A Santa Maria del Fiorét, azaz a firenzei dómot valószínűleg sokan ismerjük, láttunk róla képeket, fontos szerepet kapott A Mediciek hatalma c. sorozatban, esetleg többen megfordultak már benne (én még nem), azonban azon már kevesebben tűnődtünk el, hogyan is épült meg ez a hatalmas és gyönyörű templom.
A dóm alapkövét 1296-ban tették le, miután a város a megrongálódott Santa Reparata helyére egy új templomot tervezett. Firenze ekkoriban gazdag városnak számított, köszönhetően a gyapjúkereskedelmének.
A tervező és az első építésvezető Arnolfo di Cambio volt, aki azonban hamar elhunyt, ám ez elképzeléseit ezt követően is megtartották.
Az 1330-as évektől az építkezést a Gyapjúkereskedők céhe irányította, mely mindezt az Opera del Duomón keresztül valósította meg.
A gond csupán az volt, hogy a templomépítésben - érthetően - nem voltak jártasok, így kineveztek egy hozzáértő embert, egy capomaestrót (építésvezetőt), aki otthon volt az építészetben és a munkásokat is irányította.
Az elkövetkező években, hol gyorsabban, hol lassabban épült a rég áhított templom, azonban folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal szembesültek. Ezek között találjuk a várost pusztító pestist, más városok ellenséges urait, az időjárást, ill. a kivitelezés szempontjából a legfontosabbat:
Az előttük álló út egyértelmű volt. Az elmúlt ötven évbe az épülő templom déli oldalhajójában mindvégig ott állt a leendő épület tíz méter hosszúságú makettje, a kész dóm művészi elgondolásának foglalata. A gondot az jelentette, hogy a modell koronája egy elképesztő méretű kupola volt, akkora, hogy, ha megépül, az egész világ legmagasabb és legnagyobb teret átívelő kupolája lesz. És ötven éven át az is nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy Firenzében - és ami azt illeti, egész Itáliában - senki sem tudja, hogyan lehetne megépíteni. A Santa Maria del Fiore hiányzó kupolája immár a kor legnagyobb építészeti kihívása lett. Nem egy szakértő azt állította, hogy a feladat megoldhatatlan. Maguk a tervezők sem tudtak tanáccsal szolgálni a megvalósítás minkéntjét illetően, mindössze megindító őszinteséggel kijelentették: reményeik szerint Isten valamikor a jövőben meg fogja mutatni a helyes megoldást, és születnek majd sokkal nagyobb tudású és találékonyabb építőmesterek is.
Mint tudjuk, kérésük később meghallgatásra talált. Bár 1367-ben Neri di Fioravanti merész tervét fogadták el, akinek modellje már abban a formában mutatta a kupolát, melyben végül megépült. Azonban még ekkor sem volt senki, aki tudta volna a mikéntjét.
1418. augusztus 19-én pályázatot írtak ki, melyben arra kérték a jelentkezőket, hogy elképzeléseiket rajzként vagy kicsiny másolatként mutassák be. A határidő hat hét volt, és 200 arany forint ütötte a nyertes pályázó markát, mely komoly összeg volt akkoriban. Egy ügyes iparosnak több mint két évig kellett ennyi pénzért dolgoznia.
A pályázók között találjuk az ekkor negyvenegy éves Filippo Brunelleschit, aki nem követte apját a jegyzői pályán, hanem ötvösmester lett. Filippo családja a Santa Maria del Fiore közelében lakott, így már gyerekként naponta láthatta az épülő templomot. Ha minden igaz, huzamosabb időt töltött Rómában, ahol az ókori építészetet is alaposan tanulmányozta, köztük a Pantheon kupoláját, majd visszatérése után főleg építészetnek szentelte magát.
Filippo egy igen merész ötlettel állt elő: állványzat nélkül megépíthető a hatalmas kupola. Tudnunk kell, hogy akkoriban enélkül elképzelhetetlen volt egy ekkora vállalkozás, ugyanis azt a célt szolgálta, hogy felvegye az épülő kupola súlyának nyomását és a munkások is ezen mozogtak, ahogy ma is.
Ráadásul az építéshez használt márványtömbök súlya darabonként elérte a két tonnát. Az építőanyagok magasba juttatása is újabb megoldandó feladatnak bizonyult.
Brunelleschi legnagyobb vetélytársa Lorenzo Ghiberti volt, aki annak idején elnyerte előle a keresztelőkápolna bronzkapuira kiírt pályázatot és a dicsőség is az övé lett. Kettejük folyamatos csatározása a kupola építésének időszakát is végig kísérte.
Nem vagyok járatos az építészetben, így nagyon érdekes volt megtudni, hogy akkoriban hatalmas modelleket készítettek a tervezők a készítendő épületről, mely akkora volt, hogy szó szerint be lehetett járni. Ekkor még nem voltak makettezők, hanem pl. ácsok segítségét vették igénybe a kivitelezéshez.
Ráadásul még nem létezett a statika mint tudomány, azonban a statikai problémákkal minden építésznek meg kellett birkóznia.
 |
| A kupola és a lanterna |
Nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy mind Brunelleschi, mind Michelangelo milyen elhanyagolt külsejű volt, egyáltalán nem törődtek a megjelenésükkel, és a korban az ápolatlanság a géniusz ismérve volt. Meg is lepődtek, amikor megismerték Raffaellót, aki odafigyelt magára.
Laurence Stern három évszázaddal később vetette papírra a Tristram Shandyt, akinek gondolatait Elizabeth Gilbert is idézi a Big Magicben. Tristram Shandy minden alkalommal, mielőtt leült írni, különös gondot fordított a külsejére, mert szerinte: "Az ember nem képes úgy felöltözni, hogy egyidejűleg ne változtatná meg a gondolatait is; és ha úgy öltözködik, mint egy úriember, akkor az ötletei is úriemberhez méltók lesznek. " A tények szerint a reneszánszban a kettőnek még nem volt köze egymáshoz.
 |
| Brunelleschi feltételezett portréja Masaccio Theophilus fiának feltámadása c. freskóján |
Brunelleschi nem volt nős, ám volt egy Andrea Cavalcanti nevű fogadott fia, aki szintén sokat tanult tőle és maga is építész és szobrász lett. Kíváncsi vagyok, vajon id. Alexandre Dumas innen vette-e a Monte Cristo grófjában felbukkanó azonos nevű szereplő nevét?
Ahogyan azt már megszokhattuk Ross Kingtől, ezúttal is alaposan utánajárt a tényeknek, és a kupola építésének története, a felmerülő kihívások ismertetetése mellett megismerjük Brunelleschit, az embert is, a már említett korabeli versengést Lorenzo Ghiberti és közte, és számos érdekességgel gyarapíthatjuk a szellemi tartalékainkat, mindezt szórakoztató formában.
Ráadásul egy újabb bizonyítékot találtam arra, ami annak idején az egyik sportmárka reklámszlogene is volt: a lehetetlen nem létezik. Ill. ahogy mondani szoktam, és ezzel nem vagyok egyedül: kinek a számára lehetetlen? 😉
Záróidézetként Leon Battista Alberti szavait választottam Filippo Brunelleschiről:
"Ugyan kicsoda, habár a legkeményebb vagy legirigyebb szívű ember legyen is, ne magasztalná Pippót, az építészt, ha megpillantja ezt az egekbe törő, roppant építményt, amelynek árnyékában Toszkánia egész népessége hűsölhetne, s amelyet minden gerendázat vagy bonyolult állványzat alkalmazása nélkül épített?"
Ross King: Brunelleschi kupolája
A firenzei dóm építésének története
Eredeti cím: Brunelleschi's Dome.
The Story of the Great Cathedral in Florence
Fordította: Makovecz Benjamin
225 oldal
Park Kiadó, 2012
Bejegyzések
0 Hozzászólás
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).