Talán meglepő, de a palota úgy néz ki, mint egy erőd. Ez is mutatja, hogy Cosimo mennyire félt polgártársaitól, jóllehet szilárdan a kezében tartotta a hatalmat. Az épület belseje azonban lenyűgöző. Donatello legszebb szobrai közül kettőnek is otthont ad, a Dávidot és a Judit és Holofernész című alkotást is Cosimo rendelte meg. 

A dóm egyik oldalán áll a harangtorony. Mivel a firenzeiek feltétel nélkül hisznek a tehetség erejében, úgy vélték, a kiváló festő, Giotto bizonyára nagyon jó építész is, és 1334-ben rábízták a harangtorony építését.

Az épület homlokzatán, a falfülkékben Donatello prófétasorozatának szobrai állnak - az alkotások olyan élethűek, hogy a helyiek erre jártukban régi barátjukként üdvözlik a kopasz Habakukot, akit szeretetük jeléül egyszerűen csak tökfejnek (Zuccone) hívnak. 

A kis Orsanmichele templom - az egykori gabonaraktár - környékén állandóan óriási tömeg hullámzik. (...) Keresztelő Szent János szobra Donatello fő riválisának, Ghibertinek a munkája. A szobor kiváló technikai tudásról árulkodik, ugyanis 1500 év után ez volt az első, életnagyságúnál nagyobb bronzszobor, amelyet egyben öntöttek ki. 

   Nemrég Lorenzo de' Medici megbízásából Verrocchio bővítette a szobrok sorát egy gyönyörű kompozícióval, amely Jézust és Tamást ábrázolja - Lorenzo Szent Tamás kultuszának nagy támogatója.

    A jobb oldali kereszthajó másik kápolnájában Domenico Ghirlandaio, a város legkeresettebb festőjének freskóiban gyönyörködhetünk. A képeket a Mediciek bankjának egyik idős alkalmazottja, Francesco Sassetti rendelte meg. (....) A Szent Ferenc életét bemutató freskókon számos firenzei polgár feltűnik, legtöbben persze a Medici család soraiból. Lorenzót jellegzetes orráról könnyű megismerni. Mellette áll Sassetti, míg Lorenzo fiai, Piero, Giovanni és Giuliano, valamint nevelőjük, Angelo Poliziano, mintha éppen egy színház süllyesztőből sétálnának ki a Santa Trinitàra.

  Éjjel és Nappal - így nevezték őket a nagynénik, és bár egyik lány sem nevetett a kedves kis tréfán, melyet egyáltalán nem találtak viccesnek, a benne rejlő igazságot felismerték, és előbb megértették, mint a legtöbb testvérpár, hogy a hold örökké féltékeny a nap melegére, ahogy a nap is örökké vágyik bizonyos mélységre és sötétre. Megesküdtek életre-halálra, hogy megőrzik egymás titkait, akkor is, ha az csak a macska farkának meghúzása volt, vagy az, hogy eltűnt néhány gyűszűvirág a nagynénik kertjéből. 

Mindegy, hogy mit gondolnak mások. Mindegy, mit szólnak. Van úgy, hogy el kell szabadulni otthonról. És van úgy, hogy ha menekül az ember, éppen a helyes irányba tart.

A nénik biztatták, hogy ne legyen ennyire jó. A jóság véleményük szerint nem erény, hanem gerinctelenség és alázatosságnak kendőzött félelem. A nénik szerint fontosabb dolgok is vannak a világon, mint a porcicák az ágy alatt vagy a verandára hullott száraz levelek. Az Owens család nőtagjaitól távol álltak a konvenciók; önfejűek és akaratosak voltak, és olyanok is akartak maradni. 

   Mindketten mindig ugyanazt kívánták azokon a forró, magányos éjszakákon a nagynénik házának tetején ülve. Hogy egyszer majd a jövőben, ha felnőnek, és felnéznek a csillagokra, ne kelljen félniük semmitől. Ez az az éjszaka, amelyre vártak. Most lett jelenné a jövő. És maradhatnak benne, amíg csak kedvük tartja, amíg az utolsó csillag fénye is meg nem fakul, de maradhatnak azután is, mikor már tökéletesen kék az ég délben a fejük felett. 

IV. HENRIK    (...) Hát nem érted? Nem látod, hogy védem ki a támadásukat, hogy szorongatom meg őket, hogy vonultatom fel elébem ezeket a megrémült pojácákat? Mert ezek csak egytől remegnek! Attól, hogy letépem ostoba álarcukat, és leleplezem őket, hogy csak komédiáznak! Mintha bizony nem én magam kényszeríteném őket a komédiázásra, mert úgy tartja kedvem, hogy őrültnek tettessem magam!

(...) Az nem erőszak! Az nem!.... Az csak a sajátos mód, ahogy ők gondolkoznak, ahogy ők látnak, ahogy ők éreznek! Persze, mindenki a maga módján!... Ti is, igaz? Hát persze! Csakhogy kik vagytok ti? A nyáj! A tehetetlen, az ingatag, a bizonytalan!... Ők aztán jól ki is használnak benneteket! Elfogadtatják veletek a maguk világát, kényszerítenek, hogy ti is úgy gondolkodjatok és lássatok, mint ők! Vagy legalábbis ezzel áltatják magukat! Mert végre is: mit sikerült rátok erőszakolni? Szavakat! Szavakat, amiket aztán mindenki a maga módján értelmez és ismételget! De így keletkezik az úgynevezett közvélemény is! És jaj annak, akit egyszer egy ilyen sokszor ismételt szóval megbélyegeznek! Például, hogy: "Őrült!"... Vagy mit tudom én: "Hülye!"... Hogy lehet azt nyugodtan tudomásul venni, hogy valaki azért töri magát, hogy másokat meggyőzzön, miszerint ti olyanok vagytok, amilyeneknek ő lát benneteket? És megszabja, hogy mások aszerint ítéljenek meg, amilyen véleményt ő alakított ki rólatok?

IV. HENRIK   Ez a ruha (megcibálja magán a ruhát) nekem nyilvánvaló és önként vállalt torzképe egy másik, szüntelen és minden pillanatban megújuló álarcos játéknak, amelynek mi mindannyian önkéntelenül a bohócai vagyunk! (Belcredire mutat) Amikor tudtunk nélkül álcázzuk annak, aminek hisszük magunkat. Bocsássatok meg nekik, de ők a maguk ruhájában még nem önmagukat látják. (Ismét Belcredihez fordul) Pedig, tudod, mi sem könnyebb ennél: az ember hamar hozzászokik. Olyan könnyű csak úgy járkálni, tragikus alakként (mutatja) egy ilyen teremben!... 

Vajon az ember képes-e őszinte kíváncsisággal újra és újra elolvasni egy olyan könyvet, amelynek már ismeri a végét?

TIZENNNEGYEDIK SZABÁLY: Ahelyett, hogy ellenállnál az új dolgoknak, amelyeket az Úr helyezett eléd, add át magadat az Ő akaratának. Hagyd, hogy az élet magával sodorjon! Ne rágódj amiatt, hogy felborult a megszokott rend körülötted, feje tetejére állt az egész életed. Honnét tudod, hogy nem lesz-e jobb az élet fejjel lefelé?