Archive for március 2024

Idén a Színházi világnapot nem egy drámával, hanem George Sand talán legismertebb regényével, a Consuelóval ünneplem a blogban, melyben a színháznak is fontos szerep jut.

A regényt tavaly januárban kezdtem olvasni, mert ezzel akartam teljesíteni az akkori kihívásom első körét (egy télen beszerzett könyvet kellett elolvasnom az év első két hónapjában).

Egyáltalán nem zavart, hogy a két kötet közel 1200 oldal terjedelmű, mivel elsősorban azért választottam, mert a tördelése (nagyobb betűméret, átláthatóság) miatt akár este tíz után is könnyen olvasható és kíváncsi voltam Consuelóra.

Már az elején tetszett a regény, azonban Almási Kitti irigységről szóló könyve miatt félretettem már az első részt, majd később más könyvek miatt is. Nyáron folytattam, de megint csak félretettem, és februárban határoztam el, hogy most már tényleg befejezem. A halogatás oka nem a regény volt, és ma már nem is bánom, hogy így alakult, mert ezek nélkül a szünetek nélkül nem fedeztem volna fel néhány nagyon fontos dolgot a szereplőkkel kapcsolatban.

A 18. században játszódó regény címszereplőjét, Consuelót tizennégy évesen ismerjük meg, amint a velencei leánykórusban énekel. A spanyol lány, az ekkor már ismert zeneszerző, Nicola Porpora gyámleánya, - aki egyben a kórusban is tanítja -, ereiben cigány vér is csörgedezik (innen az olasz beceneve: zingarella = cigánylány), az apját nem ismerte, ám az anyja maga is énekesnő volt, és Consuelo is gyönyörűen énekel, ami irigységet vált ki jóval szebb, ám kevésbé tehetséges társnőiből.

Consuelo vőlegénye, az ekkor tizenkilenc éves Anzoleto, aki maga is szépen énekel, ám tudását a lánynak köszönheti. A fiú szeretné, ha szerződtetnék (őt, azaz Anzoletót) a San Samuele Színházhoz, hogy sikere és az anyagi helyzete is biztosított legyen.

Négy évvel később Anzoleto sikeresen mutatkozik be a színház tulajdonosa, Zustiniani gróf estélyén, ahol az ekkor már befutottnak számító, Corilla is fellép. Corilla Consuelóval énekelt a kórusban. A gróf azonban csak Consuelót akarja szerződtetni, hogy elcsábítsa a lányt. Consuelo azonban hajthatatlan, csak akkor szerződik, ha Anzoleto is a társulat tagja lesz.

Consuelo dolgos volt és kitartó, úgy élt a zenében, mint madár a levegőben vagy hal a vízben, szeretett megküzdeni a nehézségekkel, s legfeljebb gyermeki módon gondolt győzelmei jelentőségére, mégis valami végzet hajtotta, hogy minden akadályon áttörve, a művészet titkaiba hatoljon, ahogy a növények csíráját is titokzatos ösztön löki a föld ellenállásán át a fény felé, egyszóval olyan ritka szerencsés természete volt, amelynek a munka csak öröm, igaz pihenés, természetes és szükséges állapot, és akinek a tétlenség pedig, ha egyáltalán tétlen tudna lenni, csupán fáradtság, kóros senyvedés, lassú elhalás volna. De nem ismeri a tétlenséget; látszólagos semmittevése is munka; álmodozása sem csapongó, hanem inkább elmélkedés. Ha cselekedni látjuk, azt hisszük, hogy alkot, pedig csak azt, amit már megalkotott, juttatja kifejezésre.

Consuelo ekkoriban még nagyon naiv, ám Anzoleto és Porpora odafigyel rá. Sajnos, Anzoleto nem az, akinek mutatja magát, így a lány nagyot csalódik benne, és Porporának köszönhetően, Csehországba menekül, ahol a a zeneszerző régi ismerősei, a Rudolstadt család kegyeibe ajánlja a lányt. Consuelo Porporina néven mutatkozik be, és Amélie bárókisasszony zenetanára lesz.

Csakhogy a Rudolstadt család sem nevezhető éppen mindennapinak. A családi kastély az idősebb férfitestvér, az özvegy Christian gróf tulajdona, aki fiával, Albert gróffal és nővérével, a púpos, kanonissza Wenceslavával és egy káplánnal él itt. Öccse, Friedrich báró és leánya, Amélie jelenleg csak vendégek.

Albert gróf harminc éves, jóképű, vagyonos, és ideje lenne, hogy megházasodjon a korabeli elvárásokhoz híven. Menyasszony-jelöltből sincsenek híján, azonban amint az ifjú hölgyek megismerik a grófot, megriadnak tőle. A család szerint Amélie-nek kellene feleségül mennie az unokatestvéréhez, azonban ő is belátja, nem lenne jó választás egyikük számára sem. A fiatal bárókisasszony meséli el Porporinának a család történetét.

" - Igaz - mondta néném -, az ilyen komoly kérő, mint Albert, fiatal koromban engem is inkább elriasztott, mintsem vonzott volna, s még a púpomat sem adtam volna az udvarlásáért."

Ha csak az lenne a probléma, hogy Albert túl komoly! Azonban a fiatal gróf látnoki képességekkel bír, Consuelo érkezését is megjósolja, szereti a zenét, nem érdekli a vagyon, idejét gyerekkora óta a szegényekkel és egy környékbeli bolonddal, Zdenkóval tölti, huszita nézeteket vall, és hisz a reinkarnációban.

A környéken őrültnek tartják, és a családja sem érti. Ráadásul van, hogy napokig nem szólal meg, ill. napokra eltűnik, és ilyenkor senki sem tudja, hol van.

Consuelo érkezése azonban mindent megváltoztat. Azonban a lánynak innen is menekülnie kell, és hosszú út és kalandok sora vár még rá Mária Terézia birodalmában.

A két legszórakoztatóbb szereplő a kastélyban töltött idő alatt Amélie és a kanonissza volt számomra. Amélie-ben egyértelműen felfedeztem a női féltékenységet, amikor észreveszi, hogy unokatestvére vonzódik az egyáltalán nem szép Porporinához, a kanonissza pedig sajátos nézeteket vall azzal kapcsolatban, milyen öltözékben illendő megjelennie egy nőnek egy férfi előtt:

Egyik éjjel Consuelo kopogtat be hozzá, mivel Albert megint eltűnt, és Zdenkót látta a folyosón, aki talán tud valamit, ezért a kanonissza segítségét kéri a kereséshez:

- Egy pillanat, egy pillanat - szólt a kanonissza, aki lefekvés előtt két szoknyáját levetette, s most illetlennek tartotta ruházatát, mivel csak három volt rajta -, így mégsem jelenhetek meg egy férfi előtt, kedvesem.

Az első fejezetekben megismert naiv, ám tehetséges Consuelo a regény során egyre szerethetőbbé vált számomra. Ma azt mondanánk rá: egy igazi self-made woman, hiszen önmagának köszönheti mindazt, amit elért. Consuelo - jó értelemben - igazi művészlélek, aki odafigyel másokra, megvan a saját értékrendje, amely sziklaszilárd, kitartó, jószívű, érzékeny és kedves.

Isten különleges életet szánt neked, nem keresem és nem látom körülményeit, de ismerem célját és végét. Nagy lelked rabja és áldozata vagy, és sosem lesz más jutalmad ebben az életben, csak erőd tudata és jóságod érzése. Szerencsétlen vagy a világ szemében, mégis és mindennek ellenére te leszel a legnyugodtabb és legboldogabb emberi lény, mert a legjobb és legigazságosabb vagy.

A Wikipedia szerint George Sand Consuelót Pauline Viardot énekesnőről mintázta, aki a regény megjelenésekor (1842-ben) huszonegy éves volt és már ünnepelt művész.

Carl Timoleon von Neff: Pauline Viardot (1842)

Mivel nem szeretnék spoilerezni, így csak annyit árulok el, van még egy számomra nagyon szimpatikus szereplő, akivel a második kötetben ismerkedhetünk meg, miután Consuelo elhagyja a Rudolstadtokat.

Consuelo mellett a regény legizgalmasabb szereplője számomra egyértelműen Albert gróf lett, és azt is megértettem, miért volt jó, hogy ekkora szünetekkel olvastam csak el. A Ki kicsoda az irodalmi művekben (Szalay Könyvek, 1998) szerint Albert gróf a romantikus regényirodalom legsokrétűbb szereplője. A fiatal gróf, akinek megvan a saját elképzelése a dolgokról, a gondolkodó és művész, aki közben nagyon is odafigyel másokra - ezért is tűnik el, hogy a nehéz pillanataiban ne legyen a családja terhére, ne lássák olyankor.

Tavaly fel is jegyeztem a neve mellé: HSP (szuperérzékeny)? Nagyon gyanús volt a számomra, majd jóval később bevillant, hogy Albert teljesen Ni-ul beszél, ő is INFJ, ezért nem értik meg! Ezért is olyan sokrétű, azaz komplex a személyisége. (Az olvasás közti szünetek jórészét azzal töltöttem, hogy jobban megismerjem a saját személyiségtípusom, így Albertét is.)

Most már minden világos, ugye? 😉

Ezt a Redditen talált listát elnézve, majdnem mindegyiket kipipálhatjuk (so intense, so weird, so quiet, misunderstood, a so attractive-et is ide vehetjük) a gróffal kapcsolatban.

Emellé jönnek a tipikus ennegramm négyes tulajdonságai is, amik a sztereotípiákat erősítik (a megmentőre vár (bár neki megjósolták, hogy harminc éves lesz, amikor megérkezik hozzá, és Consuelo neve vigasztalást jelent spanyolul), folyton melankolikus és szenved), azonban George Sand itt tökéletesen leírja az INFJ-k Ni-Fe együttműködését még Jung és Katharine Briggs és Isabelle Myers előtt:

A nemes Albert nem gondolt önmagára; szívében nem támadt gyanú, sem féltékenység. Consuelót fenyegeti veszély; mert ez a férfi, akinek tétova pillantása és érzékeny tekintete nem viselte el a napfényt, aki nem látta a formákat és színeket, világos szemmel olvasott a lelkek mélyén, és jövőbe látásának rejtelmes hatalmával a gonosz és agyafúrt emberek legtitkosabb gondolatait is kitalálta. Természetes módon nem tudom megmagyarázni ezt a különös adományát, amely nem mindig nyilvánult meg. Egyes képességei (amelyeket a tudomány még nem vizsgált meg elég alaposan, és nem határozott meg) érthetetlenek voltak hozzátartozói számára, és érthetetlenek annak is, aki most elmondja őket, és e dolgok megítélésében száz év elmúltával sem tudósabb, mint századának nagy szellemei. Albert meglátta vetélytársa önző és hiú lelkét, de nem azt mondta magában: "Ez az én ellenségem"; hanem azt mondta: "Ez az ember Consuelo ellensége".

Milyen érdekes, hogy Albert utolsó mondata ellentmond az enneagramm típusának (legalábbis Richard Rohr és Andreas Ebert szerint), mert aszerint a saját vetélytársának kellett volna az illetőt látnia.

Nagyon kíváncsi vagyok, George Sand kiről mintázta Albertot, mert sajnos nem találtam semmit ezzel kapcsolatban az interneten, viszont itt is tökéletesen leírja az Ni-t, ami eszembe juttatott egy másik mémet. (Albert, ezt hogy csinálod?)

Mit mondott spanyolul? Úgy tudom, kitűnően beszéli ezt a nyelvet, s más nyelveket is, meglepő könnyedséggel tanulta őket utazása közben. Ha megkérdezik tőle, hogyan tud a fejében tartani ilyen sok különböző nyelvet, azt feleli, már születése előtt ismerte őket, egyiket ezerkétszáz évvel ezelőtt beszélte, a másikat, amikor keresztes hadjáraton, meg, sajnos, Isten tudja, hol járt, és most csak fel kell idéznie. őket.

Ha eddig eljutottál a bejegyzés olvasásában, valószínűleg megállapítottad, hogy az utóbbi bekezdésekből nem sokat értesz, de az biztos, hogy ez a nő is olyan kiegyensúlyozott bolond (ahogy az egyik szereplő nevezi Albertot), mint akiről ír. 😁

Erős a gyanúm, hogy Consuelo is közénk tartozik, már az első idézetet olvasva is, és ő máshogy használja az Ni-át, mint Albert. Consuelo a művészete tökéletesítésére törekszik, hiszen ebben nőtt fel, és ez kapcsolódik is a mai naphoz.

A beszélgetés az után hangzik el Zustiniani gróf és Consuelo között, miután hallották Corillát énekelni:

- Ez a siker - mondta - semmi ahhoz képest, amilyen a magáé lesz, s csak arra jó, hogy elképzelhesse, milyen diadal várja, ha majd a közönség előtt is úgy szerepel, ahogy előttünk énekelt. Remélem, nem ijed meg attól, amit lát.
- Cseppet sem, kegyelmes uram - felelte Consuelo mosolyogva. - Nem félek a közönségtől, mert sohasem gondolok rá. Arra gondolok, hogyan tehetném teljessé ezt a szerepet, amelyet Corilla olyan ragyogóan énekel, de amelyben több is van, nem csak az, amit ő lát benne.
- Hogyan? Nem gondol a közönségre?
- Nem: a partitúrára gondolok, a szerző szándékára, a szerep szellemére, a zenekarra, amelyben van jó és rossz, az előbbire támaszkodni kell, az utóbbit túlszárnyalni, bármilyen erőfeszítésbe kerül is. A kórusokat figyelem, nem mindig kielégítők, s határozottabban kéne fogni őket; azokra a részekre ügyelek, amelyeknél szükség lesz minden képességemre, tehát erőt kell gyűjtenem számukra. láthatja, gróf úr, mennyi mindenre kell gondolnom, mielőtt a közönségre gondolhatnék, mert a közönség semmit sem tud minderről, és nem is taníthat meg rá.

A Consuelo kalandokban, fordulatokban, érzelmekben és számos nagyszerű gondolatban gazdag regény, amely hol megnevetett, hol pedig elszomorít, de biztosan nem hagyja unatkozni az olvasót. George Sand nagyszerű korrajzot tár elénk, ahol számos korabeli személlyel is találkozunk a zingarella kalandjai során, ill. a színházi világ intrikáiról és mindennapjairól sem feledkezhetem meg, mindezt pedig rendkívül szórakoztatóan. Akadt némi hiányérzetem, ám a regény folytatásában biztosan választ kapok minden megválaszolatlan kérdésemre, úgyhogy hamarosan azt is elolvasom, mert nagyon kíváncsi vagyok Consuelo további sorsára.

Neked jutott osztályrészül, hogy tudasd a világgal, amit még sosem hallott, hogy olyan érzéseket ébressz benne, amilyeneket még egyetlen ember sem érzett.

George Sand: Consuelo I-II.

Eredeti cím: Consuelo

Fordította: Szávai Nándor

622 + 569 (1191) oldal

Palatinus Kiadó, 2004

Pauline Viardot portréje: Wikipedia

Bevallom, Richard Rohr és Andreas Ebert nem túl rózsás képet festett a Négyes típusról a könyvükben (persze a többiek rossz tulajdonságai is terítékre kerültek), így már olvasás közben is elkezdtem jobban utánajárni magamnak, ill. a korábban, más forrásból szerzett információkkal is kiegészítem a Négyesről alkotott képet.

Éppen ezért az egyik kedvenc idézetemmel indítom ezt a bejegyzést:

Ne csodálkozz, ne méltatlankodj, ne csúfolódj, hanem ismerd meg!
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Ismerkedjünk meg jobban a Négyesekkel! Nézzük, általában az enneagrammban jártasok, milyennek látják őket:

A képet elnézve, nem biztos, hogy sokan örülnének, ha kiderülne, hogy a Négyes típusba tartoznak, vagy bármilyen kapcsolatba kerültek eggyel is közülük. Bár a szerzők néhány dolgot megmagyaráznak a Négyesek viselkedésével kapcsolatban, de mivel egyikük sem az, így szeretném, ha néhány dolog világosabbá válna rólunk mások szemében.

A YouTube-on négy enneagramm coachtól is megnéztem legalább egy-két videót a Négyes típusról, azonban egyikük sem négyes. Ha nem mondják is, hamar rájöttem volna magamtól is.

Nem arról van szó, hogy megsértődtem, mert a negatív tulajdonságaimmal szembesítettek, de számos esetben kicsit (vagy éppen nagyon is) túlzásnak érzem az ott elhangzottakat. Úgy éreztem, mintha minden Négyes olyan lenne, mint a szappanoperákból kihagyhatatlan idegbeteg szereplő (általában nő), aki folyamatosan csak nyavalyog és idegrohamai vannak. Ezek a szereplők és Füles a Micimackóból a tipikus nem egészséges Négyesek. Ill. a Gonosz Királynő, Hófehérke mostohája.

Értem, hogy az Enneagramm coachok igyekeznek többet megtudni minden típusról, de hogy egy sporthasonlattal éljek: attól, hogy kamaszkorom óta rendszeresen nézek focimeccseket és ismerem a szabályokat, nem tudom, milyen érzés az egyik elitcsapatban játszani, mert nincs róla tapasztalatom.

Vagy egy filmes hasonlattal szemléltetve (és ez lesz a pontosabb): az Álljon meg a nászmenetben van az a jelenet, amikor Julia Roberts (Julce) az esküvő előtti napon a szállodája folyosóján ül, cigizik, és arra jár az egyik alkalmazott, aki kedvesen figyelmezteti, hogy ott tilos a dohányzás, mire Julce kiönti neki a szívét, és ezt mondja: Ha ugyanazt érezné, amit én érzek, akkor tudná, hogy mit érzek.

Valahogy én is így vagyok, és talán más Négyesek is tudnak ehhez kapcsolódni.

(A kép nem pont abból a jelenetből van.)

Magyarul is csupán annyit írnak röviden a Négyesekről, hogy rendkívül érzékenyek, angolul pedig elhangzik, hogy they are highly sensitive to critism. (Ezt fel is tüntettem a képen.) Csakhogy a Négyes azért rendkívül érzékeny, mert valójában szuperérzékeny! És itt derül ki, hogy az enneagramm-mal foglalkozók milyen szűk látókörűek: csak a saját területükre, jelen esetben az enneagrammra szorítkoznak (és többen még a Bibliára), miközben lassan harminc éve létezik a szuperérzékenység definíciója.

Itt megjegyezném, hogy a másik nyolc típus között is biztosan vannak szuperérzékenyek, ám az enneagramm megalkotói valamiért idesoroltak bennünket. Tehát, minden Négyes szuperérzékeny, de nem minden szuperérzékeny Négyes. Ha Téged másik típusba sorolt a teszt és szuperérzékeny vagy, az is teljesen rendben van. Ahogy bármely Myers-Briggs személyiségtípusba tartozó lehet szuperérzékeny, úgy bármely enneagramm típusba tartozó is. Lejjebb hozom Marie Forleo egyik videóját, aki elmondta magáról más videóiban, hogy szuperérzékeny és Hármas.

A kritikáról pedig csak annyit, hogy nagyon sokan vannak, akik nem tudják a mondandójukat megfelelően - empátiával - tálalni (azonnal lehúzzák a másikat, lehülyézik, lebénázzák, szerencsétlennek nevezik, mindezt nem éppen kedves hangnemben, így valószínűleg az átlagosan érzékeny sem szívesen szembesülne azzal, ha valaki ilyen stílusban közli, hogy valamit nem jól csinált).

Az enneagramm szerint a Négyesek énképe: Más vagyok, éppen ezért szeretnek feltűnőek lenni és különlegesnek gondolják magukat. Utóbbit a (gyerekkori) traumáik miatt vélik magukról.

Arra kérlek, idézz fel Magadban egy olyan pillanatot, amikor nagyon-nagyon örültél valaminek.

Most egy olyat, amikor nagyon-nagyon szomorú, letört, csalódott voltál valami miatt. Most szorozod meg külön-külön mindkét érzést kb. 10 millióval, így már sejted, mit érez hasonló helyzetben egy szuperérzékeny.

Marilla hűvös tárgyilagossággal fogadta a falrengető hírt: - Mrs. Allan mondta is, hogy sorban meghívja a vasárnapi iskola tanulóit uzsonnára. Emiatt igazán kár ekkora hűhót csapni. Megtanulhatnád már higgadtabban fogadni az eseményeket, gyermekem.
De ehhez Anne-nek más bőrbe kellett volna bújnia. Mint "szellem és harmat és tűz" alkotása, minden örömöt és fájdalmat ezerszer mélyebben élt át. Ezzel Marilla is tisztában volt, sőt nyugtalankodott is miatta; tudta, hogy ez a szenvedélyes lélek nehezen viseli majd el az élet hullámhegyeit és -völgyeit, mert nem értette meg, hogy az így szerzett gyönyörűség érzete kárpótolja majd a kislányt az elszenvedett csalódásokért. Marilla ezért kötelességének tartotta, hogy nyugodt kiegyensúlyozottságra szoktassa Anne-t, ami éppoly lehetetlen feladatnak bizonyult, mintha a patak vizén táncoló napsugarat próbálta volna mozdulatlanságra kárhoztatni. (...) Marilla már-már le is mondott arról, hogy ezt a kis lelencet valaha is a kislányok gyöngyévé formálja, illedelmes és tartózkodó modorú és magaviseletű gyermekké nevelje. És ha valaki azt állítja, hogy jobban is szereti Anne-t ilyennek, meg lett volna lepve.
Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál

A más vagyok énképet pedig nem mi találjuk ki magunknak. Tehát, ne úgy képzeld el, hogy gyerekként fantáziálás közben egyszer csak eszünkbe jut: Mostantól másnak képzelem vagyok! Mostantól más vagyok, mint a többiek!, mert ezt a környezetünktől tanuljuk meg. Még Mrs. Rachel Lynde-nek is feltűnik valami Anne Shirleyben (, aki szintén Négyes, és nekem is volt középiskolásként hasonló élményem, sőt, a családom sem tudta elképzelni annak idején, kire ütöttem):

Nem vagyok én olyan, Marilla, aki nem ismeri be, ha tévedett. (...) Rosszul ítéltem meg Anne-t, de amondó vagyok, hogy ez nem is csoda, mert nála megátalkodottabb, furább kis boszorkányt még nem hordott a hátán a föld. Nála csődöt mondott minden szabály, ami más gyereknél bevált. Szinte hihetetlen, mennyit változott előnyére az utóbbi három év alatt, különösen, ami a külsejét illeti. Igazán csinos lány vált belőle, bár jómagam nem kedvelem különösebben az ilyen sápadt, nagy szemű típust. Jobban tetszik az olyan Diana Barryhez vagy Ruby Gillishez hasonló kicsattanóan egészséges, pirospozsgás fajta. Ruby pedig csuda mutatós lány. Mégis... én sem értem, hogyan... de amikor Anne-t együtt látom a többiekkel, pedig hát csak feleannyira szép, mint ők, mégis valahogy olyan közönségesen és eltúlzottan festenek mellette... mint a nagy, vörös bazsarózsák a karcsú, fehér júniusi liliomok mellett, amiket Anne nárcisznak hív.
Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál

Mrs. Lynde felismerte, amivel minden szuperérzékeny szembesül: a tutinak kikiáltott módszerek nálunk nem válnak be. Hiába villognak a módszer hirdetői a pozitív véleményekkel, a statisztikákkal, mi nem követjük őket. Biztos vagyok benne, hogy az egész Be The Best Version of Yourselfet is a Négyesek találták ki.

As a coach to highly sensitive professionals, I frequently see clients struggle with self-doubt and imposter syndrome that results from being in the minority. Only about 20 percent or so of the population is highly sensitive (meaning they have a more responsive nervous system), so it’s no wonder you feel different—because you are.
12 Reasons Why High Sensitivity Can Be a Strength

Egyetlen enneagrammos tartalomban sem találkoztam azzal, hogy a Négyesek rendkívüli érzékenységének oka az idegrendszeri működésükben rejlik. Az az érzésem, hogy a szakértők sincsenek tisztában vele, különben megemlítenék.

Nagyon sokszor hallottam Candace Van Delltől (aki maga is HSP (Highly Sensitive Person) és szuperérzékenyekkel foglalkozik), és olvastam hozzászólásokban, vagy épp Elaine N. Aron könyvében, hogy a szuperérzékenyek nem értették, mi van velük, miért mások, mint a többiek, akár már gyerekként, és emiatt szégyellték magukat.

Az enneagramm-mal foglalkozók is a szégyent jelölik meg a Négyes szociális típusát jellemző szóként, és hogy a Négyesek szégyellik magukat, mert ők a hibásak, hogy annak idején úgy alakultak a dolgaik. Candace-től tanultam, hogy számos szuperérzékeny gyerek lett a fekete bárány, a bűnbak a családban, így csodáljuk, ha magukat tartják hibásnak? Ráadásul a Négyesek introjektálnak, azaz magukra veszik a mások projekcióit. Pl. ha kap egy negatív kritikát valakitől, aki azt mondja: Még ezt sem tudod rendesen megcsinálni? Milyen hülye vagy!, azt a Négyes már gyerekként is teljesen magára veszi és elhiszi. Ezért fontos, hogy építő kritikát kapjanak, tehát ne lehúzzák őket, hanem a fejlődésüket segítsék elő, mondják el, mi és miért nem volt jó.

Freud szerint a szégyen azt jelenti, hogy nem lehetsz önmagad, mert az nem oké. Ezt is nagyon sok HSP-s videóban hallottam, hogy a családban valakit zavart, hogy a gyerek ilyen, mert a szülő/gondozó szembesült azokkal az érzésekkel, amiket ő elfojtott magában (ezek mögött pedig a saját fel nem dolgozott traumáik, ill. a transzgenerációs traumák állnak).

Tökéletes irodalmi példa erre Anne Shirley, akire hányszor rászól Marilla, hogy hallgasson, ne beszéljen annyit, minek örül annyira egy meghívásnak vagy az októbernek stb. Emlékszel, milyen Marilla és milyen Anne? Kezded már érteni? Emlékszel még, hogy arra kértelek, szorozd meg a saját érzéseid kb. 10 millióval?

Tudtad, hogy az érzékenység és a kreativitás összefügg? Az érzékenység azt jelenti, hogy az érzékeny ember több dolgot érzékel a környezetében, hamarabb észrevesz valamit, mint más(ok), vagy éppen felfigyel arra, ami fölött mások elsiklanak.

Nézzük, mit írnak a Személyiségkalauzon a melankolikus személyiségtípusról!

A melankolikus személyiségtípus a nagybetűs Gondolkodó. Alaposan elemez, és ismét rendszerbe rak, újra meg újra harmóniára törekszik. Ez a személyiségtípus olyan összefüggésekre jön rá, melyek más típusok számára többnyire elképzelhetetlenek. Ő meg akarja érteni a dolgok működését, a történések miértjét. Ennek és gazdag képzelőerejének köszönhetően a melankolikus személyiségtípus képviselői között találunk világhírű képzőművészeket, írókat, költőket, zenészeket, színészeket ugyanúgy, mint matematikusokat, filozófusokat, orvosokat, építészeket, régészeket, kutatókat, feltalálókat – és a sort még hosszasan folytathatnánk.
(...) Ez a személyiségtípus az életének legtöbb területén komoly és rendszerezett. (...) Különös gondossággal ügyel a részletekre.
A legtöbbünkre ráfér, hogy legyen körülöttünk egy igazi melankolikus személyiségtípusú ember, akinek van ízlése, szépérzéke, és veleszületett igényességgel tartja rendben a környezetét.
(...) érdekli a dolgok háttere, a részletek, és képes is ezeket fejben tartani. Így aztán nagyon érdekes képzettársításokra képes. (...) az ő személyiségtípusa intelligens, elgondolkodtató szellemességekben mutatkozik meg...
(...) mélyen érző, csupa szív személyiség, aki az érzelmek széles skáláját éli meg…

Rendben, csak a pozitívumokat szedtem össze, ezek pedig mind-mind a szuperérzékenység velejárói.

Azt, hogy a korábbi munkáltatóim könnyesre sírták a párnájukat miután eljöttem tőlük, még én is túlzásnak nevezem, azt viszont biztosan tudom, hogy feltűnt nekik a hiányom. A tökéletességre pedig nemcsak az esztétikában, hanem a munkám minőségében is törekszem.

Egy szuperérzékenynek pedig szeretnie kell, amit csinál, mert ő maga is szeretettel működik, és ha egy nulla kreativitást igénylő munkát kell végeznie, azt nem bírja. Ezért ért véget 20 nap után a postáskisasszonyi pályafutásom. Ahogy Anne Shirley mondaná: túlságosan prózai volt és nem volt benne tere a képzeletnek. Éreztem, hogy nem nekem való, csak akkor még nem tudtam, miért.

Ha már elitistának bélyegzik a Négyest, aki alapból képtelen fércmunkát végezni, mégsem vág vele fel, minek nevezzük azokat, akik a hozzá nem értésükkel, a kontármunkájukkal hencegnek, amit mások még meg is éljeneznek? (Elaine N. Aron írja a Szuperérzékeny vagyok?-ban, hogy sok HSP szerény, és képtelen az önreklámozásra. Bárhogy érzed is a bejegyzésemből, a "felvágósnak" tűnő mondatokon jókat szórakozom, míg leírom, de ha valóban az lennék, akkor minden létező online felületen naponta huszonhatot posztolnék. Ha megnézed, nem sok helyen találkozhatsz velem a különböző közösségi oldalakon.)

A saját bejegyzésemből idézek, amit idén januárban írtam éppen a szuperérzékenységem kapcsán:

"Amit mások maximalizmusnak látnak bennem, számomra természetes. Úgy vagyok összerakva, hogy képtelen vagyok fércmunkát végezni. Ha valamit csinálok, abba mindent beleadok, legyen az egy blogbejegyzés vagy egy prezentáció. Tisztában vagyok vele, hogy aki kevesebbel is beéri, annak nagyon ijesztő ezzel a hozzáállással találkozni. 👻 Főleg, ha hozzáteszem, hogy az, amit lát, annak a létrehozása számomra játék (értsd. szórakoztató) volt. Emellett pedig tisztában vagyok azzal is, mennyi mindent nem tudok még."

Lehet, nem is olyan rossz a helyzet, ha egy Négyes is van a csapatodban?

Azt mondják, a Négyes mindenáron különcködni és feltűnősködni akar. Vannak, akik nagyon tarkán öltözködnek. Erre azt mondom, hogy Négyese válogatja, de ez belülről jön. Ne úgy képzeld el, hogy másnap megyek valahova, és egész este azon agyalok, mit vegyek fel, hogy mindenki észre vegyen. Ez lehet egy apróság (ékszer vagy piros cipő, ahogy Jeremy Irons mondja (nekem is van piros cipőm és imádom😁), ahogy Jennifer L. Scott (ő nagyon Négyes, a YouTube-csatornája is csupa tipikusan Négyes dolgokról szól) is megmutatja 1:30-tól ebben a videójában:

Aki annyira fennhangon hirdeti, hogy ő aztán micsoda különc, mennyire más, mint mások, az vagy nem is Négyes, vagy az egészségtelen típusúak egyike, mint Lucy Snowe a Villette-ből és megalkotója, Charlotte Brontë barátném.

Elárulom: a Négyesek nem feltűnősködni szeretnének, és nem azt várják el, hogy mindenki naponta hatszázszor elmondja: You are special and unique. A Négyes egyszerűen csak azt szeretné, ha megértenék, vagy legalább elfogadnák olyannak, amilyen. Mert a Négyesek személyisége nagyon komplex.

Ez vajon mennyire drámakirálynős alakítás Kate Winslettől?

Még az elitizmusról annyit, hogy az enneagramm szerint a Négyesek az átélt szenvedéseik miatt tartják magukat különbnek másoknál, és azzal hencegnek, hogy: bár ezen és ezen mentem keresztül, de még mindig itt vagyok. Azt üzenem azoknak, akik ezt felvágásnak tartják: nem voltak az én cipőmben, sem más Négyesében, tehát nem ismerik a részleteket, és ha már az enneagrammot annyira összekötik a kereszténységgel:

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát. (Máté 7:1–5)

Egyébként meg kb. minden embernek van valamilyen traumája, függetlenül attól, melyik típusba tartozik.

Ezek szerint mégsem ismerik olyan jól a Négyeseket (aláhúztam, amiket hiányolok - ja, Négyes vagyok, és előszeretettel koncentrálok arra, mi az, ami hiányzik):

Nemrég ismertem meg Jim Kwiket egy online summitnek köszönhetően (valószínűleg sokan már ismerik a munkásságát), és tőle tanultam meg a Post Traumatic Growth fogalmát, amikor valaki egy nehéz helyzetben fejlődik, azt a javára fordítja. És azt mondta: annak ellenére, ami Veled történt, még mindig itt vagy. Ez is felvágósan hangzik? Ő teljesen természetesen mondta, ahogy pl. köszönni szoktunk.

Ezt hívják rezilienciának, amit a Négyesek már gyerekként kifejlesztettek magukban.

Milyen lenne az irodalom Petrarca, Goethe, Victor Hugo, Dosztojevszkij,Hermann Hesse, Virginia Woolf nélkül? Lucy Maud Montgomery és Anne Shirley nélkül? Marianne Dashwood, Elizabeth Bennet és Catherine Morland nélkül? Sokak számára a karácsony A diótörő nélkül? A Titanic Kate Winslet, A Keresztapa Marlon Brando, a Borgiák Jeremy Irons, a Moulin Rouge és Az órák Nicole Kidman, Julianne Moore, Meryl Streep, a Tom Raider Angelina Jolie nélkül? Az opera világa Maria Callas nélkül? A másfajta zenét kedvelők élete Dave Gahan, Kurt Cobain, Amy Winehouse, Bob Dylan, Alanis Morissette vagy Prince nélkül? A reneszánsz Michelangelo nélkül? Milyen lenne a festészet Monet és az impresszionizmus nélkül? És még hosszasan sorolhatnám. Valószínűleg szegényebb.

Még mindig azt gondolod, hogy a Négyesek folyton csak nyavalyognak meg szenvednek, mert olyan kis érzékeny nebántsvirágok, akik feltűnési viszketegségben szenvednek?

Taylor Swift valójában Hármas, őt is félretipizálták.

Az érzékeny emberek

Akiket ABSZURD MÓDON támadnak. És tudjátok, miért?

Mert bocsánatot kérnek, kérdéseket tesznek fel, közelebb hoznak, másokért aggódnak, tovább csinálják, újra próbálják, kitartanak, másokat támogatnak (szó szerint szelet fújnak a szárnyukra). Az érzékeny emberek észreveszik az apró dolgokat, amik mások számára jelentéktelennek tűnnek. Figyelmet szentelnek az oktatásnak, arannyal fizetnének a békéért (hogy minden harmonikus legyen). És ehelyett... Ehelyett egyedül találják magukat. Egy olyan világban, ahol, ha elmenekülsz, üldözött leszel; ha maradsz, akkor alábecsült/lenézett. De figyelmet az érzékenyeknek. Vannak még néhányan, azonban őszintén búcsúznak.

Bár Gilbert Blythe elfogult, de akkor is teljes mértékben igaza van. És Anne szavaival mennyire értesz egyet?

- Én szebbé varázsolnám az életet - (...) inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat... több örömöt vagy boldog gondolatot szeretnék az életükbe lopni, amelyben nem lenne részük, ha nem születtem volna meg.
- Azt hiszem, ezt a vágyadat nap mint nap kielégíted - jegyezte meg Gilbert elragadtatással.
Ebben nem is tévedett. Anne születésénél fogva a fény gyermeke volt; egy mosolya, kedves szava - ha csak egy pillanatra is - az életet reménytelibbé, széppé és tisztává varázsolta a körülötte lévők számára.
(...)
- Inkább azt szeretném megtanulni (...), hogy a megszerzett tudás révén hogy élhetem az életem, hogy tehetem szebbé, és hogy hozhatom ki belőle a legtöbbet. Szeretném, ha jobban érteném a többi embert, és segíthetnék magamon és másokon.
Lucy Maud Montgomery: Anne az élet iskolájában

Hogy még egyet különcködjek a végére: megtaláltad azt az egy dolgot, amit az Enneagramm tréningeken és kurzusokon nem mondanak el a Négyesekről? Biztos vagyok benne, hogy igen, és talán mostantól más szemmel nézel ránk.

Frissítés: Végre!!! Drew Newkirk, aki nemcsak beszél a Négyesekről, de ő is Négyes. Ajánlom a YouTube-csatornáját, mert ő sem kispályázik.

Azt hiszem, megtaláltam az okát, miért ez a sok negatív vélemény a Négyesekről: Claudio Naranjo exe Négyes volt, azon belül is a szexuális altípusú (aki a közeli kapcsolatok kialakítására képes, legyen szó akár baráti, akár romantikus kapcsolatról, ő az, akinek megnyílnak az emberek, ilyen pl. Hercule Poirot), és Naranjo nem túl kedves dolgokat írt erről az altípusról. Részleteket nem tudok, azonban maga Naranjo sem volt egészséges személyiségű.

Egy párperces videót láttam Naranjóval, amelyben a Négyesről beszélt, és a kérdezővel nagyon jól szórakoztak a gúnyolódásán. Nekem viszont rosszulesett, mivel tudom, mi az oka annak a viselkedésmódnak, amit ők olyan mókásnak találtak.

Képek: Unsplash - Annie Spratt, YouTube, Pinterest

A bejegyzés egy-két gondolata néhány olvasónál kiverheti a biztosítékot. Mielőtt azonban valami kevésbé kedves gondolatot osztanál meg velem a hozzászólásodban

(amihez természetesen jogod van, ahogy velem sem kell egyetértened és nem is várom el),

tedd fel Magadnak az egyik kedvenc kérdésem:

Miért zavar ez engem? 😘

Ha Téged is érdekelnek a különböző személyiségtípusok, akkor valószínűleg már találkoztál azzal a fura ábrával, melyben egy kör mellé egytől kilencig számokat írtak, és bizonyos számok nyilakkal vannak összekötve, amik újabb alakzatokat adnak ki.

A kilenc szám valójában egy-egy személyiségtípust takar, melyek jellemzőit a szerzők - lévén papok - Jézus tulajdonságaival és a Bibliával kapcsolták össze. A könyvben Andreas Ebert saját gondolataival egészíti ki mindazt, amit az enneagrammról tanult Richard Rohrtól, aki az 1980-as években már a téma gyakorlott szakértője volt.

A magyar kiadás a könyvük 1999-ben megjelent, javított kiadása, így - az internet elterjedésének köszönhetően - azóta még többet megtudhatunk a kilenc személyiségtípusról, azonban már a 25 évvel ezelőtti forrás is jó kiindulópontnak ígérkezik, ha szeretnénk jobban megismerkedni a témával - és önmagunkkal.

A könyv három nagy részből áll, melyekben megismerkedünk az enneagramm történetével, majd a kilenc típussal, végül a mélyebb dimenziók kerülnek sorra, melyek elősegítik a fejlődésünket, megismerjük Jézus és az enneagramm kapcsolatát, és elolvashatunk egy enneagrammatikus karácsonyi prédikációt is. A kötet végén pedig három táblázatot találunk, melyek összefoglalják a típusok legfőbb jellemzőit.

Jó, jó, de miért érdemes megismerkedni vele? Hiszen ott vannak a másfajta személyiségtípusok is, amiket ráadásul nem számokkal jelölnek.

Az enneagramm igen régi térkép. Más tipológiákhoz hasonlóan különféle karaktertípusokat ír le. Ez azonban csak a kezdet. A sokféle állapot leírásán túlmenően az enneagramm egy, a változásra irányuló belső dinamikát is magába foglal. Kifejezetten ígéretes invitáció a lelki-szellemi növekedésre - legalábbis, ha eredeti értelmében interpretálják. Az enneagramm több mint szórakoztató önismereti játék, a változásról és befelé fordulásról szól, vagyis arról, amit a vallási hagyományokban megtérésnek és bűnbánatnak neveznek. Azokkal a kötöttségekkel és törvényekkel szembesít bennünket, amelyekkel öntudatlanul együtt élünk. Ennek az a célja, hogy azok legyőzésére és a szabadság tágas terébe való belépésre hívjon bennünket.

Ja, hogy a vallási értelemben vett bűnbánat nem azt jelenti, amit annak idején reformátusként tapasztaltam: elmegyünk a templomba, a pap az imájában elmondja, hogy vigyük Isten elé bűneinket, elmondunk egy Miatyánkot meg az Apostoli hitvallást, aztán szépen hazamegyünk és minden megy tovább. Pletykálunk, irigykedünk, kibeszélünk, fikázunk, utálunk és szidunk másokat, mintha mise (jelen esetben istentisztelet) sem történt volna, hiszen Isten megbocsátotta a bűneinket, mert elmentünk a templomba és ezt mondta a pap is! Sosem értettem, amikor azt mondta: Ez az egyetlen igaz vallás. Aki Allahnak nevezi és a Koránt olvassa, azé nem igazi? Vagy aki bármi másban hisz? Ezért sem követek már egyetlen vallást sem. Ettől függetlenül tiszteletben tartom és elfogadom mások meggyőződését.

Ezt követően lényegében arról írnak, mint F. Várkonyi Zsuzsa a Sorskönyvi előírásoknál, ill. más személyiségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek, kiegészítve azzal, amit a különböző spirituális tanítók is mondanak: mindannyian tökéletesnek születünk (Isten, Allah, az Univerzum, a Teremtő, a Forrás - nevezd, ahogy Neked tetszik - szemében), és ezt követően szedjük fel mindazt, ami meggátol abban, hogy a valódi énünket megmutassuk, hogy kibontakozhassunk. Először a családtagjaink, a gondozóink kimondott-kimondatlan elvárásainak kell megfelelnünk, ezekhez kell alkalmazkodnunk (Köszönj szépen!, Így nem lehet viselkedni! Ne gyere közelebb! Akkor fogadunk el, ha Te vagy a legjobb tanuló/a focibajnok stb.). Mi pedig már gyerekként ösztönösen felmérjük, mit várnak el tőlünk, és ehhez tartjuk magunkat. Aztán jön az óvoda, az iskola, majd a társadalmi és minden egyéb előírás, ami megmondja, milyennek kell lennünk. De hogy mi mit szeretnénk igazán, azt általában nem szokták megkérdezni.

Valószínűleg ezért tartották sokáig titokban az enneagrammot, melyet talán már Pithagorasz is ismert, de sokáig nem volt írásos nyoma, csak a beavatottak tudtak róla. Ismerték a sivatagi atyák és a szúfik is, majd Keletről Nyugatra is eljutott.

Az enneagramm a görög ennea ("kilenc") és gramma (jel vagy ábra) szavak összetételéből származik.
Körrel szimbolizálják. A kör ívén negyvenfokonkét kilenc pont helyezkedik el az óramutató járásával megegyező irányban, növekvő sorrendben, melyeknek "legfelső "kiindulópontja a KILENCES. A HÁRMAS, a HATOS és a KILENCES pontokat egy egyenlő oldalú háromszög köti össze, míg a KETTES-NÉGYES-EGYES-HETES-ÖTÖS-NYOLCAS (s végül újra a KETTES) pontokat egy szabálytalan hatszögű csillag. Az enneagramm-pontok mindegyike egy bizonyos energiaállapotot jelöl. Folyamatos átmenet van az egyes állapotok között. Az összekötő vonalak az adott energiapontok közötti dinamikára utalnak.

A kilenc típus három különböző altípusba tartozik:

A NYOLCAS, a KILENCES és az EGYES típusok csoportját "has-embernek" nevezik. Az ő súlypontjuk az alsótestben van, ahol létünk "nyersanyaga" összpontosul: hatalmi ösztönünk, szexualitásunk és más hajlamaink. Ebben az értelemben a szexuális típusok csoportjának is nevezik. Ezek a típusok spontán módon és közvetlenül reagálnak arra, amivel találkoznak, s nem szűrik át a valóságot először az agy szűrőjén. A KETTES, a HÁRMAS és a NÉGYES a "szív emberei" illetve "szociális típusok". Végül az ÖTÖS, a HATOS és a HETES képezik a "fej-emberek", vagyis a létfenntartó típusok csoportját.

A kilenc típusról kb. tizenöt oldalnyi áttekintést kapunk, melyekből megismerjük az általános jellemzőiket, mit hoztak a gyerekkorukból, a dilemmájukat, főbűnüket, elhárító mechanizmusukat, hívó szavukat, szellemi gyümölcsüket, szimbólumaikat (állat, ország, szín) és példáikat (bibliai és világi személyeket, irodalmi példákat), és azt, mi vezet a megváltásukhoz.

Olyan ezeket a részeket olvasni, mint amikor az ember fejére olvassák a hibáit, ám közben arra is fény derül, honnan ered mindez és mit tehetünk a változás érdekében.

Hasonló arcot vághatunk közben, mint Julia Roberts az Oltári nőben:

Éppen ezért a szerzők azt javasolják, hogy kellő önismereti munka után és 30-40 éves korunk körül ismerkedjünk meg az enneagramm-mal. Én inkább azt mondanám, legyünk képesek az öniróniára, az önreflexióra és legyen bennünk hajlandóság a fejlődésre. Mert mindez ugyanúgy hiányozhat egy 80 évesből, ahogy meglehet egy 29 évesben is.

Tény, hogy ez a könyv nem feltétlenül egy-egy személyiség zsenialitását tárja elénk. Pl. magamról megtudtam, hogy: egy rendkívül érzékeny (így fordították a szuperérzékenyt), irigy, önző, elitista, sznob, emós drámakirálynő vagyok, akinek semmi sem jó! 😂 Utóbbi mondatot hányszor hallottam már, vagy azt, hogy (túlságosan) követelőző/igényes vagyok.

Bár számos bibliai utalás és párhuzam felbukkan ezekben a részekben, ill. a fenti elnevezések (főbűn, hívó szó, megváltás) is vallásosak, a szerzők pszichológiai ismeretekkel is rendelkeznek, melyek egyértelműen megjelennek a gyerekkori traumák következtében kialakuló különböző viselkedési formák hatásainak leírása során.

Egy-egy típus főbűne (a középkori hét főbűnt két másikkal, a hazugsággal és a félelemmel egészítik ki) az a tulajdonsága, amely hátráltatja. Hogy érthető legyen: én NÉGYES vagyok, és az irigység a főbűnöm. Amikor azt nézem, hogy kinek mije van, ami nekem nincs, a hiányra fókuszálok, másokkal hasonlítgatom magam össze, nem veszem észre, hogy nekem mim van és csak nyafogok. Ez nagyon betalált, mert korábban tényleg ezt csináltam. A hívó szó az, amit minden típusnak el kell sajátítania, hogy tovább tudjon lépni. A szellemi gyümölcsük a főbűnük ellentéte, az én esetemben a kiegyensúlyozottság, amikor nem nyavalygok magyarul, a megváltás pedig amikor mindezt felismerem, és tudatos vagyok. Nyafogás helyett csendben maradok, és a mások dolgai helyett a sajátommal foglalkozom.

Természetesen a negatív tulajdonságok mellett a pozitívakat is összegyűjtötték, és nagyon tetszett, hogy a gyerekkori hatások szerepét is már az áttekintés elején megtaláljuk. Kíváncsi vagyok, vajon, ha a szülők elolvassák, képesek-e felismerni és szembenézni a hibáikkal? Vagy továbbra sem értik, miért olyan a gyerekük, amilyen.

Külön kiemelném, hogy az egyház félelemkeltő és hataloméhes viselkedéséről is lerántják a leplet a szerzők, ill. képesek önmagukra is ironikusan nézni. Richard Rohr EGYES, és jót mosolyogtam, amikor önmagáról írt.

Neked is feltűnt milyen paradox a halálos bűn fogalma? Amikor Pál apostolt idézik: bűneid zsoldja a halál (Róma 6:23)? Azt értem, hogy arra buzdít, ne kövessünk el bűnt, de mindannyian halandóak vagyunk.

Számos vallási fogalom új színben jelent meg előttem, pl. kiderült, hogy a paráznaság sem azt jelenti, amit mi gondolunk róla, ugyanis nem csak a szexualitással kapcsolható össze, és nem is úgy, ahogy azt tanították/tanítják.

Azonban a legfelrázóbbat a KILENCESnél olvastam:

Abraham Maslow pszichológus arról beszél, hogy sok ember fél saját nagyságától, s ezért kerüli el az életet. Ezt a hozzáállási módot Jónás-szindrómának nevezi: "Félünk legnagyobb (és legkisebb) potencialitásunktól. Általában félünk attól, hogy azzá váljunk, ami legtökéletesebb pillanatainkban csak futólag kerül a szemünk elé. Élvezzük, sőt lelkesedünk az iránt, az Istenhez hasonlatos potencialitás iránt, melyet életünk csúcspontjain felfedezünk, ugyanakkor reszketünk félelmünkben, hódolatunkban és gyengeségünkben ugyanezen potencialitás előtt. (...) egyszerűen nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy még többet elviseljünk! Az túlságosan megrázó és fáradságos. Ezért mondják emberek az extázis pillanataiban: >>Ez túl sok! Nem bírom tovább! Mindjárt belehalok!<< Szervezetünk nem nőtt fel a nagyság eme mértékéhez... (...) Némelyek számára ez a saját fejlődési potencialitástól való visszarettenés, saját elvárásaik kisebb hőfokra való állítása, a tökéletes önfeladástól való félelem, önmagunk önkéntes "megcsonkítása", állítólagos butaságuk és hamis szerénységük, valójában nem más, mint a saját nagyszerűségüktől való félelem."

Ezt eddig még egyetlen paptól sem hallottam! És más is csak a Maslow piramisáról beszélt! Fáj, ugye? Ehhez még hozzáteszem azt is: Ha több leszek, mit szólnak hozzá mások? A családom, a barátaim, a környezetem, az akárkik? Hányszor mondta azt korábban valaki, hogy: Ne legyenek már olyan nagy igényeid! Kinek képzeled magad? Mert az ilyenek miatt alakul ki, hogy valaki visszafogja magát.

Minden típusnak van egy énképe, amellyel azonosul, egy csapdája; valami, amit mindenáron elkerül (Én aztán nem leszek olyan!), egy idealizált énképe, ill. egy éretlen, egy "normális" és egy érett viselkedési formája.

Az éretlen viselkedés az adott típus legrosszabb formája, a "normális" a stagnálás, amikor magasabb szintre lépett, de nem fejlődik tovább, míg az érett, az integritás, amikor mindhárom szintet elérte és mindezt magába foglalja. Azaz: megvan benne mindhárom állapot minden tulajdonsága, de immáron tudatában van mindennek, és a megfelelő tulajdonságait használja.

Az idealizált képről az a véleményem, hogy az ideális egyenlő a tökéletessel, ami mindig elérhetetlennek tűnik. De ahogy megnéztem a sajátom, rájöttem, hogy számomra ez nem az ideális, hanem ez az az állapot, amikor rendben vagyok, és ez egyáltalán nem egy elérhetetlen állapot! Végre egy személyiségtípus, ahol az érzékenység is a pozitív tulajdonságok közt szerepel.

Idealizálás

Mind a kilenc típusnak három altípusa is van: a szexuális, a szociális és a létfenntartó. Itt találjuk az ösztöneinket, mindannyiunkban megvan mindhárom altípus, mindenkinél másként működik és mindannyiunknak van egy domináns altípusa. A legfontosabb pedig, hogy összhangba hozzuk a hármat. Megjegyzem, hogy akinek a szexuális a domináns altípusa, nem azt jelenti, hogy az illető szexmániás, hanem annak az altípusnak a viselkedési jegyeit használja a legtöbbször, ezt alakította már ki gyerekként.

Közben megtanultam, hogy a szexuális altípus az Én és Te, angolul a one-on-one, azaz, ahogy egy párkapcsolatban, barátságban, négyszemközt viselkedik ez az altípus. A szociális az Én és Ti, ez a csoport, ahogyan egy közösségben viselkedik, míg a létfenntartó az Én, ahogy magamhoz viszonyulok.

A saját esetemben (NÉGYES) egyik sem túl pozitív a könyvben leírtak szerint, ugyanis utánajártam, és a szexuális altípusom a szerzők szerint a konkurenciaharc, azaz a versengés, de ez nem csak ennyiből áll. Az altípusokról csak nagyon röviden írtak, ezért ennek érdemes utánajárni.

Később írtam általánosságban egy bejegyzést a három ösztönről, amelyben Jane Austen regényeinek szereplői segítenek közelebb hozni őket.

A nyilakról és a szárnyakról még nem esett szó. Esetemben az EGYESből induló nyíl vezet hozzám, a NÉGYEShez. Az EGYESnek én vagyok a stresszpontja, amikor regresszív állapotba kerül, számomra viszont ő a vigaszpont, tehát az ő tulajdonságai közül kell átvennem, hogy fejlődjek. Az én stresszpontom a KETTES, míg az ő számára én vagyok a vigaszpont. A nyilak hegye mindig az adott típus stresszpontjára mutat.

Minden típusnak van szárnya, hogy egy vagy mindkettő a domináns, ez személyfüggő. A szárnyak a szomszédos típusokat jelentik. Mindegyik típus alaptulajdonságai mellett megjelennek a szomszédokéi is, és ezek közül általában az egyiké intenzívebben. Pl. nekem ÖTÖS szárnyam van, ezt jelölik 4w5-tel angolul.

A könyv legszórakoztatóbb része számomra a Jézus és az ennegramm c. volt. Jézust a KETTES típusba sorolják, azonban tudjuk, hogy ő tökéletes volt, ezért mind a kilenc típus tulajdonságaival rendelkezett, és - mint a mesében - ezek kerültek szétosztásra a kilencek között.

Már ez az ábra gyanús volt a számomra, és amikor a leírásokat olvastam az egyes típusoknál, folyamatosan jöttek a felismerések, hogy ez is egy tipikus INFJ-tulajdonság. Lehet, hogy az enneagrammban csak kilenc típus van, de ezért van a Myers-Briggsben tizenhat 😁:

Hogyan találjuk meg a saját típusunkat? A kilenc típus tulajdonságai közül többével is azonosulhatunk (én is számos jegyet találtam meg másokból magamban), de nálam egyértelműen az énkép volt a döntő. Igaz, hogy tavaly a Personality Database-en egy három kérdéses teszt NÉGYESt dobott ki.

Sokat segít a főbűnünk felismerése, és ezért érdemes elolvasni a könyv végén a karácsonyi prédikációt is. Attól függetlenül, hogy több leírásban is magunkra ismerünk, ezek közül az egyik a domináns, és mellette jelen van a többiek energiája is.

Ha ismered a Myers-Briggs típusod, nem biztos, hogy egyértelműen ahhoz az enneagramm típushoz tartozol, mint amelyet a leggyakrabban hozzákapcsolnak. Pl. különböző netes tartalmakban az INFJ-ket az EGYEShez (Arthur Miller, Nelson Mandela), a NÉGYEShez (Dosztojevszkij és Hermann Hesse) és a KILENCEShez (C. G. Jung - szerintem ő is NÉGYES volt a videó alapján) szokták sorolni. Aztán kiderül, hogy Jézus és Florence Nightingale KETTES volt, míg Spinoza ÖTÖS, Martin Luther King Jr. és Teréz anya NYOLCAS. Hogy Hitler se maradjon ki: ő HATOS volt (Az ő típusát nem említik meg a szerzők, gondolom, nem akarják megijeszteni a többi HATOSt. Ne aggódjatok, én az elmúlt két évben már megszoktam, hogy az egészségtelen INFJ-hez a legtöbbször őt hozzák fel negatív példaként.)

A szerzők is kiemelik, hogy egyik típus sem jobb a másiknál, mindegyiknek vannak jó és rossz tulajdonságai egyaránt, bármelyik lehet egészséges típus és lehet szörnyű is.

Néhány észrevétel:

Az haute couture nem magaskultúrát, hanem magasszabászatot jelent, hogy egy ruhadarabból csak egyet varrnak.

A különböző típusoknál több irodalmi példát is említenek, így aki még nem olvasta Dürrenmatt-tól A fizikusokat, Umberto Ecótól A rózsa nevét és Goncsarovtól az Oblomovot, számoljon ezzel.

Søren Kierkegaard se veled, se nélküled kapcsolata Regine Olsennel kétszer is szerepel negatív példaként a NÉGYESek esetében. ~~Más nem volt?~~

A HETESek folyamatosan csak bulizni szeretnének, és azt akarják, hogy mindig csak húsvét legyen, nagypéntek soha. A szerzők szerint az írek (a HETESek országa Írország és Brazília) még a haláluk idején is isznak, énekelnek és táncolnak. Nos, megfeledkeztek Mexikóról, ugyanis a mexikóiak A halottak napját (El día de los muertos) november első két napján ugyanúgy vidáman ünneplik. Az ő ünnepükön részt vesznek az elhunytak szellemei és az élők egyaránt, melyet színekkel, illatokkal, ízekkel és szeretettel ünnepelnek. Ráadásul már a spanyolok előtti időkben is megtartották, csak augusztusban, a termények beszedése után, majd a spanyolok érkezésével igazították a katolikusok ünnepének dátumához.

A hívó szónál megemlítik, hogy a 3-6-9-est a remény, a hit és a szeretet köti össze egy háromszögben, melynek csúcsán a szeretet áll. Eszembe is jutott Tesla 3-6-9-e.

Minden Manchester United- és Milan-szurkoló nevében megkérek Mindenkit, hogy ne sértegesse a barátunkat, az ördögöt. Köszönjük. 😈

Bár kiemelik, hogy a bibliai személyekkel való párhuzamokat (X személy Y típusú) a Szentírás szövegei alapján tételezik fel, a KETTESnél kerül szóba, hogy János (ő is KETTES volt) evangéliumában bukkan fel az első antiszemita gondolat, és János ezeket a szavakat adja Jézus szájába: A sátán az atyátok! (János 8:44), ami nem áll olyan messze Hitler kijelentésétől: A zsidó (...) nem lehet Isten képmására teremtett ember. A zsidó az ördög képmása.

Szerintük Jézus biztosan nem mondott ilyet. Nos, nem voltunk ott, tehát nem jelenthetjük ki biztosan. Ők is említik, hogy János evangéliumát valószínűleg a János tanítványai írták az után, hogy Jézus már nem volt közöttük. Egyébként pedig tudjuk, hogy Jézus és Hitler Myers-Briggs típusa megegyezik.

Nemcsak a New Age-es tanokat hirdetők választhatják a foglalkozásukat az egójukból, azaz a pénzért, a hírnévért és mindazért, ami ezzel jár, hanem bárki. A könyv elején írják, hogy amíg folyamatosan csak akarunk valamit, addig nem vagyunk szabadok. Értem, hogy az egónkra céloznak, csak nem mondják ki, de ha megtérünk, ezek szerint utána már nem akarhatunk semmit. Ez pedig nem így van. A különbség abban rejlik, hogy Miért akarom?. Ha a már említett pénzért, hatalomért, hírnévért, pozícióért, akkor az az egómból jön, de ha azt mondom, hogy oké, elégedett vagyok a helyzetemmel, de szeretnék ezt-azt, mert azt érzem, hogy az az én utam, mert nekem az jó (és nem a dollárjelek lebegnek a szemem előtt), azzal tehetek másokért valamit/másoknak adhatok valamit, az már belülről jön.

Azért írom ezt a blogot, mert akkor kaphatok ingyen könyveket a kiadóktól és mekkora istenkirálynő vagyok, mert olvasok, mert az most szexi meg menő, vagy: azért írom, mert szeretem, és akkor is csinálom, ha rajtam kívül a kutya sem olvassa a bejegyzéseim. Ha esetleg mégis idetalál valaki, akkor pedig találhat benne olyasmit, amin elgondolkodhat vagy magával vihet.

Két kedvencem:

Az enneagrammatikus karácsonyi prédikációból kiderül, hogy Jézusnak bölcsője is volt és már pici babaként is látott. De mi olyan meglepő ezen, hiszen az Igazából szerelemből megtudtuk, hogy legalább két homár és egy polip is jelen volt a születésénél.

Szulamitnak (NÉGYES), Salamon király (HETES) legendás szeretőjének Salamon sem volt jó. Egy hosszabb idézetet hoznak az Énekek énekéből, és a szerzők szerint még Salamon sem felel meg Szulamit elvárásainak, míg Salamonnak ezer nője volt. 😁 Melyikük a követelőzőbb?

Az enneagramm-mal megismerkedni valóban izgalmas önismereti utazás, amely folyamatos, ahogy a szerzők is írják, és nem mindig egyenletes, előfordulnak visszaesések. Ám, ha felismerjük ezeket, könnyebben is vehetjük őket, és nem süllyedünk vissza, ahogy korábban tettük.

A könyvben számos párhuzamot (irodalmit, vallásit) elénk tárnak, új ismeretekkel is gyarapodhatunk, miközben egyre jobban megértjük önmagunkat és másokat is. Szórakoztató, nagyon elgondolkodtató és változásra ösztönző olvasmány. Nagyon sok mindent megértettem és felfedeztem magamban. Ahogy újra elolvastam A blogról írt részt fent, le sem tagadhatnám, hogy NÉGYES vagyok. 😁

Az egyik kedvencem, hogy mostantól, amikor egy-egy helyesírási és stilisztikai hiba miatt kötekszem, bátran mondhatom: azért teszem, mert bántja a szépérzékem.

Múlt héten hallottam ezt a Michelangelo-idézetet (ő is NÉGYES volt): a szobor már benne van a márványban, csak el kell távolítani a felesleges részeket. Ezzel a szerzők is biztosan egyetértenek, mert amíg nem indulunk el az úton, mi is továbbra is azon a szinten rekedünk, mint Jónás a cethal gyomrában vagy a ricinusbokor alatt alszunk, ahogy ő is, esetleg közben az egész világot az ellenségünknek tartjuk.

Könnyű lesz? Nem, sokszor nagyon fog fájni, de garantáltan megéri.

Az önismeret igényes és fájdalmas belső munkát jelent, a változás szülési fájdalmak közepette megy végbe. Bátorság kell ahhoz, hogy ilyen útra lépjünk. Sokan azért kerülik el, mert félnek attól, hogy elvesznek önnön szakadékaik mélységeiben. (...)
Kelet és Nyugat összes, igazi szellemi hagyományának mesterei és lelki vezetői tisztában voltak azzal, hogy a valódi önismeret a "belső utazás" előfeltétele. Ávilai Szent Teréz, a nagy keresztény misztikus így ír erről fő művében, a Belső várkastélyban:
"Nem kevés nyomorúság és zavarodottság származik abból, hogy önnön bűneink miatt nem értjük és nem tudjuk azt, kik is vagyunk. Vajon nem vallana-e szörnyű tudatlanságra, ha valaki nem tudná a választ ama kérdésre, kicsoda ő, kik az ő szülei, melyik országból származik? Bizony, ez baromhoz méltó tudatlanság jele lenne, de még hasonlíthatatlanabb tompaelméjűségre vallana, ha nem törekednénk megtudni, kik vagyunk, hanem megelégednénk eme testtel, és következésképpen csak felszínesen, szóbeszéd miatt tudnánk arról, hogy nékünk lelkünk van, mivel azt a hit tanítja. Ám hogy miféle javakat rejt ez a lélek magában, ki lakik őbenne, s mily nagy értékkel bír, ezt csak ritkán vesszük fontolóra, ezért is fordítunk oly kevés figyelmet arra, hogy szépségét a legnagyobb gondossággal megóvjuk."