Fordította: Gáspár Endre
A vadkacsa a hűvös éjen keresztül irányozza röptét,
Ya-honk, kiáltja s a szó hívogatólag hangzik fülembe,
A tudákosok azt hiszik, nem jelent semmit, de én figyelmes hallgató,
Meglátom rendeltetését és helyét ott fenn a téli égen.
Az élespatájú északi jávorszarvas, a gém, a macska az
ablakpárkányon, a feketefejű cinke, a préri kutyája,
A röfögő malac kölykei, amint anyjuk csecsét szopják,
A fajdtyúk fajzata és félig feltárt szárnyú jómaga,
Ezekben és magamban egyazon őstörvényt látom.
Lábam földretevéséből száz okozat ered,
Gyönge az én erőm elősorolni mindet.
Szerelmes vagyok a szabadon élőkbe,
Emberekbe, akik barmok között élnek, vagy akik az óceán és erdő illatát lehelik,
A hajók építőibe és kormányosaiba, fejszék és balták forgatóiba, lóhajcsárokba,
Hétről-hétre velük tudok enni és aludni.
A legközönségesebb, legolcsóbb, legközelibb legkönnyebb vagyok én,
Én, aki mindenbe belevágok, aki nagy tétekben játszom,
Ki díszbe öltözöm, hogy odaajándékozzam magam az elsőnek, aki engem akar,
Aki nem várom az égtől, hogy kedvemért lejöjjön,
Mert bőkezűen pazarlom szeretetemet mindenkor.
Vers: Babelmatrix
Bejegyzések
0 Megjegyzés
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).