Gyerekként mindannyian szeretjük a meséket, akár az óvodában mesélnek nekünk, akár este otthon. Aztán valahogy a mesék eltűnnek az életünkből (persze, ha - főleg fiktív történeteket - olvasunk, ott maradnak, csak más formában), és általában akkor térnek vissza, ha szülők leszünk, esetleg gyerekekkel foglalkozunk. 

Gondolta volna a kedves Olvasó, hogy minden ember Nappal a homlokán, Holddal a tarkóján, és a szemében két csillag ragyogásával születik? Ám ha elveszítjük az értelem világosságát, a Napot, ha sivárrá válik a lelkünk, vagyis eltűnik a Holdunk, és kihunynak a szemünkben a tisztánlátás csillagai, akkor a betegség hamar átveheti felettünk az uralmat.

    A jó hír, hogy a Nap, a Hold és a csillagok visszaszerezhetők.

   Apjaura és mátkája nem látogatta Klárát. Azt akarták, teljes legyen a felzaklatott, reménykedő leány nyugalma. Klára is így akarta. Tudta: ezt a harcot gyógyulásáért magának kell megvívnia. 

(...) Aztán megtörtént a csoda. (...) Klára nehezen és botladozva bár, de egy lépést tett a maga lábán. 

   Az első lépést követte a többi. Klára lassan, nehezen, de mindennap többet járt. Előbb mint a járni tanuló gyerek, később mint az alvajáró, de járt. Sokszor rettenetesen belefáradt, kis szíve a torkában dobogott, s minden porcikája fájt. Ilyenkor rövid időre lepihent, de hamarosan újrakezdte. Tudta, hogy rajta, az erején is múlik a siker. Amikor pedig már látta, hogy van remény, egy percre sem csüggedt; mindenáron gyógyulni, járni akart. Emberfeletti erővel próbálta mindennap újra és újra, szenvedett és harcolt gyógyulásáért. A tó vize, a szerelem ereje és ez a gyógyulás utáni vágy talán együtt segíthette a leányt. A második hét vége felé a maga lábán ment végig a kis hídon fürdőjébe. 

Mindannyiunk életében vannak krízisek, történnek olyan események, amikre akkor és ott nem vagyunk felkészülve. Mégis hogyan birkózhatunk meg velük, ha szembe találjuk velük magunkat? - erre a kérdésre keresi a választ a kötet négy szerzője, négy különböző megközelítésből, ezért úgy gondolhatjuk, valamelyikük már biztosan segítségünkre lesz. 

   Ugyanakkor az is legalább ilyen fontos, hogy a befogadóból ne váljon függő, ezért jómagam például úgy dolgozom, hogy ezt a terápiákban teljesen elkerüljem. Az építőnek induló folyamat is rombolóvá válik, ha az ember csüngeni kezd valakin vagy valamin, ami magába szippantja, elbutítja vagy irányíthatóvá teszi. A terapeuta szavait nyitottan, bizalommal, de józan kritikai érzékkel érdemes fogadni. A lélektani szakemberek sem mindentudók, arra célszerű őket "használni", hogy áteresszük magunkon a tőlük hallottakat, és amit a sajátunknak érzünk, aminek hallatán megmozdul bennünk valami, azt megtartsuk és tovább vigyük. Ez lehet, hogy csak tíz százalék - de már azzal is előbbre lehet lépni! Lehet, hogy ebből az előadásból csak egy fél mondat. Az is lehet, hogy semmi - akkor vagy nem olyasmiről beszéltem, ami Önt érinti, vagy e pillanatban nincs befogadásra kész állapotban. Akkor ez nem volt az Öné. Attól azonban óva intek mindenkit, hogy valakitől mindenekfelett, minden állítást elfogadjon, mert abban elveszíti saját magát - és a krízisben ez nagyon könnyen megtörténik. A krízisben regresszióba esünk, a gyermeki énünk kerül előtérbe, és mohón keressük a kapaszkodókat. Ha ilyenkor megjelenik egy domináns valaki, aki kész utat mutat, abba bele fogunk kapaszkodni, de ez bizonyos mértéken felül nagyon veszélyes. 

Kiemeli a spiritualitás fontosságát, mégis az volt az érzésem, hogy rejtett hittérítő szándékkal teszi, holott ő is így fogalmazza meg a lényegét:

Tudomásul kell venned valamit, ami ellen érzelmileg kétségbeesetten tiltakozol, amit egyszerűen nem akarsz elfogadni. A spiritualitás megváltó fordulatának köszönhetően azonban az ember képessé válik arra, hogy egy nála nagyobb erőnek adja át a kontrollt (ami egyébként sincs már a birtokában). Elfogadod, hogy az irányítás már nem a te kezedben van, rábízod azt valami nálad hatalmasabbra. Hogy kire, mire bízod, az a te egyéni hitrendszerednek a specifikuma, amit nagy, egymás iránti tisztelettel kell elfogadnunk.

Szándékosan emeltem ki az utolsó mondatot, ugyanis ezt követően Bagdy Emőke folyamatosan a keresztény vallás gyakorlásának pozitívumait ecseteli. Számomra pedig a nagy, egymás iránti tiszteletben az is benne van, hogy azért, mert én abban hiszek, amiben/akiben, még véletlenül sem áll szándékomban, hogy azt a másikra tukmáljam. 

Igen, valóban fontos a megbocsátás, kiemeli, hogy erre van a katolikusoknál a gyónás, míg a reformátusoknál a bűnbánati hét. Ahogy írtam, jó ideig gyakorló református voltam, és nem ezt tapasztaltam. 

Hogy a keresztény értelemben vett megbocsátásnál maradjunk, nem emlékszem, hogy valaki megmagyarázta volna, mit is jelent a megbocsátás. Bagdy Emőke is a papokhoz hasonlóan csak magát a szót szajkózza és a Miatyánkot idézi. Mivel szeretek mindent több szemszögből megvizsgálni, így a YouTube-on is nagyon sok segítő szakembert követek, és két éve Dr. Paul Jenkins videójában kaptam meg a választ, mit is jelent valójában megbocsátani: 

SPOILER: Hamupipőke, mielőtt elmegy a herceggel, annyit mond a mostohaanyjának: Megbocsátok. Ez az egy szó pedig nem azt jelenti, hogy validálja, hogy évekig mostohán bánt vele, hogy kigúnyolta a lányaival és kihasználta, hanem, ahová megy, már nem viszi ezt magával! A megbocsátással magunkról tesszük le a terhet, nem rágódunk, nyafogunk, agyalunk többet valamin, amit nem tudunk megváltoztatni, hanem a jelenünkre és a jövőnkre koncentrálunk, arra fordítjuk a figyelmünket és az energiánkat! Ezt nem mondja el Bagdy Emőke sem az előadásában. 

Cate Blanchett és Lily James a Hamupipőkében (2015)

Nagyon jót nevettem továbbá azon, hogy a hit gyakorlása, a templomba járás bizonyítottan jót tesz az egészségünknek is! Csakhogy egyetlen forrást sem jelöl meg, ahol elérhetőek az ezeket bizonyító kutatások, és az én tapasztalataim is mások. Jellemzően az idősebb korosztály alkotta a templomba járók zömét, és ők vasárnap a templomba mentek, hétfőn meg a gyógyszertárba vagy valamilyen orvoshoz. Ha nem hétfőn, akkor a hét másik napján. Vagy éppen közölték a pappal, hogy jövő héten nem tudnak jönni, mert feltöltésre (infúziós kezelésre) mennek, vagy épp egyéb miatt fekszenek be a kórházba. A legtöbben mindig valamilyen egészségügyi ok miatt panaszkodtak, pedig mindig imádkoztunk a betegekért...

Vannak ám jobb agyfélte-domináns emberek is, kedves Bagdy Emőke, aki szerint az ima annyira csodálatos, hogy összehangolja a két agyféltekénket. Kezdjük ott, hogy a szuperérzékenyek jobb agyfélteke-dominánsak, elvégre idekapcsolódnak az érzelmek, az intuíció és a kreativitás is többek között. A domináns Ni-használóknak pedig imádkozniuk sem kell ahhoz, hogy a két agyféltekéjük zenbe kerüljön, azaz szinte teljesen azonos arányban használják őket, ha egy szokatlan problémával találják szembe magukat vagy a jövőt vizualizálják. Dario Nardi kutatása szerint az INFJ-k 49%-51%-ban használják ilyenkor a bal és a jobb agyféltekéjüket, míg az INTJ-k 48-52%-ban. Ráadásul nem lineárisan gondolkodunk. Mi, szuperérzékenyek, INFJ-k és INTJ-k ufók 👽👽👽👽 vagyunk. 😂😁😍

***

Örülök, hogy Bagdy Emőke kiemelte a humor és az átkeretezés fontosságát, mert a Böjte Csaba szavait olvasva nagy szükségem volt mindkettőre. 

Már az első mondatokat olvasva az volt az érzésem, mint ha Paulát hallanám a Mézga családból: Mért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?, mely a továbbiakban kiegészült Mr. Collinsszal és Lady Catherine du Bourgh-gel a Büszkeség és balítéletből. 

A szerzetes elsőként azon merengését osztja meg velünk, hogy Isten annyiszor felajánlotta a békejobbot, az emberek mégsem éltek vele, pedig ha Ádám és Éva a Paradicsomban maradt volna, ha Jézussal inkább elbeszélgettek volna a főpapok, akkor nem lett volna sem Mohács, sem Trianon és még mennyi minden! Amennyibe pedig a II. világháború került, abból minden családnak építhettek volna egy négyszobás lakást és minden 1500 méternél magasabb hegyre egy templomot vagy kápolnát.

Öt éve a Celebrity Masterchef España egyik adásában egy rehabilitációs központba utaztak, ha jól emlékszem, Barcelonába. Ebben az intézményben súlyos mozgásszervi problémákkal élőket (akár baleset miatt, akár más okból) kezelnek, és a két csapat nekik főzött. Amikor az ebéd végén a betegek megköszönték a hírességeknek a finomságokat, az egyébként nagyon extrovertált, szeretek-a-középpontban-lenni Anabel Alonso azt mondta nekik: Ti vagytok a hősök, és még ő is meghatódott. Úgy gondolom, egy-egy ilyen és hasonló intézménnyel, ill. iskolákkal többre mennénk, mint egy rakás templommal, ahova kevesebben járnak, mint orvoshoz. Ugyanezt mondtam volna annak idején is, amikor még én is jártam istentiszteletre.

És vajon Isten hányszor nem ajánlotta fel azt a bizonyos békejobbot, hanem elpusztította a neki nem tetszőket? Elég csak átnéznünk az Ószövetséget: ott volt az egyiptomi tíz csapás, az özönvíz, Szodoma és Gomorra, Ábrahámot arra kérte, hogy bebizonyítsa az iránta való hitét azzal, hogy áldozza fel a fiát, Izsákot; aztán a szemet szemért, fogat fogért törvénye és Jób családjának és egyebeinek elpusztítása. Mindezt szeretetből, hiszen a fejezet címe is A szeretet útja. 

És ha Jézus ma köztünk lenne, minden csupa Hawaii, sunshine és happiness lenne. 

Miután államvallás lett a kereszténység, a keresztények kezdték ugyanúgy, tűzzel-vassal irtani azokat, akik korábban velük tették ugyanezt. Vajon mennyibe kerülhettek a keresztes hadjáratok és hány nem keresztényt öltek meg? Az inkvizíció? Vajon a kolonizálók, az inkvizítorok és a hittérítők hány pogányt öltek meg? Mindezt természetesen Isten és a szeretet nevében, hiszen csupán a lelki üdvükért aggódtak. Jean d'Arcot az az egyház avatta szentté, amely pár évszázaddal korábban máglyára küldte. 

Dosztojevszkij pedig A Karamazov testvérekben megválaszolja, milyen lenne, ha Jézus ma visszatérne, melyet a két ferences szerzetes is idéz az enneagramról írt könyvükben a 6-nál: azok feszítenék meg, akik neki köszönhetik a hatalmukat, magyarán a katolikus egyház. Itt máris hiteltelenné vált számomra az egész fejezet, és a java csak ezután jött. 

Böjte Csaba számára alapvető a szeretet, a jóság és a bizalom, majd elmeséli, hogy az egyik 16 éves fiú miatt nagyobb összegű büntetést kellett fizetniük, mivel a fiú belecsípett az egyik lány fenekébe, mire ő ezt mondta neki: Alex, mondj nekem egy jó okot arra, hogy én most ne hasítsalak ketté! Itt elbukott az integritása is, és rögtön Buda László története jutott eszembe a számos önismereti tréningen átesett coachokról, akik saját magukat hülyézik le. Magyarán Böjte Csaba sem tudatos, számos esetben észre sem veszi, mit beszél... Erre pedig sovány vigasz, hogy fényből és sárból vagyunk gyúrva. A tudatosság tanulható, nekem is már elég jól megy. Erre való az árnyékmunka, amikor a tudatalattinkban rejlő, elutasított, elnyomott részeinket felfedezzük (akár a negatív tulajdonságainkat) és ezeket a részeinket is integráljuk. Bocsánat, ezt Carl Jungnak köszönhetjük, és a pszichológia nem fér bele Böjte Csaba beszűkült gondolkodásmódjába. 

Nem mindenki akar ám a szülőföldjén maradni, és nem mindenki akar gyereket sem. 

Szinte divat az, hogy mondjunk valami rosszat a főnökünkről, beosztottunkról, diákunkról, kollégánkról, anyósunkról, gyerekünkről, az egyházról, az egészségügyről - mindenről. Menő siránkozni, azt mondani, hogy ezt nem lehet kibírni. Azt gondolom, ha az ember ilyenkor bátran azt tudja mondani a beszélgetőpartnerének, hogy ne haragudj, de engem ez nem érdekel, akkor a másik előveszi az igazi arcát. 

Kedves Csaba testvér, engem sem érdekelnek a nyavalygásaid (ha már tegeződve mondta az előbb), úgyhogy nem is értem, miért nyafogsz a következő oldalakon? És van különbség a jogos nyafogás és a feltűnési vágyból eredő önsajnálat között. Mrs. Bennet is azt mondja (lehet, nem szó szerint idézem): Aki nem panaszkodik, azt nem is sajnálják. Aki római katolikus papnak áll, tudja, hogy ez a cölibátussal jár, úgyhogy térjen át a görög katolikus hitre, azok nősülhetnek, és ugyanúgy nem kell fizetniük a lakbért meg a rezsit, ahogy a többi papnak, lehet kérni adományt mindenre. Csakhogy a tanárnak meg az orvosnak (és más világi foglalkozásúnak) a fizetéséből kell kigazdálkodnia a lakhatását, adományt pedig a banktól kérhetnek, amit vissza kell fizetniük, ráadásul egy icipicit többet is, mint amennyivel a pénzintézet korábban megajándékozta őket. Egyébként meg az a véleményem, hogy mindenki megérdemli, hogy tisztességes fizetést kapjon a munkájáért.

Példaként pedig álljon itt a spanyol pszichológus Isabel Rojas Estapé (a pszichiáter Marian testvére) húgának esete:

Isabel ebben a videóban a 20. perctől elmeséli, hogy négyen vannak lánytestvérek, és a kishúguk egyszer csak bejelentette, hogy mezítlábas karmelita akar lenni. A családot sokként érte a döntése, mert korábban nem mutatott különösebb érdeklődést a spiritualitás iránt. Elvitték az összes hamburgereshez, mivel ezek az apácák nem esznek húst. Semmi hatás. Elvitték Sevillába a búcsúba (a spanyolok számára itt ismerkedni is lehet), hogy egy fiú majd megoldja a problémát, aztán Jerezbe és Córdobába is, és semmi. Azt mondta neki a húga, minél inkább próbálja lebeszélni, ő annál biztosabb a dolgában, hogy jól döntött. Azt nem mondta, ez hány éve történt, azonban még mindig apácaként él a húguk. 

Tudom, hogy a különböző területeken élő magyaroknál más-más kifejezések használatosak, ám az, hogy: negyven fokban folyt belőlem a víz? - ez elég érdekes. Oda igencsak el kellett volna egy orvos.

Az utcanőt pedig nem így hívják, hanem szexmunkásnak, ez a hivatalos és nem sértő szó az ilyen munkából élőkre. 

A könyv arról szól, hogyan másszunk ki bármilyen gödörből, amibe beleestünk, erre hoz egy ilyen esetet: egy nőhöz járt, aki ágyban fekvő beteg volt, azóta pedig elhunyt. Le voltak bénulva a végtagjai, az anyja az asztalon hagyott neki egy pohár vizet egy hosszú szívószállal, hogy igyon, mivel délelőttönként dolgozott. Egyik nap ezt mondta a beteg: "Odajutottam, hogy csak egy kicsit kellene megemelnem a fejemet, hogy a szívószál a számba kerüljön, de nem vagyok rá képes. Tegnap közel negyvenfokos meleg volt, tűzött a nap, mellettem meg ott gyöngyözött a finom, citromos víz, és nem tudtam megemelni a fejemet, hogy igyak belőle. A szám kicserepesedett, úgy éreztem, hogy meghalok, és csak sírtam, sírtam, sírtam." Mit is mondott Almási Kitti? Mit teszek azért, hogy ez az állapot fennálljon? Egyáltalán nem vagyok érzéketlen, de ez a nő saját magát ítélte halálra a hozzáállásával. Kimondta az ilyenkor mondható legrosszabbat: neeeem tuuuudoooooooooooooooooooooom! Nem vagyok rá képes. Ha elkezdett volna arra koncentrálni, hogy millimétereként  feljebb emelje a fejét, képes lett volna rá. Szendi Gábor ennél súlyosabb példát hoz a saját részében, és én is emlékszem, milyen volt, amikor mindennap észrevettem, hogy egy picivel beljebb és beljebb tudom hajlítani a lábam. Csupán ennyin múlik. Ehhez csak önmagunkra van szükség, egy elhatározásra. Ez a nő a hozzáállásával ítélte halálra saját magát. Mellette pedig nyugodtan hihet mindenki Istenben vagy akiben, amiben akar, azonban elsősorban önmagunkban kell hinnünk.

Érdekes módon, Bagdy Emőke is egy lebénult nőt hozott fel példaként, aki az őt ért sokkhatás miatt nem tudott mozogni, az orvosok alaposan megvizsgálták, nem találtak szervi okot, csak arra nem gondoltak, hogy máshol keressenek, ahogyan fentebb is írtam. 

Azt írja, hogy Szent József sem kérte, hogy apa legyen, ő sem így tervezte, de mindenki lehet a maga módján apa. Kedves Csaba testvér, én hogyan lehetek apa? 

Emlékeim szerint József ács volt, és az ácsok tetőszerkezeteket meg gerendákat készítenek, téglát nem vetnek, ahogy arról Böjte Csaba szokott fantáziálni. 

A legérdekesebb történetei: egyszer felvett egy atyafit, aki stoppolt, és miután beült mellé az autóba, büdös ...nak nevezte a feleségét, mire ő kiszállította, hogy ő katolikus pap, aki előtt nem lehet így beszélni. Nos, én nem vagyok katolikus pap, mégsem szeretem, ha valaki így beszél. Pláne nem élete párjáról, gendertől függetlenül. Ilyenkor mindig elgondolkodom, ha valaki pl. idiótának nevezi a párját, vajon önmagáról  mi lehet a véleménye? Ha nekem jó volt valamikor egy idióta is, magamat sem tarthatom valami sokra, tehát nincs egészéges önértékelésem, sem önbecsülésem. Az pedig egyáltalán nem idealista, valószerűtlen és romantikus elvárás, hogy egy pár tagjai kölcsönösen tiszteljék egymást. Bízom benne, hogy az atyafi is önmagát egy büdös stricinél nem tartja többnek. 

Ugyanez a helyzet egy másik családnál, ahol a feleség a három gyerekével szökött meg az őt bántalmazó férj elöl.  Miután az atya befogadta, a nő elkezdte szidni a férjét. A férj pár hét múlva megtalálta őket, és kezdetét vette a szitkozódás. Böjte Csaba igazságos Salamonként azt mondta az atyafinak, hogy vegyen virágot az asszonynak és a kezébe nyomott kétezer forintot rá. Később vissza is ment három szál kókadt szegfűvel, amitől az asszony annyira ellágyult, hogy rögtön szent lett a béke. Az ilyen emberek meg is érdemlik egymást. Csaba testvér szerint: A kereszténységnél jobb, praktikusabb megoldás nincsen. Hm, az atyafi mégis pénzzel, és nem azzal fizetett a virágért, hogy: Isten fizesse meg!

Amikor pedig egy házaspárnak vitte haza a nyári szünetben a négy gyerekét, akiket beadtak hozzájuk, és azok is veszekedtek, elkezdett a gyerekekkel imádkozni, mert: milyen jó, hogy katolikusok vagyunk, mert sok betanult imát tudunk. Eszembe jutott Viktor Frankl története a Szuperérzékeny vagyok?-ból, amikor a koncentrációs táborban olyan mélyponton volt a hangulat, hogy hozzá fordultak a sötétben a többiek, akik közül néhányan az öngyilkosságon törték a fejüket, hogy mondjon nekik valamit. És Frankl nem imádkozni kezdett (igaz, ők zsidók voltak, nyilván nem tudhatnak annyi betanult imát, mint a katolikusok...), hanem elkezdett beszélni hozzájuk, és úgy meg tudta őket szólítani, hogy többen sírva fakadtak. Nem mindent old meg a kereszténység sem. Bár természetesen Böjte Csaba ezen története is happy endinggel végződik. 

Talán a legkedvencebb fantáziám az lett ebben a fejezetben, amikor azt fejtegeti: Milyen isten az, aki nekifutás nélkül nem tud megváltani egy világot, és harminc évig kell készülnie?... 

Nekem pedig ez jutott eszembe: Ha valóban Isten fia vagy, szállj le a keresztről! Ezek szerint Böjte Csaba gondolkodása is van, amiben megegyezik a Jézust gúnyolókéval. Ám ha már filozofálunk, szerintem Jézus ez idő alatt küzdött a felsőbbrendűségi és a kisebbrendűségi komplexusával, fejlesztette a Ti-át és az ácsmunkával az inferior Se-jét, amik rendkívül fontosak, hogy jól használja őket az Ni-jal és az Fe-vel. 

Számomra ez a fejezet a lebénult nő antipéldájával adott valamit, mert emlékeztetett arra, hogy a saját erőforrásainkra támaszkodjunk és nyafogás helyett a megoldást keressük pici lépésekben. Már korábban is megállapítottam, hogy a papok sajátos, mágikus gondolkodásmóddal rendelkeznek (ez mindannyiunkban megvan, bennük mégis erősebb) és ez beszűkült gondolkodáshoz vezet. A dalai láma nagyon jól leírta a Túl a vallásonban, hogy egy kutató barátjától tanulta meg, hogy ne korlátozza magát a saját területére (legyen szó kutatásról vagy vallásról), hanem nyitottan álljon mások nézőpontjához is. Ráadásul ő nem szajkózta azt, hogy csak az az egyetlen út, amiben ő hisz. Nagyon jó lenne, ha ezt a vallási fanatikusok is megfogadnák. Ajánlom is minden olaszul tudó figyelmébe  az Io c'è c. filmet, mely egy vígjáték, azonban felhívja a figyelmet arra, amit Almási Kittitől idéztem, mit okoz, ha túlságosan egy vallás (vagy bárki, bármi) irányítja az életünket. Sőt, az is kidrül belőle, hogy a kereszténység sem eredeti vallás, hiszen bizonyos elemeket másoktól kölcsönzött (pl. a pápa pásztorbotját az egyiptomi fáraóktól).

Megértem, hogy Böjte Csaba a mindennapi élet apró örömeire szerette volna felhívni a figyelmünket, azonban az egész rész átment egy öntömjénező, a saját területébe beragadt gondolkodású, gyermeki  fantáziáival teletűzdelt és a témához olykor nem is kapcsolódó sztorizgatásba, így az egész előadásnak/fejezetnek nem volt se füle, se farka. 

Ha már csak bibliai példákat tud hozni, ott van a: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem (János 2:19.). Ebbe az egy mondatba aztán bele lehet magyarázni a krízisekből valló felállást is. 

Ellenben - az elmúlt években felszínre került zaklatási ügyek után - kicsit sem gyanús a szerzetes cölibátussal való folyamatos harca. Ezért hoztam én is egy bibliai idézetet, hiszen a kereszténység mindenre megoldást nyújt: a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyakozik. De te uralkodjál rajta! (Mózes I. 4. 7.). Amikor a cölibátussal hadakozik, ill. amikor a gyerekeket zaklatják, nem jelenik meg mellettük Jézus és fogja le a kezüket? 

Továbbá ajánlom Melinda Gates A nő helye c. könyvét is, hogy kicsit szélesítse a nézőpontját a Biblián kívül is, ráadásul Melinda is gyakorló katolikus. 

Mielőtt pedig valaki rám sütné, hogy nyilván azért írtam le ezeket, mert gyűlölöm a katolikusokat, a papokat és minden keresztény vallást követőt, elmondom, hogy az egyik kedvenc filmem az Ég velünk!, amelyben Edward Norton katolikus papot, Ben Stiller pedig rabbit játszik, és csak szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy a beszűkült gondolkodás nemcsak egy krízishelyzetben okozhat problémákat, hanem bármikor, ha fanatikusan ragaszkodunk a saját véleményünkhöz és elutasítunk mindent és mindenkit, aki másként vélekedik, mint mi. 

***

Szendi Gábor címadó fejezetében  elmondja, milyen fontos az önismeret, hogy ismerjük a minket hajtó erőket, és különböző típusú embereket említ is (akikről valószínűleg nem tudja, de különböző enneagram típusok). Hogy a mondandóját megértsük, felismertem, hogy ő 8, aki számára fontos az igazság, a függetlenség és a tudás, továbbá, hogy az énképe: Erős vagyok, nem foglalkozom az érzésekkel, hanem cselekszem. Közben elkezdtem A nő élete c. könyvét olvasni, és így tökéletesen megállapítottam róla, hogy ENTJ, domináns Te-vel (Cselekedj! A következő lépésre koncentrálj! Te-Se, ill. adatokat, statisztikákat hoz) és inferior Fi-jal (tehát nehezen igazodik el a saját érzésein, nem olyan könnyen fejezi ki őket), ezért mondja azt, hogy nem kell sokáig nyavalyogni, gyászolni, ha veszteség ér bennünket. Valószínűleg egy 8 találmánya az Almási Kitti által preferált Antiszerep nevű gyakorlat is. 

Mindennap veszteséget szenvedünk, hiszen egy nappal megrövidül az életünk, és mindannyiunkat érnek életünk során veszteségek, kudarcok, a kérdés csupán az, hogyan reagálunk rájuk? Ismét a 8-okra jellemző fekete-fehér gondolkodást fedeztem fel (aki nem ilyen, az csak olyan lehet), amikor két részre osztotta az embereket: akik az isteni közreműködésben hisznek, hogy minden Isten akarata szerint történik, és a szenvedésüknek is van értelme. A modern embert azonban ateistának tartja, aki nem hisz Istenben, ők pedig kénytelenek tudomásul venni a Végzetet, a Sorsot. Így megfeledkezett a másban hívőkről és az agnosztikusokról. 

Azonban ismét az ő fejezete volt, melyben a legtöbb, a gyakorlatban használható eszközt találtam. Hibáztathatjuk a körülményeket vagy elhihetjük, hogy van beleszólásunk a dolgokba és a kezünkbe vehetjük az irányítást, hiszen ahhoz is, hogy beleestünk a gödörbe (nyilván egy halálesetre ez nem feltétlenül igaz), a korábbi döntéseink vezettek. Ezzel hívja fel a figyelmet arra, hogy mindig van választásunk. 

Bagdy Emőke is említette a rezilienciát, azonban Szendi Gábor jobban fogalmazza meg: a reziliens ember olyan, mint az acél, ha meghajlítják (valami váratlan éri), könnyen visszalendül az eredeti állapotába anélkül, hogy megsérülne. 

Történelmi, irodalmi és filmes példákat egyaránt hoz, melyek segítségével felismerhetjük, hogy egy-egy apró lépés naponta elvezet a megoldáshoz. A humor, a reziliencia és a tanult optimizmus (utóbbit Bagdy Emőke is említi) pedig csodákra képes. 

A fejezetben találtam egy bakit: Steve Jobst és Bill Gates-et említi példaként, hiszen mindketten az informatikában alkottak nagyot, azonban más-más döntéseket hoztak, amik más-más megoldásokhoz vezettek. Szendi szerint a különbség egyik oka, hogy Jobs balkezes és intuitív volt, így jobb agyfélteke-domináns, míg Gates racionális, jobbkezes és bal agyfélteke-domináns. Ahogy a múltkor már írtam, Steve Jobs személyiségtípusát rendszeresen félrediagnosztizálják, és a két számítástechnika zseni közt sem ez okozza a különbséget. Az említett bejegyzésemben megállapítottam Steve Jobsról, hogy INFJ és 4 volt, ezen belül is a szexuális altípusa dominált, ahogy nálam is. És most jön a meglepetés, én ugyanis jobbkezes vagyok (eredendően jobbkezes, nem neveltek át), tehát Szendi szerint a bal agyféltekémnek kellene a dominánsnak lennie, ellenben:

Az eredményt a PersonalityMax ingyenes online tesztjén kaptam. Ha emlékszel még, Bagdy Emőkénél említettem Dario Nardi kutatását, és ezek szerint valójában INTJ agyam van. 😁 Bill Gates pedig INTJ, hiába vitatkoznak más típusokon. Mit is jelent a négy betű az INTJ-ben? Introvertált, Intuitív, Gondolkodó (valóban, racionális a Te miatt) és Megítélő (Introverted, Intuitive, Thinking, Judging). Steve Jobs nemcsak abba halt bele, hogy sajátos étrendet alakított ki (és ezt sem a buddhizmus iránti érdeklődése okozta), hanem a feldolgozatlan gyerekkori traumájába is. Bill Gates a vér szerinti szüleivel nőtt fel, míg Jobsot tudjuk, hogy már a születése előtt elutasították és örökbe adták. 

Melinda Gates pedig a könyvében (még házasok voltak, amikor írta) elmeséli, hogy az egyik útjára Bill is elkísérte, ahol szexmunkásokkal találkoztak. Az egyik nő elmesélte a történetét (most nem részletezem, nagyon szomorú), és Bill elsírta magát. Nos, ez tipikus szuperérzékeny reakció, így nem kizárt, hogy Gates is jobb agyfélteke-domináns a racionalitása ellenére. Láttuk, hogy csupán néhány %-nyi a két agyfélteke használata közt az eltérés. Míg  az INFJ elsősorban az emberekre és az érzésekre fókuszál, az INTJ a rendszerekre. Jobs önmaga mellett a cégeket is építette, ahol dolgozott. 

Egyedül Szendi Gábor fejezetének végén találunk hivatkozásokat, Almási Kitti Paul Watzlawick Változás c. könyvét említi, a többiek semmilyen forrásra nem hivatkoznak. 

Minden évben izgalmas számomra A magyar dráma napjára olvasmányt választani a blogba. Ilyenkor, lehetőségként, előkerülnek a korábban olvasottak és a még felfedezésre váró színművek egyaránt. 

A BÁRÓ:   Most vettem észre, hogy már nem is olyan kicsi. Ezt mondtam meg neki...

BORISKA:   Rosszul tette. Nekünk kislány marad, amíg... amíg lehet. Sok a hiba bennünk... a mama kicsit könnyelmű, Olga egy kicsit rideg, Manci egy kicsit önző, én pedig... magamról nem is beszélek. De mihelyt Sáriról van szó, mindannyian becsületesek vagyunk. Őrá pazaroljuk minden gyöngédségünket, minden féltésünkkel őt őrizzük, hogy az élet sok szennyéből, szomorúságából és nyomorából semmi se jusson neki. Egyszer úgyis meg fogja tudni mindazt, amit eltitkolunk előtte, mennél később tudja meg, annál jobb neki is, nekünk is.

PÁZMÁN:   Nem titok, hogy szerelmes vagyok, de...

BERGNÉ:   Miattam lehet olyan szerelmes, amilyen akar. Nem az a baj, hanem az, hogy Boriska is szereti magát! Ez ellen pedig, mint gondos anyának, tiltakoznom kell...

PÁZMÁN:   Tiltakozni? Lányának boldogsága ellen?

BERGNÉ:   Az én lányom boldogsága az, hogy nyugodtan és elégedetten él, nincs semmi gondja, ötszobás, kényelmes lakása van, finom ruhában jár, és tud gondoskodni azokról, akiket mindennél jobban szeret...

PÁZMÁN:   És Boriska? Mindig csak az önök boldogságával törődjék, a magáéval soha?

BORISKA   Nem azért fáj a bilincs, mert vasból van, hanem azért, mert szorít.