Ha már Philibert megfertőzött a francia történelem iránti rajongásával, eszembe jutott, milyen régóta is várakozik a polcomon Szerb Antaltól A királyné nyaklánca, amely tökéletes olvasmánynak ígérkezett ennek kezelésére.Bevallom, tiszta lappal kezdtem az olvasásnak, nem ismertem a nyaklánc történetét, de abban biztos voltam, mire a könyv végére érek, már mindent tudni fogok róla.
Mindezt - még ha részletesnek is tűnne - csak nagy vonalakban mesélem el a bejegyzésben.
Szerb Antal egyszerűen csak igaz történetnek nevezi a művét, amelyet leginkább egy történelemórához tudnék hasonlítani, ahol Szerb Antal a tanár, de ahelyett, hogy unalmasan ledarálná az anyagot, nagyon is szórakoztatóan adja elő, akinek az óráján senkinek sem jut eszébe a padon feküdni, házi feladatot másolni, nyitott szemmel aludni, hanem mindenki csillogó szemekkel figyel és várja a következő mondatot.
Először is megismerkedünk a címszereplővel, a nyaklánccal, amelyet két Párizsban élő német ékszerész készített, közülük is, Charles August Boehmer lesz a fontosabb szereplő. Ékszerészeink a gyémántokkal kirakott nyakéket eredetileg nem Marie Antoinette-nek szánták, de úgy alakult, hogy végül XVI. Lajossal szerették volna megvásároltatni, mivel tudták, hogy a királyné szereti a szép ékszereket.
Ebben az időben Franciaország háborúban állt a tengerentúlon Angliával Amerika függetlenségéért, amely sok pénzt emésztett fel. Bár a király elfogadta volna a nyakékért kért 1 600 000 fontos árat, de Marie Antoinette fontosabbnak tartotta, hogy ezt az összeget hajóvásárlásra fordítsák. Az üzlet tehát nem jött létre.
Miután megismerkedtünk a végzetes nyakékkel, ideje megismerkednünk a történet szempontjából kulcsfontosságú szereplőkkel is. Elsőként Jeanne de la Motte grófnéval, aki a korábbi francia uralkodók, a Valois-k leszármazottja. Jeanne dickensi gyerekkort tudhat maga mögött, majd pártfogókra talált, később pedig feleségül ment la Motte grófhoz.
Jeanne-nak volt egy álma és egy különleges tulajdonsága: szerette volna királyi származását érvényesíttetni, továbbá nagyszerű elbeszélőképességgel rendelkezett. Olyan szívhez szólóan tudott mesélni, hogy ezzel képes volt bárkit meghatni, illetve mesemondással elérni a célját. A történet szempontjából pedig ez a legfontosabb. Jeanne ugyanis szeretett volna a királyné köreihez tartozni.
Következő szereplőnk Rohan bíboros, aki kettős játékot űzött: Versailles-ban a bécsieket fúrta, míg Bécsben az általa Marie Antoinette-ről terjesztett pletykákat adta tovább. Nem csoda, ha a királyné nem kedvelte Rohant, akivel csak egyszer találkozott.
Rohan pedig azt képzeli, hogy ő is a királynő kegyeibe férkőzhet, mint azok a férfiak, akikkel hírbe hozták, és ezáltal Franciaország vezetőjévé válhat, egy új Mazarin lehet.
Ekkor ismerte meg Jeanne-t, aki rögtön meglátta benne a lehetőséget, és meg is ragadta azt. De szükség volt még valakire, hogy biztos legyen a dolgában. Ez a személy pedig Cagliostro volt, a varázsló, azaz Giuseppe Balsamo. Talán másnak is rögtön id. Dumas és az Egy orvos feljegyzései c. regénye jut az eszébe (még nem olvastam). Igen, ő az.
Cagliostro szabadkőműves, spiritiszta és csodadoktor. A szereplők közül ő az egyetlen, aki véletlenül keveredett bele a dologba, de a közreműködésére nagyon is szükség volt.
Fontos tudnunk, hogy ebben az időszakban (az 1700-as évek második felében) Franciaország a csodát várta:
Jeanne-nak volt egy álma és egy különleges tulajdonsága: szerette volna királyi származását érvényesíttetni, továbbá nagyszerű elbeszélőképességgel rendelkezett. Olyan szívhez szólóan tudott mesélni, hogy ezzel képes volt bárkit meghatni, illetve mesemondással elérni a célját. A történet szempontjából pedig ez a legfontosabb. Jeanne ugyanis szeretett volna a királyné köreihez tartozni.
Következő szereplőnk Rohan bíboros, aki kettős játékot űzött: Versailles-ban a bécsieket fúrta, míg Bécsben az általa Marie Antoinette-ről terjesztett pletykákat adta tovább. Nem csoda, ha a királyné nem kedvelte Rohant, akivel csak egyszer találkozott.
Rohan pedig azt képzeli, hogy ő is a királynő kegyeibe férkőzhet, mint azok a férfiak, akikkel hírbe hozták, és ezáltal Franciaország vezetőjévé válhat, egy új Mazarin lehet.
Ekkor ismerte meg Jeanne-t, aki rögtön meglátta benne a lehetőséget, és meg is ragadta azt. De szükség volt még valakire, hogy biztos legyen a dolgában. Ez a személy pedig Cagliostro volt, a varázsló, azaz Giuseppe Balsamo. Talán másnak is rögtön id. Dumas és az Egy orvos feljegyzései c. regénye jut az eszébe (még nem olvastam). Igen, ő az.
Cagliostro szabadkőműves, spiritiszta és csodadoktor. A szereplők közül ő az egyetlen, aki véletlenül keveredett bele a dologba, de a közreműködésére nagyon is szükség volt.
Fontos tudnunk, hogy ebben az időszakban (az 1700-as évek második felében) Franciaország a csodát várta:
Valami ilyen csodát várnak történetünk szereplői is valamennyien. Boehmer azt várja, hogy csodálatos ékszere valami csoda folytán a megfelelő csodálatos fejedelmi nyakra kerül, és a nyak tulajdonosa csodálatos pontossággal kifizeti az 1 600 000 fontot. Jeanne de la Motte azt várja, hogy valami csoda visszasegíti Valois-ősei rangjához és előkelőségéhez, annyira várja a csodát, hogy kevesebbel nem érheti be. Rohan azt várja, hogy valami csoda megszerzi számára a királyné kegyét, a "kegy" szó legbőségesebb értelmében, és annyira várja ezt a csodát, hogy boldogtalanul lézeng Saverne káprázatos termeiben. Cagliostro számára ez a csodavárás jelenti a megélhetést, ő a többiek csodavárásának haszonélvezője. Marie Antoinette szórakozást szórakozásra kergetve a nagy asszonyi csodát várja, amely minden szórakozást feleslegessé tesz. XVI. Lajos egy csodatevő pénzügyminisztert vár, aki eltünteti a deficitet, anélkül hogy a nép nyúzásával emelné a bevételeket, vagy a királyi háztartás megszorításával csökkentené a kiadásokat.
És egész Franciaország várja a legnagyobb csodát, a nép boldogságát.
Jeanne terve szerint a királyné nevében megvásárolják Boehmertől a nyakláncot (ez 1785 januárjában meg is történt), amelyet Rohannal fognak kifizettetni. Természetesen mindezt nem egyik napról a másikra tervezte férjével megvalósítani, hanem lépésről lépésre. Így került a képbe az egyik ismerősük, Rétaux de Villette gróf, illetve a későbbiekben a szép Nicole D'Oliva.
Minderről természetesen Marie Antoinette mit sem sejtett, a botrány csak később tört ki, amikor a nyakék árának első részletét (1785 nyarán) kellett volna kifizetni Boehmernek.
Szerb Antal végig fenn tudja tartani az olvasó figyelmét, a stílusa gördülékeny, olvasmányos és nem egyszer humoros. Az események elbeszélése közzé beiktatott egy Intermezzót, amely a nyaklánc története szempontjából érdektelen, de a kor megismeréséhez nélkülözhetetlen, és amelyben először éreztem picit elveszettnek magam a sok név között. Viszont a későbbiekben ez már nem fordult elő.
Az első részek (fejezetek) igazán olvastatják magukat, de a következőkkel már lassabban haladtam, ugyanis ezek már több figyelmet igényeltek (különösen a korabeli törvényhozás bemutatása és az ítélet megszületése), és inkább csak egyet-kettőt olvastam belőlük el egy nap. Nem láttam értelmét, hogy elveszítsem az események fonalát.
Megdöbbentő volt olvasni a királyi háztartás pazarlásáról, miszerint naponta számos fogás került az uralkodók asztalára, és bár XVI. Lajosnak jó étvágya volt, mégis az ételek nagy része megmaradt. Állítom, ha egy hétig csak a maradékon élt volna az egész udvar, akkor sem haltak volna éhen. Megértem, hogy a ranghoz bizonyos elvárások is tartoznak, de józan paraszti ésszel is belátható lett volna, hogy a pazarlás egyik legfőbb forrása a királyi asztal.
A nyakék-ügy szereplői közül, ha egy kalandregényben találkoztam volna velük, biztosan Jeanne és a férje lettek volna a kedvenceim. Szerb Antal de La Motte grófot egyszerűen tipikus striciként mutatja be. No, de a kedves felesége! Bár Jeanne nem ismerte a jövő időt, azaz nem tervezett hosszú távra, de minden szorult helyzetből ki tudta vágni magát, ha pedig a mesélőképessége nem volt elég, más módszert vetett be, pl. elájult. Ha nem így alakul az élete, még nagy színésznő is lehetett volna.
Az egész történet legnaivabb szereplője egyértelműen Rohan, akinek egész életében nagy szerencséje volt, hiszen mindig mögötte álltak a tündérnagynénik (előkelő, befolyásos családból származott), akik közbenjárásukkal kihúzták a csávából. Rohan tipikus preromantikus szereplő, aki annyira az álmai világában él, hogy el is hiszi őket, így nem csoda, ha Jeanne felfigyelt rá.
Cagliostro is megérte a pénzét, ravasz és számító volt, aki abból élt, hogy ki tudta használni a mások hiszékenységét. Mert hiszékeny emberekből akkor sem volt hiány.
Marie Antoinette-ről tudjuk, hogy a franciák nem kedvelték, és a kincstár deficitjének legfőbb okát az ő költekezésében látták, holott a királyné nem biztos, hogy olyan pazarló életmódot folytatott, mint azt gondolták. Úgy gondolom, Szerb Antal objektíven mutatta be, hiszen a hibáira is felhívta a figyelmet.
Szerb Antal alapos kutatómunkát végzett, több forrásra is hivatkozik, és a regény minden során érezni, hogy hatéves kora óta rajong a történelemért.
A királyi pár tagjait kivéve (az övéké közismert) minden szereplő későbbi sorsára is fény derül, így hiányérzet nélkül csukhatjuk be a könyvet, amely nem csak a történelem és/vagy Franciaország rajongói számára lehet igazi csemege.
Szerb Antal: A királyné nyaklánca
377 oldal
Magvető Kiadó, 2001
Kiadói sorozat: Fehér Holló Könyvek
Képek: Louise Élisabeth Vigée-Lebrun: Marie Antoinette muszlinruhában
Elisabeth-Louise Vigée Le Brun: Jeanne de La Motte
Rohan kardinális
Cagliostro
Nicole D'Oliva
XVI. Lajos
a többi képet innen hoztam
Minderről természetesen Marie Antoinette mit sem sejtett, a botrány csak később tört ki, amikor a nyakék árának első részletét (1785 nyarán) kellett volna kifizetni Boehmernek.
Szerb Antal végig fenn tudja tartani az olvasó figyelmét, a stílusa gördülékeny, olvasmányos és nem egyszer humoros. Az események elbeszélése közzé beiktatott egy Intermezzót, amely a nyaklánc története szempontjából érdektelen, de a kor megismeréséhez nélkülözhetetlen, és amelyben először éreztem picit elveszettnek magam a sok név között. Viszont a későbbiekben ez már nem fordult elő.
Az első részek (fejezetek) igazán olvastatják magukat, de a következőkkel már lassabban haladtam, ugyanis ezek már több figyelmet igényeltek (különösen a korabeli törvényhozás bemutatása és az ítélet megszületése), és inkább csak egyet-kettőt olvastam belőlük el egy nap. Nem láttam értelmét, hogy elveszítsem az események fonalát.
Megdöbbentő volt olvasni a királyi háztartás pazarlásáról, miszerint naponta számos fogás került az uralkodók asztalára, és bár XVI. Lajosnak jó étvágya volt, mégis az ételek nagy része megmaradt. Állítom, ha egy hétig csak a maradékon élt volna az egész udvar, akkor sem haltak volna éhen. Megértem, hogy a ranghoz bizonyos elvárások is tartoznak, de józan paraszti ésszel is belátható lett volna, hogy a pazarlás egyik legfőbb forrása a királyi asztal.
A nyakék-ügy szereplői közül, ha egy kalandregényben találkoztam volna velük, biztosan Jeanne és a férje lettek volna a kedvenceim. Szerb Antal de La Motte grófot egyszerűen tipikus striciként mutatja be. No, de a kedves felesége! Bár Jeanne nem ismerte a jövő időt, azaz nem tervezett hosszú távra, de minden szorult helyzetből ki tudta vágni magát, ha pedig a mesélőképessége nem volt elég, más módszert vetett be, pl. elájult. Ha nem így alakul az élete, még nagy színésznő is lehetett volna.
Az egész történet legnaivabb szereplője egyértelműen Rohan, akinek egész életében nagy szerencséje volt, hiszen mindig mögötte álltak a tündérnagynénik (előkelő, befolyásos családból származott), akik közbenjárásukkal kihúzták a csávából. Rohan tipikus preromantikus szereplő, aki annyira az álmai világában él, hogy el is hiszi őket, így nem csoda, ha Jeanne felfigyelt rá.
Cagliostro is megérte a pénzét, ravasz és számító volt, aki abból élt, hogy ki tudta használni a mások hiszékenységét. Mert hiszékeny emberekből akkor sem volt hiány.
Marie Antoinette-ről tudjuk, hogy a franciák nem kedvelték, és a kincstár deficitjének legfőbb okát az ő költekezésében látták, holott a királyné nem biztos, hogy olyan pazarló életmódot folytatott, mint azt gondolták. Úgy gondolom, Szerb Antal objektíven mutatta be, hiszen a hibáira is felhívta a figyelmet.
Szerb Antal alapos kutatómunkát végzett, több forrásra is hivatkozik, és a regény minden során érezni, hogy hatéves kora óta rajong a történelemért.
A királyi pár tagjait kivéve (az övéké közismert) minden szereplő későbbi sorsára is fény derül, így hiányérzet nélkül csukhatjuk be a könyvet, amely nem csak a történelem és/vagy Franciaország rajongói számára lehet igazi csemege.
Különben is vajon pazarolt-e egyáltalán Marie Antoinette? Úgy élt, mint Franciaország királynéja, a fényűzés és pompa századának csúcsán. A francia nép szó nélkül viselte Marie Antoinette elődeinek pazarlását; neki kellett lakolnia évszázadok bűneiért. Vagy talán nem is bűneiért, csak azért, mert megváltozott az idő, és megérett a nagy elszámolásra.
Szerb Antal: A királyné nyaklánca
377 oldal
Magvető Kiadó, 2001
Kiadói sorozat: Fehér Holló Könyvek
Képek: Louise Élisabeth Vigée-Lebrun: Marie Antoinette muszlinruhában
Elisabeth-Louise Vigée Le Brun: Jeanne de La Motte
Rohan kardinális
Cagliostro
Nicole D'Oliva
XVI. Lajos
a többi képet innen hoztam
Bejegyzések
