- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy lány, akiknek mindig volt mit enni-inni-felvenni, volt részük sok örömben és vidámságban, voltak jó barátaik és szüleik, akik nagyon szerették a lányokat, azok mégis elégedetlenkedtek. - (Itt a hallgatók lapos pillantásokat vetettek egymásra, majd bőszen varrni kezdtek.) - Ezek a lányok igen szerettek volna jók lenni, és hangzatos elhatározásokat hoztak, de nemigen váltották valóra őket, mert örökösen azt hajtogatták: "Hogy miért nincs nekünk ez!" vagy "Bárcsak megtehetnénk azt!", elfelejtve, hogy máris mily sok mindenük van, és mennyi kellemes dolgot tehetnek. Így hát megkérdeztek egy öregasszonyt, miféle varázslattal nyerhetnék el a boldogságot, az öregasszony pedig azt felelte: "Ha elégedetlenkedtek, gondoljatok bele, mennyivel rosszabb sorotok is lehetne, és legyetek hálásak." (...)
- Értelmes lányok lévén úgy döntöttek, megfogadják az öregasszony tanácsát, és megdöbbenésükre hamarosan sokkal jobban érezték magukat. Az egyik rájött, hogy a pénz sem mentheti meg a gazdagokat a bánattól és a szégyentől; a másik megtanulta, hogy szegény létére is jóval szerencsésebbnek mondhatja magát a fiatalságával, egészségével, derűs kedvével egy bizonyos beteges és házsártos öreg hölgynél, aki nem tudja élvezni a jó sorát; a harmadik belátta, hogy akármilyen fárasztó is bevásárolni az ebédhez valót, sokkal kellemesebb, mint koldulni érte; a negyedik megértette, hogy még a karneol gyűrűknél is többet ér a jó magaviselet. Így tehát megegyeztek, hogy felhagynak a panaszkodással, élvezik azt a jót, ami kijutott nekik, és meg is próbálják kiérdemelni, nehogy még ez is elvétessék tőlük; és azt hiszem, sose kellett csalódást vagy megbánást érezniük azért, mert megfogadták az öregasszony tanácsát.

Miközben a csökkentett várólistákat nézegettem, sokak polcán felfedeztem a 12 kiválasztott közt az Anna Kareninát (a beszámolóm a regényről a linken olvasható). Kicsit meg is nyugodtam, hogy ezek szerint nem csak az én eddigi életemből maradt ki. De ez nem baj, mert olvasás előtt/közben/után egymást buzdíthatjuk. Ezért is lesz  
2011: Az Anna Karenina Éve :).T ovábbra is lehet csatlakozni! :)

A filmet többször láttam, (a Sophie Marceau-sat) szeretem is, és sajnálom, hogy annak idején nem volt kötelező a regény, csak átsiklottunk rajta. Na majd 2011-ben! ;)

Ősszel jelent meg az Európa Diákkönyvtár sorozatában ez a szép, új kiadás (nekem a korábbi, tiszta fehér borítós van meg), ami szintén kedvet csinálhat az olvasáshoz :).

Egyébként utánanéztem, miknek is lesz 2011 az éve: itthon az Egészségturizmusé és Liszt Ferencé (születésének 200. évfordulóját ünnepeljük), Európában az Önkéntesség, a világon pedig a Kémia Nemzetközi Éve lesz.

Megtaláltam az 1997-es film egyik előzetesét és rögtön kedvet kaptam az olvasáshoz:



A képet itt találtam.
Amadea is ihletet kapott :).

- A karácsony badarság?! - mondotta Scrooge unokaöccse. - Remélem, ezt nem gondolja komolyan?
- De igenis - mondotta Scrooge. - Vidám karácsony! Mi jogod van neked a vidámságra? Ugyan mi okod volna a vidámságra? Elég szegény vagy.
- Ugyan ni - felelte vidáman az unokaöcs. - Hát magának mi joga van a mogorvaságra? Mi oka van a rosszkedvre? Elég gazdag.
Scrooge, mivel hirtelenében nem jutott jobb válasz az eszébe, megint csak azt mondta: - Ugyan! - és hozzátette: - Badarság!
- Ne legyen olyan haragos, bácsi! - mondta az unokaöcs.
- Hát milyen legyek - fortyogott a nagybácsi, - amikor ilyen bolond világban élek! Vidám karácsony! Majd mit mondok vidám karácsonyra!Karácsonykor az ember egyebet sem tesz, csak számlákat fizet ki pénz nélkül. Karácsonykor az ember rájön, hogy egy évvel megint öregebb lett, de egy órával sem gazdagabb. Karácsonykor az embernek mérleget kell készítenie, amikor a könyveiben kerek tizenkét hónapon keresztül minden egyes tétel csak veszteséget mutat. Ha a magam feje szerint cselekedhetném - mondta méltatlankodva Scrooge -, minden hülyét, aki "vidám karácsony"-t szajkóz, tulajdon pudingjában főzetnék meg és magyalággal átszúrt szívvel temettetnék el. Úgy biz' én!
- De bácsi! - erősködött az unokaöcs.
- Öcsém - felelte ridegen a nagybátyja -, ünnepeld meg a karácsonyt a magad módja szerint és engedd meg, hogy én is a magam módja szerint ünnepeljem meg.
- Megünnepelje?! - ismételte Scrooge unokaöccse. - De hiszen maga egyáltalán nem ünnepli meg.
- Hát akkor engedd meg, hogy ne törődjem vele - mondta Scrooge. - Sok hasznod lehet belőle! Sok hasznod volt eddig is.
- Sok minden van, ami javamra válhatott volna, és nem vettem hasznát, meglehet - válaszolta az unokaöcs -, többek között a karácsony is. De azért valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá -tekintet nélkül a szentséges nevének és eredetének járó tiszteletre, ha ugyan erről bármilyen vonatkozásban is meg lehet feledkezni -, úgy gondoltam rá, mondom, mint jó napokra; mint jótékony, nyájas, boldog, kellemes napokra, mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha csak közös elhatározással kitárná bezárt szívét, és úgy gondolna a nála kisebbekre, mint akik igazán útitársai a sír felé és nem másfajta lények, akik másfelé utaznak. És ezért, bátyám, ámbár a karácsony soha egy porszemnyi aranyat vagy ezüstöt nem tett a zsebembe, azt hiszem, hogy javamra vált és javamra is fog válni mindig; és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten!

Először is elnézést kérek a hosszú idézetért, de e nélkül, aki még nem olvasta Dickens művét, nem érti meg a mondanivalóját.
 Ebenezer Scrooge fukar, londoni kereskedő, akit a pénzen kívül semmi sem érdekel. Elérkezik karácsony napja, ezért az írnoka, Crachit másnapra szeretne szabadságot kérni, ám Scrooge nem érti, mi ez a felhajtás, még szerencse, hogy évente csak egyszer van ilyen egy évben, így rááll, de a béréből természetesen levonja. Amikor meglátogatja unokaöccse és vacsorára invitálja magukhoz, Scrooge elküldi, badarságnak nevezi az ünnepet (lásd az idézetben). Éjszaka azonban minden megváltozik: megjelenik Scrooge volt üzlettársának, Marley-nak szelleme, aki közli vele, a következő éjjel három szellemmel (az Elmúlt, a Jelen és az Eljövendő Karácsonyokéval) találkozik majd. A szellemek pedig meg is érkeznek és szembesítik Scrooge-ot addigi életével.

 Scrooge-ot a szellemek más-más helyekre vezetik, életének egy-egy szakaszával néz újra szembe. Ezek a találkozások pedig komolyan elgondolkodtatják a kereskedőt. Halott barátja szelleme ez által lehetőséget kínál Scrooge-nak, hogy megváltozzon.

Dickens 1843-ban keletkezett történetének mondanivalója napjainkban is  - főleg így, a karácsony küszöbén -, aktuális. Sokan vannak, akiket nem érdekel az ünnep, csak azzal foglalkoznak, nekik minél többjük legyen, és nem gondolnak azokra, akik ilyenkor is nélkülöznek. A gazdagok számára talán csak egy ugyanolyan nap, mint a többi, legfeljebb ragyog a fájuk, csillogó-villogó és drága ajándékokkal lepik meg egymást. Míg a szegények számára valóban ünnep az ünnep: ilyenkor együtt a család, talán csak most kerül hús az asztalra, de valóban ünnepelnek, kitörnek a hétköznapok szürkeségéből. Ez hát ennek a könyvnek a máig érvényes mondanivalója. Gondolkodjunk el ezen mi is, és nem csak akkor, amikor kezünkbe vesszük a Karácsonyi éneket.
Sajnálom, hogy annyi évig várt rám a polcon.

 - És hogy viselte magát a kis Tim? - kérdezte Crachitné, mikor már kicsúfolta Bobot hiszékenysége miatt, Bob pedig kedvére összecsókolta leányát.
- Olyan jó volt, mint egy falat kenyér - mondta Bob -, még annál is jobb. Valahogy gondolkodó gyerek lett belőle, amiért annyit üldögél magában, s olyan furcsa dolgok jutnak eszébe, hogy sose hallotta mását az ember. Hazajövet azt mondja nekem: reméli, hogy az emberek látták őt a templomban - mert hát ő nyomorék, és jóleshetik nekik, ha karácsony napján arra gondolnak, aki a bénákat lábra állította, s a vakoknak visszaadta a szemük világát.

Annak, aki szeret gépen olvasni, a Karácsonyi éneket is megtalálja a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

Charles Dickens: Karácsonyi ének
Eredeti cím: A Christmas Carol
Fordította: Benedek Marcell
79 oldal
Interpopulart, 1995
Kép: Google.hu

"Nem tudtam, hogy nem vagyok egyedül, hogy valaki törődik velem, hogy megment, hogy vigyáz rám, ha nem sejtem, ha nem is kérem, ha kételkedem benne, akkor is.
Ki vagy te, Abigél? Ki az, aki itt lakik velünk együtt a Matulában, aki mindennap elmegy mellettünk, ránk kiabál, vagy ránk mosolyog, részt vesz az életünkben, s olyan közel van hozzánk, hogy feltűnés nélkül bejöhet valamelyik hálóterembe, benyúlhat a zsebünkbe vagy a füzeteink közé, aki meghallja miről beszélgetnek a suttogók, aki mindent számon tart, és akit nem tart számon senki? Itt, e zömök falak között álarcosan él valaki, elfedi igazi vonásait, nyilván ordít, piszkálódik, kenetteljes vagy kérlelhetetlen, hogy annál szabadabban mozoghasson álruhájában. Olyan ember, aki számol azzal, hogy mind távol vagyunk a szüleinktől, hogy az a sok minden, amit a Matula világa megkíván tőlünk, néha meghaladja az erőnket, és annyi a buktató, hogy hol egyikünk, hol másikunk botlik el valamin. Ki vagy te, Abigél, akinek igazi arcát nem látta senki, akinek csak a tetteit ismerjük, és ismerik az intézet falain belül 1914 óta?"

Ünnepélyesen bejelentem, hogy csatlakozom a Lobo által könyves bloggereknek és nem bloggereknek egyaránt meghirdetett játékhoz, melynek értelmében 2011. január 1. és december 31. között a kiválasztott 12 várólistás könyvemet biztosan elolvasom. Gondolkodtam, pontosan mely könyvek legyenek a kiválasztottak, végül - főleg - azok mellett döntöttem, amelyeket illő elolvasni, de nálam még kimaradtak.
Mondanom sem kell, hogy a várólistám ennél sokkal hosszabb, de kié nem az? 


Íme, a szerencsés 12:

Az egyensúly a lényeg, magyarázta Roland. Egymás megismerése, az, hogy kitárulkozunk a másik ember előtt. És figyelmeztetett arra, nehogy a magam története egy másik emberről szóljon, és ne rólam.

 Aznap este beköltözött hozzám, tizenkét közepes méretű kartondoboz és egy krémsárga komód társaságában.

Ennél a mondatnál rögtön eszembe jutott a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt c. film. Marianne  emlékeztet a filmbeli Andie-re, ugyanis szinte ugyanazt csinálja, mint ő: folyamatosan beavatkozik a férfi életébe (az sem mindegy milyen úszószemüveget vesz), szervezkedik és folyamatosan csacsog. Hősünk amikor kezdi megunni mindezt, leugrik az uszodába, vagy egyszerűen elalszik.  Azonban  egy nap lapátra kerül a munkahelyén, így a pár európai utazásra indul. Marianne egy olyan helyre szeretne menni, ahol szívesen látják őket.

De létezik-e ilyen hely? Svédország, Dánia, Németország után végül Franciaországban kötnek ki és végre a lány is elégedett. Azonban a folyamatos összezördülések miatt, a férfi hazautazik, míg a nő újdonsült barátaiknál marad. Vajon mi lesz most?

"Martin egyszer sem ment el a csütörtöki összejövetelre. Az után a nap után csak messziről látta a nőt,bár így is könnyben felismerte feltűnő fogatáról és csillogóan fényes, sűrű, aranyvörös hajáról. Többnyire a Cours-on pillantotta meg. De az is előfordult, hogy amikor a Palais de Justice-be ment vagy vasárnapi sétáját végezte, a nő éppen belépett a Madeleine-templomba vagy kilépett onnan. Utoljára mindössze pár napja látta, a Nagyboldogasszony-napi körmeneten. A székesegyház előtti tér túloldaláról nézte, amint keresztet vet és térdet hajt a Szűzanya szobra előtt. Miféle nő az, aki Darwint olvas, de letérdel a Szűzanya előtt?"

1885. augusztus 18-án, egy keddi napon Aix-ben Albert Franc rendőrfelügyelő kopogtat a fiatal bíró, Bernard Martin ajtaján: gyilkosság történt. Egy nő holttestére bukkantak a közeli kőfejtőben, akit egy levéllel csaltak oda. A nyomozással a tapasztalatlan Martint-t bízzák meg, ugyanis az ilyenkor szokásos szabadságolások miatt csak ő maradt a városban. 

"A mai napon, 1508 májusának tizedik napján én, Michelangelo, szobrász, átvettem II. Gyula pápa Őszentségétől ötszáz dukátot a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestésére, amely munkához a mai napon hozzá is fogok."

Úgy gondolom Michelangelót senkinek sem kell bemutatni, legalább egy művét mindenki azonnal meg tudná nevezni. Azonban a Sixtus-kápolna (itt választják a pápákat) mennyezetfreskójának megszületése nem is olyan egyszerű történet volt.

Michelangelo saját magát szobrászként tartotta számon, így ódzkodott a felkéréstől, eredetileg ugyanis a pápa a síremléke elkészítésére kérte fel őt, aki ekkorra már olyan műveket tett le az asztalra, mint a Dávid-szobor vagy a  Pietà. Azonban a síremlék miatt (amit később el is készített) nézeteltérésbe keveredett Őszentségével, így vissza is tért szülővárosába, Firenzébe. Viszont nem volt ajánlatos ujjat húzni a papa terribilével, így a művész elvállalta az embert próbáló feladatot. A címben szereplő mondattal a pápa a köztük húzódó vitát kívánta lezárni.

A vonakodás oka az volt, hogy Michelangelo szerint a versenytársai vették rá a pápát, hogy őt válassza, ugyanis freskóval utoljára tanonckorában volt dolga, így állíthatják félre a zsíros szobrászati felkérések útjából.

A munkálatok végül 1508 májusában kezdődtek. Michelangelo közben számos nehézséggel nézett szembe: segédeket kellett keresnie, beszerezni a szükséges eszközöket, miközben figyelemmel kísérte a családja sorsát Firenzében, II. Gyula katonai ambícióit is és a szintén a pápa megbízásában munkálkodó versenytárs, Raffaello ténykedéseit. Mindezek ellenére a teljes mennyezet 1512 októberében készült el, melynek ma  is emberek százai járnak nap mint nap csodájára.

Ross King könyvéből nemcsak Michelangelót mint embert ismerhetjük meg, hanem a kort is: a városállamok és a nemzetközi színtereken folyó harcokat, ill. a freskófestés kulisszatitkaiba is alapos bepillantást nyerünk. Az közismert, hogy a freskót a friss vakolatra festik fel, azonban nem mindegy hogyan is kerül fel a figura a falra. Mindezt számos vázlat és tanulmány elkészítése előzte meg.

A freskó szerkezeti rajza, kattintással nagyobb lesz. (Forrás: Wikipedia)

                   Miközben lelkesen böngésztem az előrendelések és az új könyvek között, újabb gyöngyszemekre bukkantam.
Elő hát a malacperselyekkel, kívánságlistákkal! :)

Két hét múlva meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon, ehhez találtam ezt a szépséget:

Fülszöveg:
Varázslatos, adventi és karácsonyváró könyv. Csodálatos fotókkal, az ünnephez kötődő hagyományok leírásával, legendákkal, melyek még izgalmasabbá teszik a mesebeli várakozást. Ünnepi szokások, vásárok a nagyvilágban. Szépséges dekorációk, ajándékötletek, csomagolástechnikák. Karácsonyi finomságok és történetük.

Telegdi Ágnes: Karácsonyi készülődés
Ring Color Kft.
68 oldal
2490 Ft (már megjelent)


Bevallom, Robin Maxwell-től még nem olvastam semmit, de Cukorfalat múltkor nagyon felcsigázott, a hamarosan megjelenő könyve pedig a reneszánsz Itáliában játszódik, úgyhogy nem kell tovább ragoznom.

Fülszöveg:
Júlia előtt két út áll: szerelem nélküli, elrendezett házasság vagy lázadás. Az éles eszű lány, aki nemcsak rajongója Dante romantikus költészetének, de maga is verseket ír, nem hajlandó fejet hajtani a hagyományok előtt, és beletörődni a szülők akaratába, mint imádott barátnője, Lucrezia. Júlia sorsa örökre megpecsételődik, amikor egy álarcosbálon megismeri a családjával viszálykodó Monticecco család fiát, Rómeót. Robin Maxwell, az angol történelmi regények népszerű szerzője nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy újraírja Shakespeare egyik legnépszerűbb drámáját, a Rómeó és Júliá-t. Az írónő ezúttal is történelmileg hiteles regényt írt: a halhatatlan szerelmesek története Verona helyett a reneszánsz Firenzében játszódik. Miközben megismerhetjük a nyüzsgő város hétköznapjait, kibontakozik előttünk egy ifjú pár szerelmi története, amely nem kevésbé drámai és szívszorító, mint a nagy költőé, ám ezúttal azt is láthatjuk, mi zajlik a kulisszák mögött.


Robin Maxwell: Ó, Júlia!
Tericum Kiadó
288 oldal
3570 Ft
Várható megjelenés: nov. 30.

Nem feledkezhetem meg a ronda borítós Philippa Gregory-regényről:

A Palatinus Kiadó ezzel a kötettel indít útjára egy újabb sorozatot az írónőtől.

Fülszöveg:
Philippa Gregory, „a királyregények királynője” bemutatja az Angliában dúló halálos viszálykodás, a „Rózsák háborúja” közepette játszódó új sorozat első darabját.

A fehér királyné egy rendkívüli szépségű és becsvágyú nő történetét meséli el, aki magára vonja a frissen megkoronázott ifjú király figyelmét, majd titokban feleségül megy hozzá, és a királyi méltóságig emelkedik. Miközben Elizabeth felnő magas pozíciója követelményeihez, és családja sikeréért küzd, két fia olyan rejtély központi alakjává válik, amely évszázadok óta zavarba hozza a történészeket: ők a londoni Tower eltűnt hercegei, sorsuk a mai napig ismeretlen.

Philippa Gregory kutatói szenvedéllyel és utánozhatatlan mesélőkészséggel vezeti tovább hűséges olvasóit az angol történelem évszázadaiban, egyúttal gyarapítva a legyőzhetetlen nők portréinak sorát.

Csak azért is  felkerül a Festői borítók közé ezt a nem éppen dekoratív velencei fiatal lányt ábrázoló Dürer-kép :P.

Philippa Gregory: A fehér királyné
Palatinus Kiadó
446 oldal
3800 Ft (már megjelent)



 Aki a komolyabb olvasmányok híve, ajánlom figyelmébe a kommunizmust boncolgató alábbi díjnyertes regényt:

Fülszöveg:
A "Tisztogatás" a nők elleni erőszakkal és a kommunista országok feldolgozatlan múltjával foglalkozik párhuzamosan. A regény egy család történetén keresztül Észtország közelmúltjának s vele együtt a keleti blokk országainak elhallgatott eseményeibe, az elkendőzések világába is betekintést nyújt. Megszólaltatja a háború és a kommunizmus áldozatait, szembesít a megalkuvók és a megalázottak szégyenével. Ám a hajdani megaláztatások és a napjaink zavaros társadalmi közegében viruló erőszak határvonalai mindinkább elmosódnak Oksanen mesterművében...

A magány békéjében éldegélő idős észt asszony, Aliide Truu életét váratlan esemény kavarja fel: eszméletét vesztett orosz lányt talál a háza udvarán. A fiatal Zarával való találkozás feleleveníti Aliidéban a múltat: tragikus szerelmi történetét és azokat a döntéseket, amelyek megpecsételték a hozzá legközelebb állók és a saját maga sorsát. A kétségbeesett lépésekre kényszerült Zara helyzete rávilágít, hogy az üldöztetések a megváltozott körülmények ellenére sem értek véget - csupán formájuk változott.

Sofi Oksanen: Tisztogatás
Scolar Kiadó
368 oldal
3450 Ft (már megjelent)


A festészet szerelmesei a M-érték Kiadó Nagy művészek élete c. sorozatának legújabb darabjának örülhetnek, amelyben Brueghel (valószínűleg az idősebb (az ő egyik képének részlete van a borítón)) életművével ismerkedhetünk meg.

Fülszöveg:
A flamand festő, Pieter Brueghel munkásságát övező, századokon átívelő siker és ismertség mellett meglepően gyér ismeretanyag áll rendelkezésre az életéről. Művészi életútját a különleges egyediség jellemezte, ezen az úton nem maradt hely a művész népszerűsítésére, csak a mű számított.
A színes képekkel illusztrált kötetből a festőművész életét ismerhetjük meg.

David Bianco: Brueghel
M-érték Kiadó, Nagy művészek élete sorozat
160 oldal
1999 Ft (már megjelent)


Végül a krimi-rajongók örvendezhetnek a jövő héten megjelenő új John Le Carré-regénynek és Agatha Christie egyik újra kiadott művének:

Fülszöveg:
Nagy-Britannia a válságban vergődik, miközben egy fiatal, baloldali érzelmű oxfordi tanár ügyvéd barátnőjével a Karib-tengeren nyaral, Antigua szigetén. Egy véletlennek köszönhetően megismerkednek egy orosz milliomossal, akinek nemcsak szemtelenül drága, gyémántokkal kirakott karórája, felesége és két gyereke van, hanem a sziget egy része is az övé. A férfiról hamarosan kiderül, hogy orosz bűnözői körök könyvelőjeként tett szert hatalmas vagyonára, és cserébe egy nyugalmas, új életért mindent el akar mondani az angol hírszerzésnek. Az angol pár segít neki felvenni a kapcsolatot a megfelelő körökkel, ám az orosz milliomos saját és családja sorsát bukott kémek, pénzéhes politikusok és elvetemült bankárok kezébe helyezi.
John le Carré legújabb regényében a szervezett bűnözés, a nemzetközi pénzügyi körök és a politika világának összefonódásait mutatja be meggyőző erővel és sodró lendülettel.

Nagyon ígéretesen hangzik. Könyvélményem róla itt.

John Le Carré: A mi emberünk
Agave Kiadó
272 oldal
2980 Ft
Várható megjelenés: nov. 16.

Végül a megígért Agatha Christie:

Fülszöveg:
Rosemary Barton szép, fiatal, gazdag, boldog - miért lenne öngyilkos? De ha nem öngyilkos lett, akkor legközelebbi családtagjai és barátai közül tett ciánt a pezsgőjébe valaki. De ki akarhatta volna a halálát? George Barton, a férje el sem tudja képzelni, megrendezi hát egy évvel felesége halála után ugyanott, ugyanazokkal a vendégekkel a vacsorát, hátha kiderül valami. Ki is derül: újabb haláleset történik. Biztos hát, hogy Rosemary sem önkezével vetett véget az életének. Gyanúsítottakban szokás szerint nincs hiány. Agatha Christie ismét zseniális bűntényt alkotott - minden nyom ott van a szemünk előtt, csak nem vesszük észre...

Agatha Christie: Gyöngyöző cián
Európa Kiadó
304 oldal
2200 Ft (már megjelent)

 Egy lovascsapat élén vonultam át ezen a városkán, és mivel volt egy kis ráérő időnk, megkérdeztem egy jól öltözött járókelőtől, mi a legszebb látnivaló Gubbióban. Nagyon öreg ember volt, de amíg válaszolt, fekete szeme elevenen csillogott: "Mások azt mondanák, hogy a hercegi palota. Én azonban azt mondom, hogy Vittoria Accoramboni. És ma, folytatta lelkesen, épp kedd van. Vittoria kedden és szombaton kora délután mossa csodálatos haját, és szép időben egy utcára nyíló, déli fekvésű teraszon szárítja. Ezt a látványt nem szabad elmulasztani, és a magam részéről csak annyit mondhatok, hogy amíg öreg lábam bírja, nem is fogom elmulasztani soha. Ha ön is látni akarja, signor, tartson velem! Épp oda indultam."
(...)
- A házukkal szemben állt egy kis templom, előtte parányi tér, ahová néhány lépcsőfok vezetett fel. Ez a kis tér egy magasságban volt a terasszal, ahol Vittoria a haját szárította, ezért itt ácsorogtak a hódolói, a legkülönfélébb korú férfiak és nők, néhány perces néma csodálattal adóztak neki, majd a látvánnyal jóllakottan átadták a helyüket az újonnan érkezőknek. Mások a templomból kijövet, az imádságtól még áhítatos arccal álltak meg a kis téren, hogy részt vegyenek e pogány szertartáson, s imádják a bálványt: Vittoria szépségét.

A regény előszavából kiderül, hogy Merle már évtizedekkel korábban találkozott a reneszánsz kori szépség, Vittoria Accoramboni történetével, majd egy évtizeddel később Stendhal egyik művében ismét rátalált. Ekkor döbbent rá, mennyire igazságtalanul ítélte meg kora Vittoriát. Először egy elbeszélésében örökítette meg, de elégedetlen volt vele, így egy regény megírása mellett döntött. 

A majolikakészítő családból származó Vittoria, ikertestvérével, Marcellóval; öccsével, unokatestvérével, Giuliettával, komornájával és édesanyjával a pestisjárvány miatt Rómába költözik, karnyújtásnyira XIII. Gergely pápától. A Superba (gőgös) becenévre hallgató édesanya legfőbb vágya, hogy híresen szép lányát a lehető legjobban férjhez adja. Vittoria bájos, művelt, különleges szépségét pedig földig érő hajának köszönheti. 
Hamarosan fel is tűnik egy kérő, a különös életmódot folytató Montalto bíboros unokaöccse, Francesco Peretti személyében.  A frigy megköttetik, azonban megjelenik a színen egy újabb hódoló, Paolo Orsini herceg személyében.

Többet nem szeretnék elárulni, de a regény fülszövege ennél többet is elmond. Azonban megnyugtatok mindenkit, sok minden történik még a szereplőkkel.

Az új borítót látva először kicsit elszörnyedtem, de amikor a boltban megkaptam, majd itthon jobban szemügyre vettem, rájöttem, jól sikerült ez az új kiadás. Legalábbis, ami a külcsínt illeti.

Tagadhatatlan, hogy a Sors vezette a Goodnight családhoz, hogy megmutassa neki, ő valójában Michael, és ezzel tönkretegye az életét. És ő ráharapott. Akkor kellett volna lelépnie, amikor Tilda azt mondta a szekrényben: "Lopd el nekem!"; akkor már tudta, amikor a lány megkérte rá. Nem kellett volna kivennie a lakást; már akkor tudta, amikor meglátta a hirdetést a kirakatüvegen. Nem kellett volna...

Múlt héten, kedden olvastam egy részletet a könyvből, és már akkor el akartam olvasni az egész regényt. Aztán jött újra Csenga, aki megerősített az elhatározásomban.

Tilda Goodnight 34 éves, a családja egy galéria tulajdonosa, azonban az apja halála óta nem megy úgy az üzlet, mint korábban, így a lány tartja el a családot azzal, hogy megrendelésre falfestményeket fest különböző helyiségekben. Az édesanyja, Gwennie megszállott keresztrejtvényfejtő; a nővére, Eve hamarosan megkapja tanári diplomáját, mellesleg heti négy alkalommal Louise-ként énekel volt férje, Andrew bárjában. 17 éves lányuk, Nadine pedig önmagát keresi. Mellesleg kis lakásokat adnak ki, így velük él egy különc festőnő is.

Tony Goodnight (a megboldogult családfő) korán felismerte kisebbik lánya tehetségét, amit ki is használt. Az évszázadok során a dinasztiában nem volt ismeretlen a képhamisítás fogalma. A meglévő jelzálog mellett most is ez okoz galibát. Nadine ugyanis véletlenül elad egy képet, amit sürgősen vissza kell szerezni.



 Mialatt Gwen Mason Phippsszel és Clea Lewisszal (ők a vevők) vacsorázik, lánya az emeleten igyekszik visszalopni az eladott képet. Azonban a szobában más is van (pontosabban a szekrényben), aki egészen mást keres: Davy Dempsey Clea szeretője volt, azonban a nő sikeresen megszabadította három millió dollártól. Hamarosan Matilda is a szekrényben találja magát Davy mellett...

Mindenki akar valamit és ezért bármire hajlandó. Legyen szó egy újabb festményről, az ellopott pénzről, egy pénzes férjről, amiért betörni, csalni, hazudni, de még egy bérgyilkost felbérelni sem restek.

 

Szeptember a szüret hava. Ez a szeptember számomra a könyvszüret hónapja lesz. Az előzőleg már beharangozott Francia história címadó kötete várhatóan a jövő héten kerül a boltokba. Éppen ideje, mert folyamatosan tolódott a megjelenése. De kárpótlásul a második és a harmadik kötet is napvilágot lát a hónap második felében, legalábbis az ígéretek szerint.

A botrányosnak titulált történelmi sorozat harmadik részével, a Veritasszal is gazdagíthatjuk könyvtárunkat. (Az enyém biztosan gyarapodni fog, mert már júliusban előjegyeztettem :)).



Szintén a jövő héten - ha minden igaz - kerülhet a polcokra Sylvia Plath nem éppen vidám regénye, Az üvegbura. Már a borítója is sejteti, hogy nem egy könnyed, nyári olvasmányra számíthatunk, nem beszélve a fülszövegéről.

A reneszánsz iránti rajongásom újabb tárgya, az Európa Kiadó Tudományos Diákkönyvtárának legújabb darabja. (Megjegyzem: a kiadó honlapja szerint 2010. májusában jelenik meg előreláthatólag. De sebaj: jobb később, mint soha ;)).

Csatlakozva több Molytársamhoz, azon szerencsések egyikének mondhatom magam, akik az Athenaeum Kiadó Facebookos oldalán megnyerték Audrey Niffenegger legújabb, szeptember 20. körül megjelenő regényét. Ezúton is köszönet érte még egyszer! :) (Részlet a könyvből - nekem tetszeni fog ;))

Képek: Google