mondják, nem kell foglalkoznod a traumáddal, hiszen az már a múlt, arra koncentrálj, mit szeretnél elérni. Csakhogy a múlt ott él mindannyiunkban, Benned is, bennem is, és azokban is sejtszinten, akik le akarnak beszélni a vele való szembenézésről. 

Tudat alatt régi, ismerős, a múltat visszhangzó minták szerint reagálhatunk bizonyos emberekre, eseményekre vagy helyzetekre. 
   Sigmund Freud több mint száz éve azonosította ezt a mintázatot. A traumás újrajátszás vagy "ismétléskényszer", ahogyan Freud nevezte, a tudatalatti próbálkozása, hogy újra játssza a megoldatlant, hogy aztán "helyrehozhassuk". A múlt eseményeinek az újra élesére irányuló tudatalatti késztetés működhet annak a folyamatnak a hátterében is, amikor családok, generációk ismétlik megoldatlan traumáikat. 

Lehetsz az életed egyik területén nagyon sikeres, azonban egy másikon valahogy nem akarnak alakulni a dolgaid. Így járt harmincnégy évesen Mark Wolynn is, akinek hirtelen romlani kezdett a látása okuláris migrén következtében. Majd a bal szemével adódtak problémái. Az orvosok felállították a diagnózist: a betegség okát nem ismerik és nem gyógyítható. 

Wolynn mindenféle más módszert (léböjt, kézrátételes gyógyítás, vitaminok) kipróbált, de azok sem segítettek. Fejben pedig mindig ugyanazt a szörnyű képet játszotta le újra és újra önmagának, közben újabb meditációkon, kántálásokon és képzéseken vett részt. 

Az útja Indonéziába vezetett, ahol egy guru alaposan próbára tette, ami egy picit már közelebb vitte a céljához, hogy megtalálja a látását. Három év után egy spirituális tanító egyszerűen azt mondta neki: Menj haza, és hívd fel az anyádat és az apádat. Nem értette a dolgot, azonban mégis elindított benne valamit. 
   Ám mégiscsak megpendített bennem egy húrt. Nem tudtam szabadulni attól, amit mondott. Végül kezdtem megérteni, hogy soha semmilyen tapasztalat nem megy veszendőbe. Minden, ami történik velünk, értékes, akár felismerjük a jelentőségét, akár nem. Az életünkben minden vezet valahová. 

Rájött, hogy bármilyenek is a szüleink, a családi történetnek ők is és mi is ugyanúgy a részesei vagyunk, és sem őket, sem a múltat nem változtathatjuk meg, csakis önmagunkat. És ahogy kezdte más szemmel nézni a szüleit, felkereste őket, a látása is javulni kezdett, ami előtt az orvosok értetlenül álltak. Sőt, a szemész szerint olyan sérülései vannak, amik lehetetlenné teszik a látást, ő viszont köszöni szépen, nagyon is jól lát. 

Ha pedig neki bevált ez a módszer, másoknak is segíthet vele, ahogyan azt meg is tette, majd az így szerzett tapasztalatait megosztja a könyvében is, mely három részből áll. 

Az elsőből megismerjük A családi trauma hálóját, melyben olyan események húzódnak, amikről a családtagok nem beszélnek, megismerjük a családi test fogalmát (ha olvastad Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors c. könyvét, akkor ismerős lehet), a családi elmét, az alapnyelvezeti megközelítést és a négy tudat alatti motívumot. 
   Az erőszak, a háború és az elnyomás tovább hinti a traumák generációs újraélesének magvait, mert a túlélők tudtukon kívül továbbadják a következő generációknak azt, amit átéltek. 

Wolynn megállapította, hogy mind neki, mind az őt felkeresőknek van egy saját alapnyelvezete, mely egy konkrét félelmet, panaszt fejez ki, melynek eredete valahol a családi rendszerben keresendő. A négy tudat alatti motívum közül pedig legalább eggyel (esetleg többel is) akadályozzuk az élet áramlását, magyarul ez az, ahogyan szabotáljuk magunkat anélkül, hogy tudnánk róla. Ilyen ok lehet, ha elutasítjuk valamelyik szülőnket vagy azonosulunk valakivel a családi rendszerből. Azért írok családi rendszert, ahogy a szerző is, mert a családunkhoz nemcsak a  vér szerinti, ill. a beházasodott tagok tartoznak, hanem azok is, akik valamilyen módon ártottak a családunknak vagy épp a családból ártott valaki másnak, akár szándékosan, akár akaratlanul (pl. balesetet okozott). 

A második részben Az alapnyelvezet-térképünket ismerhetjük meg és készíthetjük el. Ehhez az alappanaszunkból indulunk ki, melyet az alapleírás követ (részletesen kifejtjük a problémát), ezt egy alapmondatra redukáljuk, mely elvezet az alaptraumánkhoz. Ha nem ismerjük a konkrét traumát, mert pl. a családunk nem beszélt róla vagy épp kétéves korunk előtt történt, amikor az agyunk még képtelen olyan módon emlékezni, mint később egy-egy eseményre, akkor is rájöhetünk a dolog nyitjára. 
(...) Bert Hellinger azt tanítja, hogy mindnyájan teljes mértékben felelősek vagyunk a saját sorsunkért, és mindnyájunknak egyedül kell cipelnünk a sorsunk következményeit. Ha elkerüljük, elutasítjuk vagy kikerüljük a végzetünket, azért a rendszerünk más tagja fizethet - esetleg a saját életével. 

A harmadik részben pedig Az összekapcsolás módozatai kerülnek sorra, mely során összerakjuk a korábbiakban fellelt elemeket és meggyógyíthatjuk magunkat. 
Beleszülethetünk egy érzésbe úgy, hogy soha nem tudjuk meg, hol is keletkezett.

A tudományos kutatások mellett olvashatunk a családállításról és megtanuljuk elkészíteni a családunk genogramját (családfát) is, és arra is választ kapunk, miért lesz valaki kuka (ezt nem bántásból írom, tényleg 😘). Ők azok, akikről mindig Mr. és Miss Darcy jut eszembe a Büszkeség és balítéletből, akik ugyanúgy szeretnének beszélgetni másokkal, csak nem tudják, hogyan kell, és sokan félénknek, kukának vagy éppen nagyképűnek látják őket, akik nem akarnak lealacsonyodni hozzájuk. Elárulom: ez a helyzet nekik sem jó. Számomra különösen azért is volt érdekes ez a rész, mert életem első három hetét egy inkubátorban töltöttem, és nagyon jól tudom kezelni az ilyen típusú embereket, képes vagyok megszólítani őket, elbeszélgetni velük és látom, hogy örülnek ennek, mert ők is szeretnének kapcsolódni. 


A fejezetekhez több írásbeli gyakorlat is tartozik, és nagyon ajánlom, hogy ezeket végezd el, ha valóban szeretnél tartós eredményt elérni. Wolynn is azt írja, hogy ítélkezésmentesen, szabadon add ki Magadból, ami éppen eszedbe jut a kérdés kapcsán. Ill. több egyéb gyakorlat közül is választhatunk a gyógyulás során. 

Nem kell a legdrágább és legcsillogóbb füzetet megvenned, a lényeg, ha valóban gyógyulni szeretnél, szánj időt a könyvre és a gyakorlatokra. Ez nem az a könyv, amit elkezdesz szombaton olvasni és vasárnap este megoszthatod a közösségi médiában, hogy befejezted. Ehhez a könyvhöz időre és bátorságra van szükség. Engedd ki Magadból mindazt, ami eddig nyomasztott, senki sem fog elítélni miatta. Nem árulok zsákbamacskát, ahogy a szerző sem, hogy fájni fog először a szembenézés mindazzal, ami Benned van. Ám enélkül nem tudsz továbblépni, ugyanazon a mezőn maradsz a játékban, ahol eddig álltál és a családtagjaid ragadtak korábban. 

Nagyon ajánlom a Sandy történetét és azt, amit ő mondott a már elhunyt családtagjainak, mert  nagyszerűen átszabhatjuk a saját helyzetünkre. Ha elolvasod a könyvet, érteni fogod, mire gondolok.




Hat éve már olvastam a könyvet az Orvos-Tóth Noémié után, azonban akkor még nem álltam teljesen készen. Most nem fogok részletesen kitérni a saját történetemre, ha érdekel, a Steve Jobsról írt bejegyzésemben elolvashatod. Az elmúlt években azonban nagyon sokat foglalkoztam a dologgal, számos ingyenes online Summitot, Conference-et és Masterclasst néztem végig, ill. nagyon sok videót a YouTube-on. Az utóbbi hónapokban pedig arra a következtetésre jutottam, melyet Mark Wolynn is leír a könyvében és másoktól is hallottam. Nincs értelme annak, hogy utáljuk a szüleinket. Épp a napokban iratkoztam le egy csatornáról, mert folyamatosan olyan rövid videók jöttek fel a frissemben, melyben a narcisztikus, traumatizáló szülők voltak a főszereplők. 

Bennem is nagyon sokáig ott volt a sértődöttség, a csalódottság és a harag, és amikor először hallottam másoktól, hogy nem haragszanak az elhanyagoló, alkoholista szüleikre vagy a narcisztikus anyjukra, elgondolkodtam. Mert mindezt valóban őszintén mondták. Megtanultam, hogy a szüleink annyira voltak képesek. Ha tudatában lettek volna, hogy egy mintát követnek vagy milyen hatással vannak valójában ránk, talán másként cselekedtek, viselkedtek volna. És azt a rengeteg energiát, amit arra használtunk, hogy utáljuk, szidjuk és hibáztassuk őket, vagy épp az alappanaszunkat ismételjük el újra és újra, másra is fordíthatjuk! Ezért is választottam erre a hétre Tihanyi Tóth Kinga versét. 

   Amikor bizonyos családtagok boldogtalan életet élnek vagy különösen nehéz sorssal küszködnek, gyakran könnyebb elutasítani őket, mint átérezni a feléjük irányuló szeretetünkkel kapcsolatos fájdalmat. A haragot sokszor könnyebb megélni, mint a szomorúságot.

Egy meglepő párhuzamot mesélek most el: a családi traumák olyanok, ahogyan a mosógéppel jártunk. Amikor az előző elromlott, a szerelő (már nem volt rá garancia) azt mondta 2019-ben, hogy ezeket a gépeket úgy tervezték, hogy hetente csak háromszor lehet velük mosni, és ha aznap két adagot mosunk, akkor várjunk közte annyi időt, mint az előző program ideje volt. A heti három alkalmat nem tartottam be, csak a szüneteket. Miután végleg elromlott, és beszerelték az újat, megkérdeztem a szerelőtől, hogy ezzel is várjunk, mint a másikkal? Ő csak nézett, és azt mondta, hogy az a szerelő nem értett a dolgához, mivel ezeket a gépeket már úgy tervezték, hogy akár 24/7-ben lehessen velük mosni, főleg, míg tart a garancia, és nyugodtan mehet a következő adag, miután lejárt az előző program. Azt mondta, ez olyan, mint, ha veszel egy autót, de csak három nap használod egy héten vagy csak öt kilométert mész vele. Amíg a családi hiedelmeinket fel nem kutatjuk, ugyanúgy működünk, mint a heti három napos mosással. Korlátozzuk magunkat, nem engedjük meg, hogy a leghatékonyabban működjünk, mert mások hiedelmeit, fájdalmát hurcoljuk magunkkal. 


Levághatjuk az exünket az esküvői fotókról, a szőnyeg alá söpörhetjük az adott eseményt és nem beszélünk róluk, mert túlságosan fájdalmas, ez csak instant megoldás. Ők mindannyian, láthatatlanul ott maradnak velünk, és előbb-utóbb valamilyen formában (pl. egy elakadásként, egy testi tünetként, egy hasonló eseményként vagy személyként) ismét felbukkannak, amíg valakinek lesz bátorsága szembe nézni velük. Ezért is szeretem nagyon a könyv eredeti címét, hiszen nem Veled kezdődött, azonban tehetsz arról, hogy Te véget vethess neki, és sem Neked, sem a gyereke(i)dnek ne kelljen tovább hurcolnod a fájdalmat, amiért az egész családi rendszered (beleértve a már eltávozottakat is) hálás lesz. Ráadásul mindehhez nem kell évekig terápiára sem járnod. 

   A traumáktól teljesen mentes élet elég valószínűtlen. A traumák még a halállal sem lesznek semmivé, sőt, inkább tovább keresik feloldásuk termékeny talaját a következő generációkban. Az ember szerencsére rugalmas, és a legtöbb traumából képes kigyógyulni. Ez az életünk során bármikor megtörténhet; csak megfelelő felismerések és eszközök kellenek hozzá.


Mark Wolynn: Örökölt családminták
Félelmek, érzések és viselkedésminták, melyeket a tudtunkon kívül átvettünk
Eredeti cím: It Didn't Start with You
Fordította: Kovács Zsuzsa
280 oldal
Édesvíz Kiadó, 2017

0 hozzászólás