Csak áprilisban, a húsvéti szünetben jött el Luzsin számára az az elkerülhetetlen nap, amikor hirtelen kihunyt az egész világ, mintha elfordítottak volna egy kapcsolót, és a homályban csak egyetlen dolog világított fényesen, az újszülött csoda, egy ragyogó kis sziget, melyre egész életét összpontosítani ítéltetett. A boldogság, melyben megkapaszkodott, mozdulatlanná vált; az az áprilisi nap örökre kimerevedett, míg valahol másutt, egy másik síkon, folytatódott az évszakok menete, a városi tavasz, a vidéki nyár - de ezek a zavaros folyamatok már alig érintették őt. 

   Azok az orosz fiatalemberek, akik hozzájuk jártak, nagyon kedves, de kissé unalmas kisasszonynak tartották, anyja pedig azt állította róla (mély hangon, elnéző mosollyal), hogy ő a házban az intelligencia és a dekadencia képviselője - azért-e, mert könyv nélkül tudta a "szimbolista" Belmont verseit, melyet egy antológiában talált, vagy egyéb ok folytán, nem lehetett tudni. Apjának tetszett önállósága, halksága és az a különleges mód, ahogy lesütötte szemét, amikor mosolygott. De ami a legelragadóbb volt benne, azt senki sem vette észre: lelkének az a titkos képességét, hogy csak azt érzékelje, ami valaha gyermekkorában vonzotta és gyötörte, amikor a lélek szimata még csalhatatlan; hogy állandóan kibírhatatlan, gyengéd szánalmat érezzen a védtelen és boldogtalan élőlények iránt, s akár többszáz mérföldről is megérezze, hogy, mondjuk, Szicíliában kegyetlenül püfölnek egy vékony lábú, bozontos horpaszú szamárcsikót. S ha valóban találkozott egy szenvedő élőlénnyel, akkor az olyan volt, amint ama legendás napfogyatkozás, mikor beáll a megmagyarázhatatlan éjszaka, száll a hamu, a falakon átüt a vér - és úgy érezte, ha most - de most rögtön - nem segít, nem szünteti meg a kínt, melynek létezése megmagyarázhatatlan, akkor ő maga is meghal, nem bírja ki a szíve. Ezért aztán állandó, titkos izgalomban élt, már előre megérezte magában az új elragadtatást és az új szánakozást. 

- Az istenek játéka. Végtelen lehetőségek. 

   Azonban a szenvedélyes, vérbeli utazó keres valamit. Hogy mit? Valamit, ami megváltoztatja őt magát, valamit, ami kifejezhetetlen. Ha nem találja meg, úgy érzi, nem is történt vele semmi. Ed ezt írja az egyik versében: "Változtass meg, változtass valamivé, ami én vagyok." Az utazás egyik lényege a változás, pontosabban az átváltozás.

Elbűvöl minket egy szó: galleggiante. Mintha benne lenne a gáláns, a gigantikus és az elegáns is. Ed például azt mondja nekem: „Ma este, hogy is mondjam, olyan galleggiante vagy.” Én pedig kijelentem: "Szeretem Pármát. Olyan galleggiante." Odáig vagyunk az özönvíz előtti kovácsoltvas padért, a kertben igazán galleggiante. Nagyon prózai körülmények között ismerkedtünk meg a szóval: amikor a vécé lehúzása után feltöltődött a tartály, tovább csurgott a vécébe a víz; Ed létrára állt, és belenézett a tartályba. Kicsit megemelte a víz tetején lebegő izét, és akkor abbamaradt a csorgás. A szótárban persze nem lehet kikeresni a „vécétartályban lebegő műanyag izét”. A háztartási boltban azután percekig mutogattunk és rajzolgattunk, mire a fickó megértette, mit akarunk.

– Aha, már tudom, mi kell önöknek: egy galleggiante.

   Ed nagyon jó alvó: csak leteszi a fejét a párnára, és már alszik is. Vajon Byron háta is volt ennyire szexi? Volt ennyire bársonyos a bőre a velencei kereskedőfeleségek tenyere alatt? Elképzelem Byront a messzi múlt szakadékában: úszik napkelte után, gyönyörködik a palazzókban, tapossa a vizet, erőlködik. 

   Majdnem megfeledkeztem róla, hogy augusztusban megjön az igazi kánikula. Az ablakokat és a spalettákat résnyire nyitom, így járhatja a levegő a házat, de a tűző napot kizárom. Legkönnyebb fehér vászonruhámnak csak a vállpántja ér a testemhez. Emily Dickinson kizárólag fehér ruhát viselt. Meg tudom érteni. Ha még így is melegem van, végig kigombolom, aztán amikor délután egészen elviselhetetlen a forróság, ledobom magamról, és egy szál bugyiban olvasgatok, közvetlenül a ventilátor mellett. 

Egyre kevésbé tudom elfogadni, hogy az ember élete nagy részét a munkának szentelje. Örök kérdés: hogyan tartsuk egyensúlyban az ambíciót, az egyedüllétet, a külvilágból jövő ingereket, a kalandot? 

• ágyruha - spanyolul valóban szó szerint ropa de camas, csakhogy ezt magyarul ágyneműnek hívjuk. Amikor megtanultam, én is jót mosolyogtam rajta, és így jegyeztem meg, hogy az ágy ruhája. 
• szerelmem, fiam - a mi amor valóban szerelmemet jelent, azonban a spanyolok, ahogy az olaszok is, nemcsak a szerelmüket szólítják így, hanem a gyerek(eik)üket is, ezért inkább drágámnak érdemes fordítani.
• María szerelmesen Yerma hasára teszi a kezét - megkerestem az eredeti szövegben:  le coge amorosamente el vientre con las manos, és az amorosamente valóban azt jelenti, hogy szerelmesen, de az amor szerelmet és szeretetet is jelent, úgyhogy María inkább szeretettel, szeretetteljesen teszi ezt.
• Varrni kezd, s egy helyre szegezett szemmel - itt érdemes lett volna a spanyolt szó szerint fordítani: Comienza a coser y queda con los ojos fijos en un punto - egy pontra szegezett szemmel marad, bár ez sem túl magyaros és szép. Talán: varrni kezd, miközben ugyanoda néz. Nem kell mindent szó szerint fordítani, annyit lehet egy-egy szövegen változtatni, hogy szebben hangozzon. 
• reggeledik - számomra szokatlan szó.

Vajon agystimulációval magyarázható az az örömteli érzés, amely az orosz írót, Dosztojevszkijt lepte meg epilepsziás rohamai előtt? Saját szavaival: „olyan boldogságot éreztem, amelyhez foghatót normális állapotban elképzelni sem lehet, és amelyről másoknak fogalmuk sincs”.

    A romantikus szerelemről alkotott fogalmainkat arra alapozzuk, amit szüleinktől kaptunk, ami azt jelenti, hogy többnyire olyan helyzetben leszünk szerelmesek, amely újrateremti a gyermekkorunkat. Az új párok számos tevékenysége - egynapos kirándulások, a másik megfürdetése vagy szép ajándékkal való meglepése - a szülő-gyerek kapcsolatot tükrözi. 

Korábbi tapasztalataim alapján sosem volt szerencsém a tömegközlekedéssel, noha ennek képtelen vagyok logikus magyarázatát adni. A metrót üzemeltetők nem látják, amikor lemegyek a mozgólépcsőn, a várakozási időt mégis egy percről tizenháromra változtatják, de a barátaim némelyike észre sem veszi, hogy a digitális kijelző kétjegyűre is tud változni, mert mindig olyan szerencsések! Ha velük utazom, minden simán zajlik, így egyedül már alig marad reményem. Nyilvánvalóan nem megy az optimizmus. 

Olyan álmokra van szükségünk, amelyek nem fantáziálások, de ezt nem könnyű pontosan felmérni. 

   Primavera, az "első zöld": a nedves fű ragyogása. Európai tavasz, nekem legalábbis az első. Proust virágzó gesztenyefáiról, Nabokov hársairól, Colette lila ibolyáiról olvastam már, de még senki sem hívta fel a figyelmemet a birsalmafák látványos rózsaszínű virágaira, amelyek nagyszerűen mutatnak a kőfalak előtt. 

Eddig az orgona szív alakú levelei is elkerülték a figyelmemet, most azonban fehér és halványlila virágú bokrokat látni mindenfelé. A házunk közelében is van egy orgonasövény, amely valami gazda nélküli, elhagyott birtokhoz vezet, úgyhogy eső után csodás csokrot vágok, megtöltöm a vázáimat. Minden virág illatánál erősebben hat rám az orgonáé: visszarepít az egyetemi éveimbe, amelyeket Virginiában töltöttem (ott szívtam be először az orgona illatát, mivel Georgiában, ahol felnőttem, túlságosan meleg az éghajlat az orgonának).