Milena Busquets, első, részben önéletrajzi ihletésű regényének egyik középponti témája a gyász feldolgozása.
Narrátorunk, a negyvenéves Blanca hosszú betegség után veszítette el édesanyját, az édesapja már korábban elhunyt. Blanca a temetést követően néz szembe az őt ért veszteség mellett az életével is.
A Barcelonában élő nőnek Óscar, a második exférje adja az ötletet, hogy menjen le pár napra a tengerparti Cadaquésbe, hiszen az anyja háza immáron az övé. Így Blanca felpakol a két előző házasságából született fiával, a bébiszitterükkel, a legjobb barátnőivel: Sofiával és annak fiával, Elisával és annak barátjával, Damiánnal, hogy néhány napot a régi házban töltsenek, hajókázzanak és strandoljanak.
Megérkezik Óscar is, majd felbukkan Blanca első exférje, Guillem, Blanca anyjának kutyájával. Ismét megjelenik Blanca nős szeretője, Santi is, továbbá egy idegen férfi, akit az anyja temetésén látott.
Mindig hálás vagyok, ha nem csinálnak cirkuszt sem a gyászból, sem az együttérzésből. Ha valódi szeretet nélkül teszik, nagyon nehéz elviselni.
Blanca mindig számíthat a barátnői és az exférjei támogatására, azonban a saját érzéseivel, a fájdalmával, a gyásszal neki kell szembenéznie, neki kell megtanulnia elfogadnia az új, megváltoztathatatlan helyzetet.
Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, az élőktől sokkal egyszerűbb megtartani a megfelelő távolságot.
A téma ellenére a regény sokszor - jó értelemben - könnyed, laza stílusú, mintha Blanca csak úgy, elmesélné, éppen mi történt vele, ill. a többiekkel, azonban ennek ellenére nagyon is komoly és elgondolkodtató. Blanca nagyon jól tudja magáról, hogy nem tökéletes, ahogyan a többiek sem, és ez olykor konfliktushoz vezet közöttük.
Szerencsére a féltékenységnek is megvan a maga lejárati dátuma, gondolom, miközben a jobb szememre szorítom a maradék jégkockámat. A szeretetnek nincs, az én esetemben legalábbis nem tudok ilyenről. Továbbra is szeretek mindenkit, akit egy napon szerettem. Nem tudom nem látni az összes elhagyáson és a legtöbb saját és idegen hűtlenségen keresztül azt a régi és tiszta személyt, akit egy napon megszerettem, mielőtt még minden hamuvá változott volna. Bizonyára valami hülye hősiesség ez, hogy nem tagadom meg egyetlen szerelmemet és egyetlen sebesülésemet sem. Az olyan lenne, mint önmagamról lemondani. Tudom, hogy ez nem mindenkinél működik így, hiszen a szégyen köpönyege nagyon is vastag és elnyűhetetlen, és sokan viselik a gyűlöletüket és sértettségüket úgy, mint egy kitüntetést, kivont kardként tartják fel, ugyanolyan büszkeséggel és kitartással, ahogy a szeretetüket.
Tudom, nem vagyok egyedül azzal, hogy van néhány mantrám, amiket bizonyos helyzetekben használhatok, ezért is szeretem nagyon a regény címét, mert ez is egy mantra. Persze, sokszor, amikor bármilyen veszteséget élünk meg, ez nem mindig jut az eszünkbe. Ha mégis, akkor egy icipicit segíthet, hogy tudjuk: ez is elmúlik. Nem azonnal, nem varázsütésre, de ezen is túljutunk.
Megoldom, megoldom, mindenre létezik megoldás.
Milena Busquets regénye őszinte, szókimondó, nagyon emberi, életszagú és -szerű (akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy nem minden negyvenéves nő magánélete egyezik meg a Blancáéval), elgondolkodtató, és talán a szereplők között magunkra ismerhetünk. Ha nem is 100%-ban, de megtalálhatjuk a közös pontokat. Nekem most is sikerült.
Ha mégsem találsz benne semmit, akkor megismerheted Cadaquést egy kicsit, amely ilyen gyönyörű:
Mind különböző dolgokat veszünk észre, de mindig ugyanazt, és éppen az határoz meg minket, hogy mit látunk meg a világból. És ösztönösen is azokat kedveljük, akik ugyanazt látják, mint mi, azonnal kiszúrjuk az egyezést.
A spanyol szerzőnek azóta több könyve is megjelent, és bízom benne, hogy előbb-utóbb nálunk is kiadásra kerül egy-kettő közülük.
Két észrevétel a fordítással kapcsolatban: Blanca azt mondja a fiainak, hogy kérjenek kiskutyát a Jézuskától. Tudom, hogy ez a magyarosítás miatt lett Jézuska, mert a spanyol gyerekek nem a Mikulástól december 6-án és nem karácsonykor kapnak ajándékot, hanem Vízkeresztkor, január 6-án a Háromkirályoktól (Los Reyes Magos), akik annak idején Jézust is megajándékozták. Ez egy lábjegyzetbe is belefért volna. 😊 És aki eddig ezt nem tudta, ezzel is okosabb lehetett volna.
A másik: az esszenciális olajat (aceite esencial) magyarul illóolajnak hívják. 😉
Milena Busquets: Ez is elmúlik
Eredeti cím: También esto pasará
Fordította: Varju Kata
204 oldal
Libri Kiadó, 2016
A saját példányom 2021-ben vettem az adventi könyvvásárban 750 Ft-ért akciósan, mostanában antikváriumokban bukkanhatsz rá, ha szeretnél egy saját példányt.
A borítója nagyon tetszik, azonban a rajta látható nőalak sokkal inkább illik Sofíára, mint Blancára, utóbbi lazábban öltözködik, Sofía a mindig elegáns típus.
Kép: Le Catalan
Bejegyzések
0 hozzászólás