Könyvörömök

Szendi Gábor 2012-ben megjelent könyvében, A nő életében evolúciós szempontból elemzi, hogyan változott meg a nő (és a férfi is) az elmúlt évszázadok folyamán. Mert akárhogy is nézzük, más egy mai nő, mint pl. annak idején a nagyanyja volt. Másként él, más lehetőségei vannak és más döntéseket hoz(hat), mint az előző generációk.

🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞

A szerző nem ítélkezik, pusztán tényeket, adatokat közöl, melyek idáig vezettek. Hogy ő mit nevez így?

Mik a tények? Mielőtt erről is vitát nyitnánk, mert lehetne, én ténynek azt tekintem, ami közvetlenül, empirikusan megtapasztalható, műszeresen mérhető, reprodukálható, és ami a spekulációnál kézenfekvőbben magyarázza meg a dolgokat.

Azt gondolom, hogy az éremnek mindig két oldala van (sőt, olykor vannak más nézőpontok is), és ezt olvasás közben is szem előtt tartottam, úgyhogy erről majd a későbbiekben lesz szó. Ahogyan a szerző, én sem ítélkezem, csupán a saját tapasztalataimra és megfigyeléseimre hivatkozom.

A bejegyzésben a spanyol Fulanita (akárkit jelent) nevet használom majd, mert véletlenül sem áll szándékomban bárkit is megsérteni.

Szendi Gábor könyvében a Lolita-jelenségre hívja fel elsőként a figyelmünket. Vladimir Nabokov regénye annak idején hatalmas botrányt kavart, hiszen a főszereplője és narrátora, a negyvenes éveiben járó Humbert Humbert kamaszkora óta vonzódik a nimfácskákhoz, azaz a 9-12 éves, esetleg picit idősebb kamaszlányokhoz. A szerző elmeséli a regény teljes cselekményét, én csak annyit emelnék ki, hogy Humbert megismer egy özvegyasszonyt, és amikor megpillantja a nő 12 éves lányát, Lolitát (ahogy ő nevezi), mindent megtesz, hogy a kislány közelébe kerüljön.

Teljesen egyetértek Szendi Gáborral abban, hogy Nabokov nem botránykönyvet írt, csupán felismert egy jelenséget, amelyről addig senki sem vett tudomást: a felnőttek gyermekek iránti szexuális vonzalmát. Ez is egy ősi ösztön, amit a legtöbben megtanulnak kontroll alatt tartani, azonban vannak szakmák és helyzetek, amikor túl nagy a kísértés, gondoljunk csak a gyermekekkel foglalkozókra és a családon belüli erőszakra.

A fejezetből megtudjuk, hogy az általunk ismert gyermekkor sokáig nem is létezett, hiszen, amint lehetett, a szülők munkára fogták a gyerekeiket, a szexualitás pedig - mivel mindenki egy helyiségben élt - nem volt ismeretlen a gyerekek számára, sajnos, a molesztálás és a prostitúció sem.

A gyermekek szexualizálása pedig a film térhódítása óta az életünk része. Ma már nemcsak a filmvásznon, hanem a médiának és a reklámiparnak (sőt, a közösségi oldalaknak is) köszönhetően. Mert mindig az a trendi, amire van igény.

A következő fejezetben a fogamzásgátlás hatásairól olvashatunk, és ismét felbukkan a Claudia Hammond Érzelmi hullámzások c. könyvében megismert kutatás, ha nők vagyunk, ne ismerkedjünk náthásan, ill. a fogamzásgátló szedése is negatívan hat a párválasztásra. Mindkét esetben ugyanis a sajátunkhoz hasonló génállományú, immunrendszerű férfit választunk, ami problémákat okoz, ha később gyereket szeretnénk. A számos vetélésen átesett, ill. a lombikprogramban részt vevő párok nagy valószínűséggel nem gondolnak arra, hogy a problémát a köztük lévő gének hasonlósága okozza. Szendi példaként említi Nicole Kidmant és Tom Cruise-t, ill. Jennifer Anistont és Brad Pittet. Mint tudjuk, Nicole Kidmannek és Tom Cruise-nak is született gyereke az új kapcsolatából, míg Brad Pittnek három is Angelina Jolie-tól, Jennifer Anistonnak viszont egy sem.

A gyermektelen nő és a magányos nő c. fejezetekben megismerjük a szingli nőket, választ kapunk arra, miért egyre népszerűbb a gyermektelenség, hogyan változott az anyaság, megtudjuk, hogy a szaporodási siker nem egyenlő azzal, van-e gyerekünk vagy nincs, mi az a féregérzés és hogyan működnek a különböző kötődési stílusok.

Megtudjuk, miért maszkulinizálódtak az elmúlt években a nők és váltak egyes férfiak femininné, a különböző hormonhatások mellett milyen más bizonyítékai vannak és mivel járhat, ha egy nő maszkulin(abb).

Fény derül arra is, miért lelkesebbek az anyai nagymamák, mint az apaiak, milyen a szép nő és hogyan változott a szépségideál, melynek már egyáltalán nincs köze a termékenységhez, mint volt sok-sok évvel korábban. Olvashatunk a férfi-nő barátságról, végül pedig a változó apa kerül terítékre, hogyan változott az apaság az evolúció és az évek folyamán, milyen egy mai, modern apa és milyen egy, aki a természeti népek között él. Mindez pedig milyen hatással van a lányára, hiszen a könyv témája a nő.

Ez a téma pedig nagyon érdekes és számos meglátása ma is aktuális. Azonban Szendi Gábor sokszor a saját csapdájába esett, ugyanis a nagy adathalmazban megfeledkezett az érem másik oldaláról. Most olvasom Buda László Mit üzen a tested? c. könyvét, melyben igazságérzetnek hívja azt a szemléletmódot, amikor valaki csak a tudományos magyarázatokat fogadja el, és minden mást, ami pl. spirituális vagy nem mérhető, elutasítja. És megvannak ennek az ellentétei is, akik a tudományos szemléletet utasítják el. Buda László felhívja a figyelmünket arra, hogy holisztikusan nézzük a dolgokat, legyünk nyitottak. Nos, én is így gondolom, ezért megmutatom, hol csúszott el Szendi Gábor azzal, hogy kizárólag olyan adatokkal, grafikonokkal és különböző statisztikákkal töltötte meg a könyvét, melyek az ő, tudományos nézőpontját támasztják alá.

Hollywood aranykorában a macsó, azaz férfias férfiak voltak a népszerűek, mint Clark Gable, Kirk Douglas, Burt Lancaster, Sean Connery vagy John Wayne, míg manapság egyre több a feminin arcú színész, mint Leonardo DiCaprio, Johnny Depp, Orlando Bloom, Jonathan Rhys-Myers vagy Jude Law. Nos, mindkét típus korábban és ma is létezett, hiszen ott volt James Dean, Paul Newman és Marlon Brando pl. Utóbbi valóban sok macsó szerepet játszott, azonban, ha megnézzük a fiatalkori képeit, kiderül, hogy a valóságban nem ilyen volt. És őket is ugyanúgy bálványozták, mint a fentebb említett marcona külsejű kollégáikat.

James Dean, Marlon Brando, Paul Newman és a felesége, Joan Woodward

A másik pedig egy sztereotípia, mely szerint a nők az ovulációjuk idején a macsó típusra vágynak, míg az ezt követő időszakban pedig egy házias, feminin típusra, aki biztosan nem hagyja ott őket. Mi van, ha valaki ilyen vagy olyan típust választott? Eszerint akkor minden nőnek két férfira lenne szüksége, hogy a ciklusa különböző időszakához igazíthassa őket? Azért írtam sztereotípiát, ugyanis a macsók ma is jelen vannak Hollywoodban is, és pl. Christian Bale 2000 óta él boldog házasságban a feleségével és a két gyerekükkel, míg a feminin Jude Law magánélete már bonyolultabb, annak ellenére, hogy ő is boldogan él a második feleségével és két közös gyerekükkel. Úgy gondolom, nem jelenthetjük ki senkiről sem a külseje alapján, hogy ő majd biztosan otthagy terhesen, míg a másik nem. Senki sem fekete vagy fehér. Egy pszichológus pedig tudhatná, hogy az emberek változnak, de legalábbis képesek a változásra.

Mivel volt szerencsém a Statisztika I. és II. tantárgyakhoz, így helyesbítsünk: a szórás az átlagtól való átlagos eltérést jelenti. ~~A statisztikatanáraim és a volt csoporttársaim most is nagyon büszkék lennének rám, hogy még emlékszem erre.~~

Hogy néz ki az a családonkénti 2,1 gyerek, amely biztosítja a népesség fennmaradását? Van két gyerekünk meg egy láb/kar? Miért nem kerekítik legalább ezt fel a statisztikusok?

Szendi Gábor azt írja, hogy a mára kialakult helyzetben, ki fognak halni a macsó típusú férfiak. Erről az jutott eszembe, hogy mi, szuperérzékenyek sem haltunk ki, pedig ma már nincs szükség arra, hogy az őseink észrevették, ha a bokorban neszezett a kardfogú tigris. Mivel a mai világban nekünk is megvan a hasznunk, ahogy a különböző ritka személyiségtípusoknak is, így ezek a ritkább tulajdonsággal rendelkező egyedek valamilyen módon továbbra is fennmaradnak majd.

A szerző mindent tudományos alapon magyaráz, és kijelenti, hogy

csodák nincsenek, csak evolúció van.

Kíváncsi vagyok, mit szólt, amikor George Clooney minden korábbi kijelentése ellenére megnősült, majd ikrei születtek, ill. ahogy az egyik példaként hozott (miért nem éri meg a színésznőknek egy gyerekbe fektetni) Eva Mendes férjhez ment és azóta két kislánya született.

George Clooney, a felesége, Amal az ikreikkel néhány éve

Ryan Gosling és Eva Mendes a két kislányukkal

Hoz egy táblázatot, melyben az önértékelés (szerethető vagyok /nem vagyok szerethető)és az emberek megítélése (az emberek (nem) szerethetőek) szerepel, és hogy ez milyen kötődési formát eredményez. Annak azért örültem, hogy nem jelenti ki, hogy ezek kombinációja nem létezik. Általában azt mondják, hogy a szerető családba született gyerekek fognak biztonságosan kötődni és a diszfunkcionálisba érkezetteknek adódnak a későbbiekben problémái. Akkor most hogy is van ez, ha a szerető családba született Orvos-Tóth Noémi azt írta az Örökölt sorsban, hogy a nagyszülei életében bekövetkezett traumák hatása nála pl. kötődési problémák formájában jelentkezett? Szendi Gábor a másságot (hogy valaki LMBTQ+-ossá válik) nem az egyén neveltetésével, hanem a terhesség alatt a magzatot ért hormonhatásokkal magyarázza. Ezek ott vannak az illető génjeiben, és előbb-utóbb megnyilvánulnak. Hogy valaki ezt nyíltan felvállalja, az függ a környezettől is (elfogadják-e vagy elítélik). Bizonyos esetekben a várandós nőket különböző hormonokkal kezelték korábban, így a magasabb dózis módosította a magzat agyát és hormonszintjét egyaránt.

Orvos-Tóth Noémi ellenben azt írta, ha pl. a nagypapa eltitkolta a homoszexualitását, az az unokában megjelenhet, és ő lesz meleg vagy leszbikus. Tudom, az igazság odaát van.

Arra is vannak bizonyítékaink, hogy a tartósabb párkapcsolatban élés sikeresebb terhességhez vezet. Pl. a preeklampszia, amelynek lényege, hogy az anyai szervezet idegen betolakodóként támadja a magzatot, azoknál nem fordul elő, akik legalább fél-egy éven át óvszer nélkül szeretkeztek. Ez idő alatt ugyanis a női szervezet sajátjaként fogadja el a férfi genetikai anyagát, és így az utódot is sajátjaként fogja felismerni.

Van egy gyanúm, hogy Szendi Gábor nem nézett utána a preeklampsziának, az ugyanis csak a terhesség 20. hete után jelentkezik, ez a terhességi toxémia, amelynek magas vérnyomás, vizenyő és veseműködési zavarok a tünetei. Tehát, a magzat ekkor már öt hónapja az anyában él, a szerző viszont szerintem arra a problémára gondolt, amit úgy szoktak hívni: bántja a kicsi a nagyot, azaz a terhesség észlelése/gyanúja során okoz egészségügyi problémákat az anyánál. Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus, ám van egy olyan sejtésem, hogy ez azért lehet, mert az anya valójában nem áll készen a (egy újabb) terhességre és a tudatalattija így jelzi a testén keresztül. Persze, mondhatja azt, hogy mennyire szeretne (még egy) gyereket, azonban a teste és a lelke nincs összhangban. Nem kell velem egyetérteni, csak felmerült bennem ez a lehetőség.

A Terápiás tapasztalatok c. fejezetét olvasva csak nagyokat néztem. Ehhez kapcsolódik a féregérzés, melyről bővebben ír az ezt követő fejezetben. Utóbbi Franz Kafka Az átváltozás c. elbeszélésének főszereplője után kapta a nevét. Talán emlékszel rá, hogy Samsa egy nap felébred és észreveszi, hogy féreggé változott, ezért elfordul tőle a családja, majd mindenki. És miközben a családja utálja, ő is megutálja önmagát és magát okolja, amiért a többiek utálják. Ezért nem értettem, hogy egy pszichológus nincs tisztában azzal, hogy egy gyerek szemében a szülei/gondozói istenek, így, ha kijelentik róla, hogy őt nem lehet szeretni, egy ronda kis vakarcs stb., a gyerek nem kérdőjelezi meg ezt, hanem kinyilatkoztatásnak, igazságnak veszi, hiszen a felnőttek tévedhetetlenek, a baj csak és kizárólag vele lehet! És az ilyen hiedelmek vezetnek az olyan esetekhez, amikről ő is ír.

Pl. elment hozzá egy nő, aki vastag keretes szemüveget hordott, és felvetette neki, hogy vegyen egy színesebbet, divatosabbat. Erre a nő kijelentette, hogy ő ilyet érdemel. Később visszament hozzá, már megvette az új, divatosabb szemüveget, ám hordani még nem merte. Ebben az esetben kedvesen megjegyeztem volna neki, hogy hadd nézzem meg, hogy áll rajta. Ha gondolja, nyugodtan vegye fel, míg itt van. Egy pszichológusnak nem az a dolga, hogy segítsen ez ilyen helyzeteket leküzdeni?

Vagy, amikor a magukat csúnyának látó nőknek azt mondja: Szerintem nincs semmi baj a külsejével. Kedves Szendi Gábor, ezt úgy hívják, hogy szimpátia, és ezeknek a nőknek nem szimpátiára, hanem empátiára van szükségük. És akinél feltételhez kötötték a szeretetet (ami talán csak figyelem volt valójában, esetleg szeretetmorzsák), mint az öt nyelven beszélő nőnél, aki szerint csak fenék kell ahhoz, hogy ezt más is meg tudja csinálni, annak időbe telik, míg ezt leküzdi és felismeri, hogy ez valóban nagy dolog, és ő akkor is szerethető, ha nem beszél öt nyelven, ha nem teljesít állandóan.

Azoknál a nőknél, akiknek stylistra van szükségük, hogy nőiese(bbe)n öltözködjenek, hogy sminkeljék magukat, hogy kipróbáljanak egy új frizurát, a családban sérültek a női energiák. Azért nem tudják ezt egyedül kihozni magukból, mert senki nem tanítottak meg rá őket! Pl. azt látta, hogy a családja nőtagjai nem foglalkoztak az öltözködéssel, felkaptak valamit és ennyi. Ha pedig egy nőiesen öltözött nőt láttak, (aki talán még ki is volt sminkelve és/vagy fodrásznál is járt) azt kigúnyolták. Vannak, akik egyszerűen lek...zzák az ilyen nőket. Árulja már el, akkor hogyan legyen nőiesebb egy ilyen környezetben nevelkedett nő? Ott viaskodik benne, hogy milyen jól néz ki Fulanita, csakhogy én nem lehetek olyan, mert nem érdemlem meg, egy ronda kis vakarcs vagyok.

Azt írja, hogy egy nő akár húsz gyereket is képes szülni, azonban csak arról esik szó, hogyan befolyásolja a gyerek érkezése a szülei kapcsolatát, arról már nem, hogy egy terhesség hogyan hat az anya szervezetére. Pl. Marlene Dietrich, amikor megtudta, hogy terhes, az orvosai figyelmeztették, hogy vigyázzon magára és ne vállaljon még egy gyereket, mert az az életébe kerülhet. Ebben sem vagyunk egyformák.

Lehet, hogy a Haydn családban nem adták tovább a muzsikus géneket, ám ott volt Johann Sebastian Bach, akinek két házasságából húsz gyereke született, akik közül bár nem mindenki érte meg a nagykorúságot, öt fiának mégis van magyar nyelvű szócikke a Wikipedián.

Az agyféltekei vizsgálatok azt mutatják, hogy például depressziós, gyermekükkel nem foglalkozó anyák gyermekeinél vagy más, stresszkeltő hatások közt felnövőknél gyakran alakul ki jobb féltekei dominancia, ami később szorongóvá, a veszélyekre fokozottan érzékennyé teszi az embereket. Ennek megint az az előnye, hogy megnöveli a veszélyes környezetben felnövekvő emberek túlélési esélyét. A magányos ember nem egyszerűen boldogtalan, hanem fokozottan érzékeny a fenyegetésekre és a támadásokra is, többet fog tenni kapcsolati megtartásáért.

Hoppá! Ez bizony a szuperérzékenység leírása, ugyanis ez a tulajdonság nem csak örökölhető. Ha pl. nincs a családban szuperérzékeny, a gyerek mégis az lesz, az a környezeti hatásoknak tudható be. És most ugrik a majom a vízbe, mert itt igazolja, hogy a szuperérzékenyek jobbfélteke-dominánsok, és a Veszteségből nyereség, vereségből győzelem c. kötetben egy évvel később Steve Jobs jobbfélteke-dominanciáját a balkezességének tudja be, holott Jobs is szuperérzékeny volt. Ez az állandó készenléti helyzet (az üss vagy fuss!) valóban segíti a gyereket abban a környezetben, ahol felnő, csakhogy olyan szintű diszregulációt gyakorol az idegrendszerére, hogy ez felnőttként is megmarad és számos problémához vezet. A magánytól való félelem pedig kodependenciához vezet és olyan kapcsolatokhoz, ahol csak kihasználják. Ez később már kevésbé előnyös ebből a szempontból. Szendi is ír azokról a nőkről, akiknek alacsony az önbecsülésük, és az ezt megérző férfiak ki is használják ezt. Mindannyian az ismerős helyzeteket keressük a kapcsolatainkban, ha nem a párunk, akkor a főnökük vagy a barátunk, ismerősünk, rokonunk, családunk használ ki, amíg nem ismerjük fel a mintát.

A rossz szülő is traumatizált, és amiért nem dolgozta fel az otthonról hozottakat, így átadja a gyerekének is, és amíg valaki nem hajlandó szembenézni ezzel és gyógyulni, folytatódik az ördögi kör.

Ha szétnézünk az utcán, akkor megállapíthatjuk, hogy vannak szingli elkényelmesedett (túlsúlyos, elhízott, magukra nem adó) férfiak is, tehát nem feltétlenül a házasságban kényelmesednek el a férfiak - most is tisztelet a kivételnek.

A szülés utáni depresszió egyik oka a réz szintjének megemelkedése is, amivel nem szoktak foglalkozni, pedig egy egyszerű laborvizsgálat során megállapítható. Ezt Dr. Aimie Apigian mondta.

Ha a munkahelyeken a nőt mint munkaerőt nézik, akkor miért kell mégis jól kinéznie? A szerző szerint egy szép nő hamarabb jut álláshoz, mint egy csúnya. Akkor én kifejezetten ronda vagyok, mert rengetegszer nemhogy interjúra sem hívtak, de még a szokásos Sajnos, nem Önt választottuk e-mailre sem méltattak.

Látszik, hogy Szendi Gábor nem ismeri a nőket (és nem magamra gondolok), ugyanis megtörténik, ha egy vagy több nő dönt arról, hogy kit vesz fel, nagy valószínűséggel a náluk előnytelenebb külsejű nő mellett teszik le a voksukat, amennyiben nincs jóképű férfi is a pályázók közt.

Lehet, hogy valóban változott a nők agya és a képességeik is, azonban meglehet, hogy csupán azért vannak többen a természettudományos szakokon a lányok, mert ma már bármelyik intézménybe jelentkezhetnek. Emlékszem egy beszélgetésre a sok traumás sorozatból, amiket láttam, ahol Misa Hopkins mesélte, hogy a '70-es évek Amerikájában az apja azért nem akarta, hogy egyetemre menjen, mert a férfiak elöl veszi majd el a munkát.

Hogy Jeanne d'Arc vagy George Sand mennyire volt férfi, arról nem vitázom, azonban mint tudjuk, minden energia, és mindannyian (nemtől, gendertől függetlenül) feminin és maszkulin energiákkal rendelkezünk. Hogy milyen arányban használjuk, az sok mindentől függ.

Pl. ha én csak a fejemben vitázom erről a könyvről, a feminin energiám használom, ám, ha leülök ide és megírom a véleményem, már a maszkulint. Jeanne d'Arc és George Sand - szerintem - csak tudta, mikor kell cselekedni és cselekedtek is.

Érdekes, hogy egy szót sem ír arról a matriachális berendezkedésű társadalomról, amelyről a Bennünk élő istennőkben olvastam. A tavalyi bejegyzésemből idézek: Marija Gimbutas, a Los Angeles-i Kalifornia egyetem régészprofesszora leírta, hogy a Mediterráneumban huszonötezer évvel ezelőtt létezett egy civilizáció, amelyben a Nagy Istennőt imádták és matriarchális berendezkedésű volt. Ebben az államban egyenjogúság és béke uralkodott. A Nagy Istennőnek bár voltak gyermekei, önálló, független nőként élt, és ekkoriban férfi istenek sem voltak, sőt, az apaság fogalma sem volt a vallásos gondolkodás része.

Ők olyanok lehettek, mint a Wonder Womanben látott női berendezkedésű társadalom.

Nagyon meglepődtem, amikor azt olvastam, hogy a barátunkért önzetlenül bármit megtennénk. Azt gondolom, hogy jogosan várhatjuk el a barátunktól (nemtől függetlenül) a reciprocitást.

A Lolitákról szóló fejezet sokak számára ijesztő lehet, azonban a szerző is felvázolja, hogy a felnőtt férfiak kislányok iránti vonzalma nem új keletű. Eszembe is jutott, hogy az irodalmi művekben is hány példa van az idősebb férfi fiatalabb nő párosára. Ott van Marianne Dashwood, aki 17 éves, amikor az akkor 35 éves Brandon ezredes beleszeret. Mr. Knightley (aki 16 évvel idősebb) Emmába a lány 13 éves kora óta szerelmes, tehát ő is egy Humbert Humbert. Vagy Levin és Kitty az Anna Kareninában. Vagy a magyar irodalomból Az üvegcipő 19 éves Irmája és 48 éves Siposa.

Bár a szerző számos kockázati tényezőt felsorol, mi minden esetén válhat egy tinilányból Lolita, ez sem minden esetben következik be. Az apai nagyszüleim tipikus Lolita és Humbert Humbert voltak a kritériumokat olvasva. A családi legendárium szerint, nagyapám nem talált a lakóhelyén feleséget magának, így az akkori szokások szerint elindult a barátjával/barátaival a környező (esetleg távolabbi) településekre, és az egyiken megismerte a későbbi nagyanyámat. Amikor összeházasodtak, nagyanyám 17 éves volt, nagyapám abban az évben töltötte be a 32-t. A listából én is számos kockázati tényezőt kipipálhattam, és nem lett belőlem Lolita. 15 éves koromban néhány napra kórházba kerültem, ahol a kórteremben az egyik nyugdíjas néni megkérdezte, hogy férjnél vagyok-e? Nagyon megdöbbentem a kérdésén, ő nem akart megbántani és elmondta, hogy csak ennyi idősen férjnél is lehetnék. Gondoltam, előbb szeretnék leérettségizni és utána tovább tanulni, és eszem ágában sem volt, hogy pl. a főorvossal közelebbi kapcsolatba kerüljek.

Egyébként meg bármennyire is elszörnyednek az anyukák, hogy a kamaszlányukra egyes férfiak más szemmel néznek, a szexualizálásukat a szülők kezdik. Természetesen most is tisztelet a kivételnek, azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a közösségi oldalak fénykorát éljük, ahol mindent meg kell osztani egy kis instant dopaminadag reményében. És egyesek csak épp azt nem teszik fel, hogy kb. öt perce megfogant a babánk! Jönnek az ultrahangképek, majd, amint megszületett a baba, már töltik is fel róla a fotót a Facebookra. Aztán pedig jönnek a napi beszámolók a kicsi életéről. Tudom, hogy a meztelenséget már tiltják, de annak idején büszkén osztottak meg a szülők képeket a meztelen gyerekeikről. Arra nem gondoltak, mit szól majd pár év múlva a gyerek... A lényeg, hogy jöjjenek a like-ok. Nem kell feltétlenül a közösségi oldalakat felkeresni, már kb. minden bölcsődének, óvodának, iskolának van honlapja, ahol megosztják a csoportok/osztályok névsorát, büszkén hirdetik a tanulóik sikereit fényképekkel dokumentálva. Aztán ott vannak a mindenféle egyéb szervezetek (egyházak, klubok) közösségi oldalai, ahol szintén eldicsekednek a hittanosokkal vagy a táncosokkal.

Ha korábban minden család egymás hegyén-hátán élt, és így mindenki mindennel tisztában volt, hogy lehet az, hogy Thomas Hardy Egy tiszta nő c. regényében Tessnek fogalma sincs a dolgokról? Amikor Alec d'Urberville sétálni hívja, hogy nem kapcsol, hogy nem csak a csillagokat szeretné megnézni vele?

A nők maszkulinázóládásának bizonyítékaként is számos tényezőt ismertet a szerző, amik szintén csak kockázati tényezőkként szerepelnek, ha valaki teherbe szeretne esni. Magyarán, ha ezek egyike-másika megfigyelhető, nehezebben esik teherbe egy nő, de lehet, hogy semmilyen problémát nem okoz. Pl. a szerző szerint zörgő csontú Natalie Portmannek és Keira Knightleynak is két-két gyereke van. Kimaradt pl. Heidi Klum, aki nemcsak magas, hanem négy gyerek anyja is. Kate Winsletnek is három gyereke van, sőt Kate Middletonnak is azóta három. Nem kell minden statisztikának és állítólagosa ténynek hinni. Semmi sincs kőbe vésve.

Sharon Stone-t pedig nem volt szép felhozni mint gyermektelen nőt, ugyanis 2001-ben (43 évesen) stroke-ot kapott, és bizonyára nem az volt az első dolga, hogy ezt követően gyorsan szüljön még vagy öt gyereket.

Jennifer Aniston pedig 2012-ben nem 41, hanem 43 éves volt, mivel 1969-ben született.

Nagyon tetszett ellenben az a praxisából hozott eset, amikor egy hozzáforduló nővel más szemszögből is megvizsgálta a nő apját. Az anya hamar teherbe esett, majd különvált a férfitól, akiről csak rosszakat mondott a lányának, aki emiatt rossz embernek tartotta az apját. Szendi Gábor azonban felhívta a figyelmét arra, hogy ezzel az anyja csupán a saját rossz választását akarta elkendőzni, ezért érdemes objektív szemmel is megvizsgálni a családi legendáriumot. Azonban egy fontos dolog itt is kimaradt, vagy lehet, ennél a nőnél nem jelentkezett. Ha a szülők elválnak, és az egyikük rosszat mond a másikról a gyereknek, fogalma sincs róla, mennyit árt vele. A gyerek ugyanis tudja, hogy ő ennek a két embernek a gyereke, és ha anyám azt mondja, hogy apám rossz, akkor nyilván én is az vagyok, és kezdetét veszi a nem vagyok elég jó, nem vagyok szerethető, én vagyok a hibás stb. hiedelmek bebetonozódása. És ne feledkezzünk meg a nagymamákról sem, hiszen nem egy családban fordul elő, hogy az anyós és a meny vagy vő között ellenszenv alakul ki, akár már a kezdetektől. Ha pedig válásra kerül sor, és a szülő nem is mond rosszat a másikról, majd megteszi a nagymama, és ugyanott vagyunk, ahol az előbb már említettem.

Hogy hozzak valami vicces dolgot is: nagyon jót nevettem, amikor elmesélte, hogy gyerekkorában egy ideig a nagyszüleinél élt, akiknek volt egy tehenük, aki minden este hazacammogott, és beállt a jászolba. 😁 Bibibí, az én (anyai) nagyszüleimnek két, sőt három tehenük is volt, és ők csak akkor álltak be a jászolba, ha valamitől megijedtek. A tehenek az ólba, a jászol elé szoktak beállni, amihez odakötik őket. Valahogy nem jól sikerült összerakni ezt a mondatot.

Szolid becslés szerint a gyerekek 10%-a nem az apától származott, bár ez az arány azért népenként erősen változott.

Micsoda? Hogy egy gyereknek nem az apja az apja? Isteni beavatkozás történt? Arra járt Zeusz? Értem, hogy arra akar kilyukadni, hogy nem az a biológiai apa, akit annak hisznek/mondanak, csak ez a mondat is kicsit félresikerült. Ezért van a szerkesztő, hogy az ilyeneket kiküszöbölje.

Nem tudom, ki volt az a vicces kedvű (a szerkesztő, a korrektor vagy a tördelő), aki minden androginitásszintet jelölő grafikonnál andorginitást írt.

Mindannyian egyediek vagyunk és mindannyian mást hoz(t)unk a puttonyunkban. Valóban sokat változott a világ az elmúlt évszázadokban, új lehetőségek nyíltak meg a nők előtt, amikhez alkalmazkodniuk kellett, hiszen ez az evolúció lényege. Nem a legerősebb marad fenn, hanem az, aki a legjobban képes alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Hogy ez az életünk minden területére rányomta a bélyegét, az is egyértelmű. Hogy vannak, akik ezeken a változásokon fennakadnak, kritizálják őket - az ő dolguk. Minden csoport, legyen szó a szinglikről, a tudatosan gyermektelenekről, a házasságban élőkről, az egy- vagy sokgyermekesekről, ha megkérdezzük őket, mindannyian számos érvet fel tudnak hozni amellett, miért jó ez nekik. Ezt pedig illik tiszteletben tartani, akkor is, ha nekünk más a véleményünk. Ahogy hirdethetjük - ahogy Szendi Gábor is teszi - a paleolit táplálkozás előnyeit, vagy bármilyen más meggyőződésünket, ezt tegyük úgy, hogy a másik fél szabadon választhasson, akarja-e ezt vagy sem.

Szendi Gábor könyve a megjelenése után 12 évvel is elgondolkodtató olvasmány, azonban érdemes most is kritikus szemmel olvasni. Valóban kapunk hasznos információkat, azonban nem kell azonnal kétségbe esnünk, ha a kislányunk Lolita-gyanús, vagy éppen nőként felismertük magunkon a maszkulinitás jegyeit.

Egy nő (ahogyan mindenki gendertől függetlenül) pedig sokkal több, mint egy bájos arc, vonzó test vagy akármi, ami megfelel vagy sem az aktuális trendnek. És a nőt is meg kell tudni tartani.

Nem kell minden információt tényként kezelnünk, főleg, hogy egy olyan pszichológustól kapjuk, akinek nem erőssége az empátia és csak fekete-fehéren gondolkodik. Hiába a rengeteg statisztikai adat és a könyv végén felsorolt 265 tételnyi felhasznált irodalom, az éremnek mindig van egy másik oldala.

Szendi Gábor: A nő élete

Mit hoz a jövő?

368 oldal

Jaffa Kiadó, 2012

3490 Ft

Képek: Freepik, Classic Hollywood Central, GridNem, Hollywood Life, Pursuit To Self,

Továbbra is nagyon érdekelnek a különböző személyiségtípusok, és ha olvastad (természetesen nem várom el) az Anne Shirleyről és/vagy a Steve Jobsról írt bejegyzéseim, ott már találkoztál az enneagramban használt három altípussal: a létfenntartóval (sp), a szociálissal (so) és a szexuálissal (sx). Ezek valójában ösztönök, melyek mindannyiunkban ott vannak, és nagyon fontos szerepük van, hiszen tudatlanul-tudatosan ők irányítják az életünket. Mindegyik velünk született, a gyerekkori környezetünk hatására válik dominánssá egyikük, és mellé még egy másikat használunk szívesen, amely segíti az elsőt, a harmadik pedig vak, azaz nem ez a legfontosabb a számunkra, azonban ezt is képesek vagyunk fejleszteni, bizonyos esetekben használni, és ha nem egészséges, az különböző formában jelenik meg.

Közben jobban beleástam magam a témába, és újabb izgalmas dolgokra bukkantam. Miért jó, ha ismerjük a saját domináns ösztönünket? Mert érdekes felfedezéseket tehetünk, sok mindent megértünk saját magunk és mások viselkedésével és preferenciáival kapcsolatban is. Ígérem, minden világos lesz. 😊

A bejegyzés végén hozom a forrásaim, amiket kiegészítek a saját gondolataimmal és Jane Austen regényeinek szereplőin keresztül megmutatom, hogyan működnek a gyakorlatban.

A három ösztön a következő hatféleképpen van jelen az emberekben, ebben a gyakoriságban (a leggyakoribbal kezdem a sort): sp/so, so/sp, sp/sx/, so/sx, sx/sp, sx/so. A listából rögtön látható, mely típusnak melyik a vak ösztöne.

Az, hogy valaki introvertált vagy extrovertált, szuperérzékeny, egyéb módon neurodiverz, nem zárja ki egyik páros lehetőségét sem, tehát bárki bármelyik lehet a listából. A bejegyzést nem a párosokra, hanem a három ösztön domináns szerepére építem. Ha kíváncsi vagy a párosok működésére, a bejegyzés végén találsz hozzá egy angol nyelvű videót.

Kezdjük is a leggyakoribb ösztönnel !😊

A létfenntartó (sp - self-preservation): idetartozik minden, ami az egyén életben maradásához, a túléléshez szükséges: étel, otthon, ruha, pénz, egészség, biztonság. Akinek ez a domináns ösztöne, számára az a legfontosabb, hogy az ő és a hozzá közelállók (pl. család) szükségletei ki legyenek elégítve és az élete kiszámítható legyen. Fontos számára a biztonság és a rutin, ő az, aki követi a mainstreamet, az aktuális trendeket.

Az influenszerek közt ez a típus az, aki azt gondolja, hogy ami neki bevált, az másnak is garantáltan be fog. Pl. idetartoznak azok, akik elmesélik, hogy mindennap reggel 5-kor kelnek, 30 percig madárcsicsergésre meditálnak, majd hideg vízzel lezuhanyoznak, megeszik a zabkásájukat stb. (Ezt a példát Susana említette a listán szereplő videójában.)

Nagyon jó példa erre Charlotte Lucas a Büszkeség és balítéletből, aki Elizabeth Bennet legnagyobb megdöbbenésére eljegyezte magát Mr. Collinsszal:

- Megértem érzéseidet - mondta Charlotte -, s nem csodálom, hogy a dolog ennyire meglepett, hiszen Collins pár nappal ezelőtt még téged akart elvenni. De ha időd lesz átgondolni az egészet, remélem, igazat fogsz adni nekem. Tudod jól, hogy nem vagyok romantikus lélek - sohasem voltam az. Én csak kényelmes otthonra vágyom, s ha tekintetbe vesszük Collins jellemét, összeköttetéseit és társadalmi helyzetét, meg vagyok róla győződve, hogy éppannyi kilátásom van vele a boldogságra, mint amennyivel a legtöbb leány dicsekedhetik házassága küszöbén.

A Értelem és érzelemben pedig Elinor Dashwood és Edward Ferrars. Egyértelműen jellemző rájuk a visszafogottság, nem intenzív személyiségek.

Edwardot azonban nem vonzották sem a nagy emberek, sem a hintók. Vágyai netovábbja a házi kényelem s a magánélet nyugalma volt.

Amikor Willoughby egy lovat ajándékoz Marianne-nek, Elinor finoman lebeszéli az elfogadásáról, megtartva magának az ezzel járó pluszkiadások okozta gondokat, mert tudja, hogy a húgát ezzel nem győzheti meg.

Ha baj van ezzel az ösztönnel, az pl. testképzavarokban (az anorexiások, akik kövérnek, a testépítők, akik az izmaik dacára nyüzügének látják magukat) jelentkezik és a különböző anyagi problémák mellett úgy gondolom, a hipochondereket is idesorolhatjuk.

A szociális (so - social) ösztönhöz sorolható minden, ami egy csoporthoz, közösséghez való tartozás része. Hol az én helyem ebben a csoportban (osztályban, munkahelyen, klubban stb.)? Általában ezt nevezik politikus ösztönnek, azon személyek domináns ösztöne, akik tenni akarnak valamit egy közösség érdekében. Nyilván nem feltétlenül kell ehhez a politikusi pályát választani.

Pl. egy introvertált is jól érezheti magát egy olyan csoportban, mely megfelel az érdeklődési körének (pl. egy könyvklub, szakkör, önkénteskedés). Intenzívebb személyiség, mint a létfenntartó, ám ez lehet, csak az adott csoportban mutatkozik meg a viselkedésében.

Kapcsolódó szavak: hierarchia, státusz, kommunikáció, lojalitás, bizalom, együttműködés.

Tökéletes példa erre Mr. Collins (idézet a Mr. Bennetnek írt leveléből):

Most azonban döntésre jutottam ebben a kérdésben, mivel húsvétkor lelkésszé szenteltek, és az a kitüntető szerencse ért, hogy elnyerhettem Lady Catherine de Bourgh őméltóságának, Sir Lewis de Bourgh özvegyének magas pártfogását. Az ő kegyes bőkezűsége emelt engem a fenti parókia lelkészi tisztére, amely értékes hivatásban minden törekvésem arra fog irányulni, hogy hálás hódolattal adózzam őladységének, s egyben mindig készen álljak azoknak a rítusoknak és szertartásoknak az elvégzésére, amelyeket az angol államegyház előír. Lelkész lévén, ezenfelül kötelességemnek érzem megalapozni és előmozdítani a béke áldásait mindazon családokban, amelyekre befolyásom kiterjed.

A másik példa pedig Lydia Bennet, aki szeret bálozni, társaságban lenni. Mindkettőjükben közös, hogy amikor párválasztásra kerül a sor, ha nem sikerül a kiszemelt kegyeit elnyerni, akkor sem dől össze a világ, találnak helyette mást. Ez főleg Collinsnál figyelhető meg, aki a Bennet lányok közül szeretne élettársat választani, és amikor megtudja, hogy Jane - anyja reményei szerint - hamarosan férjhez megy, átpártol Lizzyhez. Miután Lizzy kikosarazza, szerelemre lobban Charlotte Lucas iránt.

Lydia Bennet pedig hol az egyik tisztért rajong, hol a másikért:

Lydia ábrándjaiban a brightoni látogatás jelentette a földi boldogság tökélyét. A képzelet teremtő erejével idézte maga elé a vidám fürdőhely utcáit, tömve katonatisztekkel. Látta önmagát, amint tízen, húszan udvarolnak neki, ma még ismeretlen férfiak. Látta a tábort teljes pompájában: a szép, egyenes sorokban tovahúzódó sátrakat, telve fiatal, jókedvű férfiakkal, kápráztatóan piros egyenruhában; s hogy teljes legyen a kép, látta önmagát egy sátor tövében, gyöngéden kacérkodva egyszerre legalább fél tucat tiszttel.

Ha ez az ösztön vak, akkor az illető nem boldogul jól a társaskapcsolatokban, elzárkózik, túlságosan visszahúzódó lesz, nem foglalkozik azzal, milyen hatással lesz másokra a döntése. Nem érdekli a csapatmunka, csak a saját érdekei vezérlik. Hagyjál békén! Kit érdekel?

Idetartozik a kirekesztés, a bullying és minden egyéb diszkrimináció.

A szexuális (sx - sexual) ösztön pedig több, mint gondolnád. A nevével ellentétben nem egyenlő azzal, hogy valaki szexmániás és csak a promiszkuitás vezérli. A három ösztön közül ez a legintenzívebb, akinél ez a domináns, karizmatikus, intenzív személyiség, aki a kapcsolódást keresi a másikkal és az intenzitást. Míg a létfenntartó azt keresi, amire szüksége van, a szexuális azt, amire vágyik, és pontosan tudja, mit akar. Előbbi a biztonságot keresi, utóbbi az újdonságot, a kockázatot is akár.

Tökéletes példa erre Marianne Dashwood:

- Edward nagyon kedves, és én szívemből szeretem. Csakhogy... talán nem az a fajta fiatalember... valami hiányzik belőle... a megjelenése nem feltűnő; híjával van ama kellemnek, mit joggal elvárnék a férfitól, akihez komoly vonzalom fűzhetné nővéremet. Szemében nem szikrázik a szellem, az a tűz, amely erénynek és értelemnek egyaránt jele. És mindezeken felül, sajnos, mama, azt hiszem, nincs elég jó ízlése. A zene szinte alig hat rá, és akármennyire csodálja Elinor rajzait, ez nem annak a személynek csodálata, aki méltányolja is becsüket. Nyilvánvaló, bármily lankadatlan figyelemmel kíséri Elinort rajzolás közben, valójában nem is konyít a dologhoz. Csodálja, mint szerelmes, de nem mint műértő. Én csak azzal érem be, ha ez a két tulajdonság egyesül. Sosem lennék boldog olyan emberrel, akinek az ízlése nem egyezik pontról pontra az enyémmel. Érezze át minden érzésemet; mindkettőnket ugyanaz a könyv, ugyanaz a zene bájoljon el. Ó, mama, milyen szellemtelen, mily jámbor volt Edward felolvasása tegnap este!

- Ezt szeretem én! Ilyen legyen egy fiatalember. Akármi is a kedvtelése, benne lelt buzgalma ne ismerjen mérsékletet, s ne ismerjen fáradtságot.

Marianne Willoughbyban megtalálja a számára tökéletes férfit, azonban mivel Willoughby sx/sp, végül ez vezet ahhoz, hogy elhagyja a lányt. A szükségletei (a pénz) felülkerekednek a vágyain.

Míg a szociálisnál láttuk, ha nincs ló, jó a szamár is Mr. Collins esetében, ha nem Bennet lányt, hát Miss Lucast választja, addig a szexuális ezt nem érti. Ezért áll értetlenül Elizabeth a barátnője, Charlotte eljegyzése előtt. Ezt a netherfieldi bálon nagyon jól láthatjuk, amikor Lizzy még Wickhamet készül meghódítani:

Elizabeth egy pillanatig sem gondolt arra, hogy Wickham nem lesz jelen a bálon - ez csak akkor jutott eszébe, amikor belépett a netherfieldi szalonba, s hiába kereste őt a piros zubbonyok csoportjában. Bizonyosra vette, hogy itt találkozni fognak, pedig ha emlékezetébe idézi a fiatalember egyes szavait, joggal nyugtalankodhatott volna. A szokottnál nagyobb gondot fordított öltözetére, s a legjobb hangulatban készült, hogy Wickham szívét most már végleg meghódítsa, bízva abban, hogy az este folyamán eléri célját. De most felvillant benne az a szörnyű gyanú, hogy Bingley, barátja kedvéért, szándékosan kihagyta Wickham nevét a tiszteknek küldött meghívásból. S bár a dolog nem egészen így történt, Lydia kíváncsi kérdezősködésére Mr. Denny határozottan kijelentette, hogy barátja azért nem jelent meg a bálon, mert ügyei előző nap Londonba szólították, s még nem tért vissza;

Ha nincs ott a megfelelő személy, akkor no Martini, no party. Ahogy Marianne is említette, ha nincs meg a szikra, akkor bárki legyen is még a társaságban egy sx dominánst már nem érdekel.

Most valószínűleg azt gondolod, ezek azok, akik nem tudnak egyedül meglenni, állandóan szükségük van egy társra. Meg fogsz lepődni, ugyanis nem így van. Az sx domináns egyedül is nagyon jól el van, sőt, a nők közül sokan lesznek apácák, ugyanis ők azt a fajta kapcsolódást, amiről Marianne beszél, Istennel találják meg. Mint pl. Szent Teréz.

Kapcsolódó szavak: beleszerelmesedés, vonzalom, önbecsülés, féltékenység, szerelem, vágy, vonzalom, kapcsolatok, kémia, egyesülés, szikra, karizma, csábítás, intenzitás.

Idetartozik a főnixhatás is, amikor valaki egy-egy trauma után teljesen újjászületik vagy éppen más okból megújul, az újdonságok folyamatos keresése (a nagy újítók sx/so típusok).

Megtörtént már Veled, hogy egy új helyen (pl. amikor középiskolás lettél, új munkahelyre kerültél vagy bármilyen új közösségbe) szinte azonnal - nem romantikus értelemben - valakivel egymásra találtatok, hogy megtaláltátok a közös hangot? Vagy egy új ruhát akartál venni, bementél az üzletbe, szétnéztél és megtaláltad a Te inged, cipőd, bármid? Vagy beleolvastál egy könyvbe és azonnal tudtad, hogy el kell olvasnod az egészet? Ez mind, mind a szexuális ösztön megnyilvánulása.

Mivel a szexuális energia a teremtő energia, így a művészeknek is általában ez a domináns vagy a másodlagos ösztöne. Ehhez az ösztönhöz tartozik minden, ami valaki szenvedélye, hobbija, és a szoros kapcsolatok kialakítása másokkal - nem csak romantikus értelemben. Pl. Charlotte férjhez meneteléig ő volt Lizzy legjobb barátnője. Ha nem is vonul kolostorba egy sx domináns, akkor valamilyen hobbiban tapasztalja meg a szenvedélyét. Lehet, ezért vannak olyan apácarendek, akik süteményt sütnek vagy csipkét vernek, esetleg más kreatív tevékenységgel foglalkoznak. Ezt nők esetében (és azokhoz hasonló példákban, amiket említettem) nagyon jól leírja Jean Shinoda Bolen Aphroditénál a Bennünk élő istennőkben. Az istenek közt a férfi megfelelője Árész. Érdemes a két isten energiáit nézni, és feminin, ill. maszkulin energiaként tekinteni, hiszen ezek nincsenek nemhez kötve, mindannyiunkban mindkét energia megvan, csak más-más arányban.

Ezért is gyakori, hogy a művészek sokszor szenvedélybetegekké válnak, mert ideig-óráig abban találják meg az intenzitást. Ha valakinek ez a vak ösztöne, akkor nehezen alakít ki szoros kapcsolatokat, nincs semmilyen hobbija, impulzívvá válik.

Egy nagyon vicces példát mesélt el Susana a saját életéből (a listában megtalálod a spanyol videót): beteg volt, és egy köhögés elleni szirup 10 euróba került, ami horribilis ár! Ellenben egy új rúzs 13 euró, ami már nem drága, így ezt megvette. 😁 Ha valaki sx domináns, főleg sx/so, akkor olyan dolgokra költ szívesen, amitől jól néz ki, amitől jól érzi magát, ami számára vonzó. Pl. Marianne Dashwood előbb vett volna egy új kottát, mint elhívassa az orvost vagy a patikáriust, ha ma él.

Bízom benne, hogy sikerült egy kicsit megismertetnem a három ösztönt, mert valóban jobban megérted önmagad és a választásaid, ha tudod, mi hajt és amire eddig kevésbé figyeltél, most már emlékeztetheted magad, így talán kevesebbet túlórázol, picit jobban nyitsz egy csoportban vagy éppen képes leszel otthagyni az üzletben egy sokadik kozmetikumot/ruhát. 😉

Videók a YouTube-on, ha többre vagy kíváncsi (és amik alapján a bejegyzés született):

What is Self-preservation? (Instincts)

What is the Social instinct? (NOT Extroversion!)

What does it mean to be Sexual? (Instincts)

Your Instinctual Life Priorities? (Bucket Analogy)

What's Your Leveling Style? Enneagram Instictual Variants

Basic Instinct Stacks of Enneatypes - a hat pár részletesen példákkal

El instinto autoconservación en profundidad|eneagrama (spanyol)

El instinto social en profundidad|eneagrama (spanyol)
El instinto sexual en profundiad|eneagrama (spanyol)

Képek: Freepik

Füst Milán regénye, A feleségem története 2021-ben, Enyedi Ildikó filmjének köszönhetően ismét a középpontba került. A filmet még nem láttam, a regényt kétszer is elkezdtem olvasni, ám félretettem. Már nem is bánom, mert amikor végre újra levettem a polcról, teljesen más szemmel olvastam és a szereplőket is jobban megértettem, mint korábban.

Narrátorunk, Störr kapitány holland hajóskapitány, aki munkájából adódóan hosszabb időt tölt távol az otthonától, és egyszer úgy határoz: megnősül. Előtte röviden megismerjük a nőkhöz fűződő viszonyát, majd azt, mi vezetett a házasságához.

Ekkoriban már vagyonos embernek számított, ráadásul az a típus, aki szereti feszegetni a határait, jól bírja a nélkülözést, azonban minden eszközt megragad, hogy jól érezze magát.

Egy alkalommal Nápolyban járt, ahol egy uzsonnán utolérte a hajósok végzete: gyomorbajos lett, így mindenféle gyógymódot kipróbált, hogy kikúrálja magát belőle. Egy pszichoanalitikushoz is elment, és - elmondása szerint - ez lett a veszte. Rájött, hogy jobb, ha megnősül, és mivel ekkoriban ismerkedett meg egy francia nővel, Lizzyvel (mindig tudta, hogy francia nőt fog elvenni), hát elvette:

– Ha tetszik nekem, elveszem, mit okoskodjak annyit? – gondoltam én. A tengerészek ugyanis távolról sem oly aggodalmasok ebben, mint a szárazföldi fajta – ezt azért mondom, mert láttam eleget, mennyit tanakodnak az ilyenen, amíg elszánják magukat. De mi?
Én folytonos életveszélyben vagyok – s különösen akkoriban, de nemcsak a tengereken, elég veszélyes levantei gavallérokkal voltam én akkor összeköttetésben, mit vesződjek tehát olyan kicsiséggel, hogy fog-e majd szeretni a feleségem, vagy hű lesz-e hozzám, amíg nem leszek otthon? Az asszonyok különben se hűek, különösen a kapitánynék, ez hozzátartozik a dologhoz.

Mégis, amint az esküvőjük után feltűnik az első vetélytárs, már nem veszi ilyen könnyedén a dolgot. Ettől kezdve folyamatosan féltékenykedik, keresi a jeleket az aktuálisan felbukkanó férfi és Lizzy között, hogy meggyőződjön az igazáról. Erről szól a regény, melynek első mondatai még mosolyt csaltak az arcomra:

Hogy a feleségem megcsal, régen sejtettem. De hogy evvel... Hat láb és egy hüvelyk magas ember vagyok s kétszáztíz font, tehát valóságos óriás, ahogy mondani szokták, ha ráköpök erre, meghal...

Az átszámítás szerint a kapitány 185 cm magas és 95 kg, míg a felesége épp az ellentéte. És nem csak ebben különböznek.

Vannak időszakaik, amikor nagyon boldogok együtt, aztán megjelenik valaki, nem feltétlenül férfi, lehet ez Lagrange-né, a felesége barátnője is, aki csakis rossz hatással lehet rá, vagy épp Lizzy mond valami váratlant, és ismét kezdetét veszi a féltékenykedés.

Störr egyszerű jellem, az ösztöneinek él, míg a felesége kifinomult, művelt nő, eredetileg tanítónő, aki a házasságuk után nem dolgozik, hanem otthon van. Azt már a lánykérés során kijelentette, hogy nem szeretne gyereket. Vajon mit csinálhat egész nap? Könyveket rendel, olvas, érdekli az irodalom, a pszichológia és a filozófia, amit Störr nem ért. És természetesen öltözködik. De vajon kinek a kedvéért? Ha pedig elmegy otthonról, hová megy?

Amikor az első vetélytárs megjelenik, és a kapitány leírja, hogy Lizzy milyen rajongással beszél róla, egy saját esetem jutott az eszembe. Sok-sok éve én is hasonlóan beszéltem valakiről, amikor az egyik szobatársam megjegyezte, hogy azért beszélek így, mert szerelmes vagyok az illetőbe. Mondtam neki, hogy nem, amit ő nem hitt el, végül ráhagytam, és attól kezdve csak így emlegettük az illetőt.

Meglehet, hogy Lizzy beleszeretett Dedinbe, azonban nem tartom kizártnak, hogy egyszerűen csak megörült egy hozzá hasonló gondolkodásúnak, és ez a rajongás tűnik mások szemében szerelemnek.

Éveken keresztül követjük a kapitány és a felesége életét, a kapcsolatukban bekövetkező hullámhegyeket és -völgyeket. Egy dolog marad biztos az évek folyamán: a féltékenység, mely megmérgezi a házasságukat.

Most mondja meg nekem valaki, mért vettem én ezt feleségül?

Füst Milán regénye sokkal több, mint egy hajóskapitány féltékenységének története, aki visszaemlékszik az elmúlt évek eseményeire. Ezért is örülök, hogy csak nyáron vettem újra elő, mivel a sorok mögött az emberi lélek mélyebb rétegeinek boncolgatása rejlik. Ez az, ami a kapitánynak nem megy. Önmagát sem ismeri. Miután évekkel később egy új dologba kezd, felmerül a lehetőség, hogy meggazdagodhat belőle. Szerinte ez a motivációja minden cselekvésnek (munkának, hobbinak), úgy meg mi értelme? Amikor ezt a részt olvastam, felhúztam a szemöldököm, mert úgy vagyok összerakva, hogy eleve szeretnem kell azt, amit csinálok, és ha ennek az lehet az egyik következménye, hogy pénzt is hoz a konyhára, az az egyik lehető legjobb dolog, ami történhet. Azóta megértettem, hogy a kapitány ezt nem érti, ő nem így működik.

Ha érdekel, mi a tudományos magyarázata Störr kapitány viselkedésének, elmondom. Az agyunknak van egy része, a RAS (Reticular Activated System - a magyar nevét nem ismerem). Erről először Marian Rojas Estapétól, majd Mel Robbinstól hallottam. Utóbbi egy hajhálóhoz hasonlította, amely arra keres jeleket, amire programozzuk. Tipikus példaként szokták erre hozni a piros autót. Tegyük fel, hogy szeretnél egy piros autót venni. A márkák között még vacillálsz, csak a színben vagy biztos. És egyszer csak felfigyelsz arra, hogy a második szomszédodnak piros autója van! Az egyik ismerősödnek is! És az utcán hirtelen nagyon sok piros autó tűnik fel! Miért? Ezek eddig is ott voltak, csak nem figyeltél mostanáig rájuk! Próbáld ki valami egyszerűvel: pl. ahol most vagy, keress három azonos színű dolgot. Ugye, hogy egyből elkezdted keresni a piros/kék/stb. dolgokat? 😉

Ha a kapitány a fejébe vette, hogy a felesége megcsalja, mert a hajóskapiténynéknak ez a szokása, akkor elkezdi keresni a jeleket. Hoppá, milyen lelkesen beszél erről a férfiról! Vett egy új kalapot! Új ruhákat csináltat magának! Rendelt egy rakás pszichológiai könyvet! Az ilyen általánosnak kikiáltott, később önbeteljesítő jóslatokká váló kijelentések kapcsán tanultam meg megkérdezni magamtól: Ki mondja ezt (hogy ez igaz, így van)?

Füst Milán regényének megértéséhez arra van szükségünk, ami Störr kapitányból hiányzik: érzelmi érettségre és érzelmi intelligenciára. Amennyiben mindkettő még fejlesztésre szorul (és fejleszthetőek is, semmi sincs veszve), úgy járunk mi is, mint a kapitány: csak értetlenül állunk ez előtt a komplex jellem előtt és csak szenvedünk. Amennyiben már megerősödtünk ezen a téren, A feleségem története nagyszerű és elgondolkodtató olvasmány lesz a számunkra, amit érdemes később is újra elővenni. Én biztos vagyok benne, hogy így teszek.

Mert mi az, hogy csalni?
Mi ez az ostoba szó ahhoz képest, hogy egy fiatal nő ott fekszik mozdulatlanul és hallgatagon, aki tegnap még sok minden egyebet is tudott, nem csak csalni. Nevetni tudott vagy emlékezni - s mindez most már nem is érvényes nektek, s ő maga már semmit se jelent? Csak ez az egy szó? Hisz ez csak három ostoba betű, s mégis ehhez kötjük mi magunkat meg az életünket, s hagyjuk, hogy lealázzon minket a porig, a sírig, hogy van ez, és mi van e mögött? És mért nem tudom én ezt megérteni, ha összetöröm is ezt az ostoba fejemet?

Füst Milán: A feleségem története

Störr kapitány feljegyzései

383 oldal

Kossuth Kiadó, 2015

Sorozat: Életreszóló regények

A feleségem története a DIÁ-n

Kép: Freepik

Gyerekként mindannyian szeretjük a meséket, akár az óvodában mesélnek nekünk, akár este otthon. Aztán valahogy a mesék eltűnnek az életünkből (persze, ha - főleg fiktív történeteket - olvasunk, ott maradnak, csak más formában), és általában akkor térnek vissza, ha szülők leszünk, esetleg gyerekekkel foglalkozunk.

Talán ismerős még az a kezdeményezés, mely az egyik bank támogatásával létezett évekkel ezelőtt: önként lehetett jelentkezni egy-egy kórházba, hogy mesét mondjunk beteg gyerekeknek, ezzel is támogatva a gyógyulásukat.

2014 nyarán én is felbuzdultam, időpontot is foglaltam online, azonban közbejött valami, és végül lemondtam. Utólag azért nem bánom, mert nem biztos, hogy a megfelelő mesét vittem volna a kis betegeknek, és akkor még nem tudtam, hogy a mesék akkor működnek igazán, ha nem felolvassuk, hanem élőszóban mondjuk el őket. Mert minden élethelyzetnek megvan a maga meséje, és egy-egy jól megválasztott történet valóban csodákra képes, ezt magam is megtapasztaltam, amikor két héttel a nyelvvizsgám előtt vesegörcseim voltak. Nem sokkal előtte olvastam először Boldizsár Ildikótól az Életválságok meséit, és az abból tanultakat is bevetettem a mielőbbi gyógyulásom érdekében, és azóta is alkalmazom, ha valamilyen betegséggel szembesülök.

Csóka Judit klinikai szakpszichológus és meseterapeuta is Boldizsár Ildikó egyik könyve kapcsán kezdett el érdeklődni a téma iránt, majd a népszerű meseterapeutánál tanult. A mesék gyógyító erejével pedig azóta számos alkalommal találkozott. Ebben a válogatásában negyven, pontosabban negyvenhárom (mivel Lukács evangéliumából négyet is hoz) történetet olvashatunk különböző népektől, ill. a Bibliából egyaránt. Mindannyiukban közös, hogy valamilyen formában a gyógyulás áll a középpontjukban.

Egy terapeuta pedig akkor igazán hiteles, ha az általa használt/hirdetett módszert először saját magán próbálja ki, és csak ezt követően kezdi el alkalmazni másokon. Így tett Csóka Judit is:

Minden terápiás eszköz csak akkor használható, ha a terapeuta saját magán is megtapasztalja a módszer működését. Elsőként hát magamon próbáltam ki a mesék gyógyító erejét. A gyógyulás ott történt, ahol nem is vártam: az elutasítás szégyenét és az ebből táplálkozó haragot oldották fel a mesék. Megszámlálhatatlanul sok szól arról, hogy a megvetett, az elutasított, a bolondnak hitt mesehős elindul, legyőzi az elébe kerülő akadályokat, és elnyeri azt, amit mindannyian vágyunk: a boldogságot. A keleti mesék hősei abban segítettek, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, de ne adjam fel, keressek más megoldásokat. A nyugati mesék hősei pedig abban segítettek, hogy amin lehet, azon változtassak, induljak el, ne maradjak benne olyan helyzetekben, amelyek, mint a mocsár, lehúznak és lassú halálra ítélnek.

Boldizsár Ildikóval ellentétben, Csóka Judit nem mesénként hoz egy-egy kalauzt (hogyan értelmezzük a mesét), hanem az Előszóban emel ki fontosabb gondolatokat és ehhez kapcsolja a kötet bizonyos meséit.

Gondolta volna a kedves Olvasó, hogy minden ember Nappal a homlokán, Holddal a tarkóján, és a szemében két csillag ragyogásával születik? Ám ha elveszítjük az értelem világosságát, a Napot, ha sivárrá válik a lelkünk, vagyis eltűnik a Holdunk, és kihunynak a szemünkben a tisztánlátás csillagai, akkor a betegség hamar átveheti felettünk az uralmat.
A jó hír, hogy a Nap, a Hold és a csillagok visszaszerezhetők.

Sokan úgy gondolnak a gyógyulásra, hogy az egyenlő egy betegségből való felépüléssel. Itt az ősz, hajlamosak vagyunk a megfázásra, ebből kell valahogy kikúrálni magunkat, és ilyenkor a reklámok is előszeretettel a segítségünkre sietnek a gyógyszerek kiválasztásában. Vagy valaki egy baleset után lábadozik, és figyeli, ahogy nap mint nap erősödik a sérült testrésze. Vannak, akiknek évek, sőt évtizedek óta életük része valamilyen látható, vagy a külső szemlélő számára láthatatlan betegség. Arról pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a testünk mellett a lelkünknek is szüksége van a gyógyulásra (pl. a traumák utáni állapotokra gondolok), és ez sem egyik pillanatról a másikra történik.

Az imént említett gyógyszerek mellett (sokan azonnal a gyógyszeres fiókhoz nyúlnak vagy a patikába rohannak, holott ez nem biztos, hogy minden esetben indokolt) pedig megfeledkezünk azokról az ingyenes és mindig kéznél lévő gyógyszerekről, mint a kedvesség, a szeretet, az intuíció és a gyógyulásban való hit.

Ezért is örültem, hogy bekerült Lukács evangéliumából (8, 43-47) a vérfolyásos asszony története, aki Jézus ruháját megérintve gyógyul ki az évek óta tartó betegségéből. Számomra Jézus ezen kijelentése: "Leányom, hited meggyógyított", annak a fontosságára hívja fel a figyelmünket, hogy amiben hiszünk, működni fog. Ez az asszony abban hitt, ha megérinti Jézust (vagy a ruháját), meggyógyul. És így is lett. Ha hiszek egy módszerben, akkor meg is gyógyulok. Legyen az Jézus ruhájának megérintése, valamilyen rituálé (ima, gyertyagyújtás, meditáció, mantra stb.), egy új csodakenőcs vagy gyógyszer, esetleg módszer kipróbálása.

Van, hogy a gyógyuláshoz érdemes egy eddig elutasított módszert kipróbálni, mert működhet. Esetleg olyan dologra kell vállalkoznunk, amiről eddig azt gondoltuk, nem vagyunk rá képesek. Akkor is, ha ezt mások nem néznék ki belőlünk, ha bolondnak, szerencsétlennek tartanak, ahogyan fentebb idéztem Csóka Juditot

Azonban arra is érdemes figyelnünk, milyen gyógyítót választunk. A saját magunk vagy a szeretteink iránti aggódásunkat vannak, akik kihasználják. Hányszor hallottuk már, hogy valaki bedőlt egy illúziónak? Azért, mert valakinek hatalma van, gyógyítónak mondja magát és ehhez ott vannak az ezt látszólag alátámasztó külső jelek (pl. megfelelő öltözék), még nem biztos, hogy jó ember és valóban segíteni is akar és tud. Sokan járnak úgy, mint Az egér meg a papi ének és a Hogyan gyógyította meg a róka a holló rühes fiókáit c. mesék szereplői.

A mesék arra is figyelmeztetnek, hogy minden döntésünknek következménye van, így nyitottan és kritikusan gondolkodjunk ilyenkor is.

A betegség egyben lehetőség is a fejlődésre. Ahogyan a Veszteségből nyereség, vereségből győzelem c. kötet pszichológus szerzői is elmondták, minden krízishelyzet erre tanít. Hogy képesek vagyunk kimászni a legmélyebb gödörből is és a legsúlyosabb betegségből is meggyógyulhatunk. Visszatekintve pedig megveregethetjük a vállunkat: Ezt is megcsináltam!

Erre az egyik kedvenc példám A szerencsétlen Danyilo meséje. Bár a kötetben nem esik szó róla, a Farkasokkal futó asszonyokból megtanultam, hogy minden mese szimbólumokkal és archetípusokkal mutat utat a befogadónak (aki nem feltétlenül gyerek). Azaz nem kell mindent szó szerint értelmeznünk. Danyilo mellett, egy másik mesében Jakab is brutalitás áldozata lesz, azaz meghalnak, összevágják őket, majd jön valaki, aki összeilleszti a darabjaikat és sokkal szebbek lesznek, mint voltak, és végül elnyerik méltó jutalmukat. Ez pedig nem a brutalitásról szól, hanem a traumák utáni újjászületésről, fejlődésről, hogy egy-egy betegség, krízis után sokkal erősebbé, tudatosabbá, jobbá válhatunk. Van, aki - sajnos - nem képes újra összeilleszteni a darabjait, míg más igen, és végül győztesen kerül ki a helyzetből.

Külön kiemelem a Két próbatétel - három totem és A csodatevő tó c. mesék számomra fontos üzenetét is. Mindkét mese főszereplője egy-egy betegséggel született: az árva fiú gyönge és sömörös bőrű, míg Pethő Klára béna. A fiú a nagyanyjával él, aki arra biztatja, hogy imádkozzon és tisztogassa magát. Bár a többiek nem akarnak vele játszani, ő megfogadja a tanácsot, mellette fut és erősítő gyakorlatokat is végez. Már szebb a bőre és ő is erősebb, azonban még ekkor sem akarnak vele szóba állni.

Pethő Klára szigorú apjával él, egész életében ki sem tehette a lábát a várból, azonban az ablakból gyönyörködik a kinti világban.

Mindkét szereplő egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmünket (persze, ha odafigyelünk rájuk): egyikük sem azonosítja magát a betegségével. Ha kicsit elgondolkodunk és szétnézünk a környezetünkben, sokaktól halljuk, hogy ilyen beteg vagyok, olyan beteg vagyok, és nem egyszer megy a rivalizálás, ki szed több gyógyszert, kinek van több tünete, betegsége, ki járt aznap vagy azon a héten több orvosnál... Erre itt ez az indián fiú és ez a magyar lány, akik bár tudatában vannak a betegségüknek, mégsem panaszkodással, sopánkodással töltik a napjaikat, hanem a maguk módján, élik az életüket, és Klára felfedezi a környezetében rejlő apró örömöket és szépségeket is:

Tudta: minden mosolyával örömet szerez édesapjának. Meg aztán nem is volt beteg az ő lelke. Nem is volt szüksége neki senki nevettetőre, vigasztalóra, mint a mesebeli királykisasszonynak. Fiatal szíve vágyott a vidámságra, szerette az életet, s nem is gondolt annyit betegségével, mint apjaura. Ezer örömet talált nótákban, könyvekben, mesékben, öreg dajkája véget nem érő, csodás történeteiben. Elnézte a szobája tarka kővel kirakott padlóján játszadozó napsugarat, örült az ablakára szálló pillangóknak, madaraknak s a várudvaron zajló mozgalmas életnek. De legjobban a vár alatt elterülő tájat szerette. Legszívesebben ott üldögélt az ablaka mellett, s nézte ezt a folyton változó, sokszínű világot.

Pethő Klára apja mindent megtenne, hogy a lánya meggyógyuljon, és amikor erre valóban ígéretes lehetőség adódik, a lány tisztában van azzal, hogy a gyógyulás elsősorban rajta múlik. Nagyon jó, ha van/vannak, aki/akik támogat/nak, azonban mindenesetben mi magunk tehetjük a legtöbbet. Nekünk kell meggyógyulnunk.

Apjaura és mátkája nem látogatta Klárát. Azt akarták, teljes legyen a felzaklatott, reménykedő leány nyugalma. Klára is így akarta. Tudta: ezt a harcot gyógyulásáért magának kell megvívnia.
(...) Aztán megtörtént a csoda. (...) Klára nehezen és botladozva bár, de egy lépést tett a maga lábán.
Az első lépést követte a többi. Klára lassan, nehezen, de mindennap többet járt. Előbb mint a járni tanuló gyerek, később mint az alvajáró, de járt. Sokszor rettenetesen belefáradt, kis szíve a torkában dobogott, s minden porcikája fájt. Ilyenkor rövid időre lepihent, de hamarosan újrakezdte. Tudta, hogy rajta, az erején is múlik a siker. Amikor pedig már látta, hogy van remény, egy percre sem csüggedt; mindenáron gyógyulni, járni akart. Emberfeletti erővel próbálta mindennap újra és újra, szenvedett és harcolt gyógyulásáért. A tó vize, a szerelem ereje és ez a gyógyulás utáni vágy talán együtt segíthette a leányt. A második hét vége felé a maga lábán ment végig a kis hídon fürdőjébe.

Ahogy Márai Sándor írja a Füves könyvben: "A betegség pihenés", és van, amikor a betegség egy számunkra kellemetlen vagy éppen nem nekünk való helyzetből ment ki. Egy-egy tünet pedig figyelmeztet, hogy kiléptünk a biztonsági zónánkból (erről a Veszteségből nyereség... kapcsán már írtam bővebben).

Az egyik kedvenc mesém a Hála és hálátlanság, melyben Moroszuke, a fiatal orvos egy ajtón úszik az árvízben, és felvesz egy kádárt, egy rókát, majd egy kígyót is. Utóbbi döntéseit a kádár nem is érti. Gyógyítóként (legyen szó egészségügyi dolgozóról vagy bármilyen segítő foglalkozásúról egyaránt) nem mindegy, hogyan állunk a hozzánk kerülőhöz, hiszen a hozzáállásunk, a figyelmünk, az empátiánk és a kedvességünk is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy valaki jobban érezze magát. ~~Eszembe jutott, amikor kórházban voltam, és csak hajcsárként emlegettük a gyógytornászt. Ő nem egy Moroszuke volt.~~

Nagyon örültem amikor A szegény leányról, aki aranyvirágot lép c. mesében felfedeztem, hogy a főszereplő lány táltos, magyarul szuperérzékeny. Még a mesékben is fontos szerep jut ennek a tulajdonságnak.

Ha szétnézünk az interneten számos olyan tartalommal találkozunk, mely a fokozottabb koncentrációra emlékeztet, hogy ne hagyjuk, hogy egy-egy instant dopaminadag (pl. a közösségi oldalak görgetése) elvonja a figyelmünket a célunkról, melyhez apró lépésenként és olykor nehézségekkel tűzdelt út vezet. Ez jutott eszembe A sárga madár olvasása közben is, ahol a király csak akkor nyerheti vissza a látását, ha valamelyik fia elhozza neki a sárga madarat. Csakhogy a két legidősebb útközben betér egy kocsmába, ahol olyan jól érzik magukat, hogy megfeledkeznek a valódi céljukról, a sárga madárról. Ugyanez történik velünk a nagy like-olás és rövid videók nézegetése vagy épp a sorozatmaraton alatt is.

Az egyetlen negatív észrevételem A büszke lány bűnhődése c. mese okozta, melyben az apa jól elveri a lányát és a feleségét, akik rávették bizonyos dolgokra. Nos, ha minden döntésünknek (vagy inkább választásunknak) következménye van, miért nem mondott ellent az apa nekik? Ő is ugyanúgy felelős a történtekért.

Az Élet hatalma pedig emlékeztet arra, hogy minden folyamatosan változik körülöttünk, és jó, ha ezt mindig szem előtt tartjuk.

Többször is írtam már a blogban, hogy az agyonreklámozott, mindenkinek bevált szupermódszerek nálam nem működnek. Én abban hiszek, hogy mindannyiunknak magunknak kell megtalálnia azt a módszert, amely segít a gyógyulásban. Azonban van egy, ami valóban mindannyiunk számára hatásos, és ezt már a bevezetőben említett betegségem idején is megtapasztaltam. Ezek a mesék.

Természetesen még sokat lehetne írni a kötet meséi kapcsán felmerülő gondolatokról, és éppen ez a szép bennük, ebben rejlik a varázserejük, hogy szinte azonnal hatnak ránk, választ adnak az aktuális kérdésünkre/kérdéseinkre, utat mutatnak. Teszik mindezt elfogultság nélkül (sosem bántóan, még ha egyesek brutálisnak vagy erőszakosnak is tűnnek), a maguk módján (a már említett szimbólumokkal és archetípusokkal), ráadásul kockázatok és mellékhatások nélkül. Egy-egy mese meghallgatása vagy elolvasása sokban segíti a gyógyulásunkat, a kérdés csupán az, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet. Hogyan? Hagyjuk, hogy a mese hasson ránk. Ha közben érezzük, hogy megérint, hogy betalál, Aha-érzésünk lesz, azonosulunk valamelyik szereplővel, az a mi mesénk. Ezt nem kell túlgondolnunk, egyszerűen csak éreznünk kell.

Csóka Judit válogatásában pedig mindannyian találhatunk legalább egy mesét, amely képes erre. Vagy akár többet is.

Az élet mindig változik. A boldogságból sokszor boldogtalanság lesz. A szükség gazdagsággá alakul, és a szeretet átcsaphat gyűlöletbe. Ezt senkinek sem szabad elfelejtenie.

Csóka Judit (vál.): Mesék a gyógyulásról

270 oldal

Corvina Kiadó, 2019

2990 Ft

Képek: Freepik - tonodiaz, bristekjegor