Giacomo Leopardi: Szombat a faluban
Fordította: Rába György
Menyecske tér most vissza a mezőről,
a nap aranyba vonja,
szénacsomó a hátán és kezében
frissen szedett csokor, ibolya, rózsa,
hogy szokásnak adózva, fürtjeit, keblét csinosítsa,
ahogy kivánja a másnapi ünnep.
Szomszédok települnek
a lépcsőre, és fonni kezd a néne.
Ott hanyatlik le a nap vele szemközt.
És szóra fakad régi, jó időkről,
amikor még ép testtel és serényen
ő készült ünnepére,
mikor még táncra perdült este azzal,
ki leggyönyörűbb éveit kisérte.
Leszáll a barna alkony,
tágas az ég derűje, s a kelő hold
fényén megnyúlnak újra
az árnyékok a háztetőn s a dombon.
Most jelt ad a közelgő
ünnepre a harangszó,
s gyorsabban ver a hangra
úgy érzed, még a szív is.
Gyerekek zsivajogva
szanaszét hancuroznak,
zsibong a piacocska,
csupa vígság e lárma.
És hazatér a kapás fütyörészve
a szűkös vacsorára,
s magában vágyva-vár a pihenőre.
Midőn a fáklyák fénye mind kialszik,
s egyetlen nesz se hallszik,
hallod, kalapács koppan, sír a fűrész
az asztalosnál, aki virraszt
a műhely magányában, mécsvilágnál
a fát vésve, gyalulva,
hogy kész legyen a munka pirkadatra.
Ez a legkedvesebb napja a hétnek,
boldogan múlik, víg-szorongva,
dc unalom, bánat sodorja
az órákat már holnap, s gondolatban
ki-ki heti gondjára visszaréved.
Tréfáskedvű fiucska,
bimbózó korod, ez a korszak
olyan, mint egy elröppenő, vidám nap,
napja derűnek, tisztaságnak,
és előtte fut az ünnepnapoknak.
Vigadj, én gyermekem. Kegyes e percben
az ifjúság hozzád, a zsenge.
Mást nem mondok neked. Csak az a messze
ünnep majd hozzád ne legyen kegyetlen.
Olaszul nem tudóknak is ajánlom, mert érdemes meghallgatni, milyen gyönyörű eredetiben is:
Bejegyzések
0 hozzászólás