Archive for július 2011

- Ide hallgass, kislányom. A felnőttség nem függ életkortól, próbáld meg már elhinni végre. Borzasztóan fáj, hogy úgy számítottál erre a napra, mint valami határnapra. Hogy azt hitted, ha betöltöd a tizennégyet, minden másképp lesz. Semmi se lesz másképp. Még mindig gyerek vagy.
„- Nem igaz – gondolta a kislány. – Ha tudná, milyen gondolataim vannak, milyen vágyaim, milyen szenvedélyek élnek bennem, milyen kívánságok, igények… Gyereknek nem lehetnek ilyen különös, vad gondolatai, csak annak, aki már felnőtt.”"

Vasárnap délután kivettem a vitrinben rám várakozó könyvek közül a Születésnapot, gondoltam, olvasok valami aranyosat. Nem csalódtam, de sokkal többet kaptam egy cuki kis történetnél.

Milyen is számunkra egy születésnap? Valami ilyesmi, ugye?

Mindkét képet a weheartit oldalán találtam

Van torta, gyertyák, sok-sok ajándék, barátok, rokonok. De utazzunk vissza egy kicsit a hatvanas évek elejére, milyen is volt akkor egy születésnap és milyen volt akkor gyereknek lenni!

Illés Bori másnap ünnepli a 14. születésnapját, amit igazi mérföldkőnek érez. Ma még dolgozatot kell írnia a többi hetedikessel az iskolájuk és az utcájuk névadójáról, Eperjes Benjáminról, ráadásul Boriék éppen abban a házban laknak, ahol egykoron Eperjes is élt. Míg a többiek nekiláttak az írásnak, a kislány gondolatai a másnapon kalandoznak: Vajon milyen lesz?, Biztosan megkapja a tűsarkút és a kék ruhát, amit a Szivárvány áruház kirakatában látott. Bizony, holnaptól felnőtt lesz.

Felvirrad a nagy nap, és a hőn áhított ruha és cipő helyett Bori a szüleitől egy kabátot kap, ráadásul májusban. Kiborul, nem érti, miért nem veszik észre, hogy ő már felnőtt? Este a színházban sem érzi jól magát, bár a Romeo és Júlia nagyon tetszik neki. Ugye, hogy Júlia is 14 évesen ment férjhez? - gondolja magában. Bori természetesen már azt is tudja, hogy a jövendőbelijét Rudolfnak fogják hívni, magas, fekete haja és szeme van, és persze boldogan élnek, míg meg nem halnak. De mi van, ha ez a Rudolf éppen szembe jön vele a színházban, ahol a szülei között kell ülnie, és kiderül, hogy Rudolfot valójában Sós Tibornak hívják, és hamarosan a házukba költözik? Haditervet kell kitalálni! Milyen jó, hogy van egy kedves, okos és gyönyörű barátnője, aki segít neki! Auer Szilvia ráadásul Rudolf szomszédjában lakik, 16 éves, gimnáziumba jár és már szinte menyasszony. Szilvia persze azonnal felajánlja a segítségét kis barátnőjének.

Rudolf felbukkanásával felbolydul a hetedik osztály, csak Mikes Jutka nem osztozik az örömükben, de hát Jutka különc, aki csak az őrsnek meg a nagymamájának él.

Bori neki is lát a terv megvalósításának, azonban hamarosan nem várt fordulatok sorozata követi egymást...

" - Leszel még felnőtt, ne félj! Többet, mint szeretnél. Várj egy kicsit!"

Mielőtt bárki megijedne, nem mentem vissza a dedóba, sőt, nagy szamárként is nagyon szerettem a regényt. Érthető okokból az ifjúsági irodalom közé sorolják, de felnőttként is sokat adhat az olvasónak.

Mire az ifjonc olvasó a végére ér, nem is veszi észre, mennyi mindent kap ettől a könyvtől. Valószínűleg elgondolkodtatja, hogy tényleg a tűsarkú, a kék ruha meg a konty miatt felnőtt valaki?

Talán az is eszébe jut, hogy ideje lenne rendet rakni a szobában, kivinni a szemetet, segíteni a másiknak és nem csak álmodozásból áll az élet.

Azt hiszem, nem ártana, ha a mai tizenévesek is a kezükbe vennék a regényt, mert bár már nincsenek őrsök meg lányosztályok, de a mondanivalója mégis örök érvényű. Esetleg az új Illés Borit választanák példaképüknek, akitől valóban sokat lehet tanulni.

Szabó Magda: Születésnap

320 oldal

Móra Könyvkiadó - Pöttyös Könyvek

1979

17, 50 Ft

Immáron a harmadik hétnél tartunk és valószínűleg ez lesz az egyetlen olyan hét, ahol mind a négy témát kivesézem, ráadásul egy bejegyzésben, úgyhogy ez most nagyon hosszú lesz 😎.

Kezdjük is azzal, hogy miért írok könyves blogot? Van-e hatása az olvasásra a blogoknak?

Míg az elmúlt néhány évben az iskolapadot koptattam, eltűntek a kötelező olvasmányok, helyette beléptek a mindenféle szakirodalmi tárgyú könyvek, és mivel mindig is rengeteg dolog érdekelt meg nagy irodalomrajongó voltam, amiről a volt csoporttársaim tudtak is, így tavaly útjára indult a blog. Persze előtte megnéztem néhány másikat, és eszembe jutott, hogy miért ne vágjak bele? Leginkább azzal a céllal indult, hogy az egykori csoporttársak tudják, most éppen mit olvasok. Annak idején is állandó téma volt, hogy mit olvasol, miről szól? Hamarosan rájöttem, hogy éppen ők azok, akik a továbbiakban nem fogják olvasni, viszont a blognak köszönhetően nagyon sok embert megismertem, jó részüket személyesen is, és miattuk, miattatok megéri 😘. Azt hiszem, egy bloggerinának nem kell nagyobb elismerés, mint amikor valaki azt írja, hogy olvasta az irományomat X könyvről és felcsigázta, várólistára tette, esetleg amint akciós lesz valahol, beszerzi. Aztán amikor elolvasta, megint értesít, hogy nagyon tetszett neki :).

Mások blogjait olvasgatva látom, hogy nem csekély hatása van egy-egy könyves blognak az olvasásra, mert egy-egy bejegyzés sokat segíthet, hogy mit olvasson vagy ne olvasson valaki. Már tudom, kik azok, akikkel hasonló az ízlésünk (beleértve a nem blogoló Molyokat is), és ha nekik tetszett valami, az valószínűleg nekem is fog; ha nem, akkor messziről kerüljem inkább.

Mi alapján értékelek egy könyvet?

Általában az első 100 oldalon szokott eldőlni a dolog. Kivételt képeznek az ennél rövidebb vagy éppen 100 oldalas könyvek persze. Már régebben is megfigyeltem, ha az első néhány oldalon nem kap el a gépszíj, nem ragad magával, akkor az első 100 oldal után általában fordul a kocka, gyorsabban is haladok vele és - viszonylag - gyorsan befalom. Talán az értékeléseknél valahol a tudat legmélyebb bugyraiból előköszönnek a száz évvel ezelőtti irodalomórák hatásai.
Nagyon fontos a stílus, ahogy említettem, mennyire ragad magával, bennem van-e, hogy úgy olvasnám már, vajon mi fog történni.

A történelmi tárgyú regényeknél alapvető, hogy hiteles legyen a történet, ne keveredjen Gizike a gőzekével, a faszekér meg a simogatással (utóbbi amolyan olasz humor magyarul 😆). Ha egy író/szerző történelmi regényírásra adja a fejét, nézzen utána a kornak, ne keveredjenek össze a különböző századok. Ezért szeretem, ha a regény végén, az utolsó oldalakon megnevezik a felhasznált forrásokat, de ha mégsem, a szerző az első fejezet előtt tájékoztat arról, hogy XY fiktív szereplő, és fontos, hogy ne legyen erőltetett a dolog. Ezeknél a könyveknél mindig megy a jegyzetelgetés cetlire vagy csak a fejemben, és mielőtt megírom a véleményt róluk, utánanézek az adott kornak, személynek, hogy mennyi igaz a történetből. Már nem tudom hol verték ezt belém, mindenesetre ilyenkor jól jön. Elvégre melyikünk örül annak, ha fals információt kap?

Régóta vesszőparipám a helyesírás, és ha egy könyvben csak úgy hemzsegnek a helyesírási hibák, abba bizony belekötök, nem beszélve arról, ha nagyon magyartalanul sikerül egy-egy fordítás, attól is a falra tudok mászni.

Mi alapján választom ki a következő olvasmányomat?

Sok-sok évvel ezelőtt egyszerű volt a válasz: a kötelezők előnyben voltak, ill., ami megtetszett a könyvtárban, azt elhoztam, és a legtöbbet el is olvastam.

Évekkel később, amikor besokalltam a szakirodalomtól, szétnéztem itthon, mi van a polcon; a hangulatomtól függően levettem a könyvet és elolvastam. Az utóbbi egy évben azonban nagyon elkanászodtam. Régebben egyszerre csak egy regényt olvastam, jelen állás szerint ötöt. Az elmúlt időben nálam is megjelentek a recenziós könyvek, így őket értelemszerűen szintén előbbre vettem. A Molyon gombamód szaporodnak az események, most kb. 40 eseményhez csatlakoztam, és ezeknél teljesíteni kell, min. 1 könyvet el kell olvasni az adott témához/műfajhoz kapcsolódóan vagy szerzőtől. Mondanom sem kell, hogy szinte az összesre feljelentkeztem, mert "ehhez úgyis van könyvem; ó, ezt/tőle már régóta el akartam olvasni." Az eseményfüggőség persze rossz hatással is tud lenni, mert volt egy rövid időszakom, amikor iszonyatosan lassan haladtam mindennel. Szóval, döntő szerepük van az eseményeknek, ill. a Molytársaknak. Ha valaki nagyon jót ír valamiről, ami nálam is régóta vár a sorára, akkor rá tud beszélni és előrébb kerül.

Nemrégiben kölcsönkaptam néhány könyvet, így végre illő lenne elolvasni őket.
Néha rám jön az 5 perc, hogy ezt vagy azt úgy elolvasnám már, olyankor ott motoszkál bennem a kisördög, és előbb-utóbb le is kerül az adott könyv a polcról. De továbbra is meghatározó a hangulatom, ill. ha valahova megyek, belefér-e az adott könyv a táskámba.

Aki bírja még, annak örömhír, hogy az utolsó témához érkeztünk a héten, a filmadaptációkhoz.

Ahogy már sokan írták, először erősen ajánlott a regénnyel megismerkedni, és csak utána megnézni a filmet. Természetesen ezt nem mindig sikerül kivitelezni. Az egyik kedvenc filmem a Veszedelmes viszonyok, amit legalább kétszer láttam, mire megvettem, majd elolvastam a regényt, és nem csalódtam. Egyetlen egy apró momentumot hagytak ki a filmből, úgyhogy Mindenkinek ajánlom.

Szintén többen említették a BBC klasszikusát, a Büszkeség és balítéletet. Amikor az Üvöltő szeleket vettem, volt egy 50 körüli hölgy a könyvesboltban, aki azt mondta, hogy az Üvöltő szelek is jó, de a Büszkeség és balítéletet mindig megnézi a Duna TV-ben. Akkor ráhagytam, mert nem ismertem a könyvet, sem a sorozatot, de a létezéséről már tudtam. Erre a következő évben ott vigyorgott a kötelezők listáján, vagy ez, vagy az Értelem és érzelem.
Győzött a kíváncsiságom, és azóta is az egyik kedvenc könyvem. Hamarosan tervezem is a sokadik újraolvasást.

Nem maradhat ki az Abigél sem, elvégre ezen a sorozaton nőttem fel, ahogyan nagyon sokan a korosztályomból.

Ill. egy romantikusnak egyáltalán nem mondható, mégis remek filmadaptáció, a Harcosok klubja.

A legpocsékabb adaptáció szerintem is a 2005-ben Keira Knightley főszereplésével készült Büszkeség és balítélet. A kedves rendező ugyanis még a regényt sem olvasta (!!!), ami mindent megmagyaráz. Matthew MacFayden pedig egy csigafiú, és nem Mr. Darcy!

Forrás: allmoviephoto.com

A másik film, amit megemlítenék, az a Napsütötte Toszkána, ahol a film szintén köszönőviszonyban sincs a regénnyel.

Ha már 2011 - Az Anna Karenina Éve, akkor meg kell említenem, hogy a Sophie Marceau-s filmváltozat nem a legjobban sikerült, a Molyon már megtárgyaltuk, milyen sok fontos dolgot kihagytak belőle!!! Tessék előbb a könyvet elolvasni, akkor is ha hosszú!!!

A bejegyzésben szereplő képeket, ahol nem jeleztem, a weheartit oldalán találtam.

"Gyerekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni: én vagy hazudni tudok, vagy hallgatni. Ami az életrajzomban van, az hazugság. Én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. Onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, hogy még neked sem bírtam igazat mondani."

"Nem is tudom, hogy születhettem ilyennek két ennyire szép embertől. Nekem nincs arcom, nincsenek vonásaim, minden összemosódik rajtam, amíg ki nem festem magam; csak maszkjaim vannak, nincs is fejem.Tegnap éjjel, mikor Gizike felkelt és felgyújtotta a villanyt, véletlenül belenéztem a tükörbe. Olyan voltam, mint egy lidérc."

A cím senkit se tévesszen meg, nem egy kedves állatos történettel van dolgunk, de az őz nagyon fontos szerepet kap a történetben. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény lesz, ennyi érzelem árad majd a könyvből, ami valójában egy monológ, Encsy Eszter színésznő vallomása.

Eszter gyerekkora nem tündérmese volt, ahogy a legtöbb gyereknél megszokhattuk. A II. világháború előtti években járt alapítványi gimnáziumba, melyet egy rokona alapított, így nem kellett tandíjat fizetniük. A boldog diákévek azonban elmaradtak. Ügyvéd édesapja sokat betegeskedett, ügyfelei alig akadtak, így az édesanyja zongoraleckéket adott, emiatt minden házimunkát egy szem lányuknak kellett elvégeznie. Eszter iskola után főzött, mosott, takarított, miközben hallgathatta a tanoncok klimpírozását. Igaz barátság egyetlen osztálytársához sem fűzte, sőt, inkább kihasználta őket. Míg a legtöbb iskolás szívesen segít egy-egy osztálytársának, ha nem érti az igeragozást vagy a matematikát, Eszter is ezt teszi, azonban pénzért. Súgni is csak pénzért hajlandó. Gizikét már egy ideje tanítja, a bérét mindig a kislány kocsmáros apjától kapja meg, aki nem fukarkodik a pénzzel. Gizike rossz tanulmányi eredményei biztosítják számára a biztos anyagi forrást.

Egy másik osztálytársa, Angéla, az anyjához jár zongoraórákra, Eszter pedig egyszerűen gyűlöli a lányt. Iszonyatos gyűlöletet érez iránta, ami csak úgy süt a lapokról, számára az okoz örömet, ha Angélát szenvedni látja.

Eszter a háború alatt végzi el az egyetemet, majd színésznő lesz. Élete azonban folyamatosan kereszteződik a Gizikéével és az Angéláéval.

"Itt a színházban van valami titokzatos rokonság. Szeretjük és utáljuk is egymást egy kicsit, ez a mesterséggel jár, nem egyértelműek ezek az érzések, de erősek és összetartoznak."

Eszter monológja nem az olvasónak, hanem egy férfinak szól, és ahogy haladunk előre, egyre többet megtudunk kettejük kapcsolatáról, a nő szinte nem létező gyerekkoráról, mely annyira megsebezte lelkileg, hogy meggyűlölte az embereket. Volt, amikor megértettem, hogy így érez, mert melyikünk nem antiszociális olykor? Valószínűleg mindannyian jártunk már ebben a cipőben. Ellenben Eszter ezt hatványozottan érzi. Hiába a siker, pénz, csillogás, egy életre mizantróppá vált, és esély sincs a változásra.

A fejezetekben a jelen és a múlt idősíkja egyaránt jelen van, de egyáltalán nem zavaróan, nem veszítjük el olvasás közben a fonalat.

Rövidsége ellenére megrázó olvasmány, aminek a hatását még biztosan sokáig érzi az olvasó. Egyszerre mélyen elgondolkodtató és újraolvasandó. Érdemes lelkileg felkészülni rá.
Amikor nagyon elegem van a világból és főleg bizonyos emberekből, mindig eszembe jut ez a rövid regény és az, mennyi gyűlölet árad a lapokról és hogy - hála az égnek - én nem ilyen vagyok és nem is szeretném azt érezni, amit Encsy Eszter.

Szabó Magda: Az őz
216 oldal
Európa Kiadó, 2000
1300 Ft

A regényt 2008-ban ismét kiadta az Európa, viszont már szinte sehol sem lehet kapni. A legutóbbi európás kiadás ára: 2200 Ft
Néhány hónapja hangoskönyv formátumban is megjelent, Für Anikó előadásában.
MP3 CD
Kossuth Kiadó, 2011
2990 Ft

A regény Szabó Magda más műveivel együtt megtalálható a DIÁ-n..

"Pictor capax" - mondta a szűkszavú szöveg - ilyenféle önálló feladatok elvégzésére képes festőművészt kell a mesternek belőle négy év alatt teremtenie. Ehhez vajon elegendő-e az idő, a megszokott ritmus, mely a kisinasból hónapok, majd évek múlásával a tanulás során alkalmas képírót formál? De mit kezdjen Simone Peterzano azzal a növendékkel, aki - már szinte az első napoktól kezdve -, ha krétát, szenet, ónt vesz a kezébe, mindent meg akar örökíteni, minden világi részletre ráirányul figyelme, jóval inkább, mint a szentábrázolásokra, holott ezekre kellene összpontosítania tehetségét, in nomine Domini. Még egyet figyelt meg Simone mester: a fiú nem beszél kellő alázattal papi személyekkel, nem hajtja le fejét, nem néz a földre, hanem vidáman, majdnem nevetgélve muutogatja a monsignorenak, apátnak, gvárdiánnak éppen készülő művét. (Mintha a nagy előddel együtt mondaná, vagy mutogatná: anch'io sono pittore.)

- Azt hiszem, hogy festő szempontjából a fényben létezhetnek, persze, maguk a dolgok. Vagyis így jelenhetnek meg szemünk előtt. Talán a világos-sötét, amiről beszélsz, annyit jelent, hogy játszanunk kell a fénnyel s árnyékokkal, egyforma biztonsággal. Csak így válhatnak plasztikussá maguk a testek, Giuseppe. Ehhez kell, hogy éles, erős sugárban kapjam be a fényt, amikor felülről esik rá az ábrázolandóra, a világos és sötét kontrasztban jelentkezik. A fénynek, ahogy érzem, felülről, azaz magasról kell minden reflex nélkül szinte betörnie. Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha a szoba falát feketére festenék, csak egy magasabban fekvő ablakon át érkeznék a fény, s így mindennek éles, erős kontúrja keletkeznék. Ezért festek szobában, nem kint a napfényben,mert így én magam formálhatom, tetszésem szerint, mind a fényt, mind a homályt, azaz a feketeséget, s annyit engedhetek be a fényből, hogy csak épp azt világítsa meg, amit akarok. A többit hagyom félsötétben.

A mindenki által Caravaggio néven ismert festő Michelangelo Merisi néven született Lombardiában. Édesapja halála után Simone Peterzano festő műhelyébe kerül Milánóba, ahol hamar felfigyelnek tehetségére. Innen kisebb kitérők után az Örök Városba érkezik, ahol az egyik távoli rokonánál húzza meg magát, és minden munkát elvállal, hogy eltartsa magát. Közben olyan képeket fest, mint a Bacchus, A jövendőmondó vagy a Hamiskártyások. Maláriagyanúval kórházba kerül és felgyógyulását követően hamarosan megismerkedik Francesco Maria Del Monte bíborossal, aki első igazán nagy megbízását szerzi számára, a Contarelli-kápolna számára kell két képet festenie Szent Mátéról.

Karrierje felfelé ível, immáron Rómában is elismerik, azonban a hirtelen haragú Caravaggio, - akit már ekkor is így emlegetnek (Caravaggio a városka neve, ahol gyerekkorában élt) - súlyos hibát követ el, és menekülni kénytelen...

Természetesen a cselekmény itt nem ér véget, én azonban nem szeretnék többet elárulni.

Ez volt az első könyvem Passuth Lászlótól, és rögtön az elején sikerült ráhangolódni, azonban a későbbiekben néhányszor úgy éreztem, túl sok a körítés, sok a történelmi információ és a lényeg, Caravaggio élete és festészete elvész közte. Egy életrajzi regényhez persze, hogy szükség van arra, hogy az író közelebb hozza az olvasóhoz a kort, amibe éppen belecsöppen, de ez néha a szórakoztatás rovására ment, ezeket a részeket nagyon száraznak éreztem. Mivel Caravaggio minden festményét én sem ismertem, így mindig kéznél volt a Taschen sorozat Caravaggióról szóló kötete, és a képek keresése közben nem egy időrendi bakit fedeztem fel. Mivel a regény végén nincs bibliográfia, így nem tudni, Passuth mi alapján alakította ki ezt az időrendet, de néhány éves tévedések vannak.

A másik problémám a Caravaggio életében felbukkanó két nővel volt. A Passuth által említett két nőről más életrajzban (Wikipedia) nem esik szó, valószínűleg azért alkotta meg őket, mert ahogyan a regényben is megemlíti, Caravaggio homoszexuális volt, ami a könyv írásakor igencsak tabutémának számított.

Bár néhány festményt hiányoltam, azonban amelyekről szó esik, olyan alaposan és gyönyörűen ír le, hogy megelevenedtek a szemünk előtt. Elővettem az albumokat és a legapróbb részletekig - amelyek fölött talán elsiklik a szemünk - bemutatja, elemzi őket. Tehát nemcsak azt tudjuk meg, ki és milyen képet rendelt a festőtől, hanem hogyan is született meg egy-egy remekmű, hogyan fogadta a megrendelő és a kortársak. Kedvencet nem is tudnék választani, és pozitívumként kiemelném, hogy a korábban említett hosszú történelmi körítéseket a képleírásokkal méltón kompenzálja.

Összességében egy rendkívül alapos kutatómunkával és jól megírt életrajzot kap, aki elolvassa a regényt és megismerkedhet egy sokáig elfeledett festő életével és munkásságával. Caravaggio életében sok a folt, így amit tudni lehet róla, Passuth ennek a gerincére építette fel a regényt. Ráadásul egy olyan személyt választott, aki már a saját korában megosztotta az embereket. Tehetségét sokan kétségbe vonták, kicsapongó élete pedig csak rátett egy lapáttal. Azonban azt az évek múlásával a kortársak is elismerték, hogy Caravaggio valóban tehetséges és korának legnagyobb festőjeként kezdték emlegetni. Nem véletlenül.

Caravaggio rövid élete 401 éve, 1610. júliusának közepén ért véget. Az utókor évszázadokra megfeledkezett róla, csak a múlt század elején fedezték fel újra. Pedig olyan kortársak művészetére nyomta rá bélyegét, mint Rubens vagy Velázquez.

Caravaggio arcképe és festményei a százezer líráson

Az olvasáshoz nem árt, ha kéznél van egy művészeti album, ahol rögtön megkereshetjük az aktuális festményt. Egy biztos, fogok még mást is olvasni az írótól.

Passuth László: Medúzafej
656 oldal
Athenaeum Kiadó, 2011
3990 Ft
A bejegyzésben szereplő képeket az olasz Wikipedián találtam.

Amikor este, miután jó éjt kívánt Marcellának és bebújt a hűvös ágynemű közé, újra eszébe jutott a délutáni közjáték a kertben. Maga előtt látta a fűszálakkal játszadozó hosszú, karcsú ujjakat, a széles vállat, a szürke szempárt. Olyan feltűnően jóképű férfi volt, hogy az ember rögtön estélyi öltözéket képzelt rá vagy futballmezt. Pontosan úgy nézett ki, mint azok az amerikaiak, akiket Serena négy és fél éven keresztül látott a Hudsonon, csak mindegyiküknél sokkal, de sokkal szebb.

Ám az őrnagy egyedül csak Serenára tudott gondolni, miközben elgyönyörködött a holdfényben fürdő szépséges arcban, majd gyengéden szájon csókolta, s utána ismét messzebb húzódott, hogy megint láthassa. A lány nem értette, miért engedi megcsókolni magát, de olyan érzése volt, hogy engednie kell. Mintha kezdettől fogva tudta volna, hogy ez lesz a vége. Pedig őrültség volt... egy amerikai... ráadásul katona! Hová vezet ez? Már a gondolatra is összerezzent.

Kedves Olvasó, nem kell megijedni, nem ment még teljesen az agyamra a kánikula, csak a sorozatos könyvcölibátus-szegések miatt olvastam el, pontosabban szenvedtem végig ezt a könyvet. A Danielle Steel-rajongók, amennyiben végigolvassák az elkövetkezendőket, tálcán fogják követelni a fejem, azonban pontos érvekkel alá fogom támasztani, miért nem fogok soha többé semmit se olvasni a kedvencüktől.

Vigyázat, a bejegyzésben kb. az egész cselekményt részletezni fogom!!!

A fülszövege alapján választottam éppen ezt a regényt, mivel Olaszországban játszódik. Na, ez volt a mézesmadzag. Serena (a továbbiakban csak Szerénke) olasz hercegnőnek született. Azonban a II. világháború kitörése és a Duce hatalomátvétele után a nagybátyja a lány apját a fasiszták kezére adja, akik mindkét szülőjét megölik. Szerénke előbb Velencébe menekül a nagyanyjával és Marcellával, a cselédjükkel, de hamarosan jobbnak látják, ha a lány az Egyesült Államokba megy apácákhoz.

Szerénke a háború után, 19 évesen tér haza, és rögtön szembesül nagyanyja halálával, valamint azzal, hogy mind a velencei, mind a római palotájukat eladták. Utóbbit az amerikaik vették meg és Marcellát még mindig itt találja. Az elszegényedett lányka, így cselédként dolgozik az egykori palazzojukban, ahová megérkezik Fullerton őrnagy és - micsoda meglepetés! - hamarosan fellobban köztük az amore. És itt kezdődnek a gubancok: Bradnek (az őrnagy) a Tengerentúlon menyasszonya van, aki hamarosan meg is jelenik a színen. Egy kiadós kalamajka után azonban a galambpár összeházasodik, méghozzá Franciaországban, és rövid idő múlva az Államokba utaznak. Természetesen Szerénke már terhes ekkor. Csakhogy New Yorkban egyedül Brad legfiatalabb öccse várja őket. A másik öccse közben eljegyezte az ő egykori menyasszonyát, míg az anyja egész egyszerűen rühelli a menyét, aki szerinte csak a pénzéért ment hozzá a fiához. Végül az ifjú pár San Franciscóba költözik, ahol megszületik a kislányuk, Vanessa. Nem tudom megmondani miért, de iszonyatosan irritált végig a neve. Telnek-múlnak az évek, Bradet Koreába küldik, ahol megölik, így Szerénke a kislányával és ismét terhesen az utcára kerül, eddig ugyanis a hadsereg által bérelt házban éltek.

Szerénkét pont ilyennek tudom elképzelni. Árad a szeméből az értelmetlenség.

Azt hiszem, ez is eléggé megfeküdné az ember lányának gyomrát, mert rögtön egy szappanopera-egyvelegben érezheti magát, de ez még csak a kezdet! A későbbiekben még inkább égnek áll a hajunk. Azt ugyanis nem mondtam még, hogy a korábban említett öcs, Teddy rögtön beleszeretett Szerénkénkbe, aki tökéletes, olyan smaragdzöld szeme van, mint Esmeraldának; a bőre, mint a porcelán; a haja olyan aranyszőke, mint egy érett búzamező, és olyan karcsú, mint a Világszép nádszál kisasszony.

A történet második részében (ami jóval túl van a felén) Vanessa és Teddy áll a középpontban. Hm, ez a szál sem nyerte el a tetszésemet, ámbátor itt-ott már jobban fogyasztható volt. De ez akkor is csak egy iszonyatosan nagy szappanopera, ami nemegyszer bővelkedik a szürreális esetekben és a nyelvezete olyan, hogy valószínűleg a csekély értelmű medvebocsok is megértik, én azonban a hajamat téptem volna.
Nem beszélve arról, hogy Szerénke sötét, mint az éjszaka. Íme, néhány példa:

Megmosta és a tarkóján kontyba tűzte aranyszőke haját, majd az egészet elrejtette egy sötét pamutkendő alá. A tengerészkék anyagot mint valami kendőt a fejére csavarta (…).

Valószínűleg DS arra gondolt, néhány olvasója úgy értelmezi, hogy a pamutkendőből esetleg batyut csinál vagy asztalterítőt.

- Hová menjünk, Serena? Kanadába? A Grand Canyonhoz? Útban nyugatra menjünk el Denverbe?
Serena fülének egyik név sem volt ismerős (…).

Nos, ha a lány négy és fél évet eltöltött az USÁ-ban, ráadásul apácák közt, akik tanítani is szokták az ottaniakat, biztosan hiányzott a földrajzórákról...

Amikor Brad és Szerénke Franciaországba utazik, Szerénke teljesen meg van döbbenve, hogy néhány hónappal a háború befejeződése után a vasúthálózatot még nem hozták helyre. Hm, mivel levelezett a nagyanyjával, aki Olaszországban maradt, így kapott némi információt arról, hogy Franciaország hadszíntérré alakult a háború alatt és nem csak szinte névleg lépett be a harcokba, mint az USA.

A bizonyíték, hogy Brad volt a Mikulás:

- Gyere - karolta át a lány vállát Brad, és lassan odavezette a kocsihoz. Kinyitotta az ajtaját, besegítette Serenát az ülésre, majd előhúzta a hátizsákot, amelybe az indulása előtti utolsó percekben beletett vagy fél tucat szendvicset. A zsákban volt még alma, keksz és egy tábla csokoládé.

A kisbabát csak augusztus elsejére várta, de már június elején hozzáfogott, hogy berendezze a kicsi szobáját. Gyönyörű takarókat és néhány nagyon szép, vízfestékkel és olajjal, régi mesekönyv-illusztrációk alapján készült képet vásárolt. Ő maga is készült egy kép megfestésére. Vanessa pedig átadott néhány babát és kitömött állatot.

Végül is Szerénke is imádja a bundákat, nem csoda, ha a gyereke kitömött állatokkal játszik...

Abszurdum:
Szerénke amikor megtudja, hogy Brad meghalt, 7 hónapos terhes és halva születik a gyereke, 3 nap múlva kiengedik a kórházból. Azt hiszem, egy ilyen helyzetben senkit sem engednek ki a kórházból. Rögtön utána részt vesz a gyereke temetésén, majd pár napon belül a férjéén. Persze.

Szerénke modellnek áll, New Yorkba költözik Vanessastól, és a nyáron 2 hónapra (!!!) táborba küldi az ekkor 7-8 éves gyereket, mert nincs ideje foglalkoznia vele és bébicsőszt se sikerült találnia. Az ilyenekre szokták mondani, hogy nem érdemli meg, hogy gyereke legyen. Az már tényleg szégyen, ha egy anyának egyszerűen nem jut ideje a saját gyerekére.

Nemsoká összejön egy görög fotóssal, kb. 2-3 hónap után hozzámegy és utána derül ki, hogy az illető heroinfüggő. Komolyan, hogy nem lehetett ezt már ennyi idő alatt észrevenni? Ennek vannak jelei, nem hiszem, hogy nem tűnt fel, hogy a kedves férjurának a karja össze van szurkálva, és nem azért, mert naponta a labort járja.

Ha valaki tudja még követni: a könyv végén a már felnőtt Vanessa összeszűri a levelet a nála 33 évvel idősebb Andreasszal, aki a volt mostohaapja bátyja. Ez a rész az, ami bármelyik latin-amerikai szappanoperát kenterbe veri.

10 évesen kaptam egy mesekönyvet, amit Danielle Steel írt. Akkor el is olvastam és tetszett. Abban nem volt semmi szappanoperisztikus. Egyébként Max megszökik volt a címe és meg is van, csak el van téve a többi mesekönyvemmel.
A felnőtteknek írt regényeiről is hallottam persze később, de három héttel ezelőttig egyet sem vettem még véletlenül sem a kezembe. Nos, ezek után nem is fogok olvasni tőle semmit, és teljesen egyetértek krlannyal, aki azt írta a Molyon, hogy jobb lett volna, ha gyerekkönyveket ír.

A fülszövegben ígért "kibontakozik előttünk a második világháborút épp csak átélt Olaszország is." egyáltalán nem így van, mert nem túl sok szó esik róla. Akit valóban érdekel a téma, keressen inkább egy jó történelmi regényt vagy történelmi témájú könyvet.

A regény elején DS néhány olasz szóval és mondattal villog. Azt hitte, majd elájulok az "Andiamo a casa" miatt. Hát nem. Arról nem is beszélve, hogy olaszul az igent hosszú í-vel írjuk, azaz sí (csak a másik irányba dől az ékezet), a si az E/3. visszaható névmás, ill. az általános alanyt is ezzel fejezik ki.

	Ez a szappanoperisztikusan szürreális és fordítva műfaj - ahogy sejtettem -, nem az én világom. Azt tapasztaltam, sajnos, meghaladja az értelmi képességeimet. Ráadásul amennyibe a könyvei kerülnek, annak az árából már 1-2 értelmes könyvet is lehet venni. Megyek is és kerítek valamit, amivel talán sikerül feltámasztani, de legalábbis újratermelni egy részét az olvasás alatt ért trauma miatt elpusztult agysejtjeimnek.

A büntető funkcióját tökéletesen teljesítette, könyvcölibátust sem fogok többet fogadni, sőt, folyamatosan az járt az eszemben, ha a pénztárcám megengedné, minimum 25 db értelmes könyv megvásárlásával kellene kárpótolni magam az átélt traumáért.

A könyvből 1996-ban filmet is készítettek, amit nem tervezek megnézni. Mellesleg Szerénkét egy sötét hajú nőt játssza benne...
A regény Emlékezés címmel is megjelent, ez a film címe is. Senkit ne tévesszen meg a borító! Ugyanis a rajta szereplő Colosseumnak az egészhez semmi köze.

Danielle Steel: Míg a halál el nem választ
Fordította: F. Nagy Piroska
303 oldal
Pannon Könyvkiadó,1996
648 Ft
Kép: Weheartit.com

🔞Larry letette kését és villáját, s rámeredt mamára. - Tizenegyen? - ismételte meg. - Tizenegyen? Tizenegy kiskutya! Nektek elment a józan eszetek.
- De hiszen mondom, hogy csak kölyökkutyák... apró kis jószágok - mondta idegesen mama. - És Lulu nagyon gondosan bánik velük.
- Ki a fene az a Lulu? - kérdezte Larry.
- Az anyjuk... nagyon kedves jószág - felelte mama.
- Akkor hát tizenkét kutyánk van, a fene enné meg!
- Hát igen, azt hiszem - mondta a mama. - Tulajdonképpen még nem számoltam meg őket.
- Ez a baj ebben a házban! - csattant fel Larry. - Itt senki se számol! És mielőtt észbe kapna az ember, térdig jár az állatokban! Olyan az egész, mintha megismétlődne a Teremtés, csak még rosszabbul. Egy bagolyból egész hadosztály támad, mire észbe kap az ember; a szobák valamennyi zugában szexőrült galambok tombolnak, a lakás dugig szárnyasokkal, mint egy madárkereskedés, nem is szólva a kígyókról, a békákról és az apró halakról, amelyeken Macbeth boszorkányai évekig megélhetnének. És ráadásul képesek vagytok újabb tizenkét kutyát hozni a házhoz. Ez tökéletes bizonyítéka annak, hogy ez a család bolond.

Természetesen tudtam, ki volt az a Gerald Durrell, mert gyerekkoromban mindig ment egy-egy sorozata a tévében, de az a helyzet, hogy még nem olvastam tőle semmit. Így nagyon örültem, amikor januárban felfedeztem egy eseményt a Molyon. Akkor még nem voltam ennyire kórosan eseményfüggő. Már majdnem lejelentkeztem róla, hogy így is van már annyi, könyv még sehol, majd visszajelentkezem, amikor rátaláltam az Istenek kertjére. Rögtön az elején szembesültem azzal, hogy sikerült belecsapni a lecsóba, ugyanis ez a kötet már a harmadik, ami a korfui élményekről íródott. No, de Durrell is azt írja, nem várja el az olvasótól, hogy az előzményeket ismerje, így hát megnyugodtam, és belevetettem magam az olvasásba.

Az első pár oldal után tudtam, hogy ez bizony jó választás volt, már úgy vigyorogtam, mint a vadalma.
A főszerepben a négy Durrell gyerek és édesanyjuk van, akik korfui villájukban élik mindennapjaikat a harmincas évek második felében egy rakás állat társaságában - hála a legifjabb gyerkőcnek, Gerrynek - és folyamatosan valamilyen kalamajkába keverednek. Az állatsereglet szinte naponta gyarapszik, azonban a családtagok nem mindig örülnek ennek.

Sok-sok és egyáltalán nem unalmas leírást kapunk a sziget élővilágáról és az ottani emberek életéről, ráadásul remekül szórakozunk, ugyanis a villában mindig történik valami: jönnek-mennek a látogatók, legyenek azok a környékről vagy valamelyik gyerek ismeretségi köréből valók. A sok látogató persze folyamatosan zűrzavart okoz, főleg a francia gróf, akinek mindenből csak az a jó, amit honfitársai készítettek. De nem maradhat ki a Királyi látogatás sem, amikor is György király látogatott haza Görögországba; a két festő, akiknek borsot törtek az orruk alá a Durrell gyerekek, az indiai "herceg", ill. Margo, Gerry nővérének számos hódolója sem.

- Nem gondolod, hogy elragadó vő lett volna belőle? - kérdezte Larry. Margo Ali Babának nevezhette volna el az első fiát, a lányát meg Szezámnak.
- Ne viccelődj az ilyesmivel, Larry drágám - mondta mama.
- Nem viccelődöm. Az öregfiú elárulta nekem, hogy a feleségei kezdenek már öregedni, és hogy szívesen vette volna Margót négyes számú feleségéül.
- Nem, Larry, ezt nem mondhatod komolyan! Undorító vén kecske! - kiáltotta a mama. - Még jó, hogy ezt nem velem közölte. Én aztán megmondtam volna neki a véleményemet. Te mit mondtál neki?
- Inkább elállt a szándékától, amikor a tudomására hoztam, hogy mi lenne Margo hozománya - mondta Larry.
- Hozomány? Miféle hozománya? - kérdezte értetlenül mama?
- Tizenegy szopós kölyökkutya - világosította fel Larry.

A néhány oldalnyi rovaros leírásoktól eltekintve imádtam, és ezennel egy újabb gyűjtőszenvedély veszi kezdetét, az összes Durrell-könyv összehörcsögölése. Mivel az Európa idén ismét kiadta a korfui élmények első darabját, a Családom és egyéb állatfajtákat és a Cicero is rendszeresen kiad egy-egy darabot Durrell művei közül, így erre is sor kerül, ugyanis 2001 óta - tudtommal - nem jelent meg.
Állatbarátoknak kötelező.

Újraolvastam a könyvet, és írtam róla egy új bejegyzést.

Gerald Durrell: Istenek kertje
Eredeti cím: The Garden of the Gods
Fordította: Osztovits Levente
264 oldal
Európa Kiadó - Vidám könyvek, 1986
86 Ft
A bejegyzésben szereplő képet a Wildfilm Historyn találtam.

A művészeti albumok után evezzünk át az irodalom vizére, avagy regények, melyekben a művészet áll a középpontban.

Itt van rögtön Karen Essextől a Leonardo hattyúi, melyben a nagy reneszánsz mester kulisszatitkaiba és az itáliai uralkodók életébe pillanthatunk be.
(General Press, 2600 Ft)

Aztán a Kőbe zárt fájdalom - Michelangelo élete. Nem könnyű, de nagyon, nagyon jó olvasmány. Karel Schulz eredetileg 3 részesre tervezte, de csak az elsőt sikerült befejeznie és a második részből két fejezet készült el.
(K. u. K. Kiadó, 4500 Ft)

Aki látta azért, aki még nem, azért olvassa el a Michelangelo és a Sixtus-kápolnát. A szerzője, Ross King művészettörténész, tehát dokumentumregényről van szó, de nem kell megijedni ;).
(Park Kiadó, 3500 Ft)

Frances Mayes legújabb memoárjában kedvenc festőjéről, Luca Signorelliről olvashatunk, ill. Signorelli mellett más kortás festőket is megemlít, mint pl. Piero della Francesca, ill. a korábban megjelent Édes élet Itáliában c. könyvében is jó néhány festővel találkozunk.
(Tericum, 3570 és 2470 Ft)

Jan Vermuelen-től a Tánc az akasztófa alatt, melyben Id. Pieter Bruegel életével ismerkedhetünk meg. A regényben egészségesen keveredik a történelem, a valóság és a fikció, amire a szerző már a regény elején felhívja a figyelmet, ezért külön piros pont jár.
(Geopen, 3500 Ft)

Passuth László Medúzafej c. regénye, mely Caravaggio életéről íródott.
(Athenaeum, 3990 Ft)

Két regény is Rembrandt korából:

Az első Jörg Kastnertől Az ördög színe Kék, amelynek különös gyilkosságok és egy titokzatos festmény áll a középpontjában.
(Geopen, 2990 Ft)

Amadeával közös kedvencünk, Sylvie Mattontól az Én, Rembrandt lotyója. A címszereplő nem más, mint Hendrickje, Rembrandt élettársa. Szívfájdalmam, hogy az Európa nem tervez belőle utánnyomást, pedig jó kis könyvvel van dolgunk.
(Európa, 1200 Ft)

A Vermeer kettős életében a múlt század egyik nagy műkincs hamisítási botránya kapcsán ismerkedhetünk meg V. M.-mel, aki Vermeer elveszettnek hitt képeit vitte vászonra.
(Geopen, 2890 Ft - dokumentumregény!)

Ha már Vermeer, nem maradhat ki a Leány gyöngy fülbevalóval, ami a gyűjteményem egyik hiányzó darabja. Hála a könyvnek és a belőle készült filmnek, sokan megismerték ezt a gyönyörű képet és Vermeer nevét.
(Geopen, 3490 Ft)

Egy Vermeer-kép a főszereplője Susan Vreeland A jácintkék ruhás lány c. könyvének.
(Geopen, 2490 Ft)

Szintén ehhez a korszakhoz kapcsolódik Deborah Moggach Tulipánláza, amit még nem olvastam :$. A könyv csak a Könyudvarban kapható tudtommal, ott viszont csak 590 Ft!

A krimikedvelőknek ajánlom Barbara Corrado Pope-tól a Cézanne modelljét, melyben egy gyilkosság okoz bonyodalmat a XIX. századi francia kisvárosban.
(Geopen, 3490 Ft)

Nem maradhat ki Pierre La Mure-től a Moulin Rouge - Henri de Toulouse Lautrec életregénye, mely alapján a film is készült.
(Vince Kiadó - Paletta sorozat, 1995 Ft, ha egyáltalán kapható még valahol)

Ha már impresszionizmus, akkor Debra Finermann Mademoiselle Victorine-je sem maradhat ki, melyben Manet és egy kurtizán szerelme áll a középpontban.
A Lírában most féláron kapható! (1495 Ft)
(Geopen, 2990 Ft)

Egyértelműen itt a helye Mario Vargas Llosatól a Don Rigoberto feljegyzéseinek, melyben Egon Schiele munkásságával és életével ismerkedhetünk meg Fonchito jóvoltából.
(Európa, 2300 Ft)

És ne feledkezzünk meg az előzményéről, a Szeretem a mostohámat-ról sem. Ebben több festő egy-egy művével találkozhatunk.

~~Néhányan ennek a könyvnek a révén jutottak el a blogomra, csak nem azt kapták, amit kerestek.~~

(Európa, 2300 Ft)

Ha már MVL, akkor Édenkert a sarkon túl, melyben Gauguin és a nagymamája, Flora történetét ismerhetjük meg. Nagyon várlistás nálam és sehol sem kapható tudtommal.

(Európa, 2500 Ft)

Még mindig Gauguin: William Somerset Maugham Az ördög sarkantyúja c. regényében is fontos szerepet kap.

Végül pedig két regény Munkácsy Mihályról. Az elsőről gondolom, már sokan hallottak: Dallos Sándor A nap szerelmese és az Aranyecset c. regényeiről van szó:

(Könyvmolyképző Kiadó, 5999 Ft)

A másik regény sok év után nemrégiben jelent meg újra: Harsányi Zsolt: Ecce homo

(Alexandra Kiadó, 3990 Ft)

Hirtelenjében ennyi jutott eszembe, de aki bármilyen más regényt tud, hallgasson vagy szóljon hozzá a bejegyzéshez! :P

Lobónak és Heloise-nak hála, a lista bővült, ezúton is köszönöm! ;)

Egyetlen problémám van az alábbi könyvekkel: sajnos, a kiadóik az évek során megfeledkeztek róluk.

A zárójelben az internetes antikváriumokban fellelt kiadások adatai szerepelnek, eltérések lehetnek)

Tudtommal lassan harminc éve nem jelent meg Robert Payne Caravaggio élete c. könyve.

(Corvina, 1982)

Renate Krüger Id. Lucas Cranach életregényét írta meg Az ifjúság kútja címmel, melyben a festészet mellett a német történelem egy nagyon izgalmas korszakába, a reformáció éveibe pillanthatunk be.

(Corvina, 1979)

Egy újabb könyv Vermeerről: Ingrid Möller: Vermer van Delft életregénye

(Corvina, 1983)

Megint egy könyv Leonardoról: Richard Friedenthal: Leonardo - életrajz képekben

(Gondolat, 1975, 1980)

Nagy kedvencem El Greco, róla két könyvet is találtunk:

Donald Braider: Színek és fények - El Greco életregénye

(Corvina, 1982)

Elizabeth Szél egy fiktív történetet írt a spanyol festőről Greco asszonya címmel.

(Corvina, 1973)

Újabb könyvek Rembrandt életéről:

Barabás Tibor: Éjjeli őrjárat

(Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965, 1967; Magvető, 1970, 1976, 1984)

Marcel Brion: Rembrandt élete

(Corvina, 1976, 1979)

Két életregény Irving Stone tollából:

A napsugár fia - Van Gogh élete

(A Vince Kiadó Paletta sorozatában jelent meg)

Ugyanez a könyv a Corvinánál (a hatvanas évektől kezdve egészen 1981-ig biztosan megjelent)Van Gogh élete címmel is megjelent:

Állítólag a legjobb Michelangelo életrajzi regényt is ő írta:

(Gondolat, 1967, 1970)

Henri Perruchot is számos festő élettörténetét megírta:

Van Gogh

(Gondolat, 1973)

Manet

(Corvina, szintén a hetvenes években több kiadást is megért)

Gauguin

(A Corvinánál a hetvenes években többször is megjelent)

Renoir

(Corvina, 1977, 1980)

Toulouse-Lautrec

(Gondolat, 1971)

Cézanne

(1969, 1973)

A Kossuth Kiadó Regényes életek 2012-ben címmel ismét megjelentette Henri Perruchot könyveit, kiegészítve az Amedeo Modiglianiról és a Surat-ról szólóval is, így nyolckötetes lett a sorozat.

Lion Feuchtwanger a nagy spanyol festőtől, Goyáról írt regényt:

(Új Magyar Könyvkiadó, 1956; Európa, 1960, 1964,1972, 1978)