Archive for november 2024

Az előző hasonló bejegyzésem óta eltelt néhány hónap, és mivel új információkkal gyarapodtam, sőt, egy korábbi javaslatom is felülbíráltam, ideje egy újat írni. A bejegyzésben nem csak a szuperérzékenyek találhatnak újdonságot. Ha pedig semmi hasznosra nem bukkansz benne, az sem baj. 😊 Nem vagyunk egyformák, és ezt teljes mértékben tiszteletben tartom most is, mivel nagyon sokan vannak, akiknek eszükbe sem jut, hogy mások másként gondolkodnak és élnek, mint ők.

Ha olvastad a korábbi bejegyzéseim a témában (természetesen nem várom el), talán emlékszel, hogy többször is ajánlottam az EFT Tappinget, mely során több körben a bolygóideg különböző pontjait stimuláljuk, miközben először a felbukkanó negatív érzéseket tudatosítjuk, aztán elengedjük, és végül pozitívakra cseréljük őket.

Irene Lyon mondta az Anxiety Super Conference-en, ahhoz, hogy valóban meggyógyuljunk egy traumából, a Tapping nem elég, ugyanis meg kell élnünk a negatív érzéseinket. Ha csak pár perc alatt letudjuk a Tappingben, ezek ugyanúgy ott maradnak a háttérben. Azóta másoktól is hallottam más megközelítésből ennek a fontosságát.

Egyebekre (pl. hogy azonnal megnyugtassuk magunkat, a Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyvéről írt bejegyzésemben belinkeltem Gabby Bernstein videóját ehhez) nagyon jól működik a Tapping.

Ezért szeretném még itt megemlíteni, hogy akár már feldolgoztad a traumád, akár már gyógyulófélben vagy, akár csak most készülsz belevágni, és egyébként is (traumától függetlenül), kérlek, ne hallgass az olyan tanácsokra, amik azt mondják, ha valamilyen negatív érzést érzel, azonnal keress valami vidám, pörgős zenét és ne foglalkozz vele. Nem véletlenül bukkant fel az az érzés, a kérdés csak az, mit kezdesz vele. Valamit jelez, valami megpiszkált, és nem jó, ha ezt elnyomod. Tudatosítsd, hogy mit érzel, mi okozta és utána próbáld meg elengedni. Tedd fel a kérdést: Megéri-e felbosszantani magam/agyalni ezen? Valószínűleg hasznosabb dolgokra is fordíthatod a figyelmed és az energiád, mint bosszankodni a hírek, egy pletyka, valakinek a posztján valamelyik közösségi oldalon, esetleg valami más miatt (pl. valaki eléd tolakodott a sorban vásárláskor), amire egy hét múlva már nem is fogsz emlékezni, mert nem számít. Gyakorlással egyre jobban fog menni, és hamarabb észreveszed legközelebb. 😊

Nemrég hallottam, hogy mi, szuperérzékenyek azért agyalunk, gondolunk túl (overthinking) mindent, mert a többség egyáltalán nem gondolkodik (underthinking). Igen, ezen elgondolkodtam, és valóban megállapítottam, hogy sokan tényleg nem viszik túlzásba a gondolkodást...

Nálunk pedig az az oka, hogy elszakadtunk a testünktől és mindent fejben akarunk megoldani, ez azonban rengeteg energiánkba kerül. Ezért érdemes valamilyen módszerrel visszakerülni a testünkhöz (meditáció, légzőgyakorlat, jóga). Ha pedig most kezdesz/kezdtél el meditálni, és az irányított meditáció alatt képtelen vagy akkor be- és kilélegezni, amikor hallod, nincs semmi baj! 😊 Mindannyiunknak más a tempója, ráadásul az elején még hozzá kell szoknod, hogy fokozatosan le tudd lassítani a légzésed. Idővel belejössz, ne zavarjon, hogy nem vagy szinkronban, csak folytasd a saját tempódban, az idegrendszered hálás lesz érte. 😊 És az sem baj, ha elkalandoznak közben a gondolataid, később ez is egyre jobban fog menni. Az interneten rengeteg ingyenes meditációt találsz (pl. a YouTube-on) mindenféle témában, különböző nyelveken és különböző hosszúságúakat. Kezdetnek elég egy öt-tíz perces is, és nyugodtan próbálj ki többet, mert nem biztos, hogy a legnépszerűbb lesz Neked is azonnal a legjobb.

Mindannyian (mindegy, hogy szuperérzékeny-e valaki vagy sem) naponta bizonyos mennyiségű fizikai és kognitív energiával rendelkezünk, így nem mindegy, mire mennyi időt fordítunk. Ezért jó, ha ismerjük a Myers-Briggs személyiségtípusunkat és a kognitív funkcióinkat, mert ez nagyon sokat segít ebben.

Nekünk, szuperérzékenyeknek pedig meg kell küzdenünk a döntési fáradtsággal (decision fatigue) is, kezdve reggel, hogy mit vegyünk fel vagy éppen mit reggelizzünk. Tudom, van, aki előző este kikészíti, mit vesz fel, azonban van, hogy az időjárás közbeszól. Mindezek eldöntéséhez, pedig energiát használunk, így elkezdtük lemeríteni a napi készletünket.

Rengeteg tanácsot kaphatunk, hiszen rengeteg minimalista és kapszularuhatáros tartalmat találunk az interneten, azonban ezekkel is az a problémám, hogy a legtöbben a saját négy pulóverből és három farmerből álló minimalista gardróbjukkal büszkélkednek, hogy ez nekik mennyire bevált. Csakhogy, ahogy fentebb említettem, nem mindenki él úgy, ahogy ők. Pl. aki olyan helyen dolgozik (mondjuk egy bankban), ahol elvárás, hogy elegánsan öltözzön, nem farmerben és pulóverben indul el reggel. Ráadásul nem mindenki dolgozik irodában, és pl. egy pék vagy egy eladó a munkahelyére nem valószínű, hogy öltönyben vagy kosztümben menjen. Van, aki dolgozhat otthonról és van, aki valami más miatt van otthon.

Az pedig, hogy Neked csak ennyi pulóvered és annyi nadrágod lehet, szintén a Te választásod, nem egy influenszeré, aki nem ismeri sem az ízlésed, sem a körülményeid. Lehet, hogy neki nincs szüksége öt ingre, Neked viszont igen. Pl. én szeretem, ha van miből választanom, mégsem borulnak ki a ruhák a szekrényből. Szeptember elején átnéztem a nyári, az őszi és a téli ruháim, és amikre nincs már szükségem (nem volt jó a méretük vagy éppen van elég abból a fajta ruhából), kiselejteztem őket és elvittem egy alapítványhoz, akik jó helyre juttatják el őket, és egyáltalán nem hiányoznak.

Egy másik aktuális téma a produktivitás, hiszen csak akkor lehetsz sikeres, akkor érsz el valamit, ha állandóan dolgozol rajta. Jaj! 😱😬 Úgy látom, hogy egyre többen jönnek rá, hogy ez nem így van, nem kell állandóan valamin ügyködni. Nemrég azt a tanácsot kaptam a YouTube-on, hogy a különböző funkciókat igénylő dolgokat csinálhatjuk egyszerre, így gyorsabban haladunk. Pl. edzés közben hallgassunk podcastet. Régebben volt, hogy az egyik könyvespolcom (ezen legalább 220 könyv van) takarítása közben sorozatot néztem olaszul, és jóformán háttal voltam a laptopnak. Vagy a szokásos portörlés közben podcastet hallgattam a YouTube-on, esetleg zenét ugyanott vagy a rádióban. Most már leginkább a csendet választom. Lehet, hogy így később hallgatok meg egy podcastet, de jobban figyelek és emlékszem rá, mert nem osztom meg a figyelmem, és jegyzetelni is tudok.

Pár éve zenét hallgattam, míg a bejegyzéseim írtam, ma már csak akkor, ha valahol zajonganak, és csak olyat, amiben nincs szöveg, és nem nyitok meg még hat ablakot sem mellé a böngészőben.

Egy másik népszerű téma: a határok húzása, amik egyben rugalmasak is, és folyamatosan változtathatunk rajtuk (kit engedünk közelebb, és már kit nem). Ez is egyedi, így a más által ajánlott tuti tippek nem biztos, hogy Nálad is működnek. Az empaták és a szuperérzékenyek másik napi fáradtsága: az együttérzési fáradtság (compassion fatigue). Azzal, hogy mindenkit figyelmesen végig hallgatunk, alaposan lemerítjük magunkat. És nagyon sokan vannak, akik megörülnek a társaságunknak, és a legapróbb részletet is előadják. Vagy egy másik példa: valaki a környezetedben (munkahely, család) a boltba indul, és megkéred, hozzon Neked egy málnás joghurtot. Visszajön x idő múlva, és látod, nincs nála a joghurt, erre ő részletesen elmeséli, kivel találkozott az úton, milyen volt a forgalom, hányan voltak a boltban stb., míg végül felsorolja, milyen más ízű joghurtok voltak és kinyögi, hogy málnás pont nem volt. Rendkívül fárasztó, amikor valaki nem a lényeget mondja, hanem folyamatosan mellébeszél vagy csak felesleges információkkal áraszt el.

Amit ezzel kapcsolatban megtanultam: lehetek önző. Vannak, akik megszokták, hogy azonnal segítek nekik, azonban ma már előbb a saját dolgom fejezem be előbb, és ha nem sürgősségi ellátásról van szó, várjon. Ahogy a német juhász a képen, ott a kerítés, kinézek rajta, és eldöntöm, közelebb engedem-e az illetőt magamhoz, vagy visszább húzódok.

Nemtől és gendertől függetlenül ajánlom Psyché történetét a Bennünk élő istennőkből (vagy megtalálod a neten is), akinek szintén meg kellett tanulnia nemet mondania a tőle folyamatosan segítséget kérőknek. Ha folyamatosan csak a mások dolgával foglalkozol, mikor marad időd és energiád a sajátjaidra? Először nem fog azoknak tetszeni, akiknek eddig mindig ott voltál és Neked is bűntudatod lesz, azonban szépen megszokják az új szabályokat ők is és Te is, ráadásul még jobban is fogod érezni magad. 😊

Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.
(Esterházy Péter)

Nagyon szeretem ezt az idézetet, és gyakran emlékeztetem magam rá. Nemrég egy videó kapcsán ismertem fel, hogy vannak emberek, akik nem érdemelnek meg. Ez nagyképűen hangozhat, azonban mindjárt világos lesz. Tudom, hogy sok szuperérzékeny hajlamos rá, hogy nagyon szeretne szívvel-lélekkel segíteni valakinek/valakiknek, azonban a másik nem vevő rá. Így jártam - megint.

Átgondoltam, megéri-e időt töltenem azokon a közösségi oldalakon, ahol fent voltam, és rájöttem, hogy nem, mivel az ottani emberek nem vevők a tartalmaimra, nem érdekli őket, és emlékeztettem magam: Nem vagyok felelős azokért, akik nem kérnek a segítségemből, sem azokért, akik elutasítanak/nem akarnak az életemben részt venni vagy már nem is a részei.

Ezt az időt és energiát pedig inkább a saját dolgaimra fordítom. Akit tényleg érdekelnek a tartalmaim, itt megtalál.

Azok az emberek pedig, akiknek nem kell a segítségem, szívük joga, hogy nem akarnak fejlődni, jobbak, okosabbak, tudatosabbak lenni, nincsenek egy szinten velem, én pedig nem süllyedek vissza oda, ahonnan kb. három éve indultam.

Ez is egyfajta határhúzást jelent, ahogy már kerülöm azokat, akik folyamatosan csak panaszkodnak és negatívak. Köszönök nekik, de igyekszem nem szóba elegyedni velük, akkor sem, ha már nem veszem át a negativitásukat. A saját dolgaim fontosabbak, mint hogy megtudjam, kinek fáj megint a haja és tört le a körme - online és offline egyaránt.

Nemrég feljött egy videó, amibe belekezdtem és bevallom, nem néztem végig, melyben Jordan Peterson arról beszélt, hogy a Myers-Briggs személyiségtípus helyett inkább a Big Five-ot érdemes nézni. Az én személyes véleményem az, hogy a Myers-Briggs kiad egy konkrét típust, és nyolc dolgot (introverzió-extroverzió (I-E), gondolkodás-érzés (T-F), érzékelés-intuíció (S-I), megítélő-észlelő (J-P: előre tervez vagy spontán valaki) mér %-ban is. Ezek sorrendjéből jön ki a négy betű, mely minden személyiségtípus rövidítése.

A Big Five a Neuroticizmust (mennyire hajlamos valaki a negatív érzések megélésére, hogyan reagál stresszhelyzetben), az Extraverziót, a Lelkiismeretességet, a Tapasztalatra való nyitottságot és a Barátságosságot méri.

Elárulom, ezek is ellentmondásosak: a Big Five eredményem szerint igencsak extrovertált vagyok, szívesebben vagyok emberek közt, mint egyedül, míg a nem sokkal korábban kitöltött Myers-Briggs szerint még mindig az introverzió felé billent el a mérleg nyelve. A Big Five magas pontszámára a választ épp a MB-típusom második kognitív funkciója adja meg, az Fe.

Ha ma tölteném ki a két tesztet, megint csak más-más számokat adnának ki (a Myers-Briggsben mindig így volt), tehát ezek is csak iránymutatók, semmi sincs kőbe vésve. Velem is előfordult, hogy a különböző tesztek különböző eredményt adtak ki. A Myers-Briggsben segítségünkre vannak a kognitív funkciók, míg az enneagramban lehet, hogy valamelyik szárnyunkat vagy azt a típust kaptuk, akivel össze vagyunk kötve, vagy összetéveszthetőek vagyunk. Ilyenkor érdemes elolvasni mindkét vagy három (ha három teszt három különböző eredményt adott) típus leírását. A Big Five is általánosságban és az adott pillanatban méri az öt tulajdonságot.

Aztán ott a Socionics és mások is.

Mivel a szuperérzékenyek főleg jobb agyfélteke-dominánsak, így nyitottak vagyunk a mások által humbugnak (angolul: woo-woo) tartott dolgokra is: asztrológia, tarot kártyák, kristályok, energiagyógyászat (bioenergetika), így ezek is sokat segítenek.

Most ért véget a Rewiring Your Brain World Summit, amelynek egyik beszélgetésében Dr. Kien Vuu, aki orvos, az energiagyógyászatról beszélt, tehát már ez is tudományosan bizonyított. Az, hogy kinek mi válik be, miben talál valami hasznosat, egyéni. Ha érdekel valamelyik, az interneten könnyen utánanézhetsz, és ha úgy érzed, kipróbálhatod egyiket vagy másikat. Ha nem működnek, vagy egyáltalán nem vonzanak, az sem baj. 😊

Minél többet tudsz magadról, annál jobban megérted magad és tudatosabb lehetsz. Pl. nekem az enneagram nagyon sokat segített felismerni bizonyos viselkedésmintáimat, ráadásul mind a Myers-Briggs, mind a Socionics, mind az enneagram típusom, mind a csillagjegyem leírása is megerősítette, hogy eddig egyáltalán nem nekem való munkákat végeztem.

Mivel itt a hideg idő, ezért a bejegyzést két, ehhez kapcsolódó tapasztattal zárom. Kb. három éve fedeztem fel a drogériák sajátmárkás babatermékei között a szél és időjárás elleni krémet. Ezek 50 ml-es tubusban kaphatóak, elég belőlük egy kis mennyiség, amit az arcunkra kenünk indulás előtt, ill. a kezünkre is használhatjuk. Igen, babáknak fejlesztették ki, azonban felnőttek is ugyanúgy használhatják, mert tényleg véd a hideg és a szél ellen. Egy vékony réteget képez a bőrön, ami idővel eltűnik, ezért, ha huzamosabb ideig vagyunk kint, érdemes újra kenni. A sajátmárkások most eltűntek a drogériákból, legalábbis a múlt héten sem a dm-ben, sem a Rossmannban nem volt online, ezért Nivea Babyt vettem utóbbiban (1599 Ft volt), aminek van egy enyhe baba illata, mivel van benne illatanyag az összetevőlista végén. A krém sűrű állagú, azonban könnyen kenhető. Itthon próbáltam ki, felöltöztem, utána kentem fel az arcomra, és ahogy leültem reggelizni, éreztem az illatát (kifejezetten érzékeny vagyok az illatokra és a szagokra), de nem tolakodóan és utána el is tűnt. Természetes eredetű mandulaolajat, B5-, C- és E-vitamint, továbbá cink-oxidot (fényvédő és sebgyógyító hatású) is tartalmaz. Nagyon sűrű állagú, ám könnyen kenhető, és egy picit fényesebb réteget hagy az arcomon, így aki sminkel, annak nem valószínű, hogy jó választás. Esetleg egy alapozóra talán felkenhető.

Ez viccesen hangozhat, de a valóságban nem az. Még főiskolás voltam, amikor az egyik reggel olyan hideg volt, hogy éreztem, fázik a fogam, míg a buszmegállóban álltam. Délután beszereztem egy érzékeny fogakra való fogkrémet, és másnap már elmúlt a problémám, nyugodtan beszélgethettem a buszra várva. Azóta ezzel is felkészülök a hidegebb napokra. Hogy kinek melyik márka válik be, ez is egyéni preferencia.

Ezt tegnap találtam a Pinteresten, és tökéletesen zárja ezt a bejegyzést:

Bízom benne, hogy sikerült valami hasznosat találnod a bejegyzésben. Ha valami nem volt világos, nyugodtan jelezd. 😊

A témához kapcsolódó korábbi bejegyzéseimet itt találod (mind új lapon nyílik meg):

Amit szuperérzékenyként megtanultam

Amit szuperérzékenyként megtanultam 2.

Amit szuperérzékenyként megtanultam 3.

Elaine N. Aron könyvei:

Szuperérzékeny vagyok?

Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve

Képek: Freepik, Unsplash, Rossmann, Pinterest

Fabio Geda könyvére az egyik nyári akcióban bukkantam, és mivel nagyon érdekelnek más kultúrák és az igaz történeteket is nagyon szeretem, megvettem A tengerben élnek krokodilokat.

A szerző Torinóban él, szociálpedagógus és hátrányos helyzetű fiatalok beilleszkedését segíti. Ebben a könyvében Enaiatollah Akbari igaz történetét ismerhetjük meg a saját elmondásában, a szerző csupán néha kérdez vissza.

Enaiatollah Akbari Azerbajdzsánban született egy faluban, egy nővére és egy öccse van. Az édesapja kamionsofőr volt, akit kiraboltak és megöltek, ezért őt, Enaiát kérik kárpótlásul a főnökei. Az édesanyja előbb bújtatja a fiút, majd útra kel vele Pakisztánba, ahol a szállásukon egy reggel magára hagyja.

Enaiah ekkor még gyerek, otthon iskolába járt, azonban a tálibok az iskolájukat is bezárták. Most pedig dolgoznia kell, hogy legyen mit ennie és hol laknia.

Először a szállásadójánál kezd dolgozni, ahol teljesen természetes, hogy tizenéves fiúk különböző munkákat végeznek, majd később árus lesz a helyi bazárban és új fiúkkal is megismerkedik. Enaia nem szeretne egész életében ott és úgy élni, ezért egy idő múlva továbbáll.

A 2000-es évek elején Pakisztánból Iránba, majd Törökországba, onnan Görögországba, végül Olaszországba érkezik. Az élete egy modern Dickens tollára (ma már billentyűzetére) kívánkozik, ugyanis a legtöbben nem úgy képzeljük el egy tizenéves fiú gyerekkorát, hogy egyik helyről a másikra menekül, hegyen, völgyön, tengeren keresztül, és egy kőgyárban vagy építkezéseken dolgozik feketemunkásként. Csakhogy Enaiának ezek a lehetőségek állnak a rendelkezésére, és ő megragadja őket.

Gyakorta találkoztam az utcán olyan fiúkkal, akik Iránba készültek utazni. Vagy olyanokkal, akik onnan tértek vissza. Azt mesélték, hogy odaát jobb az élet, mint Pakisztánban (és ebben nemigen kételkedtem, biztos voltam benne, hogy a világon bármely hely csakis jobb lehet Kvettánál, még soha nem is jártam odaát), és hogy a munkalehetőség is több. A vallás kérdése is fontos szempont volt. Ők is síiták - úgy értem, az irániak -, és ez nekünk hazaráknak mindenképpen kedvező, amiatt a buta hagyomány miatt, miszerint a vallástestvérek jól bánnak egymással, pedig szerintem eleve mindenkivel barátságosnak kellene lenni, anélkül, hogy ellenőriznénk a másik személyi igazolványát, vagy keresgélnénk a nevét a vallási nyilvántartásban.

Példamutató a kitartása, ahogyan az elemekkel vagy éppen a különböző emberekkel küzd azért, hogy az élete jobbra forduljon.

Enaiatollah Akbari és Fabio Geda

Melinda Gates könyve után már elég edzettnek éreztem magam, azonban volt néhány olyan esemény ebben a könyvben is, amely nagyon megdöbbentett és több dolog is világosabb lett a számomra. Megértettem, hogyan dolgoznak az embercsempészek, hiszen a hírekben csak a munkájuk egyik részét látjuk, amikor általában a menekülteket elkapják.

Félreértés ne essék, nem védem őket, csupán megértettem, hogy pl. a kamionokban egymás hegyén-hátán talált menekültek önként (nyilván fizettek a csempészeknek a segítségükért, hiszen ők is kockáztatnak) vállalták mindezt, akkor is, ha nem tudták, mi vár rájuk, mivel bíznak benne, hogy eljutnak A-ból B-be (egy kamion rakterében vagy éppen egy gumicsónakkal a tengeren).

Továbbá megtudtam, hogy a menekültek bizonyos esetekben rendkívül hasznosak is lehetnek.

Amin elgondolkodtam: Enaia meglepődik azon, amikor segítőkész emberekkel találkozik az útján, akik valóban önzetlenül adnak neki valamit. Úgy gondolja, hogy az a két ember, akivel két különböző országban találkozik, nyilván rokonok, mert a segítőkészség és a kedvesség csak példamutatás útján tanulható. Nos, kedves Enaia ez nem így van. Vannak emberek, akik egyáltalán nem kedves emberek között nőnek fel és elhatározzák, hogy ők nem lesznek olyanok, mint azok. Ennyi.

Két dolog, ami nagyon meglepett: a hegyek közt menekülve, ahol hetvenheten ugyanúgy a túlélésért küzdenek, hogy átjussanak a hegy másik oldalára, ugyanúgy megy a különböző népcsoportok közti gyűlölködés, mint a nem menekültek között.

Amikor a tálibok bezárták az iskolájukat, mondván, hogy Allahnak nem tetszik, hogy ők, az afgánok tanulnak, Enaia is látja, hogy ez nem volt jó döntés és a tálibok gondolkodása nem helyes.

Olaszországban az egyik templom előtt a szerzetesek ételt osztanak, cserébe viszont azt kérik, hogy a különböző nyelven kitett Bibliákból előbb mindenki olvasson el magában egy oldalt. Enaia külön kikéri magának, amikor ezt meséli el, hogy Bibliát olvasson, még akkor is, ha az az anyanyelvén íródott, ezért úgy tesz, mintha elolvasná azt az egy oldalt, mert az ételre szüksége van. Közben nem veszi észre, hogy itt ugyanúgy viselkedik, mint a tálibok, akikkel nem értett egyet. Megértem, hogy ő más vallást követ, azonban tisztában lehetett azzal, hogy az európai országok keresztények, Olaszország pedig a katolicizmus fellegvára. Azok az olasz emberek, akik befogadták, valószínűleg vasárnaponként elmentek a misére és biztosan akadt az otthonukban egy Biblia is, és egy szóval sem problémáztak azon, hogy ő nem keresztény. Én csak embereket látok, csak az a különbség köztük, hogy az egyiknek sötétebb a bőre, a haja és a szeme, ill. más az orra vagy a szeme formája. De ugyanolyan ember, mint én vagyok függetlenül a vallási vagy bármilyen meggyőződésétől. Bízom benne, hogy azóta Enaia is rájött erre.

Enaia története mindannyiunk számára elgondolkodtató és inspiráló lehet. Jobban megérthetjük azokat, akik egy új és jobb élet reményében hagyják ott a korábbi lakóhelyüket, falujukat, országukat, és megismerjük, mi mindenen mennek keresztül az útjuk folyamán, amit nem mindenkinek sikerül túlélnie. Szeretettel ajánlom Mindenkinek, aki eddig csak fekete-fehérben látta a közel-keletieket, ez a könyv megmutatja azt, amit a hírekből nem ismerünk meg.

Bár a címválasztást nem egészen értem, és szívesen olvastam volna tovább is Enaia történetét, úgy érzem, nagyon jól választottam, amikor ezt a könyvet vettem le a polcról a kihívásomhoz, mert nemcsak egy újabb évet pipálhatok ki vele, hanem a szellemi tartalékaim is hálásak érte.

Még ha édesanyád ilyesmiket is mond neked, aztán tekintetét az ablakra emelve álmokról mesél, s közben a nyakadat simogatja, álmokról, melyekben a holdvilágnál vacsorázol, és vágyakról - arról, hogy mindig kell legyen az embernek valamiféle vágya, mely ott lebeg a szeme előtt, mint szamár előtt a répa, merthogy a vágyak teljesülése utáni sóvárgás adja az erőt, hogy felkeljünk reggel, és ha van egy vágyad, bármi is legyen az, ami ott lebeg előtted, a homlokodtól épp csak egy arasznyira, akkor már érdemes élned (...).

E szerint az olasz cikk szerint (2020. januárjából) Enaia 2019-ben diplomázott Együttműködési és fejlesztési nemzetközi tudományokból (Scienze internazionali dello sviluppo e della cooperazione - ha tudsz megfelelőbb magyar kifejezést rá, írd meg, kérlek) és arra készült, hogy Afganisztánban kamatoztassa a megszerzett tudását.

Fabio Geda: A tengerben élnek krokodilok

Eredeti cím: Nel mare ci sono i coccodrilli

Fordította: Gyimes Kinga

270 oldal

Athenaeum Kiadó, 2011

2990 Ft

Kép: La Stampa

Mióta tudom, hogy Marianne Dashwood is 4, tervben volt az Értelem és érzelem újraolvasása, így ő lett a következő kiszemeltem a bejegyzéssorozatomban.

Amennyiben még nem olvastad a regényt, ill. egyik adaptációját sem láttad, a bejegyzés SPOILERt tartalmaz!

Most nagyon ellentmondásos leszek: elég sok 4 típussal foglalkozó tartalmat olvastam és láttam az elmúlt hónapokban, és sok ezek közül elfogult. Claudio Naranjo leírásai (és nagyon sokan tőle tanultak) nem csak a 4-ek számára nem objektívek, az INFJ 9-ek sem értenek egyet vele (szerinte ez a kombináció nem létezik, holott sok INFJ van, aki 9), és ahogyan többször is említettem már sokakkal kapcsolatban, fogalmuk sincs a szuperérzékenységről (ha hallottak is róla, még nem sikerült a kettőt összekapcsolniuk...), ezért neveznek bennünket dramatikusnak, ill. nagyon sok ember elnyomja az érzéseit, és ha találkozik valakivel, aki nyíltan, ráadásul így kimutatja őket, mint egy szuperérzékeny 4, rögtön negatívan reagál rá. ~~Ha a chilei pszichiáter magánélete is másként alakult volna, jó eséllyel a 4 lenne a legcsodálatosabb típus az egész enneagramban.~~

Arról is sokan megfeledkeznek, hogy bármelyik személyiségtípust nézzük is, más a leírás és más a valóság. Ha elolvasunk egy leírást bármely személyiségteszt valamelyik típusáról, kialakul a fejünkben egy kép, az enneagram esetén leginkább egy negatív, hiszen ez a rendszer elsősorban a negatívumokra koncentrál, és rögtön beletesszük azt a személyt, akit sikerült vele azonosítanunk egy dobozba, ráteszünk egy címkét, holott mindannnyian többek vagyunk egy doboznál és rajta egy címkénél. Megtalálhatjuk a tipikus elemeket valakiben, azonban egyikünk sem viselkedik 24/7-ben a tankönyvi leírás szerint. Sőt, két azonos személyiségtípusba tartozó ember is másként gondolkodhat ugyanarról a dologról, ill. másként reagálhat ugyanarra az eseményre. Utóbbit Elaine N. Aron is kiemeli a Szuperérzékeny vagyok?-ban.

És most jön az ellentmondás: Marianne Dashwood egy fiktív személy, hiszen Jane Austen alkotta meg, azonban tudjuk, hogy Miss Austen híres volt a megfigyelő képességéről és a kiváló jellemábrázolásairól. A regényei szereplőit pedig a környezetében élőkből formálta meg. Magyarán: Marianne bármennyire is csak egy regényalak, mégis tökéletesen megfigyelhető benne a 4-ek négyessége.

Ezért is választottam ezt az idézetet tőle:

Értsük meg hát egy kicsit jobban Marianne személyiségét és érzéseit! 😊 Utánanéztem, és a Myers-Briggs típusa ENFP, azonban nagyon gyanús volt, hogy inkább introvertált (az 5 szárnya az erősebb), az erős Fi-t pedig végig éreztem a regényben, melyet a Harmincegyedik fejezetben Jane Austen is tökéletesen leír. Az EnneagramTest blogján találtam egy nagyon jó leírást az ENFP 4w5-ról és így már minden világos lett számomra.

A kapcsolódó tulajdonságaihoz hozok most is idézeteket a regényből, és a lenti lista több elemét egészítem még ki néhány tipikus jellemzővel.

Marianne Dashwood egyértelműen sx/so típus, a szexuális a domináns altípusa. Ha nem tudod, mik ezek, akkor olvasd el, légy szíves, az ösztönökről írt bejegyzésem. Anne Shirleynél pedig már írtam a 4-ek sztereotíp altípusairól, így ezekre itt már nem térek ki.

Nézzük, milyen is Marianne a regény elején! 😊

Marianne képességeire nézve sok tekintetben felvehette a versenyt Elinorral. Érzékeny, okos leány volt; egyképp buzgó bánatában, örömében; nem ismerte az önmérsékletet. Nagylelkű volt, szeretetre méltó és érdeklődő; minden, csak megfontolt nem.

Az utolsó mondat végében látom a kettőnk közti ellentétet, mivel Marianne és én egymás tükörképei vagyunk, hiszen ő ENFP (Ne-Fi-Te-Si), én pedig INFJ (Ni-Fe-Ti-Se) vagyok.

A regény elején Marianne és az édesanyja, Mrs. Dashwood (eleinte azt gondoltam, ő is 4, azonban később rájöttem, hogy 2) nyilvánosan szenvednek Mr. Dashwood halála és Norland elhagyása miatt, ráadásul egymást is motiválják erre, amit a sokkal higgadtabb Elinor nem ért. Ez alapján, ill. miután Willougby elutazik Allenhamből és Londonban véglegesen szakít Marianne-nel, hősnőnk sokak szerint a szociális (so) altípus viselkedésmintáját mutatja, ugyanis a tankönyv szerint az sx ilyenkor el akarja nyomni a fájdalmát, nem akarja azt érezni és gyűlölködni kezd. Magyarán Marianne-nek minden mondatában gyűlölnie kellene Fannyt és Willoughbyt egyaránt. Csakhogy más a tankönyv és más a valóság, ahogy említettem. Isabel Salama (aki maga is sx4) elmondta, hogy az sx4 nagyon extrém érzésekre képes és ezek bármik lehetnek. Marianne pedig éppen ennek ékes bizonyítéka mindkét esetben. Neki is - többek között - ezt kell megtanulnia kontrollálnia.

Így ki is pipálhatjuk, hogy mélyen érez és minden érzést elfogad.

Nagyon kötődik a családjához, ill. Norlandhez, majd Willoughbyhoz, így a szoros (mély) kapcsolatokat is felfedeztük.

Minden 4-nek sajátos életszemlélete van, ahogy a világot látja, és ezt mondja Elinor is Edwardnak a húgáról:

igen regényes az életszemlélete.

Később Marianne is kifejti, milyen számára az ideális élet, mennyi pénz szükséges ehhez és mire költené. Ez pedig egyértelműen az sx elképzelése, mivel ez az az ösztön, amely arra koncentrál, hogy olyan dolgokkal vegyük körül magunkat, amik kedvesek a számunkra, amik örömöt okoznak (ahogy Marie Kondo mondaná), és ez igaz a minket körülvevő emberekre is. Ezt Edward is jól látja, amikor elmondja, mire költenének a Dashwood nővérek, ha hirtelen meggazdagodnának:

- Micsoda pompás rendelések mennének ebből a családból Londonba - mondta Edward -, ha ilyesmi történnék! Mily boldog nap virradna a könyvárusokra, kottakereskedőkre, metszetárusokra! (...) - ami pedig Marianne-t illeti, hisz ismerem nagy lelkét, alig lenne Londonban elég zenemű, hogy kielégítené. S a könyvek! Thomson, Cowper, Scott - mind újra meg újra megvenné, minden egyes példányt, hogy érdemtelen kézbe ne kerüljön; s megvásárolna minden könyvet, amelyből megtanulhatja, hogy csodáljon egy vén, göcsörtös fát. Így van-e, Marianne? Bocsásson meg, ha csípős vagyok. Csupán azt akartam bizonyítani, hogy nem feledtem egykori vitáinkat.
- Imádom, ha a múltat felidézik, Edward - ha mélabús, ha vidám, imádom felidézni és sosem bánthat meg azzal, ha a régi szép időkről beszél. Nagyon jól eltalálta, mire költeném a pénzemet - egy részét mindenesetre -; a készpénzem minden bizonnyal kotta- és könyvgyűjteményem gyarapítását szolgálná.

Edward nagyon jól megfigyelte, hogy Marianne mennyire képes meglátni a mások által csúnyának tartott dolgokban (azokban is, amik fölött mások átsiklanak) is a szépséget. Marianne nem is érti, amikor séta közben Edward nincs úgy elragadtatva a látványtól, mint ő. Ezt mondja neki Elinor is, amikor a száraz levelek iránti szenvedélyére céloz. Ezt az idézetet megtalálod a tavalyi októberindító bejegyzésemben.

A 4-ekre valóban jellemző a nosztalgia, és itt megint ellentmondok az általánosításnak. Az Si-használók (ahogy Marianne is és pl. az INFP-k, akiket a tipikus 4-nek tartanak) jobban ragaszkodnak a múlthoz és a dolgaikhoz, mint az Se-használók, ahogyan én is.

Az enneagramban minden típusnak megvan a saját bűne, és a 4-eké az irigység, amelyet azonban sokan rosszul értelmeznek. Az irigység ugyanis azt jelenti, hogy valakinek van valakije vagy valamije, amit/akit én is szeretnék és most azonnal. A mi bűnünk valójában vágyakozás és sóvárgás, mert úgy érezzük, csak akkor lennénk boldogok, ha mi is a magunkénak tudhatnánk valakit vagy valamit, de nekünk ezt nem lehet és folytatódik tovább a sóvárgás. Ezt most leegyszerűsítettem, a Redditen angolul olvashatsz róla bővebben. Ez egy hamis elképzelés, amitől szépen megtanulunk megválni.

- Ó, mama, milyen szellemtelen, mily jámbor volt Edward felolvasása tegnap! (...) Én alig bírtam a székemen maradni. Hallani ama gyönyörű sorokat... Ó! Hányszor nem kergettek szinte az őrületbe!... olyan rendíthetetlen nyugalommal, oly iszonyú közönnyel!

Már az enneagram előtt teljesen megértettem Marianne-t, miért zavarta Edward egyhangú, érzelmektől mentes felolvasása. 😁 Eszembe jutott, amikor spanyolul tanultam és a reggeli készülődés közben néztem a Szólalj meg bátran spanyolul!-t, melyben néhány percben tanulhattam valami újat. A spanyol köztudottan egy nagyon dallamos nyelv, és reggelente a tévé előtt vitáztam Berényi Attilával, aki elmondta a spanyol kifejezéseket vagy mondatokat, de nem úgy, ahogy kellett volna. Nem érezte. És én is ugyanúgy érzek egy verset, ahogy Marianne, erre tizenéveskoromban többen is felfigyeltek.

Ha pedig van valaki, aki nem bírja elviselni, hogy valaki megjátssza magát, hízeleg és mellette még buta is, az bizony Marianne, akit nem érdekelnek ilyen esetben az udvariasság szabályai (Fi!), nem hajlandó barátkozni a Steele kisasszonyokkal:

Marianne sosem állhatta az orcátlanságot, a közönségességes, alantas viselkedést, még azt sem, ha valakinek az ízlése eltért az övétől, s ebben a lelkiállapotában kiváltképp hajthatatlan volt, hogy megkedvelje a Steele kisasszonyokat, vagy bátorítsa baráti közeledésüket; irántuk való magatartása változatlan ridegségének - amelyről lepattant a Steele kisasszonyok minden barátkozási kísérlete - tulajdonította főként Elinor, hogy őt részesítik előnyben, (...)

Egy újabb tipikus 4 tulajdonság:

Én gyűlölök mindennemű közhelyet, s néha csak azért őrzöm meg magamban az érzéseimet, mert leírásukra nem találnék más szavakat, csupán olyat, amelyből kicsépeltek már minden tartalmat és jelentést.

~~Na, tessék itt a gyűlölködés. 😈~~ Isabel Alama azt mondta, egy sx4-nek ne azt mondd, hogy normális, hanem hogy egyszerű. Anne Shirley sem szereti a prózai dolgokat.

Tipikus sx4 sztereotípia, amit Sir John is rá akar aggatni Marianne-re. Mindenki, akinek a szexuális ösztöne a domináns, elsődlegesen valóban arra törekszik, hogy találjon egy hozzáillő társat, azonban ez az ösztönnek csupán egyik része, és nem jelenti azt, hogy egy sx domináns személy bárhová megy, azonnal fel akar szedni valakit magának.

A 7 Sir John (és szintén 7 anyósa, Mrs. Jennings) előszeretettel szórakozik és gúnyolódik azon, hogy Marianne megtetszett Brandon ezredesnek és Willoughbynak is, és Marianne egyértelműen utóbbihoz húz.

- Igen, igen, Willoughbyt érdemes lenne elejteni, én mondom, Miss Dashwood; csinos birtoka van Somersetshire-ben, s ha én a kegyed helyében volnék, nem engedném át a húgomnak, akárhogy bukfencezik is le a domboldalon. Nem szép dolog, hogy Marianne kisasszony minden férfit magának akar megkaparintani. Brandon még féltékeny lesz, ha Marianne kisasszony nem vigyáz.
Mrs. Dashwood nyájas mosollyal megjegyezte: - Nem hinném, hogy Mr. Willoughbynak el kellene szenvednie bármelyik leányom bármiféle kísérletét, hogy - mint ahogy mondta - "elejtsék". Nem efféle foglalatosságra nevelődtek. Felőlük biztonságban van a férfinép, ha mégoly vagyonos is.
(...)
- Ej, ej, látom én már, mi lesz itt - mondta Sir John. - Látom már, bizony. Most aztán kivetette a hálóját, és szegény jó Brandon máris feledésbe merült.
- Ezt a kifejezést kiváltképp nem állhatom, Sir John -mondta hevesen Marianne. - Minden szellemeskedő közhelytől iszonyodom; s ezek közül is a leggyűlöletesebb, hogy "kiveti a hálóját", meg "szíveket tipor". Célzatuk durva és alantas; s ha valaha még elmés mondásnak számítottak is, eredetiségüket réges-rég kikezdte az idő.

Amikor fény derül Edward Ferrars és Lucy Steele titkos jegyességére, Marianne először nem is érti, hogy tudta elviselni a nővére ezt a titkot, mivel Lucy elmondta neki. Aztán Marianne mindent megért, hiszen ennek tudatában vigasztalta őt, miután Willougbhy elutazott:

- Ó, Elinor! - kiáltott fel. - Mindörökre megutáltattad velem önmagamat! Mily kegyetlen voltam veled! Veled, ki egyetlen vigaszom voltál, ki velem viselted minden boldogtalanságomat, ki láthatólag csak miattam szenvedtél! Hát ilyen a hálám? Csak így viszonozhatom, amit értem tettél? Érdemed hangos szóval vádol engem, ezért próbáltam semmibe venni!

Marianne-t valószínűleg sokan extrovertáltnak tartják inkább, azonban meglehetősen sok időt tölt egyedül, hogy a dolgain gondolkodjon.

Pl. amikor Elinor helyteleníti, hogy Willoughbyval Allenhambe ment, azon is elgondolkodik, ill. útban London felé a kocsiban Elinornak jut a feladat, hogy Mrs. Jenningset szórakoztassa:

Három napja voltak már úton; s az utazás során Marianne viselkedése igen jó példája volt mindannak, amit jövendő barátságos és társas viselkedése terén Mrs. Jennings csak remélhetett. Hallgatagon ült jóformán egész úton, tűnődésbe burkolózva, a maga jószántából alig-alig szólt, kivéve, ha valamely szemük elé táruló festői látvány csalt örömteli s a nővéréhez intézett kiáltást az ajkára.

A betegsége alatt pedig bőven van lehetősége minderre, és arra, hogy felismerje, mi mindenben hibázott:

Betegségem elgondolkodtatott. Volt időm és nyugalmam a komoly megfontolásra. Beszédhez még korántsem volt erőm, gondolkodáshoz már igen. Végig jártattam elmémet a múlton; láttam, hogy viselkedésem ismeretségünk kezdetétől, az elmúlt ősztől fogva nem volt más, mint oktalanság önmagam, s a gyengédség hiánya mások iránt. Láttam, hogy szenvedésem önnön érzéseimben gyökerezett; s mert nem volt erőm elviselni a szenvedést, ez kis híján a sírba taszított. Betegségemet, jól tudom, magamnak köszönhettem csupán, hisz magam is tudtam, mily bűnösmód elhanyagoltam egészségemet.

Itt a bizonyíték az utolsó mondatban, hogy Marianne vak ösztöne a létfenntartó (sp). Jordi Pons azt mondta, hogy az 5 mellett a 4 az a típus, aki a legkönnyebben beismeri, ha hibázott. Erre Marianne is képes a regényben, és ha valaki egy picit is figyelmesen olvassa, őt is erre buzdítja:

Marianne Dashwood sajátos sorsra született. Meg kellett érnie, hogy felfedezze: hamis nézeteket vallott; s hogy életmódjával ellene mondjon életelveinek.

Talán a bejegyzésem is segített egy kicsit jobban megérteni mind Marianne-t, mind a 4-eket, és esetleg néhány eddigi hamis nézetet is lerombolni. Hiszen minden drámakirálynősége ellenére Marianne-t nagyon sokan szeretik.

Arra szeretnélek kérni, ha van a környezetedben 4, esetleg más szuperérzékeny, ill. mások esetében is, ha eddig nem így tettél, tanuld meg Elinortól, hogyan kell helyesen bánni Marianne-nel. Bár Elinor nem szuperérzékeny, mégsem kérdőjelezi meg egyszer sem a húga érzéseit, nem próbálja felvidítani és olyasmit sem mond neki, mint pl. Ne sírj, majd jön más Willoughby helyett, ill. hasonlókat. Nagyon helyesen teszi, amikor senkit sem enged be hozzá, hagyja, hogy kisírja magát, hogy megélje a bánatát, és ha vele van is, akkor is sokszor csendben van. Mi mindent lehet tanulni egy Jane Austen-regényből, ugye?

Sokan azt gondolják, azért Értelem és érzelem a regény címe, mivel Elinor képviseli az értelmet, míg Marianne az érzelmet, holott mindkét lányban megvan mindkettő és végig ez a kettő harcol bennük. Elinor eltitkolja az érzelmeit, Marianne pedig az érzelmeit követi és nem hallgat sokszor az eszére.

Az idézetek Borbás Mária fordításai a Palatinus 2006-os kiadásából. A képeket pedig azért az 1995-ös filmből választottam, mert Kate Winslet is 4.

Képek: Classic Ramblings, Pinterest, TMDB, FanCaps

Charles Frazier neve első regénye, a Hideghegy, vagy még inkább a belőle készült film kapcsán lehet ismerős. Bevallom, nem olvastam azt a regényét, és annak idején sem szereztem be a másoktól hallott pozitív vélemények ellenére sem, sőt a filmet is csak idén néztem meg, amely nagyon tetszett.

A tizenhárom holdra egy reggeli bevásárlás alkalmával bukkantam, amikor az abc-ben nem mehettem el anélkül a könyvesállvány mellett, hogy meg ne nézzem a kínálatot. Ekkor fedeztem fel a regényt, és mivel az indiános könyvek és filmek is kimaradtak annak idején, kíváncsi lettem rá. Éreztem, hogy jó lesz ez.

A kihívásomhoz pedig szándékosan olyan könyveket választok, amik kevésbé népszerűek és ismertek, ill. a saját komfortzónám is tágítom és - a blog mottójához híven - a szellemi tartalékaim is gyarapíthatom.

A tizenhárom hold Will Cooper visszaemlékezése élete kilenc évtizedének távlatából. Az idős narrátor érzi, hogy már közel a pillanat, amikor az Éj Földjére távozik, ám addig is feleleveníti élete legfontosabb történéseit. Will immáron modern körülmények közt él (van telefonja és Edison-féle zenegépe is) - egyedül a házában, melynek verandájáról jól látja azokat a területeket, melyek egykor az övé és Medvéé voltak.

A történet lényege az, hogy ha minden elveszett is és el is tűnt örökre, a vágyakozás akkor is megmarad. Egyike az öregkor néhány örömteli leckéjének, hogy az időnél csak a vágy erősebb.
Segítene talán egy ital, lefekvés előtt. Minden ember életében akad olyan pont, amikor szüksége van valamilyen gyógyszerre, hogy tovább tudjon menni. Csak egy kis aprócska fájdalomcsillapítóra, hogy az előre vezető utat elsimítsa. De az orvosom eltilt az italtól, úgyhogy az otthonom most olyan szigorú és puritán, mintha bigott baptisták vezetnék. Gondűzőnek jobbára csak az emlékezet marad.

Will először az édesapját veszíttette el, majd az édesanyját, így a nagybátyjához és nagynénjéhez került, akiknek már volt két gyerekük, ezért nem tudtak gondoskodni a fiúról, akit tizenkét évesen egyszerűen eladtak, hogy egy Cseroki Területen álló kereskedőállomást vezessen. A fiú lovával és kevéske holmijával indult el, hogy többnapi utazás és néhány váratlan esemény után elfoglalja munkahelyét.

Az út folyamán ismeri meg az indián Featherstone-t, aki akkoriban lótolvajlásból élt, és a férfi kunyhójában későbbi szerelmét, az akkor még szintén gyerek Claire-t.

Miután Will megérkezik a kereskedőállomásra, hamar beletanul a munkába és a cseroki nyelvet is elsajátítja. Itt ismerkedik meg a cserokik törzsfőnökével, Medvével, aki később fiává fogadja. Így végre a fiú is érzi: tartozik valahová .

Will számára fontos az olvasás és a tanulás, ezért néhány év múlva elhatározza, hogy ügyvéd lesz, hogy a környékbelieknek segíthessen ügyes-bajos jogi dolgaikban. Ekkoriban elég volt, ha valaki alaposan tanulmányozta a törvénykönyveket, mivel ügyfelekből nem volt hiány és a tárgyalóteremben könnyedén gyakorlatot szerzett a fiú.

Will számára a két legnagyobb hatású férfi Featherstone és Medve. Bár mindketten indiánnak születtek (Featherstone az anyja révén indián, az apja skót kereskedő volt), a hagyományos értelemben vett indián közülük csak Medve, akivel Will számos telet tölt együtt egy hótól elzárt kunyhóban. Medve követi a törzsi hagyományokat, tanítja a fiút. Featherstone azonban másként viselkedik: ő később felhagy a lólopással, házat építtet magának, könyveket olvas, rabszolgákat tart és így válik a környék vezetőjévé. Claire pedig Featherstone házában él, ahol Will fiatal évei során sokszor megfordul.

Cserokik az 1800-as években

Az Egyesült Államok kormánya és Andrew Jackson elnök nem nézi jó szemmel a cserokikat, ezért anyagi támogatás mellett felszólítja őket, hogy költözzenek az állam által kijelölt területre. Ebbe azonban sokan nem egyeznek bele, mely számos esemény kiváltója lesz.

Will ügyvédként és immár indiánként is új népe mellé áll, szenátor lesz és igyekszik borsot törni a velük ellenszegülők orra alá.

Hosszú élete során számos kalandot, örömöt és bánatot él át, miközben a szerencse is hol melléje szegődik, hol elhagyja.

A fülszöveg sodró lendületűként jellemzi a regényt, amely engem kifejezetten lelassított. Mivel közbe iktattam a Tragédia három felvonásbant, így napra pontosan egy hónapig tartott a szünettel együtt elolvasni. Mégsem bánom, mert jó volt lelassulni. Frazier alaposan tanulmányozta az indián kultúrát, melynek szokásaival is megismerkedünk. A címadó tizenhárom hold az indiánok időfelosztására utal: számukra az év tizenhárom holdból áll, melyek különböző neveket viselnek, ahogyan a magyar hagyományban is a tizenkét hónapnak is megvan a maga külön neve.

Ahogy említettem, számomra ismeretlen volt az indián kultúra, ezért nagyon örülök, hogy a regény lapjain megismerhettem a cserokik életét és szokásait. Nagyon elgondolkodtató és szimpatikus volt számomra, hogy amikor menniük kellett, sokan nem ellenkeztek. Fogták, ami mozdítható, amit magukkal tudtak vinni gyalog vagy lovon, miközben maguk mögött hagyták a régi életüket, otthonukat, állataikat, amiket az amerikaiak egyszerűen elloptak, ill. felgyújtottak, ám ők ekkor sem néztek hátra.

Ugyanez történt a tizenkét éves Will-lel is, amikor az útja elején elhagyatottan és eltévedve érezte magát az erdőben: tudta, hogy két választása van: visszamenni a nagybátyja tanyájára, ahonnan újra elküldenék vagy tovább menni.

Frazier szereplői hús-vér emberek, mindegyiküknek megvannak a maguk pozitív és negatív tulajdonságaik egyaránt. A legjobban mégis Medvét és Willt szerettem meg. Ők ketten sok mindenben hasonlítanak: esendőek, sebezhetőek, megvannak a saját nézeteik, melyekhez ragaszkodnak, ahogyan a népükhöz is.

– Az vagy, akinek te hiszed magad – mondtam erre.

Will maga is elmondja, hogy ennyi év távlatából már nem biztos, hogy úgy emlékszik vissza mindenre, ahogy történt, és bizonyos eseményeket mások is másféleképpen mondanak el, mint ahogy valójában történtek. Az igazságot már nem tudjuk meg, azonban talán hihetünk Willnek. Ő így látta, így emlékszik vissza.

Will Cooper hosszú élete során sok mindent átélt: szerelmet, vágyakozást, haragot, sikert, részt vett az amerikai polgárháborúban, egy azonban mindig biztos maradt: mindig a saját módján élte az életét, akkor is, ha ez másoknak nem tetszett. Lehet őt szeretni és nem szeretni, mégis az élete története emlékezteti az Olvasót arra, hogy mindig mindent újra lehet kezdeni és a dolgok folyamatosan változnak. Közben pedig megismerjük a cserokikat és a 19. századi amerikai történelem olyan eseményeit is, amik eddig talán kimaradtak.

Charles Frazier nagyon szépen ír, ráadásul Medve nem egy gondolatának köszönhetően is, számos oldaljelölővel dekoráltam ki a regényt, és bízom benne, hogy valamelyik kiadó előbb-utóbb újra felfedezi őt, mert van még néhány lefordításra váró regénye, és a Hideghegyre is kíváncsi lettem.

Nem tudom eldönteni, betegség-e, vagy valamely bűn ez a dolgok leírására sarkalló vágy: hogy egyetlen merev formába fagyasszam a rohanó világot. Medve úgy hitte, az írás eltompítja a szellemet, megdermeszti a szent leheletet. Vagy elfojtja. A szavak, ha foglyul ejtjük őket és bebörtönözzük a papíron, védfalat nyújtanak a világ ellen, és jobb, ha ezt a védfalat nem húzzuk fel. A világ minden eseménye folyékony, változó: ha elmúltak, már csak olyanok, amilyenekké az emlékezet teszi őket, idővel pedig alakot is váltanak. Ahogy leírsz valamit, egy helybe kényszeríted, éppoly szilárdan, mint a húsról lenyúzott és a pajta oldalára szegezett csörgőkígyóbőrt. Épp olyan mozdulatlan lesz, és pontosan annyira meg is hazudtolja az igazit. Lapos, csendes, ártalmatlan. Medve felismerte, hogy az írás emlékként rögzít egy elillanó, változékony gondolatmenetet, mintha az lenne a végső változat.
Engem azonban mindig megfogtak a szavak.

Charles Frazier: A tizenhárom hold

Eredeti cím: Thirteen Moons

Fordította: Nagy Gergely

450 oldal

Magvető Kiadó, 2008

3490 Ft (annak idején 499 Ft-ért sikerült beszereznem)

Kép: The History Junkie