Alaposan megvizsgáltam a különböző személyiségtípusaim és az asztrológiai képletem, és a következőre jutottam:
Én vagyok a legérzékenyebb, legintuitívabb, legspirituálisabb, legempatikusabb, legmélyebben érző, legmegnemértettebb (INFJ, Halak Nap Skorpió Holddal, utóbbi egy négyesfogat Stellium része), legritkább és legkülönlegesebb (Enneagram sx/sxo4), legmagnetikusabb és legkarizmatikusabb (a már említett Skorpió Stellium és az Oroszlán aszcendesem a maga 5 fokával) unikornis az egész világon, aki mindezt a Vízöntő Merkúrjával a 7. és a Jupiter Bakjával a 6. házban még szavakba is tudja önteni! 🦄🦄🦄🦄🦄🦄
Tehát, kedves Olvasó, figyelmet kérek, és Mindenki álljon fel és tapsoljon meg! 👏👏👏👏👏👏
És mégsem teszem.
2022 tavasza óta tudom, hogy szuperérzékeny vagyok, és ahogy sokak számára, számomra is pozitívum és megnyugtató volt a felismerés, hogy ez nem egy betegség, mások is vannak és voltak, akik ilyenek, egyszerűen csak másként működöm, mint a legtöbb ember, és van néhány dolog, amire fontos, hogy figyeljek.
Mostanában azonban azt látom, hogy szuperérzékenynek lenni már nem csupán egy állapot, hanem egyfajta kiválasztottság, privilégium lett, ami bizonyos dolgok alól akár felmentést is ad.
Tény, hogy engem is elszomorít, amikor az empátia hiányával találkozom, és már 2011-ben kitaláltuk a VIP Zárt Osztály gondolatát (akkor még nem a szuperérzékenység kapcsán), ahová csak bizonyos embereket engednénk be. 😁Ez adta az ötletet ehhez a bejegyzéshez is, melybe minimális politikát is viszek ezúttal.
Nézzük meg, hogyan érhetjük el, hogy Magyarországon megkapjuk a nekünk járó privilégiumokat, melyek a szuperérzékenységünk miatt egyértelműen megilletnek bennünket:
Köztudott, hogy a kormány tervei között szerepel, hogy új vonatokat vásároljanak a régiek helyett. Nos, akkor mi pedig kérjük az illetékes miniszterektől a következőket:
minden egyes településen, Budapesttől - Tahófalváig (ezt Maggie Carpentertől tanultam az Oltári nőből, mert mi senkiről sem feledkezünk meg), minden áldott nap a megszokott napi járatokkal (legyen szó buszról, vonatról, metróról, villamosról, troliról, bármiről) egy időben induljon egy másik, csak és kizárólag szuperérzékenyeknek.
Ezek a járművek kapjanak megkülönböztető színt is, amely csak és kizárólag valamilyen megnyugtató szín és annak árnyalata lehet (zsályazöld, halvány rózsaszín vagy pasztellila, esetleg égkék), alacsony padlósok és elektromosok legyenek (itt a buszokra gondolok), hogy könnyen felszállhassunk rájuk és a lehető leghalkabbak legyenek utazás közben. Természetesen a sofőr is csak szuperérzékeny lehet, aki, ha zenét hallgat is útközben, az csak és kizárólag a megfelelő, idegrendszert nyugtató frekvenciájú lehet, semmi apró zaj, nehogy bárki is mikrotraumát szenvedjen, míg elér A-ból B-be.
A kisebb üzletektől kezdve a nagy bevásárlóközpontokig megszokott, hogy szól a rádió (saját vagy valamelyik nagyobb állomás, ahol óránként negatív híreket is bemondanak). Nos, a Covid alatti idősek sávjához hasonlóan legyen külön idősáv szuperérzékenyeknek, azonban az lenne az optimális, ha az üzletbe érkezésemkor azonnal kikapcsolnák a rádiót, az még jobb lenne, ha a járatokon használt nyugtató frekvenciájú zenére váltanának és a nem szuperérzékeny vásárlók csapot-papot otthagyva (a táskájukat természetesen magukkal vihetik, csak a bolti kosarat hagyják bent), elhagynák az üzletet, és miután kiléptem az ajtón (mindegy, hogy csak pár dolgot vettem vagy akár negyven percet töltöttem bent) térhetnének csak vissza.
Ezeket természetesen uniós szinten, majd globálisan is elfogadottá tennénk.
Most pedig szálljunk le egy kicsit a pihe-puha, fodros szélű bárányfelhőnkről, mielőtt az óriásira nőtt spirituális egónk rántana le bennünket.
"Te leckéztetsz engem? - kérded. - Magadat már megleckéztetted, meg is javultál, ugye? Ezért van időd mások javítgatására?" Nem vagyok olyanelvetemült, hogy betegen gyógyításra vállalkozzam, de mintha ugyanabban a betegségben feküdnék, megbeszélem veled a közös bajt, és közlöm az orvosságot. Úgy hallgass hát rám, mintha benső énemmel társalognék. Bebocsátlak magányomba, és füled hallatára vitatkozom önmagammal.Seneca: Erkölcsi levelek XXVII.
Éveken át én is a saját múltbeli sebeimre építettem az identitásom, én voltam a szegény - meg nem értett - kislány, a blog miatt is sokat nyafogtam korábban, ezek a bejegyzések ugyanúgy megtalálhatóak most is. Aztán egyszer csak elkezdtem magamba nézni, és észrevenni olyan dolgokat, amik fölött korábban a mártírkodásommal és a nyafogásommal elsiklottam.
Megtanultam, hogy a régi sebeim begyógyíthatóak, ami igaz, hogy egyénenként változó hosszúságú folyamat, és bármilyen fájdalmas is, sokkal jobb belevágni, mint továbbra is az önsajnálat leple mögé bújni.
Ha még mindig a meg nem értett szegény kis hópehelyként vagy felsőbbrendű különcként tekintenék magamra, azzal csak elidegeníteném magam másoktól, akár olyanoktól is, akik el tudnak fogadni olyannak, amilyen vagyok. Mert rájöttem, hogy mindig voltak ilyen emberek az életemben.
Az érzékenységem pedig valóban jár bizonyos előnyökkel, azonban van, amiben mások jobbak nálam, és ezek fejlesztésében segíthetünk egymásnak. Olyan ez, mint amikor az egyikünk jó egyik tantárgyból, a másik meg a másikból. Azért, mert neki az nehezebben megy, nem lenézem, hanem segítek neki megérteni, ahogy ő is segít nekem.
Éveken át buszoztam naponta, amikor semmilyen kütyüm (hordozható CD-, mp3-lejátszó) nem volt. Nem egyszer vagy egy könyvet vagy magazint olvastam, esetleg még átolvastam valamit valamelyik füzetemből vagy tankönyvemből, mialatt szólt a rádió és a többiek is beszélgettek, nyüzsögtek. Csak jóval később volt már ott a telefonom és a fülhallgató, hogy ezeket kiszűrhessem.
Túléltem, ahogyan sokan mások is, a tanteremben folyamatosan pislogó neoncsövet, és több napot töltöttem egy kórteremben öt másik emberrel, akik közül többnek sokkal nagyobb fájdalmai voltak, mint nekem. Volt, aki naponta morfiumot kért, nekem elég volt egy prózai fájdalomcsillapító tabletta.
A tömegközlekedés és az üzletek megreformálása helyett vannak egyszerűbb módszerek is a túléléshez.
Velem is előfordul, hogy amikor fáj valamim és/vagy túlingerelt vagyok, pufogok miatta, mert tudom, hogy ezzel is tudatosítom a dolgot, és segít levezetni a gőzt. Ezekre az esetekre pedig ott vannak a legegyszerűbb módszerek: csoki (vagy csokis zab- vagy rizskása, keksz a magnéziumtartalma miatt), fejfájás esetén a hajmosás nálam csodát tesz, és a friss levegő, ha végre kimegyek. A digitális detoxról már nem is beszélve.
Mert ebben teljesen egyetértek az egyik legismertebb szuperérzékennyel, Frida Kahlóval, akiről köztudott, hogy nem kímélte az élet: Lépésről lépésre valóban képesek vagyunk megoldani a problémáinkat és túlélni. Legyen szó a tömegközlekedésről, a bevásárlásról vagy az életünk bármely területéről. A nap végén, vagy akár néhány év, esetleg évtized távlatából pedig meglepődve tapasztaljuk, mennyi mindent kibírtunk.
Képek: Unsplash - Ante Hamersmit, Pinterest
.webp)
Bejegyzések
0 Megjegyzés
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).