Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.
A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megismerjük a sziget lakóit: a mókusokat, a tücsköket, a vakondokot, a legkisebb ugrifülest, a siklókígyót, a nádiverebet és a hőscincért, a háromlábú kutyát, akikkel mindig történt valami: az ugrifüles futóversenyre hívta ki a siklókígyót, a hőscincér hencegett, a vakondoknak fájt a foga, de azt is megtudjuk, hogy a legöregebb tücsök milyen kalapot talált magának.
– Jaj! – kiáltott fel ekkor az unokatücsök.
– Mi az? Mi az? – kérdezte a legöregebb tücsök.
– A lepke! Rászállt a kalapodra! Jaj, ne moccanj, nagyapó! Mert még elijeszted!
A legöregebb tücsök nem moccant, állt, mint a cövek, nehogy megijessze a kalapjára szállt lepkét.
Az unokatücsök ámulva nézte a lepkét.
– Lepke! Gyönyörű lepke! Levegőben lebegő, nagy kalapon megülő, látlak! – suttogta.
A lepke pedig kényelmesen elhelyezkedett a legöregebb tücsök kalapján, és szépen elaludt.
– Elaludt! – suttogta az unokatücsök.
– Ejhej, hejhej! – dünnyögte a legöregebb tücsök, de nagyon halkan, nehogy felébressze a lepkét.
És állt mereven, mozdulatlanul, mint a földbe vert cövek, állt a nagy kalap alatt, a kalapon pedig szépen aludt a lepke.
Bár nem tartozom a célcsoportba, de így is jó volt megismerkedni a sziget lakóival. A mesék aranyosak, humorosak és szinte mindig tartogatnak valamilyen tanulságot. Megszerettem a sziget lakóit és a téli tücsköt, aki bár megszokta új környezetét, de mégis visszavágyik igazi otthonába, a szigetre.
Azért bevallom, amikor egyhuzamban olvastam több mesét, kicsit zavart a tücsök napi menetrendje (lásd fentebb, milyen sorrendben és hova ugrik fel), amit minden történet elején végigolvashatunk és az illusztrációk sem nyerték el a tetszésemet. Ezektől eltekintve, a célcsoport bizonyára remekül szórakozik egy-egy téli estén, miközben valaki felolvassa neki a történeteket. Vagy a már olvasni tudók, maguk is olvashatják.
Már elkészült a bejegyzés, amikor én is találkoztam a téli tücsökkel. Tegnap este felkapcsoltam a villanyt és a szőnyeg mellett egy fekete valamit láttam. Rögtön tudtam, hogy csakis tücsök lehet (mert nyáron és ősszel is néha be-belátogat egy), úgyhogy már nyúltam is az üres zsebkendős zacskó felé, amivel meg szoktam őket fogni. Nem, nem vagyok állatkínzó, mert ma reggel kivittem, és a szomszéd árokparton elengedtem - épen és egészségesen. Csukás István: A téli tücsök meséi
Illusztrálta: Heinzelmann Emma
100 oldal
Móra Kiadó, 1974
Tavaly a Könymolyképző Kiadó jelentette meg Cakó Ferenc immáron színes és jóval szebb illusztrációival.
Bejegyzések
