Charles Frazier neve első regénye, a
Hideghegy, vagy még inkább a belőle készült film kapcsán lehet ismerős. Bevallom, nem olvastam azt a regényét, és annak idején sem szereztem be a másoktól hallott pozitív vélemények ellenére sem, sőt a filmet is csak idén néztem meg, amely nagyon tetszett.
A tizenhárom holdra egy reggeli bevásárlás alkalmával bukkantam, amikor az abc-ben nem mehettem el anélkül a könyvesállvány mellett, hogy meg ne nézzem a kínálatot. Ekkor fedeztem fel a regényt, és mivel az indiános könyvek és filmek is kimaradtak annak idején, kíváncsi lettem rá. Éreztem, hogy jó lesz ez.
A kihívásomhoz pedig szándékosan olyan könyveket választok, amik kevésbé népszerűek és ismertek, ill. a saját komfortzónám is tágítom és - a blog mottójához híven - a szellemi tartalékaim is gyarapíthatom.
A tizenhárom hold Will Cooper visszaemlékezése élete kilenc évtizedének távlatából. Az idős narrátor érzi, hogy már közel a pillanat, amikor az Éj Földjére távozik, ám addig is feleleveníti élete legfontosabb történéseit. Will immáron modern körülmények közt él (van telefonja és Edison-féle zenegépe is) - egyedül a házában, melynek verandájáról jól látja azokat a területeket, melyek egykor az övé és Medvéé voltak.
A történet lényege az, hogy ha minden elveszett is és el is tűnt örökre, a vágyakozás akkor is megmarad. Egyike az öregkor néhány örömteli leckéjének, hogy az időnél csak a vágy erősebb.
Segítene talán egy ital, lefekvés előtt. Minden ember életében akad olyan pont, amikor szüksége van valamilyen gyógyszerre, hogy tovább tudjon menni. Csak egy kis aprócska fájdalomcsillapítóra, hogy az előre vezető utat elsimítsa. De az orvosom eltilt az italtól, úgyhogy az otthonom most olyan szigorú és puritán, mintha bigott baptisták vezetnék. Gondűzőnek jobbára csak az emlékezet marad.
Will először az édesapját veszíttette el, majd az édesanyját, így a nagybátyjához és nagynénjéhez került, akiknek már volt két gyerekük, ezért nem tudtak gondoskodni a fiúról, akit tizenkét évesen egyszerűen eladtak, hogy egy Cseroki Területen álló kereskedőállomást vezessen. A fiú lovával és kevéske holmijával indult el, hogy többnapi utazás és néhány váratlan esemény után elfoglalja munkahelyét.
Az út folyamán ismeri meg az indián Featherstone-t, aki akkoriban lótolvajlásból élt, és a férfi kunyhójában későbbi szerelmét, az akkor még szintén gyerek Claire-t.
Miután Will megérkezik a kereskedőállomásra, hamar beletanul a munkába és a cseroki nyelvet is elsajátítja. Itt ismerkedik meg a cserokik törzsfőnökével, Medvével, aki később fiává fogadja. Így végre a fiú is érzi: tartozik valahová .
Will számára fontos az olvasás és a tanulás, ezért néhány év múlva elhatározza, hogy ügyvéd lesz, hogy a környékbelieknek segíthessen ügyes-bajos jogi dolgaikban. Ekkoriban elég volt, ha valaki alaposan tanulmányozta a törvénykönyveket, mivel ügyfelekből nem volt hiány és a tárgyalóteremben könnyedén gyakorlatot szerzett a fiú.
Will számára a két legnagyobb hatású férfi Featherstone és Medve. Bár mindketten indiánnak születtek (Featherstone az anyja révén indián, az apja skót kereskedő volt), a hagyományos értelemben vett indián közülük csak Medve, akivel Will számos telet tölt együtt egy hótól elzárt kunyhóban. Medve követi a törzsi hagyományokat, tanítja a fiút. Featherstone azonban másként viselkedik: ő később felhagy a lólopással, házat építtet magának, könyveket olvas, rabszolgákat tart és így válik a környék vezetőjévé. Claire pedig Featherstone házában él, ahol Will fiatal évei során sokszor megfordul.
 |
| Cserokik az 1800-as években |
Az Egyesült Államok kormánya és Andrew Jackson elnök nem nézi jó szemmel a cserokikat, ezért anyagi támogatás mellett felszólítja őket, hogy költözzenek az állam által kijelölt területre. Ebbe azonban sokan nem egyeznek bele, mely számos esemény kiváltója lesz.
Will ügyvédként és immár indiánként is új népe mellé áll, szenátor lesz és igyekszik borsot törni a velük ellenszegülők orra alá.
Hosszú élete során számos kalandot, örömöt és bánatot él át, miközben a szerencse is hol melléje szegődik, hol elhagyja.
A fülszöveg
sodró lendületűként jellemzi a regényt, amely engem kifejezetten lelassított. Mivel közbe iktattam a
Tragédia három felvonásbant, így napra pontosan egy hónapig tartott a szünettel együtt elolvasni. Mégsem bánom, mert jó volt lelassulni. Frazier alaposan tanulmányozta az indián kultúrát, melynek szokásaival is megismerkedünk. A címadó tizenhárom hold az indiánok időfelosztására utal: számukra
az év tizenhárom holdból áll, melyek különböző neveket viselnek, ahogyan a magyar hagyományban is a tizenkét hónapnak is megvan a maga külön neve.
Ahogy említettem, számomra ismeretlen volt az indián kultúra, ezért nagyon örülök, hogy a regény lapjain megismerhettem a cserokik életét és szokásait. Nagyon elgondolkodtató és szimpatikus volt számomra, hogy amikor menniük kellett, sokan nem ellenkeztek. Fogták, ami mozdítható, amit magukkal tudtak vinni gyalog vagy lovon, miközben maguk mögött hagyták a régi életüket, otthonukat, állataikat, amiket az amerikaiak egyszerűen elloptak, ill. felgyújtottak, ám ők ekkor sem néztek hátra.
Ugyanez történt a tizenkét éves Will-lel is, amikor az útja elején elhagyatottan és eltévedve érezte magát az erdőben: tudta, hogy két választása van: visszamenni a nagybátyja tanyájára, ahonnan újra elküldenék vagy tovább menni.
Frazier szereplői hús-vér emberek, mindegyiküknek megvannak a maguk pozitív és negatív tulajdonságaik egyaránt. A legjobban mégis Medvét és Willt szerettem meg. Ők ketten sok mindenben hasonlítanak: esendőek, sebezhetőek, megvannak a saját nézeteik, melyekhez ragaszkodnak, ahogyan a népükhöz is.
– Az vagy, akinek te hiszed magad – mondtam erre.
Will maga is elmondja, hogy ennyi év távlatából már nem biztos, hogy úgy emlékszik vissza mindenre, ahogy történt, és bizonyos eseményeket mások is másféleképpen mondanak el, mint ahogy valójában történtek. Az igazságot már nem tudjuk meg, azonban talán hihetünk Willnek. Ő így látta, így emlékszik vissza.
Will Cooper hosszú élete során sok mindent átélt: szerelmet, vágyakozást, haragot, sikert, részt vett az amerikai polgárháborúban, egy azonban mindig biztos maradt: mindig a saját módján élte az életét, akkor is, ha ez másoknak nem tetszett. Lehet őt szeretni és nem szeretni, mégis az élete története emlékezteti az Olvasót arra, hogy mindig mindent újra lehet kezdeni és a dolgok folyamatosan változnak. Közben pedig megismerjük a cserokikat és a 19. századi amerikai történelem olyan eseményeit is, amik eddig talán kimaradtak.
Charles Frazier nagyon szépen ír, ráadásul Medve nem egy gondolatának köszönhetően is, számos oldaljelölővel dekoráltam ki a regényt, és bízom benne, hogy valamelyik kiadó előbb-utóbb újra felfedezi őt, mert van még néhány lefordításra váró regénye, és a Hideghegyre is kíváncsi lettem.
Nem tudom eldönteni, betegség-e, vagy valamely bűn ez a dolgok leírására sarkalló vágy: hogy egyetlen merev formába fagyasszam a rohanó világot. Medve úgy hitte, az írás eltompítja a szellemet, megdermeszti a szent leheletet. Vagy elfojtja. A szavak, ha foglyul ejtjük őket és bebörtönözzük a papíron, védfalat nyújtanak a világ ellen, és jobb, ha ezt a védfalat nem húzzuk fel. A világ minden eseménye folyékony, változó: ha elmúltak, már csak olyanok, amilyenekké az emlékezet teszi őket, idővel pedig alakot is váltanak. Ahogy leírsz valamit, egy helybe kényszeríted, éppoly szilárdan, mint a húsról lenyúzott és a pajta oldalára szegezett csörgőkígyóbőrt. Épp olyan mozdulatlan lesz, és pontosan annyira meg is hazudtolja az igazit. Lapos, csendes, ártalmatlan. Medve felismerte, hogy az írás emlékként rögzít egy elillanó, változékony gondolatmenetet, mintha az lenne a végső változat.
Engem azonban mindig megfogtak a szavak.
Charles Frazier: A tizenhárom hold
Eredeti cím: Thirteen Moons
Fordította: Nagy Gergely
450 oldal
Magvető Kiadó, 2008
3490 Ft (annak idején 499 Ft-ért sikerült beszereznem)
.jpg)
Bejegyzések
